Már megírtuk egyszer, de az újabb határátlépés kapcsán ismét fel kell emelnünk a szavunkat: a liberális ideológia intézményi védőbástyái ellen nem adóhatósági megfélemlítéssel és rendőri akciókkal kell fellépni. Őket saját terepükön kell párbeszédre kényszeríteni.

Ahogy John O’Sullivan egyik híres mondása tartja: „Minden olyan szervezet, amely jelenleg nem jobboldali, idővel baloldalivá válik”. Ebben az interjúban kicsit bővebben ki is fejtette, hogy mit is ért ez alatt a törvény alatt. Angolszász kontextusban persze a baloldali jelző a liberálissal azonosítandó, O’Sullivan törvénye alól pedig bizony az olyan civilnek mondott, valójában a liberális ideológiát terjesztő szerveztek sem kivételek, mint az Amnesty International, a Human Rights Watch vagy hazai kistestvére, a TASZ.

Hogy nem speciálisan magyar belterjes ügyről, hanem angolszász konzervatív körökben is ismert jelenségről van szó, arra jó pár példát tudunk felhozni. Hogy csak a legfrissebbre utaljunk: a Federalist Society nemrégiben indult projektjének egy része például kifejezetten a liberális-emberjogi nemzetközi hálózat aktivitását figyeli (Global Governance Watch) – finoman szólva is kritikus szemmel.

Ha pedig valaki valamilyen furcsa okból kifolyólag azt gondolná, hogy az amerikai konzervatívok is éppen most jöttek rá, hogy a civil szervezetek egy jelentős része valójában a liberális narratíva terjesztésének egyik legfontosabb intézményi fundamentuma, annak érdemes egy pillantást vetnie az egyik legnagyobb amerikai konzervatív agytröszt, az American Enterprise Institute több mint tíz évvel ezelőtti konferenciájára (Nongovernmental Organizations: The Growing Power of an Unelected Few). A konferencia résztvevőit persze a liberális sajtó rögtön a kormány fizetett ügynökeinek bélyegezte, akik a Bush kormányzat farvizén evezve próbálják meg lejáratni a "valódi" civil szervezeteket.

A Krétakör vezetőjének vallomása közismert, de az Ökotárs alapítvány ideológiai elhajlása is kellően megalapozottnak tűnik, az alapítvány igazgatójának nyilatkozata sok mindent elárul: „keresztény-konzervatív elkötelezettségű civil szervezetek azért nem kaphattak támogatást, mert a Norvég Civil Alapnak „nagyon határozott célkitűzései vannak”, amelyet a támogatók, azaz Norvégia, Izland és Liechtenstein határozott meg.”

Értjük, rendben van. Csak akkor ne hívjuk civilnek a dolgot, hanem álljunk ki a nagyközönség elé, és mondjuk azt, hogy mi kifejezetten liberális szervezeteket akarunk támogatni.

És akkor még a személyi összefonódásokról nem is beszéltünk, ami tényleg jól mutatja, hogy jelentős részben egy belterjes kör osztogatott pénzt önmagának. Ennek kapcsán bizony azt is meg kell tanulnunk, hogy nem csak kormányzati pozícióban lehet uram-bátyám világot felépíteni, hanem a civil szférában is. Mint utalt arra egyébként Schiffer András is nemrégiben.

Elképesztő az is, ahogy a liberális gondolatvilágban a civil szférát automatikusan azonosítják a (konzervatív-jobboldali) kormányokkal szemben kritikus szervezetekkel, és fel sem fogják, hogy a civil szféra bizony létezik a politikán túli világban is. Mi több, csak ott igazán.

Ennyi „hozsanna” után persze arról se feledkezzünk meg, hogy a mai kormány sem sajnálta a pénzt saját civil szervezeteitől: a civil pénzek elosztása szépen átpolitizálódott (ez persze már korábban is így volt), civilnek mondott pénzek folytak kampánycélokra, egy „saját” civil szféra kialakítása zajlott le az elmúlt négy éves ciklusban. Nagyon nem örülünk neki, mindenki tudja és látja, hogy ez hova vezet. Mi nem így képzeljük el a civil világot.

Mindezt egybevetve odáig még egyet is értenénk a kritikus hanggal, hogy a „norvég civilek” kapcsán bizonyos értelemben valóban „külföldiek által fizetett politikai aktivistákkal” van dolgunk, de az ebből következő lépést már korábban sem tartottuk elfogadhatónak: nem kell parlamenti bizottság, pláne nem kell adóhatósági, és végképp nem kell rendőrségi zaklatás. Mert ennél nyilvánvalóbb már nem lehet, hogy itt a politikai aktivisták zaklatása zajlik változatos eszközökkel. Itt ténylegesen és kizárólag csak a nyers megfélemlítésről van szó, ami teljességgel elfogadhatatlan, még akkor is, ha ezek a szervezetek egyáltalán nem jelentik a szívünk csücskét.

De éppen ezért van szükségünk rájuk! Hogy legyen kivel vitatkozni, érvelni, mert nem erőből kell megoldani minden problémát, hanem érvekkel. Még akkor is, ha tudjuk, hogy a vitát végül valamilyen hatalmi aktus fogja lezárni és nem a józan észen alapuló megegyezés.

De egy olyan 21. századi demokráciában, amelyben élni szeretnénk, nagyon is fontos helye van ezeknek az álcivil szervezeteknek. A vegzálásuk helyett inkább arra kellene ráirányítani a figyelmet, hogy ezek a szervezetek mennyiben a liberális ideológia előretolt bástyái. De ez már nem kormányzati feladat. Ez már a sajtó és az értelmiség felelőssége. Ahogy láttuk az amerikai példa esetében is.