Eltitkolt pártfinanszírozás és információszabadság

2011. november 18. - Ruzsbaczky Zoltán
Tony Blair megbánta
guardian.co.uk

SZEMLE

Tony Blair maga is megbánta, hogy az információ szabadságáról szóló törvény révén – kis túlzással élve – szinte minden dokumentumhoz hozzáférhetnek a sajtó képviselői. Pedig a szabályozást az ő miniszterelnöksége alatt fogadták el.

 

Te idióta! Te naív, bolond, felelőtlen tökfilkó!” – így bírálta saját magát Tony Blair, volt brit miniszterelnök nemrég megjelent életrajzi könyvében. A nem éppen mindennapi önkritikát pályafutásának az a része váltotta ki belőle, amikor kormányzása alatt létrehozták az úgynevezett Freedom of Information Act című (az információ szabadságáról szóló) törvényt. Ennek lényege, hogy igen sok kormányzati ügy nyilvánosságát biztosítja, ha erre érdeklődés mutatkozik. Persze nem minden fér bele, így a választók hiába kérnének például nemzetbiztonsági dokumentumokat vagy bíróság által vizsgált ügyekről szóló aktákat. Az FOI-t hosszas huzavona után 2005-ben, vagyis Blair miniszterelnöksége alatt fogadták el, de a jelek szerint azóta a volt munkáspárti kormányfő ezt igencsak megbánta.

Tony Blair utazása a könyvesboltban
news.sky.com

Blair szerint a fő probléma a törvénnyel, hogy annak előnyeit nem az egyszerű állampolgárok használták ki, hanem elsősorban a média. „Mintha azoknak, akik eddig verték a fejedet, adnál egy kalapácsot, hogy csinálják inkább azzal” – érzékelteti a hiba természetét Tony Blair egy példával. A volt kormányfő szerint szükség van őszinte, zárt ajtók mögötti beszélgetésekre olyan esetekben, amikor nehéz kérdést tárgyal a kormány. Azonban, ha a sajtó nyilvánosságra hozza a négyszemközti beszélgetéseket, képes kiforgatni azok jelentését, ami miatt a politikus aztán rendkívül óvatossá válik, és nyilván kevésbé tud nyíltan beszélni később - lévén ezzel esetleg a saját hírnevét veszélyezteti.

A volt miniszterelnök annak idején mindent megtett, hogy legalább elodázza a törvény elfogadását. Először is, sikerült elhalasztani nagyjából 4 évre a bevezetését (eredetileg már 2000-ben elkészült a törvény tervezete), majd 2006-ban jelentősen korlátozta volna a lehetőségeket a felhasználására. Értendő ezalatt, hogy ha bizonyos időbeli határokat túllépett volna a válaszadás, illetve magának a válasznak a kikutatása, akkor megtagadható lett volna a kérvény. Egy tervezett rendelkezés meghatározta volna továbbá azt is, hogy három hónap alatt egy személy csak korlátozott számú kérvényt nyújthatott volna be. A törvény ellehetetlenítését szolgálta volna az az egyéni képviselői indítvány is, melyet egy konzervatív honatya nyújtott be, és amely kivette volna a hatálya alól a parlament ügyeit. Ezt a javaslatot ugyan munkáspárti képviselők is támogatták, azonban a rendkívül ellenséges állampolgári reakció miatt végül nem fogadták el, ahogy Blair egy 2006-os ötletét sem, melyet épp utódja, Gordon Brown vett le a napirendről.

De miért is lett ellenséges Blair azzal a törvénnyel szemben, melyet ő maga is jóváhagyott? Ő, ahogy láttuk, utólag a média viselkedésével magyarázza mindezt, valójában azonban már a törvény elfogadásának 4 éves halogatása is meglehetős ellenszenvre utal, noha akkor még egy újságíró sem kérhetett semmilyen belsős információt. A volt miniszterelnök azonban állítja, hogy csak 2005 után szembesült azzal, hogy a sajtómunkások túlmentek egy ésszerű határon. A könyvében meg is magyarázza: „Amit nem ismertem fel, az az, hogy nekünk is lehetnek csontvázaink a szekrényben, és ha talán nem is hasonlítanak a többi csontvázhoz, attól még taszítóak”. Ez valóban így is volt, hiszen a legnagyobb problémát a Munkáspártnak címzett adományok felfedése okozta. Blair szerint sokan úgy gondolták, hogy amíg az ellenzék támogatói tiszteletet érdemelnek, addig a kormánypárt támogatóiról hamar elterjedhet, hogy befolyást vásárolnak. A pártfinanszírozásban ugyanis a Munkáspárt pénzgyűjtői kihasználtak egy kiskaput: igaz ugyan, hogy minden adományt nyilvánosságra kell hozni, amit egy párt kap, a kölcsönöket azonban nem – ennek a kiskapunak a kihasználása pedig botrányt okozott 2006-ban. Blair ugyanis több olyan új tagot is javasolt a Lordok Házába, akikről kiderült, hogy kölcsönöztek a Munkáspártnak a 2005-ös kampány során. Az ügy végül bizonyítékok hiányában elhalt, ám jelentősen hozzájárulhatott Tony Blair bukásához.

A lényeg az, hogy az FOI-val lehetőség nyílt a Blair által emlegetett csontvázak felfedésére, ezt pedig ők maguk tették lehetővé. Az egyszerű újságolvasó Kérdés persze az, hogy vajon jobb lett volna-e, ha a csontvázak a sötétben maradnak?

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr543390854

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.