Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Scruton: az EU-nak befellegzett, Orbán viszont jól csinálja

2012. január 30. - Pócza Kálmán
commonsensebudapest.com

INTERJÚ

Roger Scruton kétségkívül a konzervatív gondolkodás egyik legnagyobb élő alakja. A Mos Maiorum őt kérdezte az Európai Unió válságáról, a brit belpolitika legaktuálisabb kérdéseiről, Orbán Viktorról – és persze a borkultúráról, hiszen nemrégiben jelent meg könyve, az Iszom, tehát vagyok magyarul az Akadémiai Kiadó gondozásában.

 

Mos Maiorum: Nemrégiben megjelent könyve a borkultúráról szól, noha a külső szemlélőnek az a benyomása (vagy éppen előítélete), hogy a britek inkább sört isznak, ráadásul nem is keveset. Ennek fényében mit gondol a brit borkultúráról?

Roger Scruton: Nos az a helyzet, hogy az én életem folyamán is nagyot fordult a világ e téren. Fiatalkoromban valóban mindenki sört ivott, ez a volt a „nemzeti ital”, mivel az emberek anyagi körülményeik miatt ezt engedhették meg maguknak. A bor nagyon drága volt, javarészt Franciaországból importálták. Való igaz, a bor a felsőosztály itala volt az én gyerekkoromban. Én akkor ittam először, amikor diákként Cambridge-be kerültem, ráadásul akkor sem lehetett bárhol hozzáférni. Manapság azonban a bor jóval olcsóbb, bárhol meg lehet venni, így aztán mindenki megengedheti magának, hogy bort igyon akár nagy mennyiségben. Sokan azt mondják, hogy az emberek ma már túl nagy mennyiségben isznak bort.

MM: Talán nem véletlen, hogy David Cameron előállt azzal az ötletével, hogy minimumárat szabnának az alkoholos italoknak.

RS: Így van, a kormányt valóban aggasztja, hogy a fiatalok túl sokat isznak, hiszen ez az egészségi állapotukon is meglátszik majd. Nos éppen erről teszek említést könyvemben is: a mai Egyesült Királyságban e tekintetben nem igazán beszélhetünk borkultúráról, sokkal inkább a borkultúra hiányáról.

MM: Szóval a bor kultúrája még az Egyesült Királyságban is hiányzik?

RS: Igen. Ugyanis a borkultúra úgy alakul ki, hogy az emberek a bor mellett beszélgetnek. A bor ily módon a társasági élet és érintkezés egyik fontos elemévé válik. Márpedig az egyik legfőbb probléma nálunk is az, hogy a fiatalok nem beszélgetnek a szó klasszikus értelmében, nem utolsó sorban a televízió és a modern kommunikációs eszközöknek köszönhetően. Így aztán mit csinálnak? Ülnek és isznak. Azt hiszem ezen kellene változtatni. A könyvemben is utalok arra, hogy fel kellene éleszteni a görög szimpóziumok hagyományát.

MM: Az imént említetést tettünk David Cameronról és kormányáról. Mit gondol róla és kormányáról? Mennyiben tekinthető Cameron és kormánya valóban konzervatívnak? Kérdezem ezt annak fényében, hogy Margaret Thatcher kormányának egyik leismertebb konzervatív kritikusa volt.

RS: Nos, Cameron kormánya nem igazából nevezhető konzervatívnak. Cameron maga rendelkezik ugyan konzervatív ösztönökkel, de a helyzet az, hogy a liberálisokkal együtt egy koalíciós kormányt kell vezetnie. A liberálisok viszont alapvetően nihilisták, akik nem hisznek semmiben. Éppen ezért Cameronnak állandó jelleggel ezzel a nihilista semmivel kell kompromisszumot kötnie. És ez egy nagyon nehéz feladat: kénytelen volt például belegyezni a homoszexuális házasság engedélyezésébe. Ráadásul ezt egy olyan embernek kellett megtennie, aki egyértelműen hisz a család hagyományos intézményében. Ez egyértelmű önellentmondás szerintem.  Ehhez jön még, hogy nagyon nehéz gazdasági környezetben kell kormányoznia. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy igazán konzervatív kormány valóban az élet minden területén megszorítana, egyet kivéve: a honvédelem kiadásait nem érintené a megszorítás. Nálunk a honvédelem területén is komoly megszorítások vannak. Másrészről Cameron próbálja a jóléti kiadásokat visszanyírni, de e tekintetben nem mindig van meg a kellő támogatottsága.

MM: Gondoljunk csak a Lordok Házának vétóira.

RS: Igen, ez egy igen nagy probléma. Cameron persze egy olyan Lordok Házát örökölt, amelyet Tony Blair már radikálisan átalakított. A mai Lordok Háza egy zavaros intézmény, amely alapvetően szocialista irányultságú. Ettől függetlenül Cameron kormánya nem igazán nevezhető konzervatívnak. Cameron maga ugyan konzervatív, de a kormány már egészen biztosan nem. Ugyanakkor Cameron kiállt Európa elé a nemzeti érdekek védelmében, próbál valamit tenni a bevándorlás ügyében. Szóval vannak kísérletek ebben az irányban is.

MM: A legutóbb a jóléti kiadások megszorítását többször is megvétózta a Lordok Háza. Ugyanakkor a Lordok Háza maga is történetének legnagyobb reformja előtt áll, könnyen lehet, hogy 2015-től a Lordok Házának tagjai nem kinevezés, hanem választás révén nyerik el pozíciójukat. Mit gondol erről a radikális átalakítási kísérletről?

RS: Az első és legfontosabb következménye az lehet ennek az átalakításnak, hogy a brit politika teljes mértékben átalakul. Ha ugyanis a Lordok Házának tagjait is választani fogják, akkor tulajdonképpen két parlamentünk lesz. A Lordok Háza képes lesz a Alsóházban meghozott döntéseket megsemmisíteni, pontosan úgy, ahogy a Szenátus meg tudja vétózni a Képviselőház döntéseit az Egyesült Államokban. Ez egy radikális átalakulás lenne, és nem hiszem, hogy lenne egyetlen politikus is, aki valójában akarja ezt a radikális változást, mivel mindenki értékeli az Alsóház azon hatalmát, hogy egymaga is el tud intézni dolgokat. Ugyanakkor ez egy roppant komplex történeti kérdés. Én magam a leginkább a régi Lordok Házát kedveltem, amelynek tagjai örökletes úton nyerték el pozíciójukat a Lordok Házában és amelynek ugyan hatalma nem volt, de tekintélye annál inkább.

guardian.co.uk


MM
: A Egyesült Királyságot lázban tartó másik kérdés Skócia függetlensége. Mit gondol Skócia esetleges kiválásáról?

RS: Attól tartok, hogy Skócia függetlensége nem fog megvalósulni, Skócia az Egyesült Királyság része marad. 

MM: De lesz a kérdésről referendum?

RS: Igen, de a kiváláshoz szükséges többség nem fog összejönni. Ha azonban mégis függetlenné válna Skócia, azt üdvözölném. A jelenlegi rendszer szerint ugyanis a skótoknak két szavazatuk van: egyrészt képviselőt választanak a skót parlamentbe, itt általában a Skót Nemzeti Párt nyeri a választásokat. Másrészről viszont képviselőt választanak a Westminsterbe is, itt pedig általában a Munkáspártra szavaznak. Ezt a második szavazatukat pedig arra használják, hogy büntessenek vele: szocialista kormányt erőltetnek ránk. Soha nem lett volna munkáspárti kormányunk, ha egy tisztán angol parlamentünk lett volna, amelyben nem ülnek skót képviselők.

MM: Az Egyesült Királyság átalakulóban van, de ugyanez a helyzet az Európai Unióval. Mi lesz az EU-válság kimenetele? Hogyan lehet elkerülni a legrosszabb szcenáriót - legyen az bármi is? 

RS: Első lépésben is azt gondolom, hogy Magyarországnak is ki kell állnia Európa elé, és határozottan ki kell jelentenie: nem ti kormányoztok minket, hanem mi kormányozzuk magunkat. Természetesen tehettek ajánlásokat, nekünk pedig összhangba kell hozni saját törvényhozásunkat a EU joggal, de nem lehet egyoldalúan beavatkozni a magyar belügyekbe.

MM: Olybá tűnik, hogy a magyar miniszterelnök pontosan ezt csinálja. 

RS: Igen, de Orbán Viktornak van egy nagy hibája: nem magyarázza el, hogy mit miért csinál. Ha elmagyarázná, akkor mindenki rádöbbenne mi is zajlik Magyarországon.

MM: Úgy érti, hogy a magyar választóknak nem magyarázza el eléggé a döntések hátterét?

commonsensebudapest.com

RS: Nem csak a magyar választóknak, hanem általában senkinek. Mi is szeretnénk tudni, hogy mi is történik itt Magyarországon, hogy miért ilyen gyorsan alakítják át az országot.  A legtöbb ember ugyanis azt gondolja, hogy túl gyorsan történnek a változások, és hogy a kormány túl sok előnyt kovácsol magának a mostani erős parlamenti felhatalmazásával.

MM: Szóval csak jobban el kellene magyaráznia saját politikáját, és akkor rendben is lenne a dolog?

RS: Igen, különösképpen az európai politikai elitnek kellene elmagyaráznia az átalakulások okát. Persze az európai elit ellenséges a nemzeti érzület mindenféle megnyilvánulásával szemben és a nemzetállam mindenféle formájában szemben, mivel az Európai Uniót arra találták ki, hogy a nemzetállam alternatívája legyen. Ám a kísérlet megbukott, és ha az embereknek nem sikerül valamit elérniük, akkor annál inkább ragaszkodnak ahhoz az állításukhoz, hogy igenis sikerre vitték az ügyüket.

MM: És mi lesz az EU-válság kimenetele?

RS: Remélem, hogy az Európai Uniónak befellegzett és tanúi lehetünk a nemzetállamok újjászületésének. 

MM: Szóval felbomlik az Európai Unió?

RS: Meglátásom szerint ez lenne a legkedvezőbb fejlemény, mivel ma már nem fenyeget Európában az a veszély, hogy háború törne ki, aminek a megelőzésére létrehozták az egységesült Európát. Szóval valami másfajta együttműködésnek kell következnie, amely révén a konfliktusok tárgyalásos úton megoldhatóak lennének.

MM: Nemzetállamok közötti tárgyalásos együttműködés?

RS: Pontosan, úgy, ahogy De Gaulle is akarta.

(Az interjú nem jöhetett volna létre a Common Sense Society, legfőképpen pedig Marion Smith és Stumpf Anna segítsége nélkül. Ezúton is köszönjük a segítségüket.)

Roger Scruton (1944. február 27.) angol konzervatív filozófus, esztéta.

A Buckingham Egyetem Filozófia intézetének vendégtanára. Korábban a Cambridge-i Christ's College tanulmányi igazgatója (1971-1991). 1974-ben megalapítja a Conservative Philosophy Group-ot, 1982-ben a Claridge Press-t. A CEC Government Relations alapítója és elnöke, Anthony Barnettel társalapítója a Town and Country Forum-nak. A Salisbury Review főszerkesztője 1983-tól (a lap indulásától) 2000-ig. Folyamatosan közreműködik a Right Reason nevű konzervatív filozófiai weblogban. A rókavadászat ismert szószólója. Az 1990-es évek elején a tanítást és a várost hátrahagyva Wiltshire-be költözik, és megalapítja posztmodern mezőgazdasági tanácsadó cégét, a Horsell's Farm Enterprises-t.

Magyarul megjelent művei:

  • Mi a konzervativizmus? : válogatott esszék. Bp. Osiris, 1995.
  • Ki, mit és miért?: nemzetek feletti kormányzat, legitimitás és az Egészségügyi Világszervezet Bp. Századvég, 2000.
  • A konzervativizmus jelentése. Bp. Novissima, 2002.
  • Miért lettem konzervatív. Kétezer 2003/5.
  • Anglia, egy eltűnő ideál. Bp. Typotex, 2004.
  • A nemzetek szükségességéről: Két tanulmány. Bp. Helikon, 2005.
  • A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye, Bp. Noran Libro, 2011
  • Iszom, tehát vagyok, Bp. Akadémiai Kiadó, 2011.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr633972015

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Az EU-nak befellegzett, Orbán viszont jól csinálja 2012.01.30. 10:35:02

Magyarországnak is ki kell állnia Európa elé, és határozottan ki kell jelentenie: nem ti kormányoztok minket, hanem mi kormányozzuk magunkat. Interjú.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okosallah 2012.01.30. 21:50:44

@Unionist:
www.wordcounttool.com/ szerint a válaszod 400 szó amire nem tudok válaszolni.

Csak Röviden:
1965-ig a amikor az új bevándorlási törvényt hozták az USA jelmondata ez volt:
"E Pluribus Unum". (Sokból egy)
Vagyis elvárták az asszimilációt a prominens Anglo kulturához: a kultura szónak sok al-fogalma van, angol nyelv ismerete, az USA történelme (ma is kötelező az állampogári vizsgához) stb.

65-után jelent meg a "Kulturális Marxizmus", diversity, multikulti baromság és a spanyol nyelvüek elszakadási törekvése.
"Aztlan".

Mint Hun-USA kettős állampolgár tudom, hogy az USA nem azonos az EU-val és forditva.
(118 szó)

Unionist 2012.01.30. 21:52:22

@okosallah:
a másik dolog. a svéd gazdasági csoda. a probléma az, hogy nemrég ment csődbe a saab. és a nokia is csődbe fog kerülni ha nem jön létre egy európai mikroelektronikai konszern. amiben a nokia mellett ott a philips, a siemens, a logitech, az olivetti. az összes még meglévő európai gyártó. és nyilván akkor tudnának egyesülni ha egységes belső piac lenne. de akkor ebbe kisebb részesedéssel beléphetne akár a videoton.

persze én nem azt mondom, hogy ezeknek a vállalatoknak egyesülniük kell. nem kell, de a lehetőséget meg kellene adni, hogy valóban kontinentális méretekben működő iparvállalatok legyenek. ehhez egy liberális iparpolitika kell, és nem feudális.

a mezőgazdaság számára pedig régiók. azt nagyjából felmérem ésszel, hogy régiós agrárrendtartás kell. mert a termelők tönkremennek ha dömpingáron behozzák az árut egy másik régióból. ahol az a termény hamarébb érik. ez nem fair. az agáriumnak nem jó az egységes belső piac. nem kell a nagy egység. oké. de az ipar számára mégis csak kellene.

kela-bá 2012.01.30. 21:54:44

@márta)): Kedves Márta ! Igen már korábban is megirtam. Kormányfői látogatások alkalmával készültem, és a kezükbe nyomtam a levelem. A helyi vezetőknek is szemtől szembe elmondtam a jobbitó szándékú véleményemet, és volt is eredménye.És szerintem ez hasznosabb mint itt a blogokon a trágálkodás, egymás cikizése. Tisztelet a kivételnek! Ez a kormány honlap
www.joallam.kormany.hu ma indult, már van miről irnom, és meg is irom.És erre biztatok mindenkit. A teljes szólásszabadság tudatában nem gyűlölködve, mert az nem vezet sehova semmilyen témában, hanem tárgyilagosan, keményen,de segitőszándékkal.
Kösz az érdeklődését !

márta)) 2012.01.30. 21:57:05

Roger Scruton) nem hallott, a Matolcsy -féle új tipusu gazdaságpolitikáról, és újszerű költségvetésről?
Na. és annak hatásairól sem hallott? Érdekes.
Ha véletlenül nem hallott volna róla, tudatni kellett volna vele, hogy hatására itt hazánkban megindult egy bizonyos társadalmi csoport elszegényedése, életek dőltek/dőlnek romba.
Az egykulcsos adó bevezetése pedig hatalmas lyukat ütött a költségvetésen. Úgy összességében a többségi kormány "különutas politikájáról, itt Európa közepén.
Ha hallott róla, és elemezte, - nem nagyon, csak egy kicsit- akkor le kellett volna vonnia a következtetést, hogy bizony valami "itt nagyon nincsen rendben.
Megérteni sem könnyű, illetve nem is nagyon lehet, megélni, a társadalom egy hatalmas csoportjának, pedig nagyon-nagyon nehéz.
hm?

Globetrotter2014 2012.01.30. 22:00:32

@kela-bá: jó kezdeményezés, sok sikert!

@okosallah: nem érted a lényeget. Az USA pont annak köszöneti a sikerét, hogy nem akar nemzetállam lenni. Tág teret ad az érvényesülésnek és nem próbál kultúrlisan a népességre telepedni.

@Kelletteznekem?: engem pont ez zavar. "beárazták","hamarosan", "azonnali", mégis miért? Miért esne szét az Eurorendszer, pláne az EU? KInek is lenne érdeke? Egyáltalán ki járna jól vele?
Szeritnem az összes érintett fél közös érdeke az EU, ezért nem értem hogy hogyan tudna szltesni, miért hagynák a vezetők (mérmint a normálisabbja)?

márta)) 2012.01.30. 22:03:26

@kela-bá:

ma indult," Tényleg? Na látja, hogy Én mennyire figyelmetlen vagyok! Pedig megnéztem, de úgy látszik nagyon felületes voltam. Nagyon jó, hogy Ön tájékozott, és átadja másoknak is. Mármint, hogy felfedezte létezik a kormánynak ilyen oldala".
Mert én eddig csak azt az oldalát ismertem a kormánynak) ahogyan parasztvakitanak, no. és persze a gazdasági megszoritásokat.
De nagyon jó, hogy Ön felhivta a figyelmem, hogy másik oldala is van a többségi kormánynak.
Igen.
:))))))

Unionist 2012.01.30. 22:03:42

@Rézfaszú:
meg vannak választva csak közvetve. az unióban nincs közvelten képviselet. ez a probléma.

a megyék által közvetlen delegált képviselőknek kellene ülniük az európai parlamentben, és az tagországok által közvetlen választott szenátoroknak az unió politikai kormányában. de ez az usa működésére hajaz. (européer liberó nácik).

a konzerv nácik (amilyen ez az idióta scruton) meg azt azt mondják, hogy semmiféle közösségi képviseletre nincs szükség (közvetlenre sem). és a szövetségi politikát is el kell vetni minden szinten. birodalmi nemzetállamban kell gondolkodni, nem politikai unióban.

hetykusz 2012.01.30. 22:11:44

@dr Kangörény:

A gond az, hogy 20 éve nem volt rendes megszorítás, így az emberek elhitték, hogy minden jól működik. 20 éve veszik fel a hiteleket, és kb most jött meg a hitelező, hogy begyűjtse a lóvét... Eddig jól éltél, hát most már fizess! Valakinek vissza kell fizetnie a hitelt, amit nem 1 éve vettek fel... Azért azt nem foghatja senki a fityeszre, hogy 2008-ban kiürítette az országot... A válság akkor kezdődött, és most tetőzik.

Annak meg aki Uniós irányítást akar... na ahhoz képest lófasz a fityesz!! Nem hogy a benzinre nem tellene, hanem napi betevőre sem... Kapnád a nyakadba a magán ember csődjét... majd más megkapja a fizetésedet, és beosztja neked! Szép emberjogi dolog... Az unió kiket véd?? Gazdasági társaságokat. Példul pofáznak, hogy a t-ököm-öt miért kő adóztatni... meg az eonnak miért kell fizetni azt, hogy az emberekre kevesebb teher háruljon... no és a bankok?? Büdös életben nem vettek fel svájci frankot, amit papíron kölcsönadtak a szerencsétlen lakásvásárlónak, vagy gépkocsi vevőnek, hanem szépen forint alapú kölcsönt adtak... számlázva svájci frank! Persze aki visszafizeti a frank alapú kölcsönét, azzal nem rohannak pénzváltóba... áh! Visszateszik a bevételt a kasszába, és örülnek az extra profitnak.
Az unió nem a mi érdekünket szolgálja, hanem a tecsó, ósán, meg ejon befektetői csoportok zsebeit. Ha kicsit is érdekelné az eut, hogy veled mi van, akkor nem úgy viselkedne velünk, mint iránnal... Hozzáteszem az iráni nép sem érdekli őket sem az usát, mert ha annyira érdekelné, akkor 5-6000 fős elit alakulatot ledobna, és elfogná az iráni vezetőket... nem pedig nyomorba döntene egy fejlődőképes országot... de ugye a média, meg a pénzügyi szféra abban érdekelt, hogy pár tonna lőszert legyártasson!

márta)) 2012.01.30. 22:12:08

@kela-bá:
Bocsánat! lefelejtettem)

.És szerintem ez hasznosabb mint itt a blogokon a trágálkodás, egymás cikizése."

Ezt nem gondolja komolyan? ugye? Csak azért, mert nem mindenki trágárkodik. Persze vannak sokan, nagyon sokan akik úgy érzik jól magukat.
Tudja kedves kela-bá) olyan blog is van, ahol az az érzése támad a kommentelőnek, hogy kétharmad van. Mármint, hogy némelyek addig utálkoznak a másik iránt, mig az meg nem elégeli, és szépen elköszön, vagy csak nagyon ritkán irogat oda.
Ön esetleg hallott már ilyenről, netán megtapasztalta??
Szerintem, biztosan nem.
Még egy kérdésem lenne. "oda a kormány másik" oldalára :) valós névvel kell írogatni, vagy esetlen ál- nick névvel lehet???
Komolyan érdekelne, mert én a valódi" nevemmel biztosan nem írnék egyetlen sort sem.
:)))

Globetrotter2014 2012.01.30. 22:12:45

@okosallah: Luxemburg melett mind kispályás. De Auszrria is lényegsen fejlettebbnek hat mint pl Svájc (bár ezt a nagy CHF rally előtti állapotok alapján mondom).
Nézd meg a wikin az egy főre jutó GDP sorrendet, országok és tömbök szerint. Tanulságos.
AZ EU27 ligájában kevesen játszanak a nagyok között. Most tekintsünk el pár offshore paradicsomtól, mert azok párszézezer fős lakossággal csak statisztikai hibának jók (luxemburggal együtt).
Az EU27 még mindig a világ leganygobb gazdasága. Kína kb az EU harmada (egyébbként Kína és Japán gazdasága 1-2 éve kb egy méretű volt)...

okosallah 2012.01.30. 22:15:33

@ZF2:
32 éve élek az USA-ban (meg Budán mint kettős áll.) - szóval bátorkodom mondani, hogy nagyon is ismerem az USA-t.

Aki erre járt mint turista az láthatta, hogy mennyi USA-zászló van mindenhol, hogy az iskolákban minden nap elmondják a "Pledge of Allegiance"-ot.

("„Hűséget fogadok az Egyesült Államok lobogójának és a Köztársaságnak, amelyet jelképez: az oszthatatlan nemzetnek Isten ege alatt, ahol mindenki szabad, és mindenkit megillet az igazság­szolgáltatás.”)

OV. még a felét se rakta az Alkotmányba máris az EU lefasisztázta.

Unionist 2012.01.30. 22:22:51

@kela-bá:
navracsics tibor a tanácsrendszert találta fel. a pártközpont által felügyelt közigazgatást járási, megyei, városi párttitkárokkal. ennek semmi köze nincs az angolszász rendszerhez. a szovjetoroszhoz annál inkább. nem majoritarian, hanem bolshevik. nagyjából ezt gondolom. írja meg nekik ha akarja.

menőmano 2012.01.30. 22:24:59

a brit politika teljes mértékben átalakul."

Ez az átalakulás már itt hazánkban totálisan folyamatban van, illetve már át is alakult.
Egyoldalú, hatalmi kormányzás, betonpolitika.

Mit csinál annyira jól a magyar kormányfő??
Tessenek már elárulni, legalább én is tudni fogom.
Már csak azért sem értem, mert én már totálisan el vagyok szegényedve, mint a templomi egér. Hiába dolgozom nagyon sokat.
Már nekem egy jófajta, darabka sajtocskám sincsen. Ezért szomorú vagyok totálisan nagyon, de nagyon.
komolyan.

Globetrotter2014 2012.01.30. 22:29:06

@okosallah: szerintem a zászlófetisizmus pont azt szolgálja hogy ne kelljen személyesebb dolgokban is "igazodni".

Itt most nem a nacioanalizmusról beszéltem hanem a multikultiról. Az USA pont azért iskeres "olvasztótégely", mert ez az olvasztás nem uniformizálás. Nincs olyan "vezérvonal", mint az európai nemzetállamokban (illetve nem olyan erős).

Közben ez valahol szép lassan az EU ban is alakul, bizonyos mértékig kezd egy közös európai tudattá alakulni, csak nálunk a beső nacionalizmus miatt ezt nem merik nevesíteni (és közben van egy erpős amerikai hatás is).

Az amivé a német társdadalom fejlődött az elmúlt 2-3 évitzedben(pl populáris kultúrában exportképes), az egyben az EU érdeme is.

menőmano 2012.01.30. 22:31:21

Bocsika! "borkultúra") Hát. Ja. Még isteni szerencse, hogy nem iszom alkoholos italokat, igy hát bort sem. Pedig hát azt mondják, hogy kis mértékben gyógyszer. :))
Én meg sem tudnám fizetni, a jófajta borocskát! Hála a Matolcsy gazdaságpolitikájának.

Na. persze, ezután meg főleg nem tudnám megfizetni.)

"Jelentősen emelkedik a magyar borok ára"

www.elelmiszer.hu/cikk/jelentosen_emelkedik_a_magyar_borok_ara
*****
Pedig a mindennapokat, a megterheléseket már lassan józanul nem is lehet kibírni.

:)))))

Đđ 2012.01.30. 22:38:28

@Várúr:

A háborúhoz erőforrások kellenek - ez leginkább a németeknek van meg és a jövőben, egy "németesített EU-ban" ez csak még inkább így lesz.

A háborúhoz akarat is kell - és a németek leszűrték azt a tapasztalatot, hogy aki háborút akar, az veszít.

okosallah 2012.01.30. 22:51:23

@ZF2:
Félek, hogy elkezdődjük amit angolul "spin"-nek mondanak: amikor a szavakat elkezdik csűrni-csavarni amig elvesztik az eredeti értelmüket.

Aki nem élt tartósan az USA-ban mint integrált állampolgár (fekete munkavállalók nem számitanak) azok nem érthetik az USA-ban történő eseményeket.

Én egy (polgárháborús) Déli-Államban élek ami más mint a balos Jewish New York v. a mexikói Kalifornia.
USA témából kiszálltam.

kela-bá 2012.01.30. 23:00:59

@márta)): @Unionist: Kösz a reagálást, nyugi december 21.után új korszak kezdődik, egy kis lazitásként : AVATARA-A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI
Jó éjszakát !

szubjektiv 2012.01.30. 23:01:46

@feketehun: Erre egy tisztán gazdasági értelemben vett unió is megfelelő lenne. De itt már régen nem arról van szó.

@menőmano: Nem lerészegedés céljából kell bort inni, és akkor mindjárt megfizethető. Mindig csodáltam azt a mentalitást, hogy telepakolják az igénytelen rétegek a kocsijukat mérgekkel, mint kóla és társai, veszik kartonjával a sörnek nevezett filléres vackokat, ahelyett, hogy azt a pénzt valami minőségi italra költenék.

Az interjú egyébként nagyon érdekes.

@hetykusz: Az unió egyes tagállamok érdekét szolgálja. Nem szeretetből vettek fel minket sem, ez nyilvánvaló, piac kell nekik.

Tricera bácsi 2012.01.30. 23:04:45

Ez alapján a nyilatkozat alapján elég szűk látókörű ember. A magyar helyzettel meg körülbelül annyira van tisztában, mint azok a nyugatiak a 60-as években, akik a biztonságos jólétükből lelkesedtek a Szovjetúnióért.

menőmano 2012.01.30. 23:16:20

@szubjektiv:
igénytelen rétegek"

Hm. Na ne mondd?!! Én pedig nagyon szeretem a kolát!
Te ebben az országban élsz?? Mert ha igen, akkor totálisan nem vagy tisztában dolgokkal.
Bocsika! A politikai - gazdasági történéseket figyeled, érted??
Az elszegényedés, a szegénység nem egyenlő az igénytelenséggel.
Totálisan világos és érthető ugye???

komplikato 2012.01.30. 23:17:38

@Laciii: "Cukorgyártást jól hazavágták, ..."
Még továbbra sem ők vágták haza. Volt egy cukorkvóta egyezmény. Az ehhez szükséges átalakítást az aktuális MAGYAR kormány baszta el. Létrehozott egy összevont magyar cukorgyárat, amit olyan jól szerveztek, hogy az első hullámra kettétört és elsüllyedt, gyorsabban mint a Titanic. A megmaradt egy szem magánkézben lévőnek meg felajánlották megveszik röpke 21 milliárdért valami 50 évre a cukorkvótáját. Hát oda is adta. Mindeközben meg a termelők rég nem termeltek cukorrépát, mert a túltermelés miatt már önköltségi ár alatt volt a vételi ára.

komplikato 2012.01.30. 23:28:39

@Kalmár: "45 ezerrel többen dolgoznak, mint 2009-ben."

És ebből mennyi a diákmunkás és a "közmunkás"? Mert mostanában viccesen máshogy számolják az adatokat. Mint ahogy a pár hónapos munkanélküli már nem munkanélküli, hiszen más jogcímen kap éhenhalási segélyt.

szubjektiv 2012.01.30. 23:57:56

@menőmano: A szegénység tényleg nem egyenlő az igénytelenséggel. De ha valaki szegény, és mégis méregdrága cukrozott löttyökre költ, akkor ott felmerül az igénytelenség.

Lucky Larry Silverstein 2012.01.31. 00:05:06

@szubjektiv: A méregdrága cukrozott löttyből 2 liter 300, a legolcsóbb bornak nevezhető itóka meg 1000 7 deci.

ijontichy 2012.01.31. 01:51:11

Jóféle borocskát szittyózhat Roger. No mindegy, most mondott valamit, amivel egy ideig téma lehet a társaságban. Meg kell becsülni, egy veszélyeztetett faj példánya. Több okból is. Mert az ugyan lehet, hogy az EU-nak (is) befellegzett, de a brit oroszlánnak annyi. Elég sok magyar ment ugyanis oda az elmúlt években... ;-)

=Daniken= 2012.01.31. 03:50:31

Nagyon jópofa vélemény, de ez akkor is csak egy brit nemzetállam-párti, konzervatív angol csákó véleménye. nem hiszem hogy az EU-t csak a háborúk ellenhozták volna létre...sőt, a kereskedelmi érdekek pont hogy inkább voltak égetőek, főleg az import miatt. Ami most történik, abban azért szépen a háttérből vastagon benne van Kína is, akinek ugye nem érdeke, hogy az olcsón előállított és folyamatosan lemásolt termékek klónjait vastag haszonnal adja el olyan drágán, mint sehol máshol és fittyet hányhat Rochs direktívákra és egyebekre, hogy a szart is eladhassa. Ugyanígy más országok termékeivel...szép dolog a konzervativizmus egy olyan Nagy-Britanniában, ahol már a Margaret Thatcher által -dolgozó!!!-beengedett indiaiak 2-3. generációja cseperedik fel, mert nekik nem volt büdös kétkezi munkát végezni és elmenni taxisofőrnek, szerelőnek, szakmunkásnak...ők már britek, velük mi lenne? nem igazi britek?És nem feltétlenül miattuk osztják Nagy Britanniában ingyen a kotont (óvszert), mert a már 12-13-14 éves korban otthon gruppen szexelő többnyire angol srácok nem tudják, hogyan lesz a gyerek...Sajnos, nem hiszem hogy az önálló nemzetállamok együttesen megoldanák a mostanihoz hasonló problémákat, egyszerűen egyéni érdekeiknél fogva.De akkor nem is lenne EU, aki dönti a közösen megtermelt és közösbe rakott dugipénzt olyan országokba felfejlesztésébe, ahol előtte alig volt infrastruktúra fejlesztés.. Persze, piacot vett, vastagon. és annak idején akik egykoron Chiléből hozták a cserkót, vajh mennyire védték meg a magyar mezőgazdaságot? gondolkodni kéne, mérlegelni, aztán vagdalkozni mindenkinek.Örülök hogy már inkább bort isznak, hátha lesz még pár cucc, amit exportálhatunk még nekik...:-)

Kék az ég 2012.01.31. 05:42:51

A mindig is EU és főleg € ellenérdekelt angolokat én nem hoznám semmire se példának.

már egyszerűen SZÁNALMASAK a britek az állandóan most összeomlik az EU és €, na most omlik össze, na most aztán már biztos, de most aztán 1000%, hogy végleg összeomlik.

Kék az ég 2012.01.31. 05:51:19

Az is megér egy miset, hogy olyan illető dicsér aki szinten a MOSZKA=BRÜSSZEL hasonlatot használja, aki szerint az EU az új "Ördög" ami elsöpri a szabadságot.

www.aei.org/article/foreign-and-defense-policy/regional/europe/the-flame-that-was-snuffed-out-by-freedom/

Kék az ég 2012.01.31. 05:59:07

@billy reed: való igaz. Micsoda érvelés mar az hogy Orbánnak az a baja nem mondja el mit miért csinál de ő támogatja egyébként, noha ő sem tudja mit miért csinál.

Ez semmi más, mint SZÖVETSÉGEST KERES, hogy teljesüljön a vágya, az EU SZÉTESÉSE.

"Szóval csak jobban el kellene magyaráznia saját politikáját, és akkor rendben is lenne a dolog?RS: Igen"

menőmano 2012.01.31. 07:19:24

@szubjektiv:
Hát! Azt kell mondanom, hogy Te egy kicsit butácska vagy. Nem érted, vagy nem akarod érteni, mit írtam???
Nekem nincsen pénzem finom borocskára, meg aztán nem is tudom meginni, mert egyből "megártana" :))) nekem.
Így hát marad néha-néha a kola.
Totálisan nem értelek!!!

menőmano 2012.01.31. 07:20:55

@szubjektiv:

Figyelj csak!!! Még annyit!! Te ne merészeljél engem igénytelennek nevezni!!!
OK?
:)))

gigacherry 2012.01.31. 07:31:27

Ez az ember nacionalista és mindegy neki, mit csinál a magyar kormány, mindegy milyen stílusban kommunikál, a lényeg, hogy szembemenjen az EU-val. Azt gondolja, mindenféle magasztos célok állnak az intézkedések hátterében, amiket el kellene nekünk magyarázni. Fel sem merül benne, hogy egyszerűen a hatalomátmentés, a hatalomerősítés a cél?

menőmano 2012.01.31. 07:41:12

@szubjektiv:

Elnézést!! Még az jutott eszembe, hogy Te biztosan szereted a jó borocskát, talán picikét sokat is iszogáltál.?? Azért van bátorságod engem igénytelennek nevezni.
Totálisan hiányzik nálad az elegancia.
osztjónapot!!!
:)))))

nu pagagyí 2012.01.31. 08:10:39

A vén alkoholistának azért van annyi esze, hogy nem költözik Magyarországra. Inkább az évszázadok óta bejáratott demokrácia kényelméből ajánlgatja figyelmünkbe mini Lukasenkónk nagyszerű gondolatait.

WYW 2012.01.31. 08:14:27

Bogár László mit mond erről, úgyis mint az évezred második legnagyobb gondolkodója?

:-)

nyubocs 2012.01.31. 08:20:00

Mégis mi az a "posztmodern mezőgazdasági tanácsadó cég"

Annak a cégnek a honlapja alapján köze nincs a mezőgazdasághoz.

Csak annyi, hogy az általuk kezelt kertben szerveznek kvázi csapatépítő lélekerősítő táborokat, hogy a felfrissüléstől a résztvevők tele legyenek ötletekkel.

csedo 2012.01.31. 08:28:27

ez a csávó csak nem Adrian Mole iskolaigazgatója, a "Pop-eyed/Gülüszemű Scruton"?

Martian (törölt) 2012.01.31. 08:30:51

@márta)): jópár helyen láttam olyan EU-s pénzből épített kerékpárutat vidéki településen, amelyik a semmiből a semmibe tekereg, beláthatatlanul keresztezi a merőleges utcákat és autókihajtókat, illetve többször a vele párhuzamos utat, autóst és bringást egyaránt paráztatva.
Ugyanakkor a vele párhuzamos út nem lett kijavítva, a széle továbbra is kátyús, repedezett a burkolata.

Gondolom papíron lehet vele büszkélkedni, hogy EU-s beruházásként kipipálva... "ugyan beázik a háztető, de közben a pénzt fényes új ajtókilincsekre adják, aminek persze örülnek a kilincsgyártók".

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.31. 08:44:12

800 kg esett a lábára: mégsem jár neki a rokkant ellátás!!!
Nyolc éve szörnyű üzemi baleset történt az egyik győri üzemben: 800 kg súlyú alkatrész temetett maga alá egy 21 éves dolgozót. Az écsi fiatalember a mai napig mankóval jár, de a rokkantsági ellátásra márciustól mégsem jogosult.
Olyan vasutasokkal is találkoztam, akiknek a kezét vagy a lábát leszakította a vonat. Nem értem, miért van erre szükség: tán abban bíznak, hogy előbb-utóbb visszanő a kezük vagy a lábuk?

Időpontra kell menni, még is órákat kell a folyosón várni a kényelmetlen székeken a nagyrészt mozgásszervi problémákkal várakozóknak.

Be kell nyújtani minden orvosi papírt, dehogy figyelembe veszik-e egyáltalán, s elolvassák-e dokumentumokat, az véleményem szerint erősen kétséges.

Alsónadrágra kell vetkőzni a vizsgálathoz, kérdeznek pár mondatot, s ez alapján ítél a felbérelt, felfizetett fideszes orvos. Téves megállapításnál pedig hiába szól közbe az ember, a sunyi orbán törpe kívánságát teljesíteni kell.

És ezeket terelitek vissza sunyi, bóvlisták a nem létező munka világába?
Évek alatt kiestek a szakmájukból, az egészséges fiatalnak sincs munkája szarjankók!
Kívánom ti is járjatok így!

márta)) 2012.01.31. 08:55:23

@Martian:
Azt, hogy ki, mit lát, és hogyan látja lehetne elemezni.
Én láttam, tudok olyan vidéki települést, nem is egyet, ahol nagy volumenü munkák voltak, eus pénzből. Belső területek "teljes " rendezése. Épületek teljes felujitása.
Láttam kerékpár utat is, mely nem a semmibe vezet.
Ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy nincs teljesen igazad.
De én nem vagyok vitapartner ebben, mert nem tudom a teljes igazságot, konkrétumot.

drover(fanyul társa) 2012.01.31. 09:23:40

Már elnézést, de én sehogysem tudom kiolvasni ebből a nyilatkozatból azt hogy "Orbán jól csinálja.." Ellenben azt hogy a Nyugatnak fingja nincs mit művel Vak Orbán kuruc generális, azt igen.Meg azt hogy a skót "szabdságharcnak" is megvannak Skóciaában a józan észből felépített határai.

drover(fanyul társa) 2012.01.31. 09:26:22

@Selmeczi a buta, rusnya szőke nő!:
A kollégám feleségének kivették rák miatt a teljes gyomrát, és a vékonybél egy részét.
Felülvizsgálták évente a rokkantság miatt, valszeg hogy nem növesztett -e időközben sunyin egy gyomrot magának.
Pfejj..

Gekko 2012.01.31. 09:27:04

Kedves Kálmán,

ez most miért kellet? Néha már így is kényelmetlen azt mondani, hogy az ember alapvetően konzervatív gondolkodású. Pedig az nem egyenlő a hőbörgéssel, butasággal, ostoba nacionalizmussal - én legalább is nem úgy gondolom.

De ha ez a figura lenne a "konzervatív gondolkodás egyik legnagyobb élő alakja" akkor a világ mértéket veszített.

Link Elek 2012.01.31. 09:31:24

@piefke:
nem az angolok/franciak gyoztek le a nemeteket, hanem az amerikaiak/oroszok.

drover(fanyul társa) 2012.01.31. 09:33:32

@Gekko:
Orbán bízik az EU szétesésében. ILletve betegesen reménykedik ebben. Mert az általa áhított totalitárius apostoli kormányzóság nem fér bele a demokratikus Európa kereteibe.

Gekko 2012.01.31. 09:37:29

@Martian: Igen, ez tényleg szörnyű. Szörnyű, hogy kapunk pénzt - elképzelhetetlenül sokat - amit rosszul vagy sehogy nem költünk el.

Ez az EU hibája. Az, hogy kísértésbe visz minket, hogy lehetőséget ad a korrupcióra, az önzésre. Hogy nem hagy minket békén. Hamis ígéretekkel becsalogatta a tiszta magyar nemzetet, aztán a sok pénzével megfertőzte, elzüllesztette.

De kérdezem, nem volna egyszerűbb felnőni végre? Nem mást hibáztatni állandóan a kudarcainkért? Netán tanulni belőlük? Megérteni, hogy magyarnak lenni nem érdem vagy átok, hanem állapot? Amiből semmi nem következik automatikusan? Hogy a jó és a rossz, a tisztességes és a becstelen nem nemzetek, hanem emberek szintjén dől el?

Gekko 2012.01.31. 09:48:15

@drover(fanyul társa): A világ is csak olyan, mint az életünk, nagyban. A környezetünkhöz való viszonyulásunk nagyban meghatározza. Lehet ezt függésnek is nevezni, pedig ez az életünk maga. Család, barátok, munkahely, stb. Ebben a viszonyrendszerben bármit teszünk, annak következménye van.

A mi helyünk itt Európában van. És mivel nincs Novákunk, aki felénekli az országot, ezért maradunk is itt - fizikailag.

Orbánnak egy katonai kiképzés, edzőtábor javallott. Hogy megértse, a körletbe mindenkinek nekimehet, ha ő a legtökösebb, tökösebb, mint az utána jövők együtt, vagy szopás lesz a buliból... És ez hatványozottan igaz akkor, ha a körlet kezd a fejünkre dőlni.

Gekko 2012.01.31. 09:56:27

@okosallah: Barátom, olvastad Te az USA alkotmányát? És a magyart?

Két lehetőség van, vagy nem, vagy funkcionális analfabéta vagy. Az USA alkotmánya jöhetne szó szerint bármikor, mert abban a hatalmi ágak masszívan elkülönítve, a kiegészítésekkel a kormány és az állampolgárviszonya faszán rendezve vagyon.

fuhur 2012.01.31. 10:09:48

A NER műkődése:

orulunkvincent.blog.hu/2012/01/31/vincent_kozlemeny

SZG egy telefonnal, még a netről is el tudja tüntetni ami nem tetszik neki:

Navracsics Tibor Miniszter Úr részére!

Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Tisztelt Miniszter Úr!

F. hó 12-i megállapodásunk szerint tisztelettel benyújtom a január 21-i "Békemenet civil demonstráció" c. rendezvényünk költségelszámolását. Kérem szíves intézkedését költségeim mielőbbi megtérítésére.

Tisztelettel

Széles Gábor

Költségelszámolás

Szervezői díj 21.700.000 Ft
Buszbérlet: 80.000 fő x 1850 Ft 148.000.000 Ft
Hideg élelem: 30.000 fő x 720 Ft 21.600.000 Ft
Molinó anyagköltség: 724.000 Ft 724.000 Ft
Aktivisták: 320 x 3.000 Ft 960.000 Ft
Mécsesek, koszorúk: 1200 x 2.400 Ft 2.880.000 Ft
Reprodukciós költségek (Orbán Viktor-kép stb.) 3.410.000 Ft
Toborzási jutalék: 450 x 10.000 Ft 4.500.000 Ft
Honorárium (Pataki A): 1.200.000 Ft 1.200.000 Ft
Licenszdíj (Kubatov G.): 4.200.000 Ft 4.200.000 Ft
Telefonköltség: 43.210 x 90 Ft 3.888.900 Ft
Összesen: 213.062.900 Ft

A Költségelszámolás áfa nélkül értendő, mivel Simicska Úr szíves ígérete szerint az alvállalkozók számlamentesen dolgoztak.

Maradok tisztelettel,

Széles G.

dr. Ringlósztár 2012.01.31. 10:16:44

A borkultúrával való szoros kapcsolata meglehetős nyomot hagyott az arcán, de ettől függetlenül fel nem fogható, hogy -ha ismeri- orbán politikáját egy konzervatív poltikus hogyan dícsérheti.

2012.01.31. 10:34:03

@szubjektiv: "Az interjú egyébként nagyon érdekes."

Valóban. Hogyan próbál a figyelem középpontjába kerülni egy lecsúszott alkoholista, akinek a karrierje már befejeződött, viszont egy jó magyar bortúráért hajlandó udvariaskodni a magyar meghívók felé.
Maxigáz!
Fingja sincs a gazdaságról: ha a skótok leválnak, végtelen szegénység köszönt be náluk. Anglia gyengébb lesz. Ugyanakkor valamiért nem beszél az úr Észak-Írország leválásáról. Pedig hogy örülnének neki a konzervatívok!
Hülye.
A konzi Kohn-Bendit.

Európa nem a háborúk, hanem a gazdaság (versenyképesség)miatt használ euro-t.
Ez a pali egyébként vendégtanár, 1991 óta nem tanít aktívan!

2012.01.31. 10:35:34

@dr. Ringlósztár: Van az a mennyiségű bor. Ennek a palinak már mindegy, szakmai karrierje végére ért, egy kis ingyenpiáért hajlandó dícsérni a házigazdát.

Cang 2012.01.31. 10:43:50

Böffentett valamit egy részeg angol. Oszt?
Azért igen érdekes hogy az EU-t szétkergetni mindig csak az amcsiknak meg a kedves angoloknak jut eszébe, közben meg az országok képviselői egy emberként állnak be a központosított irányítás ötlete mellé. Igazi széteső tendencia, mi?

Basszki, szinte látom ahogy Obamának elsápad az arca :-)

Ha a britek meg az USA is ennyire be vannak poampog, akkor szerintük is ütőképes ötlet az európai egyesült államok. A nacionalizmust meg el kell szépen felejteni, a törzsi jellegű nemzetállamok ideje lejárt, gazdaságilag és politikailag mindenképpen.

inebhedj - szerintem 2012.01.31. 11:47:19

Lehet, tök fölösleges megjegyezni, de az úriember minden valószínűség szerint a gyakorlatban megvalósuló EU-ról beszél, és bizony teljesen igaza van.

Az EU olyan, mint a marxizmus, elméletben rengeteg szimpatikus vonása van, a gyakorlatban viszont jó esetben is működésképtelen (rossz esetben kifejezetten káros), ettől függetlenül nagyon sokan szimpátiát éreznek a marxizmus iránt (vö.: aki 20 évesen nem kommunista, annak nincs szíve (...)).

Az EU jelenlegi formájában kifejezetten káros, ennek nem csak globális ill. nemzetgazdasági megnyilvánulásai vannak, de a kultúra, környezetvédelem, társadalompolitika terén is egyre érezhetőbb (pl. az EU alapelveiből fakadnak a mezőgazdasági és élelmiszeripari illetve az onnan levezethető egészségügyi problémák).

Az az érvelés, amely az erős német gazdaságot, mint az EU szükségességének és hasznosságának bizonyítékát mutatja fel, elég különös, hiszen ez éppen a nacionalizmus melletti érv. A délszláv államok sorsával példálózni az EU mellett szintén különös, hiszen a délszláv háborút az okozta, hogy nem voltak délszláv nemzetállamok, ellenben volt délszláv unió, vagyis a felülről vezérelt és kitalált, központosított vezérlésű délszláv unió háborúhoz vezetett, amely csak a nemzetállamok létrejöttével fejeződhetett be.

A nacionalizmust, mint idejét múlt gondolkodást megbélyegezni finoman szólva felületes ismeretanyag birtokában lehet (a nacionalizmus is fejlődik, vannak irányzatok, más van az előtérben a 19. és más a 21. száadban), a különböző európai regionális konföderációs elméletek régebben is nacionalista, ma pedig egyre inkább konacionalista alapokra épülnek. Ugyanakkor mind a marxista, mind a liberális gazdaságpolitikai gyakorlat a XXI. századra (ismételten) összeomlani látszik, az előző nagy összeomlásból pedig csak világégéssel tudott kikecmeregni.

A kínai, dél-amerikai stb. gazdasági nyomással szembeni harc bástyájaként definiálni az EU-t pediglen végképp érthetetlen, elég, ha csak a cukorgyártás EU-s történetére gondolunk.

Az, hogy Magyarország nettó vagy bruttó EU-s befizető, teljesen mellékes a hatékonysági és megtérülési szempontokhoz képest. Nyilvánvalóan nem állnak erre vonatkozóan a rendelkezésemre pontos adatok - viszont nyilvánvalóan senki másnak, semmilyen szervezetnek vagy hivatalnak sem. Amit viszont látok az az, hogy a környezetemben megvalósulásra kerülő összes beruházás (munkahelyteremtés, csapadékvíz elvezető rendszerek, útfelújítások, hulladékgazdálkodás, mezőgazdasági támogatások) mindegyike minősíthetetlenül valósult meg, ebből következően, ha az EU-s tagságból fakadó fizetési kötelezettségeket nem teljesítettük volna, az EU-s tagságból fakadó erőforrásokkal pedig nem élünk, akkor sem lenne rosszabb helyzetben a környezetem. (Ebből a szempontból közömbös, hogy ki a hibás ezért, illetve meg lehet-e nevezni bárkit, aki ezért hibás lehet - hozzáteszem, hogy pl. az EU támogatással lezajlott mezőgazdasági és élelmiszeripari projektek szégyenletessége éppen az EU-s jogharmonizációval kialakított hazai szabályozás következménye.)

Várúr 2012.01.31. 12:20:29

@Đđ:
Ehhez képest pár hete épp Angela Merkel vetette fel elsőként egy európai háború lehetőségét... Márpedig a színpadon látható kellékpisztoly előbb-utóbb elsül. A jóasszony amár egy német birodalmi helytartó kinevezését is javasolta Görögországban, előzőleg pedig azt, hogy adják el a szigeteiket.

Várúr 2012.01.31. 12:27:24

@hackbard.celine:
Semmiféle ellentmondást nem látok, ugyanis a skótok nem angolok. Saját nyelvük, történelmük, királyságuk, kultúrájuk van. Szokásaik merőben különböznek az angolokétól, akikkel 600 éven át háborúkat vívtak. Ezzel szemben a határon túli magyarság az égvilágon semmiben sem különbözik az itthoniaktól, nyelve, történelme ugyanaz (csak a székelyeknek és a csángóknak van némi saját karakterük, de ők is magyarsághoz tartozónak vélik magukat, sőt érdekes módon a ruszinok is).

Martian (törölt) 2012.01.31. 13:28:07

@Gekko: egy (különösen internacionális szinten) centralizált, bürokratikus újraelosztási rendszer jellegénél fogva rossz hatásfokú, pénzpazarló (ld. Parkinson-törvények).

De a folyamatban résztvevők külön-külön mindig tudnak rá önérdekű önigazolást gyártani... csak a végén mindig felmerül a tapasztalatokon alapuló kérdés: "...miért is nem prosperál, ha annyi pénzt raktunk bele?"

okosallah 2012.01.31. 13:41:03

@Gekko:
Aki cikizéssel kezd egy posztot az egy közönséges proli aki nem érdemel választ.
Have a nájsz déj.

Martian (törölt) 2012.01.31. 13:42:35

@Cang: "a törzsi jellegű nemzetállamok ideje lejárt, gazdaságilag és politikailag mindenképpen."

Ez vállalható is lenne... ha az EU nem egy soviniszta politikusokból álló gengszterszindikátus lenne, akik az asztal fölött többnyire mosolyoknak egymásra, alatta viszont egymást csendben rugdosva helyezkednek ("minden európia egyenlő, de vannak egyenlőbbek"). Ha egy EU-s pályázatban nincs megjelölve partnerként egy német cég, kevesebb eséllyel kapsz pénzt.

Másrészt ki a fene akar olyan internacionalista irányítást, amelynek tagjai ugyanakkor különféle multik lobbistái?

Ezért majd akkor lépjünk túl a nemzetállamosdin, ha végre lesz valami, ami érdemes arra, hogy felváltsa azt... különben csak "félreugrunk az autó elől, egyenest a villamos alá".

Globetrotter2014 2012.01.31. 14:09:33

@okosallah: én pont erre gondoltam. Egy déli állam, Maiami vagy California töük más mint New york, ráaádsul sok helyen nem követelik meg az integréciót. Elélhtesz 20 évig úgy egy Chinatownban vagy little italyben hogy angolul sem tanulsz meg.

Egy német városban ilyet nem tudoök elképzelni.

Az amerikaiak megelékszenek azzal hogy szereted az "országot" és zászlófetisiszta vagy.

A franciák vagy a németek ennél sokkal többet követelnek meg. Azért nemzetállamok. Az USA nem az. Az EU sem az. És eygelőre midnekettő virágzik.

Globetrotter2014 2012.01.31. 14:18:51

@inebhedj - szerintem: OMG
Kelet európai sajátosság hogy ennyi ökörséget le tud vezetni egy irni olvasni képes ember.
Ne haragudj de nem tudom személyes komment nélkül kezdeni.

A ki és befizetések csak hab a tortán. A lényeg az hogy te benne vagy egy gazdasági érdekszférában. Az elmúlt 15 évben felmutatott gazdeasági fellendülés (igen volt olyan egészen úgy 2008ig) pont enneka trendnek volt az eredménye. Az a rednkívül komoly iparkapacitás ami MO-ra települt csak is ennek köszönhető.

Ehhez képest is, a ki és befizetések csak hab a tortán. Az EU költswégvetése egy nevetségesen alacsony összeg a tagállami redisztribúcióhoz képest. Mégis ebből megy a teljes mezőgazdasági finanszrírozás, és egy rakás (ember is fizikai) infrastruktútrafejlesztési projekt, aminek az önrészét szitén az EU adja csak nem vissza nem étritendő tűámogatásként.

Cukorgyártás na ez komoly, szerinted mekkora tényező a gazdasági folyamatokaban?

okosallah 2012.01.31. 14:29:42

@ZF2:
Amerikai életem megtanitott arra, hogy max. 30 másodpercem van arra, hogy a témámat előadjam mert tovább senki se figyelne rám.

Vagyis igyekszem mindent röviden, tömören megfogalmazni és elkerülni a hosszú fejtegetést.

1. Az USA-t csak a "Pledge of Allegiance" hoztam fel mint példát a "hazafiasság" dokumentálására.
A Republikánus konzervativok igenis "nacionalisták" (google: US exceptionalism).
A Demokraták meg "Kulturális Marxisták" mint az EU.

"Kult. Marxizmus": multikulti, diversity, anti-nation states, globalizmus, keresztény-ellenesség, "politikai korrect" beszéd, homoszex stb.

Az arány kb. 50%-50% (+-10% ingadozással) vagyis az USA NEM példa egyoldalú definiciókra.

Globetrotter2014 2012.01.31. 14:41:44

@okosallah: kultúrális nmarxista EU? Mivaaaa?
Azt uge tudod hogy a legnagyobb pártfrakció az EP ben a néppárt? Emelett van pár szélsőségesebben jobbos frakció is. A Biztosokat jelenleg döntő többségben "jobbos" kormányok delegálják, és a Tanács is ennek megfelelően "jobbos".

Alapvető tévedésben vagy. Az EU nem "kúltúrmarxistán" liberális hanme a szó legjobb értelnmében, azaz nem avatkazik bele olyan dolgokba amibe nem dolga (lásd szubszidiaritás elve).

okosallah 2012.01.31. 14:56:23

@ZF2:
Ebben különbözik a véleményünk.
Akik igazán "jobbosak" azok a kisebbségek az EU-ban:
1. Marine Le Pen, Front National (francia)
2. British National Party, UKIP party
3. Lega Nord, olasz
4. Freiheitliche Partei Österreichs, FPÖ

A néppárt az olyan polgári-középpárt mint a Fidesz vagy Merkel, Sarko stb. pártjai.

Globetrotter2014 2012.01.31. 15:04:58

@okosallah: a perpektívát a nézőpont határozza meg. Ha neked Merkel nem jobboldalni akkor a hiba a te készülékedben van, sajnálom....

Így nézve természetesen kevés olyan hatalom van a világon amit tarkopasz fekete egynruhások iránytanak. Én tévedtem, elnézést.

Globetrotter2014 2012.01.31. 15:10:10

Szerintem röhejes, hogy a szinte sosem létező soknemzetiségű Nagymagyarország után sápítozók itt fújtatnak az EU-ra. Ez egy nagy lehetőség lenne számunkra, szinte bármire amit el akarunk érni. Beleértve a hleyzet valamelyest javítását a 15 millió magyar koncepciójában, hiszen itt vannak a határokon átévíelő entitások és szabadásgjogok lehetőségei. Csak ki kellene használni, ahelyett hogy elzárkoznánk. És persze ennek megfelelő medret kellene keresni nem a szokásos ökörködést.

okosallah 2012.01.31. 15:18:53

@ZF2:
Ne kezdjük el a cikizést vélemény különbségek miatt.
Mint kettős Hun-USA államp. más meglátásom van mint sok hazainak. Mások a hirforrásaim.
Azért mert valaki nem Marxista (kommunista, liberalis stb) mint a Merkel, attól még nem lesz "jobboldali".

Nincs hiba a "készülékemben". A "tarkopasz feketék" egy szin-tiszta magyar képződmény az Iszlám-fasizmus szeretetével és a Frau Morvai ki van zárva a korábban felsorolt igazi jobbos EU pártcsoportból.

Globetrotter2014 2012.01.31. 15:31:20

@okosallah: pedig a jobbikon innen is van pár necces színfolt európában, lásd nemzetek európája frakció ill a konzervatívok és refomristák (Bokrossal!). Sőt volt egy még brutálabb de azok annyira utűáltak mindenkit hogy egymást sem viselték el (még a frakcióért járó többletpénzért sem!), úgyhogy gyorsan felbomlottak. A szép az hogy a jobbik még nekik is ciki lenne...

Összességében az EPP majndem "kormányképes" lenne, lpána ha hozzáveszünk pár támogatásra hajlandó embert más frakciókból (pl Tőkés a zöldeknél van). Az EP jelenleg mindenképpen jobbolodali többségű, ezt nehéz vitatatni. Legfeljebb kevés a szélsőjobb (de mondjuk több mint számos konszolidaáltabb tagállamban)

okosallah 2012.01.31. 15:53:04

@ZF2:
Persze minden pártnak vannak frakciói. Az USA-ban is igy van: van a "Democratic Socialists of America" (nigger kommunista frakciója a Demokrata Pártnak a Kongresszusban).

Ebbe nem szbad belemrülni egy blogon keresztül. Csak nagy általánosságban lehet tárgyalni max. 250 szóban.

Nekem a "Nemzetek Európája" a szimpatikus, központi, diktatórikus hatalom nélkül, kétoldalú gazdasági szerződésekkel egymás között.
Ilyen volt a Hanza Szövetség ami 500 évig működött: (wiki)

A Hanza-szövetség (németül die Hanse) kereskedővárosok szövetsége volt a középkorban, amely Észak-Európában és a Balti-térségben működött a 13-17. században.

Cang 2012.01.31. 15:55:08

@Martian:
Igen szerintem is igazad van abban hogy a lobby komoly gond, és nem segíti az ütőképes együtt működést, legjobb lenne sürgősen betiltani, és nem is tartom kizártnak, hogy ha döntés lesz egy kemény központi irányításról, akkor kitérnek erre a témára is, és pont a kisebb államkák fogják ezt kikényszeríteni. Naiv ötlet? Lehet, kíváncsi leszek jutnak-e valamire a témában. De amíg olyan versenytársak vannak, mint az amcsik, Kína, India, ahol nagy gazdasági erő van központosított irányítás alatt, akkor vagy megtanulunk együttműködni, vagy megyünk a levesbe igen hamar. Jelenleg szükséges is hajtani a nemzeti érdekeket, de ha nem látunk túl a saját kis portánkon, akkor úgy megvesznek minket kilóra, mint a pinty.

Globetrotter2014 2012.01.31. 16:34:19

@okosallah: kevered, a frakció nem egy párt ötredéke, hanem a párt parlamenti képvislőcsoportja (ebben az értelemben én sem voltam pontos, msot korrigálom is). Az EPP egy párt és az EoN is egy párt, illetve előbbi pártszerűbebn működik, míg a másik kettő inkább kényezerszövetségnek tűnik.

A hanza szövetség egy vicc, manaopsűg már ilyenek nem működnek még a NAFTA is szorosabb.

Kína még az EU27nél is nagyobb népességű, nem árt ideolóügiák helyet tnémi gyakorlati megközelítés is.

Amit Németország vagy Franciaország akar arra miondenki tojik a világban. Amit az EU egy feélként akar arra talán már odafigyelnek.

Martian (törölt) 2012.01.31. 16:36:22

@Cang: a gazdasági együttműködés és politikai koordináció rendben van... de a tömöttzsebes pocsolyamelegben dagonyázó brüsszeli bürokraták agyonszabályozósdiján és "kaparj magadnak" osztogatós rendszerén - és az ezzel csődközelbe jutott államokon - nagy globális versenytársaink csak röhögni fognak.
Ha az "európai verda" globális versenyen indul, először is "áramvonalasítani kellene a karosszériát".

Martian (törölt) 2012.01.31. 16:40:01

@ZF2: "Amit Németország vagy Franciaország akar arra miondenki tojik a világban. Amit az EU egy feélként akar arra talán már odafigyelnek."

Kevés a melldöngetés, hogy "mekkora a hajónk", ha képtelenek vagyunk kimanőverezni az elénk kerülő jéghegyeket...

inebhedj - szerintem 2012.01.31. 16:58:29

@ZF2:

OMG, stb, stb? :D

Már-már meggyőződés jelleggel hiszek abban, hogy te érted azt, amit írtál, egyben nem értetted, amit én írtam. Ebből az is következik, hogy én értem, amit írtam, viszont nem értem, hogy te mit írtál.

Így aztán csak végére reagálnék (ami ugyan szintén ködös, de itt valamit azért ki tudtam következtetni), a cukorgyártás története nem ok, hanem példa az EU gazdasági érdekérvényesítő és protekcionista működésének eredményességére (de mivel fel sem merült az én hozzászólásomban, hogy ez bármiféle ok, vagy tényező lenne, attól félek, mégsem sikerült kikövetkeztetnem, mit is akarhattál volna írni).

okosallah 2012.01.31. 17:00:09

@ZF2:
Ne kezdjük a "spin-t" a szavak csűrés-csavarását amig azokból teljesen más értelem lesz mint amit eredetileg gondoltunk.

Az EU = Merkozi (Merkel+Sarkozi). Az angolok gazdasági részvétele nélkül az EU csak Fr.+De. A többi vagy túl kicsi vagy tele van bajjal mint Italy.
Akinek meg nagyon megy (Olaj!!!) az nincs is benne mint Norvegia és Svájc.

Nem is értem, honnan van ez a vak EU imádat amikor a világ sajtója tele van az EU és az EURO problémáival?

Az angolok mellet a Csehek is hűvösek lettek.
Milyen mediából szerzik az infójukat az urak? E pillanatban is válság-tanácskozás folyik a görögök miatt itt meg egyesek "személyi kultuszt" csinálnak a Maoista Barroso-nak. Vagy a Cohn-Benditnek.

Cang 2012.01.31. 18:45:44

@Martian: "tömöttzsebes pocsolyamelegben dagonyázó brüsszeli bürokraták agyonszabályozósdiján" Hát ezen jót mosolyogtam :-))

Szerintem aki politikusnak szegődik, az ezért megy oda, ilyen a beállítottsága, ez számára a karrier, legyen az Brüsszelben, Phenjanban, Washingtonban, vagy épp Pekingben, egyre megy. Ezt az emberi idiótasági tényező nem kiiktatható, maximum a gátlástalanság elfogadott szintje helyileg más és más.

Az emberi tényező a rendes állampolgárok (úgy értem hogy az akasztófavirág bürokraták körén kívüli, becsületesebb népesség) körében nagyobb gond, ugyanis pl. egy kínai vagy amerikai esetében nem kérdés, hogy az állampolgár akar-e erős Kínát vagy Amerikát, míg ha az EU-s polgárokat megnézünk, igen sokuknak herótja van az uniótól, és ez tényleg gáz..

dugonics titusz 2012.01.31. 19:52:14

R.S. egy gyatra balfácán!
M.o.-on, a szó klasszikus értelmében, semmilyen átalakítás nem történt!!!
Legalább is olyan nem, ami előbbre vitte volna az országot a kormányváltás kori önmagához képest!!! Pusztán az történt, hogy Orbán minden lehetséges posztot, négyzetcentimétert maga alá gyűrt!!! A Klubrádió esete, napnál világosabban bizonyítja,hogy a hatalmi önkénynek nincs ami határt szabhatna!!! Az alaptörvény, mérget vehetünk rá, egyetlen betűjének ismerete nélkül ezt a gátlástalan törtetést szolgálja!!! Egyetlen "fontos" kérdés maradt, mire esküdjön a jegybank elnök? Űz ezzel is csúfot belőlünk, ez a tahó felcsuti átoksúly!!! Nem mellékesen, gazdaságilag, árnyéka vagyunk másfélévvel korábbi legyengült önmagunknak!!!

Globetrotter2014 2012.01.31. 21:14:26

@okosallah:
Az angolok és a csehek elég rossz referencia, utóbbiak problémája nem az EU hanem egy balfax elnök. Előbbiek kicsit más liga, ettől függetleneül menetelnek pár kemény pofon felé. Kár őket majmolni.Most élik fel erkölcsi tartalékaikat.

Maoista... Ez kész... I rest my case. Merkel balos, Barroso maoista. Mi jön még, Morvai szocdem, a Fradi B közép meg a nyugodt erő?

a "világ" egy kicsit erős túlzás, az EU / eurónak nincs "problémája", ellenben van 3 eltérő eredetű pénzügyi válásg: 1. akik csaltak loptak hazudtak (Görög, M.o.), 2 akik belekerültek egy határokon átívelő pilótajátékba (Balti államok, írország), és ezt vagy simán a lelassuló gazdaságot a hiány rovására akarták megoldani (Olasz Spanyol, portugál).

A magyar és görög esetében nem az EU val volt a baj, hanem pont azzal hogy a stabilitási és növekedési egyezményt nem alkalmazták amikor kellett volna (pl hazánk esetében legkéspbb 2007ben durva büntetést kelett volna alkalmazni), és a többieknél sem engedni elszállni a hiányt ha az adósság 60% felett van.

Ehhez képest ott van az USA amelynek egyetlen problémája hogy elhárítsa a jogi akadályokat az elől hogy újabb és újabb adósságlimiteket lépjen át. AZ egész USA átlaga masabb mint a legmagasabb EU tagoké. Érdekes módon mégsem hallunk erről, hanem csak azt olvassuk hogy az EU ban "válság" van. Ezért ez így eléggé vicces nem?

okosallah 2012.01.31. 22:01:53

@ZF2:
A blog cime "Az Eu-nak befellegzett". Vannak akik egyetértenek vele és vannak akik nem.
Ezen nem lehet tovább vitatkozni, majd a jövő eldönti kinek van igaza.
Mindenkinek magvan a maga érve: erről szól a politika.

2. Barroso: (Wikipedia)
"He was one of the leaders of the underground Maoist MRPP Communist Party of the Portuguese Workers/Revolutionary Movement of the Portuguese Proletariat)."
(Nem kell kommentár)

Merkelről azt mondtam, hogy polgári centrum párti, se jobbos se balos.
A baloldal: Die Linke, a Jobboldal: "Nationaldemokratische Partei Deutschlands – Die Volksunion, NPD"

Ne tessék minden szavamat kitekerni és eltúlozni. Nagyon pontosan fogalmazok, nem használok hőzöngő stilust.

3. Mind Cameron-nak mind Vaclav Klausnak megvannak az érvei a "Merkozi" - Barroso EU troika ellen. Egyik se primitiv mint sok magyar politikus.

4. Az USA-t most a Szocialisták, Obama-Soros klikk kormányozzák: a republikánusok őrjöngenek az adósság miatt.
Végül: Az EU media 100%-Obama párti igy őt kritizálni nem szabad.
A USA konzervativ sajtóját kell olvasnod és nem a Népszabadságot meg a ultra-balos N.Y. Times-ot.

Martian (törölt) 2012.01.31. 22:02:08

@Cang: "Szerintem aki politikusnak szegődik, az ezért megy oda, ilyen a beállítottsága, ez számára a karrier"

Minél inkább elmerül a "demokratikus centralizmus" (leninista találmány) hierarchiájában, annál kevesebb köze lesz azokhoz, akik megválasztották, akikért elvileg dolgozik... és jó esetben is csupán egy biorobot a hivatali gépezet elvont világában (ahol az emberek, népek, sorsok csupán számoszlopok). Madách Falanszter-színjének diszleteit Brüsszelben állították fel... mert Washingtonban vagy Pekingben kevésbé kell hivatalnoki selyemgubóba csomagolni az ellenérdekű nemzeti kormányok hasfájásait. Ennek belátásához elég beleolvasni a lisszaboni paktumba.

"ha az EU-s polgárokat megnézünk, igen sokuknak herótja van az uniótól, és ez tényleg gáz.."

Ha Belgiumban sem élnek belgák, "csak" flamandok és vallonok*, akkor milyen alapon létezne olyasmi, hogy "EU-s hazájú polgár"..?

*(vagy akár ha egy magyarországi társaságban lábszagot érezni, a többség inkább a mátészalkai srácra gyanakszik, mint a Bp. II.kerületire)

Martian (törölt) 2012.01.31. 22:06:06

@ZF2: "Ehhez képest ott van az USA amelynek egyetlen problémája hogy elhárítsa a jogi akadályokat az elől hogy újabb és újabb adósságlimiteket lépjen át. AZ egész USA átlaga masabb mint a legmagasabb EU tagoké. Érdekes módon mégsem hallunk erről, hanem csak azt olvassuk hogy az EU ban "válság" van. Ezért ez így eléggé vicces nem?"

Egyrészt az EU alapproblémája a nemzeti választott kormányok kontra brüsszeli vízfej... másrészt ha az olajsejkek és a kínai exportőrök holnap bejelentenék, hogy nekik nem dollár, hanem inkább euro kell, a vicc könnyen megfordulna.

szubjektiv 2012.02.01. 01:26:28

@Silverstein -'I was lucky'-: Jól mondod, de ez utóbbi alkalmas az emberi fogyasztásra, gyümölcsből készül és kiváló élettani hatásai vannak:) Ha valaki mégis agyoncukrozott ipari löttyöt vásárol, ami egészségtelen vegyi anyagokkal teli, akkor csak felmerül az igénytelenség lehetősége. Főleg, hogy ennyi pénzért vehetne valódi gyümölcsből készült szörpöt. Sőt, ha tényleg szegény, akkor vizet is ihatna ad absurdum. Mindegy, hagyjuk, csak utálom, mikor az ostoba felnőttek ilyenekkel itatják a gyermekeiket. Rossz nézni. Az egészséges étkezés pénzkérdés is, de az nem anyagi helyzettől függ, hogy valaki mérgezi-e magát és a gyerekeit, ráadásul drágán.

Globetrotter2014 2012.02.01. 10:47:14

@okosallah:
1. igen, irogatnak róla, csak nem látom az értelmét. nagyon sekélyesek ezek a cikkek, és mindig mellőzik azt hogy konkrétan mi a baj vele (miovel akkor el kellene veszni a tényekben, és talán kiderülne hogy hangulatkeltés).
2. Az egyetem alatt nézelődött. Aztán elég gyorsan beállt máshova, és maraqdt is ott jópár évtizedig. Ez kb olyan mkintha még midnig libsiznéd OV-t mert a Fidesz az elején redikális liberális pártként indult.
2b. Merkel jobbos. KERESZTÉNYdemokrata. Legfeljebb nem véresszáhjú konzervatív. A németek sem azok. Ezért bukott el Stoiber.
3. Clausnak nincsnek érvei csak ideolgiája. Épeszű politikus nem viselkedik így. Még egy feltűánősködő liberálistól is rosszallanám, pláne egy konzervatívtól.
4. Nincs rálátásom az amerikai TV kínálatra, de pl a Fox hagyományosan republikánus nem? És amellett hogy Holywood demokrata, azért Svarci lehúzott 2 ciklust republikánus színekben (és ismeteim szerint California minden szempontból (lakosság, GDP) nagyon hangsúlyos az USÁban). Vagy Giuliani / Bloomberg New yorkban (mégha demokrata múlttal is bírnak).

@Martian: de nem jelentik. 4-5 éve várjuk hogy eléforduljanak az USÁtól de nem teszik. Ehelyett csak az alibi problámákról olvasunk Európában. Japán államadóssága sokkal magasabb mint az EU átlag, mgési midnenki rájuk spekulál. Évekig elmenetelt az olasz és a belga rendszer magas államaódsági rátával, most hiortelen baj let. De Japánnűál és az USŰánál. Ez nem baj. Erre gondoltam amikor azt írtam hogy hangualtkeltés, mert nem írják le hogy az eddig teljesen jó rendszer mitől lett rossz? Gianni vagy Amelie néni nem vesz több olasz belga államkötvényt?

Valami nagyon nem stimmel ebben a játékban.

Globetrotter2014 2012.02.01. 11:53:03

@Martian: a "vízfej" szöveg pedig ökörség. Kb 100.000 ember minden uniós alkalmazottal és tagállami delegálttal/diplomatával együtt, magáncégek alkalmazottai nélkül. Az EP kevesebb emberrel üzemel mint számos tagállami parlament. A Bizottság egy nagyobb bundesministerium mérete, ha pedig populisták lenneénk felhozhatnánk hogy egy egy régió vagy nagyváros több közelkalmazottal bír, mint az EU. Kevésbé poplusita összehaonslítás az ENSZ, ami szintén hasonló méretű adminisztráció, csak hatáskörök nélkül.

Martian (törölt) 2012.02.01. 14:01:55

@ZF2: a vízfej nem az alkalmazottak számára vonatkozik, hanem a mindent szabályokba öntő, elidegenedett szemléletre (amit lehet viszonylag kevés emberrel hatékonyan működtetni).

okosallah 2012.02.01. 15:10:41

@ZF2:
Szóval igazam volt.
Vicces az igyekezeted, hogy kimagyarázd a tényeket.
"Az egyetem alatt nézelődött." Ha, ha. A földalatti Maoista párt egyik VEZETŐJE volt.
Az EU elnöke.

Merkel: "Nem véres-szájú"...miket hordasz össze egy vita fórumon?!!.

Klaus "nem épeszű"...

USA TV: Az internet korában a többség már nem a TV-ből tájékozódik hanem a hálón levő millió más forrásból. Minden mediának van net-es portálja hirdetések nélkül.

Sajnálom: a válaszod 90%-a tények elferditése, fehérre mosása és cikizése mindenkinek aki máskép gondolkodik.
Én kiszálltam a vitából.
Bye.

Globetrotter2014 2012.02.01. 16:56:43

@Martian: sziguróan elvileg, ott van a szubszidiaritás elve. Elvileg az Bizottság em szabályozhat olyat amire irányelv vagy szerződés ne hatalmazná fel. Az irányelvek esetben pedig a tagállamok (egy része, persze) belegyezése nélkül nem születhetnek meg. Ismerve a magyra valóságaot, szerintem az uniós "vizfej" a legkisebb problémánk.

@okosallah: a wiki szerint nem létezett maosia párt. Egy diákmozgalom tagja volt az egyetemen, (megint a wiki szerint). DIÁKKÉNT, tehát nem egy beleszületett vagy évizedekig operatív tagja volt. Nem egy Türmer féle fazon. Mondom ezzel az erővel lemaoistázhatnád Orbán Viktort, pedig az szerintem nagyon durva félremagyarázása lenne a dolgoknak.

Lehet hogy az USÁban a net a legfőbb forrás, én pl a zt látom a németeknél hogy szinte alig vannak rendes híroldalak a TV műsörökhoz képest...

okosallah 2012.02.01. 17:28:58

@ZF2:
Nem tudom átment e a psoztom?...

okosallah 2012.02.01. 17:39:01

@okosallah:
Nem ment át.
Német angol nyelvű lapok:
Der Spiegel - Marxista, balos
www.spiegel.de/international/

Frankfurter Rundschau
www.presseurop.eu/en/content/source-information/556-frankfurter-rundschau

Die Welt
www.welt.de/international/

Deutsche Welle
www.dw-world.de/dw/0,,266,00.html

Németül meg rengeteg van.

Néha még a Pravda is érdekes lehet:
english.pravda.ru/

A lényeg, hogy ellentétes politikai nézetű forrásokat olvasson az ember és azokból alakitsa ki a saját véleményét.
Aki meg nem tud az Internet korában jól idegen nyelven --angolul -- azokkal nem szabad vitatkozni mert a tudatlanság életveszélyes.
Azok azonnal szitkozódnak és káromkodnak.

Nehogy már az ATV-t kelljen néznem meg a Népszavát.
Mi olyan komplikált ebben?

Globetrotter2014 2012.02.01. 17:53:38

@okosallah: "llentétes politikai nézetű forrásokat olvasson az ember és azokból alakitsa ki a saját véleményét"

Ezzel maximáűlisan egyet értek.

Viszont a kommentedből ítélve félreértettél. Te azt írtad hogy az emberek a netről tájékozódnak, én erre azt írtam hogy pl a németeknél érezhető, hogy a nagyományos (fizetőképesebb), vagy fizetős elektronikus médiumok felé terelik az emebreket. Azaz az ingyenesen elérhető német oldalak elég szerények, a nyomatott, audiovizuaális oldalalkohoz képest. Semmiképpen sem annyira erős az internet mint pl az Index kontra TV esetében Magyarországon.És az idnex húzza a versenytársaakat is (pl origo).

Nincs szükségem az internationalra, olvasom néha a németeket is, de pl a Pro7 rövid de velős negyedrás hiríadója (amit sajna hazavágtak az délutáni sávba helyezéssel) szetitnem lényegesen jobb mint a legtöbb netes német portál.

De ha tudsz jó hírportálokat a németektől oszt meg velem.

Spiegel "marxista"... Szerintem érdemes lenne újrakalibrálnod magad. Balos, liberális. De eléggé mainstream ahhoz hogy ne nevezzük "marxistának". Akkor a Focus meg szocdem?
Mondjuk tény hogy kevés az annyira poltizált hetilap mint a spiegel, és maga a média is sokkal poltikamentesebb, de pont ezért helyzeteln pl Merkel "nem jobbos" minősítése.

okosallah 2012.02.01. 17:53:52

@ZF2:
Nem ment át. Valami gáz van.
Német angol nyelvű lapok:
Der Spiegel - Marxista, balos
www.spiegel.de/international/

Frankfurter Rundschau
www.presseurop.eu/en/content/source-information/556-frankfurter-rundschau

Die Welt
www.welt.de/international/

Deutsche Welle
www.dw-world.de/dw/0,,266,00.html

Németül meg rengeteg van.

Néha még a Pravda is érdekes lehet:
english.pravda.ru/

A lényeg, hogy ellentétes politikai nézetű forrásokat olvasson az ember és azokból alakitsa ki a saját véleményét.
Aki meg nem tud az Internet korában jól idegen nyelven --angolul -- azokkal nem szabad vitatkozni mert a tudatlanság életveszélyes.
Azok azonnal szitkozódnak és káromkodnak.

Nehogy már az ATV-t kelljen néznem meg a Népszavát.
Mi olyan komplikált ebben?

okosallah 2012.02.01. 18:25:23

@ZF2:
1.Az összes u.n. balos ideológia a Marxizmus valamiféle ujraértelmezésére épül illetve anak valamilyen al-faja.
Pierre-Joseph Proudhon-tól kezdve az angol Fabian Társaságon át a a mai generációig.
Ebbe ne is menjünk bele mert ez egy más téma.
Érdekes az a viszolygás amivel a tegnapi vér-kommunisták ma iszonyodnak attól, hogy komcsiknak nevezzék őket.
A "körmös" Bauer hirtelen "Liberális" lett épp úgy mint a "pufajkás".

Pedig milyen büszkék voltak rá!!!
_______________________________________________________
A posztod többi részéből egy kukkot se értek

"...vagy fizetős elektronikus médiumok felé terelik az emebreket"

A mellékelt linkek ingyenesek és a németek abszolute jók a web alkalmazásában.
Fogalmam sincs miről beszélsz. Senki se terel senkit.

Magyar források csak hazai hirekre jók. Külföldi hirekre nem mert csak lekoppintják a balos EU ujságokat mint a Der Spiegel, a rémes ultra balos Guardian vagy a szocialista Le Monde-ot és a BBC-t.
Ettől olyan fére-informáltak ott az emberek.
A CNN-t az USA-ban "Communist News Network"-nak nevezik mert annyira balos.

Ott M.o. meg ezt eszik.

Globetrotter2014 2012.02.01. 22:32:06

@okosallah: Bauer és Barroso. Aha, el lehte menni egy kis rieliti csekkre...
Nem értem mit nem lehet érteni azon, hogy a nagy nlmet kiadók a fizetős nyomtatott anyagokkal, nem akarják hogy te ingyen olvasd uyganazt. Igen , ingyenesen elérhető a Spiegel.de vagy a Bild.de, de nem ugyanazt a tartalmat kapod mintha lenne előfizetrésed avgy megvennéd az újságot, A németeknél nem ismerek olyan ELSŐDLEESEN web alapú ingyenes újság mint az index, vagy ami akár csak a közelébe menne a frissítésekben és terjedelemben.

A CNN pedig hót Bush fan volt amíg a repulkiánusok voltak hatalmon. Mellesleg "ott Mo-on" (a legtöbb európaiorzsággal együtt) más CNN adás megy mint az USÁban.

okosallah 2012.02.01. 23:55:44

@ZF2:
1. Az ember ideje egy nap véges, nem tud mindent elolvasni. Az USA-ban vannak "hir kigyűjtő" portálok amelyeken az összes hirügynökség és a világ összes ujságjainak a főcimei vannak minden nap kigyűjtve.
Ott kiválasztom ami érdekel és arra ráklikkelek.
Aztán vannak az egyéni portálok, fórumok.
Itt is próbálkoznak fizetettel de engem az nem érdekel.

Annyi minden más is van a neten: pld Babits Mihály "Gólyakalifa" c. regénye --ingyen.

2. Német o. nics az érdeklődésem központjában, de ez itt olyan mint az Index.

www.thelocal.de/ - érdekességek. Jó lap.

3. Persze, az USA CNN az más mint az EU-kiadás.
Az előnyöm az, hogy már anyanyelvi szinten tudom az angolt ezért van annyi infóm.

Martian (törölt) 2012.02.02. 10:24:37

@okosallah: nekem a mai magyar/európai "Liberális" fogalma elég viccesnek tűnik... mert ez a doktriner liberalizmus kb. olyasmi, mint a szüzességen alapuló prostitúció. :)

márta)) 2012.02.03. 19:14:24

Munkát, kenyeret! –jelszóval szervez éhségmenetet több borsodi polgármester és civil. Gyalog jönnek fel Miskolcról Budapestre, mínusz 20 fokban."

atv.hu/cikk/20120202_gur_nandor

Na! Igen. Mit is csinál annyira jól a kormány??
Egyre többen vannak, a magyar társadalomban, kik napi megélhetési gondokkal küzdenek.......rezsit fizetnek, vagy esznek.
hm?

Kék az ég 2012.02.07. 08:06:36

Most is tetszeni fog az itt dicsért angol pasinak, hogy Orbán nyíltan a nemet érdekeket szolgálja és azokért kuncsorog? ;-)

index.hu/belfold/2012/02/06/lazar_most_mar_hibakat_javitana/

"Ezért most a kormány intenzív imázsépítésbe kezd, Németországban az üzleti szféra megnyerése lesz a cél, mert a német befektetők jelenléte Magyarországon „létkérdés”."
süti beállítások módosítása