Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Sok hűhó semmiért – Oroszország az elnökválasztás finisében

2012. március 02. - Árok Norbert László
Választási plakát: "Tisztességes megélhetést minden orosz városban és faluban"

SZEMLE

Az egyébként meglehetősen eseménytelenül indult oroszországi elnökválasztás finise kapcsán rá kell mutatnunk egy tényre. Bármennyire is igyekeznek egyesek szorosnak mutatni az elnökválasztást, túldramatizálni az esetleges második fordulót, Vlagyimir Putyin győzelme, és egyelőre pozíciója is, megkérdőjelezhetetlen.

 

Az elnökválasztás

A WCIOM közvélemény kutató február 19-én publikált adatai szerint Vlagyimir Putyin 53%-os eredmény mellett megnyerné az első fordulót, miközben az Otkritoje mnyenyije ezzel ellentétes eredményre jutott. A közvéleménykutató szerint a választók 48%-a voksolna a miniszterelnökre. Amennyiben elfogadjuk az utóbbi eredményt és Putyin nem nyeri meg az első fordulót, az ténylegesen mutathatja népszerűségének csökkenését. A 2006-os választási eredményhez képest pedig közel 20%-al kevesebben támogathatják március 4-én a jelenlegi miniszterelnököt. Ezen feltételek mellett a pozíció megerősítésének szempontjából az első fordulós győzelem kérdése csak az érem egyik oldala. Az erős pozíció természetszerűleg függ az ellenzék erejétől is. A WCIOM adatai szerint, megtartva a már hagyományosnak mondható felállást, második helyen a Kommunista Párt jelöltje Gyenadij Zjuganov lenne, míg a bronzérmet a csak nevében liberális párti Vlagyimir Zsirinovszkij tudhatná magáénak. A tömegdemonstráción is megjelenő Mihail Prohorov csak az ötödik helyet foglalná el. A felmérésből kitűnik az is, hogy a leendő elnök mögötti pozíciókat elfoglaló jelöltek egyike sem jelent erős ellenfelet. Lilia Sevcova, a Carnegie Moscow Center szakértője szerint lehetséges egy második forduló. Ám mivel abban nagy valószínűség szerint Zjuganov lenne Putyin kihívója, úgy a Jelcin 1996-os második fordulós győzelmét elősegítő antikommunista retorika ismét nyerő lehet. Tehát ugyan ténylegesen gyengült Putyin, azonban meghatározó kihívója illetve alternatívája sem akad a vasárnapi elnökválasztáson – amely kedvezőbb feltételeket jelent a jövőbeni mozgásteréhez. Mivel pedig az 1993-as alkotmány alapján az elnök nevezi ki a minisztereket, neki és nem a Dumának felelősek, így végrehajtás szempontjából erős maradhat a leendő elnök.

Putyin a szimpátiatüntetésen
news.sky.com


Az ellenzék megosztása

Az elnök jövőbeni erejének megítélése szempontjából az elnökválasztás nem szolgál indikátorként, sokkal inkább a föderációs szintű törvényhozáson belüli problémák kezelésének sikeressége. A decemberi Duma választásokon az Egységes Oroszország elvesztette abszolút többségét, ráadásul a párton belül a válság hangjai kezdenek erősödni. Azonban a Kreml másik irányból is igyekszik javítani a kialakult helyzeten. Még december során tárta az Állami Duma elé Dimitrij Medvegyev elnök azon liberalizációs javaslatát, amely szerint a mostani ötvenezres tagság helyett elegendő lenne 500 tag felmutatása egy párt hivatalos regisztrációjához (miközben az elnökjelöltség kritériumait is jelentősen csökkentenék). A liberalizációs csomag részleteinek további kidolgozására pedig munkacsoport életre hívására tett javaslatot, amelybe az ellenzéki erők prominens tagjait is meginvitálta a regnáló elnök. A törvényjavaslatot a törvényhozás alsóháza első olvasatban kedden fogadta el.

Putyin az asztraháni gázrobbanás helyszínén
en.rian.ru


Ezen lépések sejtetnek egy taktikát, amely mentén egy, a kidolgozása szempontjából széles legitimitású törvény felhasználásával sikerülne az egyébként is fragmentált ellenzéket még inkább megosztani. Hiszen más egy tömegtüntetés és más A politikai konszenzus egy törvénycsomag kidolgozása során. Mindenesetre az épülő orosz demokrácia szempontjából újabb lecke lehet ez a kihívás is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr414283999

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bicepsz Elek77 2012.03.03. 09:38:36

Az Origon mar remenykednek egy narancsos forradalomban, de ehes d..o makkal almodik...

márta)) 2012.03.04. 21:24:48

"Az előzetes eredmények szerint Vlagyimir Putyin hatvan százalék fölött teljesített, így az oroszországi elnökválasztás eredményes.
Csecsenföldön kilencvenöt százalékos volt a részvételi arány. Hivatalos közlések szerint az elnökválasztás aránylag tisztán zajlott le - az ellenzék azonban szemtanúkra hivatkozva számos visszaélésről számolt be. A végleges adatok várhatóan a hajnali órákban születnek meg."

.....Vlagyimir Putyin könnyes szemmel lépett a mikrofonhoz, és szintén megköszönte támogatóinak a szavazatokat. „Nem múlnak el a könnyeim (…) ígértem, hogy nyerni fogunk és nyertünk. Dicsőség Oroszországnak!” "

atv.hu/cikk/20120304_putyin_a_ketharmadot_kozeliti_nem_lesz_masodik_fordulo

Bocsánat! Én jobban szeretek másolni, mint írni. S úgy gondolom, hogy az "eredmény", mármint a választási eredmény- különösebb kommentárt nem igényel. Legalább is e pillanatban)nem, a "cikkben" minden benne van.
Tuti jó a cím) "sok hűhó....." hát.igen.
:)

márta)) 2012.03.04. 21:27:27

Bocsánat! lefelejtettem)

"Negyvenhárom százalékos földolgozottságnál 63,79 százalékon áll a miniszterelnök. Második a kommunista Gennagyij Zjuganov 17,32 százalékkal.
A további három jelölt nyolc százalék alatt teljesített: Mihail Prohorov 7,14 százalékkal harmadik, Vlagyimir Zsirinovszkij 6,9-cel negyedik. A sort Szergej Mironov zárja 3,75 százalékkal."

:)
süti beállítások módosítása