Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Újabb drágakő hull le a brit koronáról?

2011. november 07. - Földi Bence
Forrás: telegraph.co.uk

KOMMENTÁR

Az angol királynő tizenhatodszor látogatott el a koronája alá tartozó egyik legtávolabbi országba, Ausztráliába. Az út kapcsán ismét kiújultak a viták: legyen-e köztársaság a koalák országából?

 

 

II. Erzsébet visszatérő vendég Ausztráliában, uralkodása alatt eddig tizennégyszer látogatott el a szigetországba, melynek minden tartományát és minden nagyobb városát bejárta. Október 19-i érkezése előtt Julia Gillard ausztrál miniszterelnök-asszony elmondta, hogy a királynőt – aki az ország államfője – meleg fogadtatásban fogják részesíteni és ez így is történt: perth-i búcsújakor több százezren voltak az utcákon.

Az uralkodó rendkívül nagy népszerűségnek örvend a déli szigetországban (az ország eddigi legnagyobb kaliberű eseménye 1954-es látogatása volt, amikor a számítások szerint a teljes lakosság háromnegyede látta II. Erzsébetet élőben!), olyannyira, hogy 1999-ben népszavazáson utasították el, hogy az ország köztársasággá váljon. Gillard is megjegyezte, hogy „a királynő látogatásai mélyen bevésődnek a kollektív emlékezetbe”, s úgy véli, „sok ausztrál emlékszik úgy korábbi látogatásaira, mint életük meghatározó pillanatára”.

Mike Keating, az ausztrál köztársaságpártiak vezetője is üdvözölte a királynő látogatását, mert szerinte ez lehet az államformáról folytatott felnőtt, világos párbeszéd alapja. Elmondása szerint „a Brit Monarchia nem képviseli Ausztrália érdekeit és értékeit 2011-ben, ezért itt az ideje, hogy választott képviselőink is kiálljanak eme alapigazság mellett!

Az Ausztrál Monarchista Liga egyik tagja, Philipp Benwell szerint viszont az ausztrálok mély szeretettel gondolnak királynőjükre. Mint mondta, az „aussie”-k egy utolsó pillantást szeretnének vetni Erzsébetre.

A királynő látogatása kapcsán ismét kiújult vita csak szimbolikus, hiszen a királynőnek az ausztrál alkotmány értelmében valódi hatalma nincs, ráadásul messze is él, ezért kormányzó (Quentin Bryce kormányzó-asszony) útján gyakorolja csekély hatalmát. Mindazonáltal régóta az ausztrál közbeszéd tárgya: vajon maradjanak-e a brit korona alatt?

Julia Gillard II. Erzsébet beszédét hallgatja a canberrai parlamentben, Quentin Bryce kormányzó-asszony és a királynő
Forrás: The British Monarchy Facebook-oldal


Gillard korábban nem nyilatkozott ilyen szívélyesen a királynőről. Az Ausztrál Munkáspárt színeiben választást nyerő, walesi születésű politikus a tavaly augusztusi kampány során kijelentette, hogy „a királynő halálát követően köztársasággá válhat Ausztrália.” Nick Bryant, a BBC választási tudósítója szerint annak ellenére, hogy Ausztrália rendkívül hazafias ország, nem számít elsődleges kérdésnek, hogy az állam a monarchia része maradjon. Gillard (miként elődje, Kevin Rudd is) ezt megerősítette: nem ragaszkodnak majd a monarchikus államformához, sőt, kijelentette, hogy akkor van a legnagyobb esély a köztársasággá alakulásra, ha a monarchia vezetésében változás áll elő, azaz cserélődik az uralkodó személye.

A Legfelsőbb Bíróság korábbi elnöke, Sir Gerrard Brennan is a köztársaság mellett foglalt állást. Elismeri, hogy rengeteg ausztrál kötődik brit gyökereihez, vagy a Union Jack-hez az ausztrál zászlóban, ugyanakkor sokan vannak olyanok is, akik a köztársasággal kapcsolatban ápolnak hasonló érzelmeket. Mindazonáltal úgy véli, hogy az 1900-as alkotmány reformra szorul, mivel olyan időszakban jött létre, amikor Nagy-Britannia még gyarmattartónak számított, nem „idegen hatalomnak”. Ezért tartja furcsának, hogy egy idegen ország állampolgára tölti be a legfőbb ausztrál közjogi méltóságot.

Tony Abbott, a liberálisok vezetője viszont az ellenkező oldalon áll: a kilencvenes évek elején a legnagyobb monarchista szervezet, az Ausztrálok az Alkotmányos Monarchiáért igazgatója volt. Elmondása szerint a republikánusok csupán azért akarják megváltoztatni az ország államformáját, hogy „valami mást, valami különbözőt” csinálhassanak, mint a többiek. Véleménye szerint az ausztrál köztársaság csak több generáció elteltével jöhet létre.

A király(nő) új ruhája?

Érdekességre figyelt fel Tony Jones, az ausztrál Daily Telegraph riportere: a királynő ugyanazt a ruhát viselte a Szent János Székesegyházban tett látogatásakor Canberrában, mint unokája esküvőjén. Az eset azért is meglepő, mert a hagyomány szerint a királynő nem mutatkozhat nagy nyilvánosság előtt kétszer ugyanabban a ruhában.

II. Erzsébet unokája esküvőjén, valamint canberrai látogatásán
Forrás: dailytelegraph.com.au

 

A vitával kapcsolatban fontos még kiemelni, hogy a Newspoll legfrissebb (áprilisi) felmérései szerint az ausztrálok mindössze 41%-a támogatja a köztársasággá alakulást. Ez 2000 óta a legalacsonyabb szám, igaz, két százalékkal még mindig több, mint azok aránya, akik ellenzik ezt az államformát. Ráadásul az Angliában népszerű, a királyság megmentőjeként is számon tartott Vilmos herceg esküvője sem igazán hatott az ausztrálokra. A Newspoll felméréséből ugyanis kiderül, hogy ha Vilmos herceg ülne a trónra, többen támogatnák a köztársasággá válást, mint ha apja, Károly.

A vita valóban szimbolikus, hiszen Nagy-Britannia számára lényegi veszteséget nem jelentene, ha Ausztrália többé nem tartozna a korona alá, hiszen tényleges hatalmat régóta nem gyakorol a brit uralkodó a világ legnagyobb szigetországában. Felőlük nézve a helyzetnek legfeljebb presztízs értéke van. A kérdés inkább az ausztrálok számára fontos, hiszen régóta húzódó ügy, aminek bármilyen kimenetelű megoldása hosszú távra is nagy hatással lehet az ausztrál belpolitikára. A legtöbb elemzővel együtt úgy gondolom, hogy a kérdés egy újabb referendum útján dőlhetne el, ám kérdéses, hogy ki és mikor vállalja e lépés elindítását. Az azonban szinte biztos, hogy a királyság napjai meg vannak számlálva Ausztráliában.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr713356954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.11.07. 17:49:58

Ismeritek ezt a primitív barmot: weisz manfréd huba · magyarinfo.blog.hu/ ??
Valami kettősmérce vagy mit firkál. Ha olvastatok már ordenáré mocskot, ehhez képest semmi volt!
De a cenzúra megy a kis Hitlernek.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2011.11.07. 19:02:26

Ha szakítanak az Egyesült Királysággal, az még nem ok a köztársaság bevezetésére. Meghívhatnának valakit királynak, így lenne nekik egy kizárólag saját királyuk.

Hörcher Ferenc 2011.11.07. 19:05:34

@Azúrkék égbolt: Kérjük, a kommentben a fenti poszthoz szóljon hozzá.
Üdv,
HF

Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2011.11.07. 19:14:07

Nehéz kívülről átlátni, de én már a britek helyében is kidobtam volna a királyi családot a francba. Fölösleges az ilyen tenyészarisztokraták eltartása.

qwertzu 2011.11.07. 19:22:58

@Mdavid89: Valakit el kell tartani, ha nem a királyt, akkor az elnököt. De ha király/királynő van, akkor ugye a temetés, esküvő, koronázás nemzeti ünnep, lehet inni, stb...
Hát nem nagyobb buli? Meg menyivel érdekesebbek mint a mi elnökeink.

aeidennis 2011.11.07. 20:09:48

Ha az ausztrál köztársaságpártiak tisztában lennének ki is volt az a károlyi, kun, rákosi, kádár, gyurcsány, sírva könyörögnének a királynőnek, hogy költözzön örökre Canberrába és vezesse be az abszolút monarchiát.

aeidennis 2011.11.07. 20:10:28

@aeidennis: Schmittpáról már nem is beszélve...

márta)) 2011.11.07. 22:06:27

„a Brit Monarchia nem képviseli Ausztrália érdekeit és értékeit 2011-ben, ezért itt az ideje, hogy választott képviselőink is kiálljanak eme alapigazság mellett!”

Ki kellene küldeni, telepiteni, szinte az egész magyar politikai elitet? No és persze a Parlamentet") mikor kialakul egy kisebb fajta, cirkuszhoz hasonló vita?? :))
Csak néznének mikor előtérbe kerülne a népakaratra való hivatkozás???...
Jó lenne. nem???

Óh. Bocsánat!

:))))

márta)) 2011.11.07. 22:07:46

Schmittpáról már nem is beszélve... "

Úgy bizony! Bemutatná a magyar helyesírást??!!

:)))))

márta)) 2011.11.07. 22:14:33

s úgy véli, „sok ausztrál emlékszik úgy korábbi látogatásaira, mint életük meghatározó pillanatára”.

Nahát, hogy mik vannak???
Én biztosan nem tudnék ennyire elájulni Tőle.
Meg kellet volna kérdezni, még anno) Lady Diannát. Milyen kegyesek és jók voltak hozzá, ott az uralkodói házban.?
:(

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.11.07. 22:30:33

@Hörcher Ferenc: Elnézést, csak mélységes felháborodásomban írtam az előző véleményt.
Ehhez nemigen tudok mit hozzászólni, hiszen nem vagyok jós. Az ausztrálok majd eldöntik, hogy mit szeretnének. De ha a véleményemre kíváncsi, akkor semmi szín alatt nem fognak leválni az anyaországról. Tisztelik a hagyományokat, hiszen a bölcs tudja: csak mély gyökerekből táplálkozhat egy hatalmas és erős fa.

Hörcher Ferenc 2011.11.07. 22:34:34

@Azúrkék égbolt: Igen, természetesen a véleményére vagyok kíváncsi.
A kép, amit használ, szép, de felmerül a kérdés, mit tegyünk a fával, ha az idő kimosta a gyökerei közül a földet.
(Persze minden hasonlat sántít.)

Hörcher Ferenc 2011.11.07. 22:38:14

@márta)): Ha jól emlékszem, Lady Di-t is nagyon szerették. Lehet, hogy a családi viszályok nem látszanak el olyan távolra? :)

márta)) 2011.11.07. 22:58:27

@Hörcher Ferenc:
Hol is szerették annyira, nagyon???
:)

Hörcher Ferenc 2011.11.07. 23:00:43

@márta)): Kb. mindenütt :), kivéve a Buckingham palotában. De tán Ausztráliában is.

márta)) 2011.11.07. 23:05:11

@Hörcher Ferenc:
kivéve a Buckingham palotában"

Igen. Én is pontosan erre gondoltam. Csak vártam, hogy Ön megírja nekem.
Köszönöm.
:))

márta)) 2011.11.07. 23:28:30

@Hörcher Ferenc:
Hát.Igen. Köszönöm.

Jó éjt.
:))

Hörcher Ferenc 2011.11.07. 23:33:56

Akkor zárom a boltot. Jó éjt. :)

Azúrkék égbolt (törölt) 2011.11.08. 08:11:40

@Hörcher Ferenc: Véleményem szerint akkor új, tápláló földet kell a gyökerekre hordani és palánkot építeni, amely meggátolja az erős szélfúvást.
Ön szerint talán jobb megoldás kivágni az öreg fát?
Mindegy, az idő eldönti, mi itt csak filozofálgatunk. Szép napot!

Hörcher Ferenc 2011.11.08. 08:27:59

@Azúrkék égbolt: Fontos, amit mond, és én sem vagyok egy favágó típus. :) Ápoljuk, műveljük kertjeinket!
Önnek is szép napot.

márta)) 2011.11.08. 09:34:13

Vilmos herceg esküvője "

kuminszerint.blog.hu/2011/04/30/mit_kajaltunk_annyira_ezen_az_eskuvon#more2866792

"a Nyugat közelgő háttérbe szorulása, és az új játékosok közelgő élre törése, ez az esküvő egy utolsó nagy buli volt, amikor ez a hatalmas közösség, és mindenki más, aki (még) csodálja az egykori nagyságát kifejező külsőségeit, szóval maga a Nyugat egésze mutatta meg magát – úgy, ahogy a legjobban szereti látni magát: fölényesen, büszkén, a felsőbbrendűség magabiztos tudatában."
.....................

Na igen a "drágakő"? csillogtatása (nagyobb részben) az adófizetők pénzén.
:)

márta)) 2011.11.08. 09:35:01

Bocsánat! Jó reggelt!
:)

Földi Bence 2011.11.08. 09:41:42

@max val, a bircaman: Igazából olyanról még nem hallottam/olvastam, hogy küldjük el a briteket és legyen saját királyunk. Ők a királyságot egyértelműen a britekhez kötik (joggal), így ha a királyi család megy, akkor az államforma is - legalábbis így gondolkodnak.

@márta)): Az ausztráloknak - amennyire láttam - nem igazán tetszett a parádé, az sem, hogy Julia Gillard kiment rá. Sőt, magát Vilmost sem szeretik annyira, amint idéztem is a közvéleménykutatást.

márta)) 2011.11.08. 19:16:45

@Földi Bence:
nem igazán tetszett a parádé,"

Nem kell csodálkozni. Hatalmas fényűzés, pénzszórás. Most, mikor minden Európai országban gazdasági gondok vannak. Nem beszélve arról, hogy némely országban fokozódik a szegénység, a társadalom egy hatalmas csoportjánál (mondjuk itt nálunk)?

Vilmost sem szeretik") Nahát! Károly (is) megérne egy "szentmisét". :)
:)

márta)) 2011.11.08. 19:18:11

Bocsánat! Még azt nem irtam, hogy itt a poszton, a fotón, az a tűzpiros kosztüm tetszik a legjobban) de nagyon.
:))
süti beállítások módosítása