Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

London is európai összeomlástól tart

2011. november 28. - Hörcher Ferenc
forrás: spectator.co.uk

KOMMENTÁR

A britek szerint az euró egyre inkább elképzelhető összeomlása, a zóna felbomlása ellenőrizhetetlen társadalmi folyamatokat indíthat el.



 

 

Miközben Magyarországon a politikai diskurzus a „Matolcsy vagy nem Matolcsy?” kérdésére egyszerűsödött le, szerte Európában egyre több fórumon vetődik fel egy összeurópai hanyatlás víziója, mint reális politikai lehetőség. Ebbe az irányba mutat az Index által is szemlézett Telegraph cikke is, mely „Készülj az euró összeomlása miatti lázongásra, erre int a Külügyminisztérium” címmel jelent meg. A cikk fontosabb gondolatait a következőképp foglalhatjuk össze:

  • A brit követség számára feladatba adták, hogy készüljenek fel állampolgáraik megsegítésére a közös valuta összeomlása esetére. E felkészülés olyan rendkívüli helyzeteket is mérlegel, mint amilyen a lázadás vagy egyéb társadalmi megmozdulások. Arra a helyzetre is terveket kell kidolgozniuk, ha az Európában dolgozó britek tízezrei nem tudnak bankszámlájukhoz jutni vagy akár készpénzt felvenni sem.
  • Újabb félelmek fogalmazódtak meg az új olasz és spanyol kormányok mozgáslehetőségét illetően, s ezzel a görög csőd továbbterjedésének kockázatával kapcsolatban. Hírek szerint ugyanis a spanyol kormány az IMF-hez vagy az Unió mentőalapjához kíván fordulni. Az olasz kormánynak pedig rekordmagasságú kamatot kellett ígérnie, hogy állampapírjai elkeljenek (félévre 6.5, két évre 7,8 %-ot).
  • Brit miniszterek magánkörben egyre nagyobb valószínűségét látják a zóna szétesésének, s a kincstár hivatalosan is közzétette, hogy erre az esetre biztonsági tervet dolgoznak ki.
  • Egy vezető kormánytag pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy az összeomlás már csak idő kérdése. „Az áll érdekünkben, hogy az időre játszanak, mert ezzel mi is időt nyerünk a felkészülésre” – ezt nyilatkozta név nélkül a politikus a Daily Telegraphnak.
  • Merkel, Sarkozy és Monti találkozóján egyértelműen kimondták, hogy az olasz csőd az euró végét jelentené.
  • Eric Feferberg/AFP/Getty Images

Mivel pedig a valutaunióból való kilépést nem formalizálja az alkotmányos szerződés, a folyamat politikailag kezelhetetlenné válhat. Az egész pénzügyi rendszer megrendülhet, hisz a bankok nem tudnának a gazdaság működtetéséhez szükséges további hiteleket folyósítani. A Financial Services Authority nevű brit pénzügyi hatóság figyelmeztette a brit bankokat, hogy tervezzenek egy ilyen forgatókönyvvel is.

Közgazdászok szerint ha mindez bekövetkezne, a GDP akár felére is csökkenhetne az érintett országokban, széleskörű munkanélküliséget teremtve. Az UBS befektetési bank elemzői szerint pedig mindez veszélybe sodorhatja az alapvető tulajdonjogok biztonságát és a társadalmi rend felbomlásával fenyeget. Az euró beomlásának forgatókönyvét nehéz súlyos társadalmi következmények nélkül elképzelni.

Nos, ez a brit konzervatív lapban megjelent összefoglaló nem hangzik különösebben megnyugtatóan. Hiszen a konzervatív brit kormány tagjára utal, forrásként, ami valószínűsíti az ügyet. Persze, nem kell mindjárt a legrosszabbra gondolni. Elképzelhető ugyanis, hogy a hírek ilyenfajta kiszivárogtatása maga is része a politika és a pénzügyi szféra között dúló hatalmi harcnak. 

A brit kormány esetleg a társadalmi következmények élénk felrajzolásával szeretné értésére adni a pénzügyi szektornak, hogy ha kihátrálnak a vezető európai államok költségvetési hiányának finanszírozása mögül, annak olyan súlyos politikai következményei lehetnek, amelyek az egyébként érvényesülő nyereséget bőven meghaladnák. Ám ha erről van is szó, a politikának azt is tudnia kell, hogy ha az ördögöt a falra festik, az bizony könnyen megjelenhet: vagyis a pánik érzékletes felvázolása maga is pánikhoz vezethet. De egy ilyen összefüggést nyilván a politikai szereplők is végiggondolnak. Ezért a hírek kiszivárogtatása mögött mégiscsak komoly politikai aggodalmakat kell sejtenünk.

Mindenesetre december 8-ára újabb európai csúcsot hívnak össze, amelynek témája lehet az alkotmányos szerződés – eljárását tekintve mégoly bonyodalmas – módosítása is. De már e dátum előtt is komoly fejlemények várhatók, elsősorban a német-francia páros részéről. 

Érdemes lenne tehát Magyarországon is az összeurópai vészhelyzet irányába fordítani a nyilvános politikai diskurzust.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr133416116

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: London is európai összeomlástól tart 2011.11.29. 10:58:01

Miközben Magyarországon a diskurzus a „Matolcsy vagy nem Matolcsy?” kérdésére egyszerűsödött le, Európában felvetődik egy összeurópai hanyatlás víziója.

Trackback: "Ez a harc lesz a végső" - egy gazdasági szabadságharc margójára 2011.11.28. 12:41:23

Hogy pontosan milyen mértékű kárt okoz az elmúlt időszak unortodoxiája és a csatolt forradalmi retorika, az ma még a leminősítés ellenére sem sejthető. Hogy a cseszegetett bankok, befektetői körök, a folyamatos beszólásoktól, vagánykodástól f...

Trackback: Miért volt rossz ötlet az Euró? 2011.11.28. 09:49:26

Európának most meg kell mentenie, ami az Euróból még menthető, bármi áron. És minthogy a válság folytatódik, egy dolog teljesen világossá vált: egy évtizeddel ezelőtt, amikor bevezették, túl hiszékenyek voltak....

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

passzívház tervek · http://www.passzivhaztervek.hu 2011.11.28. 09:21:12

Lassan változik a retorika. 3 éve még nem merte kimondani senki. Mostanra divatba jött a téma. Márhogy politikusi körökben. Akinek nyitva a szeme, régóta készülget már a változásokra :)

vezér01 2011.11.28. 09:22:20

Ki hitte volna?! Orbán és Matolcsy hazavágta
az Európai Uniót ! Vagy mégse? Olyan bizonytalan vagyok.

Hörcher Ferenc 2011.11.28. 09:24:54

@passzívház tervek:
Megkérdezhetem, kinek volt nyitva a szeme, és hogyan készülget a változásokra?

passzívház tervek · http://www.passzivhaztervek.hu 2011.11.28. 09:29:09

Sok közösség létezik, amelyek az elmúlt években jöttek létre, erősödtek meg. Olyan emberekből állnak, akik látják egy ideje, hogy a jelenlegi rendszer alapjaiban remegett meg. Kulturális kreatívok vonal, Magfalva kezdeményezés, stb. Vidéki élet, önfenntartás, együttműködés erősítése a közösségeken belül. Ilyesmik. Az első erőtlen lépések a direkt demokrácia irányába...

inebhedj - szerintem 2011.11.28. 09:35:13

Az Economist Intelligence Unit (EIU) decemberre szóló, Londonban már a múlt hét közepén hozzáférhetővé tett havi globális előrejelzésében közölte, hogy az európai pénzügyi válság "gyorsan közeledik a végkifejlet felé", és már nincs messze "az átbillenési ponttól". A befektetők azt a nézetet vallják, hogy két lehetőség van: a költségvetési integráció vagy a valutaunió felbomlása, és a gyenge növekedési kilátású, magasan eladósodott tagországok hitelezési költségeinek felhajtásával próbálják kierőszakolni az egyik vagy a másik fejleményt.

preddy 2011.11.28. 09:48:32

Nem hinném, hogy összeomlás jönne, egyszerűen kialakul a tényeknek megfelelő többsebességes Európa...
Ki sokadik fokozatban, mi rükvercben!

márta)) 2011.11.28. 09:52:57

Érdemes lenne tehát Magyarországon is az összeurópai vészhelyzet irányába fordítani a nyilvános politikai diskurzust."

Ugyan már! Ez itt nálunk nem ismert. A bóvli kategóriába minősitéssel kapcsolatban (is)összeesküvésről, és támadásról beszél a kormány. Szánalom? és egyben nevetséges?
Közben be kellene ismerni, hogy egy elhibázott gazdaságpolitika, kormányzás folytán, szinte visszafordithatatlan folyamat indult meg.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.28. 10:21:07

Az angolok a főzéshez nem, de a pénzügyekhez és a kereskedelemhez nagyon is értenek. Érdemes lenne nekünk is tanácsok kérni tőlük...

Netuddki. 2011.11.28. 10:24:11

Brit tudósok mi?

Azért egy kissé gyanús, hogy állandóan ezt nyomatja a magyar média mekkora szarban van az EU. Pedig szerintem ez csak a figyelemelterelés a saját sanyarú sorsunkról. Sajnos már nem igazán hiszek az ilyen szövegeknek...

csoko20 2011.11.28. 10:26:29

Nem értem én ezt a szuggesztiót!

1.Bizonyos esetekben ha nemzetközi szakértők az EU felbomlását vizionálják,akkor arra előbb-utóbb lesz reális esély.

2.Bizonyos esetekben ha Matolcsy gazdasági fellendülést, adósságcsökkentést vizionál, akkor előbb-utóbb recesszió lesz és Ft gyengülés.

A megoldás ezek szerint:
1. A nemzetközi szakértőknek a magyar fellendülést kellene szajkózni.
2. Matolcsy pedig beszéljen az EU bukásáról.

Alterix 2011.11.28. 10:28:43

@TrueY: "Érdemes lenne nekünk is tanácsok kérni tőlük..."

Erre egy klasszikussal válaszolnék:)))

Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Áruló nem leszek, ilyet soha nem teszek!
Amíg élek, amíg élek!!

vezér01 2011.11.28. 10:43:56

@TrueY: Bankártól,kereskedőtől tanácsot kérni?
Marhaság! Józan paraszti észre kellett volna hallgatni! De pártjaink és kormányaink a ban-
károk tanácsára hallgattak: az állam rossz gazda,adjuk el,"privatizáljuk" az állami vagyont,a szent piac majd minden gondot megold! Itt az eredmény.

Hörcher Ferenc 2011.11.28. 10:48:09

@vezér01: Mondjuk, a naiv tanácskérést én sem "tanácsolnám". A piac nem szent, és nyilván ki-ki a saját érdekében játszik ezen a pályán. Nálunk azonban egy másik játék, mely a hazai pártok között zajlott, a közönség lelkes biztatása mellett, elterelte a figyelmet erről a nagyobb játéktérről.

Bali01 2011.11.28. 10:49:07

marhaság.Meg kell nézni csak,hogy az ilyen hír-terjesztések kiknek az érdekeit szolgálják ki.Arról nem beszélve,hogy Anglia nem vezette be az eur,soha sem tervezte,és ez a lépés is kizárólag a font erősödését szolgálja ki,holott ott sem kicsi bajokkal kell szembenézniük.Valamit vizionálni kell.Főleg az unióval szemben.
Lehet,hogy értenek a pénzügyekhez,de aki valamennyire tájékozott történelemből,tudja pontosan,hogy Anglia milyen pozícióban szeretet volna tündökölni mindig is a gyarmatosítás vége óta.
Mivel ez soha sem sikerült neki,olyanokhoz csapódott akinek a érdekei kiszolgálásából remekül profitált.
A mostani elemzéseik nagy része is fejtetésekre,és talányokra épül.
Inkább több kárt mint hasznot okozva.

2012 évek elemzésével amúgy is fel kéne hagyni,mivel az ilyen instabil gazdasági környezetben lassan egy hónapra nem lehet előrelátóan,biztosan alapozni,nem éves viszonylatban.

I_Isti 2011.11.28. 10:50:25

Nem tudok elképzelni egy olyan újjászülető Római birodalmat, amiben Olaszország periféria, esetleg provincia lenne.

márta)) 2011.11.28. 11:45:15

Összeomlás már csak idő kérdése".
Ez még viccnek sem lenne jó) Nem gondolom, hogy ez bekövetkezne.

márta)) 2011.11.28. 12:05:51

Moody's: az összes európai régió retteghet"

Az európai adósság- és bankválság kontinensen belüli gyors terjedése okán Európa összes régiója, országa ki van téve az esetleges leminősítésnek.

A Moody's szerint az európai vezetőknek prior feladatuk, hogy rövid távon helyreállítsák az üzleti bizalmat a piacok felé.
A hitelminősítő nem csak az euróövezeti országokat, hanem az összes európai országot felülvizsgálja, és egy komplett újraértékelést eszközöl 2012 első negyedévében.

A PIIGS országok katasztrófális helyzetének mentése finanszírozhatatlanná válhat, így elképzelhető a olyan reménytelenné vált országok kizárása az euróövezetből, mint Görögország, vagy Portugália.

A másik, vagy párhuzamosan megvalósítható terv szerint, egy euróövezeti elitklubbot hozna létre Merkel és a Sarkozy, hogy megakadályozzák a válság eszkalációját, mélyülését.
A Welt am Sonntag című vasárnapi újság szerint Angela Merkel és Nicolas Sarkozy a közös javaslatok előterjesztésével nem várná meg az Európai Tanács december 8-i csúcstalálkozóját, hanem javaslatait már a jövő héten ismertetni akarja."

www.mfor.hu/cikkek/Moody_s__az_osszes_europai_regio_retteghet.html

Nem lesz könnyű feladat, itt nálunk sem, a piac bizalmát megszerezni. Szándékosan nem irtam, hogy visszaszerezni. Mert ami nem volt, azt nagyon nehéz lenne??

menőmano 2011.11.28. 12:46:04

Matolcsy nyertes csatája"

www.168ora.hu/velemeny/hogy-mi-van-matolcsy-gyorgy-86603.html

Nahát! Persze, hogy stabil az ország gazdasága, költségvetése.
Nem vitatja senki??? bóvli kategória.
:))

balint60 2011.11.28. 14:18:25

1.) Magam is azok közé tartozom, akik erős fenntartással fogadják a brit politikai és üzleti körök EUR-összeomlási vízióját, különösen amikor az a kettős szorításban manőverező brit kormányfő környezetére hivatkozik.

Osztom viszont azt a véleményt, hogy az eurózóna és következésképpen az EU jövője azon múlik, hogy sikerül-e a jelenlegi válság egyik okozójának, a központi monetáris vs helyi fiskális politika ellentmondását feloldani. Meggyőződésem, hogy ahogyan az európai együttműködés a Schuman-terv megvalósításától az EUR bevezetéséig tartó egyesülési folyamat volt, úgy szükségszerű fejlődési lépcső a fiskális unió (közeljövő), majd a politikai unió (távolabbi jövő).

2.) HHF konklúzióját "érdemes lenne tehát Magyarországon is az összeurópai vészhelyzet irányába fordítani a nyilvános politikai diskurzust"- korainak tartom.
Még a politikai elit sem érett egy ilyen vita lefolytatásához, nemhogy a társadalom.
Hogy is lehetne? A féktelen populizmussal hatalomra jutó és attól szabadulni képtelen, összeesküvéselméleteket fabrikáló kormánypárt, a hitelét régebben elvesztett MSzP, az identitászavarokkal küszködő LMP képviselőinek kellene egy józan vitát kezdeményezni és a társadalom bevonásával lefolytatni.

Ez bizony a NER-nek csúfolt világunkban reménytelen.

menőmano 2011.11.28. 14:22:47

Esetleg tudja már valaki?? Kik állnak a forint ellen elkövetett merényletek mögött???
Nagyon megköszönném a tájékoztatást.
:))))

Hörcher Ferenc 2011.11.28. 14:26:21

@balint60: S ugyan mért kellene a pártokra várnunk ez ügyben? A nyilvánosság mi vagyunk. :)

balint60 2011.11.28. 15:11:07

@Hörcher Ferenc:

Igaza van. Szívesen lennék résztvevője olyan civil kezdeményezésnek vagy rendezvénynek, amely ilyen vitára alkalmas.

PS. Láttam (sajnos nem személyesen) az OSA vitát; értékeltem hozzászólását és szép versmondását..:-))

márta)) 2011.11.28. 17:06:09

Semmitmondó Matolcsy: hadművelet folyik az ország ellen"
:)

Csalódást okozott az annyira várt délutáni sajtótájékoztatón a nemzetgazdasági miniszter: Matolcsy György semmilyen konkrétumról nem beszélt, csak az elmúlt napok lemezét tette fel újra."
2011.11.25)
www.mfor.hu/cikkek/Semmitmondo_Matolcsy__hadmuvelet_folyik_az_orszag_ellen.html

Na.Igen! A lejárt lemez. No. persze, meg a parasztvakitás).
Milyen érdekes elfogadja a kormány a közgazdászok javaslatát? Leül az IMF. vezérekkel tárgyalni.
Nagyon remélik közben, hogy az EKB be fog avatkozni.
"Matolcsy az európai helyzet értékelésével kezdte: "Amit látunk Olaszországban és Spanyolországban, az drámai.
Ha a kétéves hozam eléri a 10 évest, onnan nincs visszaút.
Reménykedünk abban, hogy az Európai Központi Bank (EKB) be fog avatkozni, a magyar kormány ezt javasolni is fogja az Ecofin következő ülésén".

Nahát! Azzal az IMF-fel, akit állitólag tavaly "kipateroltak" az országból.
AZ EKB vezérek, pedig a 29 pontos csomag láttán, abban is a "főzzünk otthon pálinkát":) a szeszadó elengedése láttán, felpaprikázódva hagyták el az országot. :)))
Milyen érdekes, visszafelé forog az idő kereke???
:)))

márta)) 2011.11.28. 17:09:12

Drámai") Persze, hogy az. A Matolcsy-féle csodaváró, álmokra épitett gazdaságpolitika.
Igen. Az.
hm??
:)

menőmano 2011.11.28. 17:14:05

@Hörcher Ferenc:

Nem tudom, nem tudom. "
Elnézést! akkor ki tudja??!

Kedves Hörcher Ferenc!

A @mártát, nagyon ki tudja moderálni. :)
Azt hittem hogy a kérdésemre is totálisan tudja a választ. De látom., nem.
De nincs ebből semmi probléma.
:)))))))))

Hörcher Ferenc 2011.11.28. 17:25:04

@menőmano: Sajnálom, ha csalódást okoztam. :)

menőmano 2011.11.28. 17:49:08

@Hörcher Ferenc:
Á' Dehogy. Nem csalódtam.
:)

TrueY · http://qltura.blog.hu 2011.11.29. 10:30:07

@vezér01: "bankárok tanácsára hallgattak: az állam rossz gazda"
Józan paraszti eszemre hallgatva én is így gondolnám. Főként Magyarországon, az 1000 mutyi országában. Állami cégek száz milliárdos veszteségeket halmoznak fel, mert nem érdekük a hatékonyság és a vezetőik haveri alapon képződnek...

Kosinva 2011.11.29. 11:20:20

Az euró és az Európai Unió megroppanása Amerikának lenne jó. Hiszen amíg Európai Unió gyenge addig a dollár szerepe a a világgazdaságban nem kérdőjeleződhet meg, mellesleg egy erős, a világpolitikába komolyabban beleszóló Európai Unió rengeteg fejfájást okozna az amerikai kormányzatnak. London néha nagyon komolyan USA előretolt bástyájaként viselkedik.

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2011.11.29. 11:39:38

éppen ideje, hogy ne a társadalom, hanem a hatalom ellenőrizetlenségétől távolodjunk,
szerintem az sem baj, ha ez átmeneti káoszt okoz

komment1 2011.11.29. 12:13:58

Kedves H. H. F.!
Abban nyilván igaza van, hogy az európai folyamatokat,különösen ebben a válságos helyzetben mindenképpen szem előtt kell tartani, figyelembe kell venni. De éppen emiatt a legkevésbé sem megengedhető, hogy olyan típusú ember vezesse egy amúgy is válságban levő régió egyik országát, aki olyan szavahihetőséggel bír és olyan megbízható, amilyen Berlusconi és Papandreu volt. Utóbbiakat is azért távolította el az EU, mert egészen nyilvánvaló volt, hogy nem tudnak levezényelni egy szükséges gazdasági váltást. Emiatt merül fel nem pusztán Matolcsy, hanem Orbán esetleges eltávolítása, ahogy arról Róna Péter írt, akinek igen jó információi vannak, mellesleg leginkább éppen a brit legfelsőbb gazdasági körökből.

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 16:07:20

@Kosinva: Talán nem az összeomlás, de a gyengélkedés valóban jól jöhet az USÁ-nak.

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 16:09:57

@komment1: Kedves komment1,
Szerintem azért ott még nem tartunk, hogy minden további nélkül cserélgessék a bábokat a nemzeti kormányok élén, akárkik is. De az tény, hogy a nemzeti kormányoknak látniuk kell, hogy a nagy pályán milyenek az erőviszonyok, ez is az ő felelősségi körükbe tartozik. Nem lehet csak a hazai közönségnek játszaniuk többé.
Üdv,
HF

komment1 2011.11.29. 20:35:58

@Hörcher Ferenc: Hát kérdés, hogy hol tartunk. Szerintem, és ezt sokfelől hallottam már, Gyurcsány távozásában is masszívan benne volt az EU, gyakorlatilag tettek róla, hogy menjen. Jött helyette egy szakértői kormány Bajnaival az élen. Ilyesmit abszolút elképzelhetőnek tartok Orbán esetében is, ahogy Róna írta.

Egyébként nagyra értékelem azt a szokását, hogy válaszol is kommentekre. Ez egy jó tanár ismérve :)

Üdv,
komment1

PR-küszöb 2011.11.29. 21:19:05

@menőmano:

Kedves Manó.
Egy valuta ellen shortolni: üzlet.
Mindenki üzletel, az egyszerű pórnép is, amikor a Tescóban az olcsót keresi.
A baj Mo. esetében az, hogy alkalmat/lehetőséget teremtett arra, hogy az ellene fogadók - mint egy bukmékernél - a kiütésre fogadhassanak.
És a legnagyobb baj az, hogy kishazánkban még a legmagasabb szinteken sem értik a nemzetközi tőzsde-világ egyszeregyét.
Helyette inkább megmártóznak az összeesküvés-elméletek fürdőjében, és attól remélnek tisztulást.
El kéne végre hagyni a gyerekkort a kis káddal együtt...

PR-küszöb 2011.11.29. 21:20:59

@Hörcher Ferenc:

Kedves Ferenc.

Az összeesküvés-elméletnek van-e megfelelője az archetípusok között?

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 22:12:42

@PR-küszöb: Kedves PR-küszöb, sajnálom, de nem értem, mi a kérdés.

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 22:14:46

@komment1: Kedves Komment1,
természetesen a befolyásolást nem zárnám ki az európai stratégiák közül. De az más, mint a sakkbábuk cserélgetése.
A megjegyzését köszönöm - ha már egy politikai kultúráról szóló blogba írok...

menőmano 2011.11.29. 22:40:15

@PR-küszöb:

Persze. mert a hatalom megtartása érdekében nem akarják érteni.
Politikai lobbizás a népek feje felett. Csak tudomásul kell venni, hogy ez nem fog menni.
Semmi féle összeesküvésről nincs itt szó. Ez egy totálisan elhibázott gazdaságpolitika.
Nem harcolni kellene, harcot hirdetni határokon belül és kivül. Kormányozni kellene. Jól.

menőmano 2011.11.29. 22:47:38

„Matolcsy vagy nem Matolcsy?” "

Matolcsy a csodaváró, álmokra épitett gazdaságpolitika feltalálója. Vagy talán nem???
:)
"összeomlás várható") hm. Én már totálisan összeomlok ebben a politikai zűrzavarban, és a fokozódó elszegényedésben.
oszt.jónapot.

:)))))))))))

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 22:48:19

@menőmano: Úgy érti, a tanszékvezetői hatalmam megtartása érdekében nem értem, mit mond?
De komolyra fordítva a szót, akkor
összeesküvés - politikai lobbizás a nép feje felett,
összeesküvés-elmélet - amely ezt feltételezi, hogy megtartsa a hatalmat,
a valóság pedig - az elhibázott gazdaságpolitika.
Nagyjából egyetértünk.
Mondjuk nem hiszem, hogy az összeesküvést így határoznák meg általában, hanem az Ön által leírt jelenséget inkább demokratikus deficitnek nevezik.
Bár lenne hatalmam, amihez ragaszkodhatnék!
A gazdaságpolitikai irányváltásra meg csakugyan szükség lenne.

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 22:48:52

@menőmano: Szeretem ezt az osztjónapotját.
:)

menőmano 2011.11.29. 22:55:42

@Hörcher Ferenc:

Elnézést, de ez hatalmas tévedés!

"És a legnagyobb baj az, hogy kishazánkban még a legmagasabb szinteken sem értik a nemzetközi tőzsde-világ egyszeregyét."
(@PR-küszöb) erre válaszoltam. :)

Úgy érti, a tanszékvezetői hatalmam megtartása érdekében nem értem, mit mond?"

Én ezt nem is tudtam.
:)

menőmano 2011.11.29. 23:00:33

@Hörcher Ferenc:

Elnézést! De azért Ön sem gondolhatja komolyan, hogy nem röhejes a kormány részéről ilyen kijelentést tenni) hogy összeesküvés folyik a kormány ellen??? És ez az állandó harcias stílus? Az ország megvédése, és sorolhatnám?
:)

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 23:02:11

@menőmano: Nem is gondolom komolyan.
Bár a nemzeti valutákra történő utazás ismert sport, ugyebár.

menőmano 2011.11.29. 23:03:20

@Hörcher Ferenc:

Bár lenne hatalmam, amihez ragaszkodhatnék!"

hm. Ezt totálisan :)) nem értem.
:)

menőmano 2011.11.29. 23:15:22

@Hörcher Ferenc:

Megnéztem. Köszönöm.
Ilyenkor, most,is) egy kicsit szomorú lettem.
Hozzám miért volt olyan kegyetlen az élet, a sors. De mindegy.
Azon gondolkodom, hogy maradjak e vagy menjek?
:)

Hörcher Ferenc 2011.11.29. 23:20:44

Ha aludni térne, jó éjszakát.
Ha az a kérdés, hogy visszatérjen-e a blogra,
a válasz persze.
S persze vigasztalódjon is, ahogy mondani szokás, mindenkinek megvan a maga keresztje.

Földi Bence 2011.11.30. 16:51:24

@csoko20: Ez tetszik, lehet, hogy beválna :)
süti beállítások módosítása