Költségvetés adóemelésekre építve

2011. november 29. - Fekete Balázs.

Elio di Rupo még örül a kormányalakításnak
forrás: AFP

KOMMENTÁR

E másfél év tehát a nyílt politikai viták időszakaként is értelmezhető, és ez segítette a társadalmat a problémákkal való szembenézésben, az alternatívák felkutatásában. 

 

 

Belgiumban öt hét tárgyalás után a szocialista Elio di Rupo vezetésével megegyeztek a felek a megszorításokról és a strukturális reformokról, és ezzel lezárult Európa leghosszabb kormány-válsága. Amikor 2010. június 13-án szövetségi szintű választást tartottak Belgiumban még senki sem gondolta, hogy egészen 2011 novemberének végéig kell várni a kormányalakításra. A folyamat elhúzódásának okait elsősorban a politikai rendszer rendkívüli töredezettségében (12 párt jutott be a Képviselőházba, a flamand NV-A győztesként 27 képviselőt, a francia nyelvű Parti Populaire, a legkisebb pártként egy képviselőt delegált), és az ország erős etnikai megosztottságában (a flamand pártok általában autonómia/függetlenségi pártiak, míg a vallón pártok hajlamosabbak „Belgiumban” gondolkozni) kell keresni. Mindezek mellett nem segített az Európát is komolyan érintő gazdasági válság sem, mivel emiatt évtizedek óta bevett szociálpolitikai megoldásokat (például: korlátlan ideig tartó munkanélküli segély, korlátlan társadalombiztosítási visszatérítés) kellett alapjaikban újragondolni, és ez az eltérő gazdasági érdekek (Flandria a válság ellenére is prosperál, Vallónia pedig egyre nehezebb helyzetben van) miatt jelentősen megnehezítette a konszenzus kialakítását.

Az elmúlt másfél év alapján több, fontos tanulságot is megfogalmazhatunk a belga politikai kultúra egészéről. Az egyik ezek közül, hogy – úgy tűnik – kormány nélkül is hosszabb ideig működőképes lehet egy ország. Ez az időszak minden bizonnyal az ügyvezető kormány, különösen pedig Yves Leterme dicsérete. A sajátos belga föderális architektúrában az ügyvezető kormány jól látta el a hatáskörébe tartozó feladatokat, a külügyi („arab tavasz”) és gazdasági eseményekkel (eszkalálódó adósságválság, Dexia-csőd) sikeresen megbirkózott, míg a nyelvi közösségek szintjén működő tartományi kormányok szintén problémamentesen működtették intézményrendszereiket. Úgy tűnik, a föderális berendezkedés egymagában képes jelentősen tompítani a központi politikai válságok hatásait.

Továbbá, ez az időszak lehetőséget adott arra, hogy a belga társadalom olyan kérdéseket vitasson meg, melyek egészen eddig érinthetetlennek számítottak. Újra fellángolt a jóléti jutatatások körüli polémia, sokak szerint a jelenlegi rendszer egyáltalán nem segíti, hogy a munkanélküliek visszatérjenek a munkaerőpiacra, és így kétszeresen is kárt okoz, hiszen növeli az állami költségeket és csökkenti a bevételeket. A nyugdíjrendszer nagyvonalúsága ugyanilyen téma volt, a vitázóknak sikerült a korai előnyugdíjazás számos hátrányára rámutatniuk. E másfél év tehát a nyílt politikai viták időszakaként is értelmezhető, és ez segítette a belga társadalmat a problémákkal való szembenézésben, valamint az alternatívák felkutatásában.Bármennyire is furcsának tűnik elsőre, a válságnak tehát komoly hozadékai vannak Belgium számára. Egyrészről megmutatta a közjogi struktúra stabilizáló hatását, másrészt pedig olyan vitákat generált, melyek lehetővé tették a bevettnek számító gazdasági-politikai mechanizmusok átértékelését.

A neheze azonban csak most következik. Politikailag nem lesz kis kihívás a hatpárti kormányt egyben tartani, noha ez csak 2014-ig szükséges, mert akkor újabb föderális választásokat tartanak majd. Di Rupo-nak, akit a király szombaton arra kért, hogy a lehető leghamarabb alakítson kormányt, azzal is szembe kell néznie, hogy Bart de Wever és az NV-A minden bizonnyal minden lehetőséget meg fog ragadni a kormány támadására, immár az elkövetkező választás jegyében. Továbbá, a költségvetési megállapodás gyakorlati megvalósítása szintén komoly kihívás, mivel annak veszélye is fennáll, hogy egyes pontok esetleg a végrehajtás során felhígulhatnak, és ezzel csökkenhet a reformok valódi értéke. A kormányalakítás önmagában óriási, akár történelminek is nevezhető politikai feladat volt, de a kormányzás is jelentős kihívásokat tartogat tehát, leginkább az euro-válság és a világgazdasági környezet kedvezőtlen átalakulása miatt. Ez azonban már egy új fejezet lesz a belga politikában, a „di Rupo-kormány” fejezete…

 
*
 
Bart de Wever keresi a támadási felületet

Forrás: knack.be

Az első komoly kritika már meg is érkezett, természetesen a flamand politika nagyágyújától, Bart De Wevertől, a kormányon kívül maradó N-VA vezetőjétől. Véleménye szerint az új, több éves költségvetés maga a katasztrófa flamand szemmel. A költségvetés lényegében adóemelésekre épül, ez pedig csapás Flandriának, hiszen rontja a befektetői környezetet, továbbá a megtakarítások szerinte csak elméletben léteznek és így sosem fognak megvalósulni. Személyében kritizálta di Rupo-t is, rendkívül furcsának tartja, hogy olyan valaki lehet Belgium miniszterelnöke, akinek nincs többsége a flamand oldalon (a megállapodásban részt vevő flamand pártoknak (CD-V, Open-VLD, sp.a) összesen 43 képviselője van a Képviselőházban, míg a kívül maradóknak 45 (N-VA, Vlaams Belang, Groen!, Lijst Dedecker). Végső konklúziója szerint: „Egy flamand oldalról kisebbségi kormány olyan megszorításokat léptet életbe, melyeket a flamand többségnek kell majd megfizetnie.” A 2014-es kampány tehát elkezdődött, De Wever minden bizonnyal a kormányban résztvevő pártok kiábránduló szavazóit célozta meg harcos, nemzeti retorikájával…

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr93420137

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.