A fák nem nőnek az égig – különösen Svájcban nem

2011. december 19. - Oplatka András
Leteszik az esküt a kormány tagjai
nzz.ch

KOMMENTÁR

Svájcban a varázsformula alapján a négy legnagyobb parlamenti párt mindegyike a kormánykoalíció tagja, ilyen értelemben alig van ellenzék a parlamentben. A múlt héten ennek a kormánynak a tagjait választották meg a parlamenti képviselők – némi izgalmat okozva az amúgy csendes svájci politikai életben.

  

Az idei őszi választások Svájcban a héttagú szövetségi kormány megújításával december 14-én véget értek. A kormányt közvetetten a parlament két háza választja, azaz a nemrégiben megújult népképviselet. A parlamenti erőviszonyok tekintetében jelentősebb változások nem álltak be az októberi választások során, s ez megfelel a svájci politikai élet sokesztendős stabilitásának. Mégis igen lényeges a tény, hogy a kilencvenes évek eleje óta egyre jobb eredményeket felmutató jobboldali Svájci Néppártnak most első alkalommal kellett érzékeny veszteségeket elszenvednie.

Tanácskozik a Svájci Néppárt frakciója két kormánytag megválasztása között
nzz.ch

A nagy feszültséggel várt december 14-i „kormányválasztó” parlamenti ülés ráadásul azzal végződött, hogy a Néppárt nem kapta meg a négy éve elvesztett és általa azóta visszakövetelt második miniszteri tárcát. Jóllehet a párt még mindig a legjelentősebb politikai erő, a szociáldemokrata, zöld és zöld-liberális baloldal, valamint a kereszténydemokrata közép ellenében akaratát nem tudta keresztülvinni a parlamentben. A Néppárt már az alsóház (Nemzeti Tanács – Nationalrat) megválasztásakor is nem egészen három százalékot vesztett. A lakosságnak valamivel több, mint negyede szavazott a Néppártra, így a párt vezetőinek célja (harminc százalék feletti eredmény) és az a titkos elképzelés – inkább álom –, hogy egy eljövendő nap egyedül abszolút többséget tud szerezni, jelenleg felettébb irreálisnak tűnik. A trendet ugyanakkor látványosan megerősítették az október-novemberi felsőházi (Kantonok Tanácsa – Ständerat) választások. Ezek esetében egyes kantonokban második fordulót kellett tartani, s itt a Néppárt több nagysúlyú politikusa is elvérzett - köztük Brunner néppárti elnök és Christoph Blocher alelnök is. Utóbbi lényegében a párt feje, vezető ideológusa és sokszoros milliomosként szponzora is.

A svájci koalíciós kormány 1959 óta az úgynevezett varázsformula szerint tevődik össze: eredetileg a három legerősebb pártnak – a liberálisoknak, a kereszténydemokratáknak és a szociáldemokratáknak – két-két, s az utánuk következő Paraszt-, Kézműves és Polgári Pártnak (a Néppárt elődjének) egy miniszteri tárca jutott. Miután a 21. század elejére az erőviszonyok megváltoztak, a Svájci Néppárt a kereszténydemokraták kárára két helyet kapott a kormányban. 2007-ben azonban a parlament a fentebb említett Christoph Blocher minisztert megbuktatta, és helyébe Widmer-Schlumpf asszony került, aki egy, a Néppárttól leszakadt csoportosuláshoz, a Demokrata Párthoz tartozik. A parlament két háza most, négy évvel később kitartott e megoldás mellett, jóllehet Widmer-Schlumpf pártja mindössze a választók öt százalékát tudja maga mögött. A Néppártot a kormányban továbbra is egyedül Mauerer védelmi miniszter képviseli, s ugyanakkor a parlament a kormányból önként távozó szociáldemokrata Calmy-Rey helyett simán megválasztotta annak párttársát, Alain Berset-t, aki a belügyi tárcát kapja. Calmy-Rey külügyminiszter utódja az eddig a belügyekért felelő Didier Burkhalter lesz.

Ülésezik a héttagú svájci kormány
nzz.ch

A Néppárt januárban kívánja eldönteni, hogy mindezek után a koalíció tagja marad-e, avagy ellenzékbe vonul. Ez utóbbi végképp felborítaná az ötven éve érvényes „varázsformulát“. Blocher és társai most persze némi joggal nehezményezik, hogy a partnerek megtagadták a pártok közötti megállapodást, a „konkordanciát“, mivel a 26 százalékos Néppártnak éppúgy egy hely jut a kormányban, mint az ötszázalékos Demokrata Pártnak. A fejlemény azonban ezen túlmutat. A Néppárt nem extremista erő, demokratikus alapfelfogása szerint távol van például az osztrák Szabadságpárt utódjaitól, olyan formációról, mint a magyarországi Jobbik nem is beszélve. Tény azonban az, hogy a Néppárt az utóbbi években két tekintetben – nem annyira témáiban, mint stílusában – átlépett bizonyos íratlan szabályokat. A bevándorlás és az európai integráció ellen folytatott kampányainak agresszív stílusa és a Blocher körül keletkezett vezérkultusz az alapvetően mindig is mérsékelt, konszenzust kereső és a személyiségeket a háttérbe utaló svájci politikában végül visszatetszést keltett. Az ősz tanulsága elsősorban az, hogy a fák nem nőnek az égig, a józan svájci társadalomban pedig különösen nem.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr453474235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kela-bá 2011.12.19. 15:54:07

Lehet, hogy ezért olyan erős a svájci frank ?
Vagy nem ?

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2011.12.19. 16:09:16

A Kedves Vezető Kin Dzsongil és Orbán bóvli Viktor egyszerre a Felsőbbrendű Ember, a Bölcs Vezető, a Főparancsnok, a Nép Atyja, a Nemzet Sorsa, Szeretett Apa, Szeretett és Tisztelt Tábornok, a Szocializmus Napkorongja, a XXI. század vezetője, a Mennyből Alászálló Nagyszerű Ember, Sebezhetetlen és Mindig Győzedelmes Tábornok, Megmentő és végül a Forradalmi Testvéri Szeretet Legmagasabb Megtestesülése.

Mesterlövész 2011.12.19. 16:26:53

Svájcban. Ez itt nem is lenne lehetséges.

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2011.12.19. 16:34:47

Nagyon érdekes a helyzet, de Svájcban nem a belpolitikával van a baj(ha van egyáltalán), hanem a külpolitikai nyomással. Calmy-Rey nem véletlenül ellensúlyozott olyan jól, profi külügyminiszter-elnök volt.
Mit nem adnék, ha Magyarországon is jöhetne egy Merz/Calmy-Rey/Wiedmer-Schlumpf egymást követő trió. Pártállástól függetlenül tehetséges, népük iránt elkötelezett, abszolút demokratikus és a saját helyüket tudó politikusok. Sárga irigység.

Lrdx 2011.12.19. 18:46:51

Szeretném felhívni a figyelmet, hogy NÉGY darab pár van koalícióban. A kormány lehet, hogy azt csinál amit akar, de az az "amit akar" már 4 párt közös megegyezése, nem 1 db ember agyszüleménye.

Mindfield 2011.12.19. 20:36:47

@Dec. 23-án a Parlamenthez, "itt az idő"!: Most már abba lehetne hagyni. Kezdesz idegesítő lenni.

Anti Anyag (törölt) 2011.12.19. 21:13:14

Azt azért tudomásul kell venni, hogy a legtöbb nyugati országban a pártok alapból jobbik módra "nacionalisták". Ez a közös pont bennük és csak utána liberálisok, konzervatívok, stb. Svájcban egy hazai liberális kifejezetten gáz, pedig a lakosság alapvetően liberális.

Persze ott nem volt 40 év kommunizmus.

Archenemy 2011.12.19. 21:39:58

@Anti Anyag: felhívom a figyelmedet, hogy nácik, kirekesztők és radikálisok csak Magyarországon lehetnek. Más országokban ezeket hazafiaknak és patriótáknak hívjuk.

Hörcher Ferenc 2011.12.19. 22:03:45

Kedves Kommentelők!
Annyira megtisztelnének minket, ha a poszt témájához szólnának hozzá!
Üdv,
HF

hegyilány 2011.12.19. 23:28:01

inkább álom –, hogy egy eljövendő nap egyedül abszolút többséget tud szerezni,"

Nagyon jó lett volna, illetve jobb lenne most, ha itt nálunk is csak álom maradt volna, az abszolút többség.
A többségi kormány politikája, gazdaságpolitikája teljes csőd és kudarc?
Csak az a baj, hogy egy egész ország látja kárát.
:)

menőmano 2011.12.19. 23:36:02

Kedves Hörcher Ferenc!

Én már totálisan azt hittem, hogy beteg. ?
De látom nem.
:)
oszt.jónapot!
:)

Blogger Géza 2011.12.19. 23:42:06

@Hörcher Ferenc: Eh, a blogolás fő feladata, hogy az emberek kiadják magukból a feszültséget, és elküldjék a jó édes anyjukba az éppen nekik nem szimpatikus magyarországi pártokat. Mi a fenét kezdjenek svájci pártokkal, amelyeknek még a nevét sem tudják? Hamvába holt ötlet.

Hörcher Ferenc 2011.12.19. 23:45:56

@Blogger Géza: Kedves Géza, akit nem érdekelnek a svájci pártok, az nyilván nem fog kommentelni.
Elvileg pedig az összehasonlításra nyilván van lehetőség, de az öncélú politikai puffogás eléggé szétveti a kommenteket.

Blogger Géza 2011.12.19. 23:51:17

@Hörcher Ferenc: Na jó, ez annyira édesen naiv megjegyzés volt, hogy most a kedvedért írok valami többé-kevésbé ontopicot: hogy lehet úgy írni a svájci belpolitikáról, hogy nem említjük meg a népszavazást??? A egyik vörös posztó sokak szemében, mint a demokrácia aláásása, ugye. Csak be kell dobni, és jön vagy 20-30 komment a 300 Ft-ról meg a kettős állampolgárságról... :)

Hörcher Ferenc 2011.12.19. 23:56:10

@Blogger Géza:
Ismerjük valahonnét egymást?
Amúgy: ha rákattint a Svájc rovatra, elég sok szavazásos anyaggal fog találkozni. Jó böngészést!
:)

menőmano 2011.12.20. 00:03:05

Na és persze! Egyből jön a blogger géza féle nagyképű komment.
Totálisan érdekes és jó.
:)

Red shield representatíve 2011.12.20. 02:36:05

@menőmano: ja, a szokásos. wmikinek kényszeresen kell írnia valami blődséget, blogger gizdának meg okoskodnia.

minafoto · http://www.minafoto.hu 2011.12.20. 06:07:01

Hm... azalatt a fentebb említett 40 év alatt felnőtt egy olyan generáció, amelyiknek mindig megmondták a csapásirányt, kvázi dönteni sose tanult meg jól, és felelősségteljesen még kicsibe sem (Igen, tudom a saját anyám generációját szidom, ezerbocs). A népek nagy részét meg lehet etetni egy közepesen jól sikerült igéretkampánnyal, így nálunk a módszerváltás elején négyévente az nyert akinek jobb szakemberei voltak a birkaterelgetés témában... No ez az, amit valszeg egy józan életűs svájcival nem lehet megtenni. Ezért tartanak máshol.

De sajna nálunk ebben a kényelmes dönteni helyesen meg nem tanult generáció adja a döntéshozók generációját is, és ők is mindig a könnyebbik utat, a tálcán kínált lehetőségeket választották: ha nincs pénz az országban, majd privatizálunk (eladjuk ami van), majd munkahelyet teremt a multi, majd a külföldi tőke megold mindent... De a külföldi tőke nem jótékonysági intézet, hanem szigorúan profitorientált, kőkemény üzletember, aki örömmel feji meg a barmokat... Na most meg isszuk a levét kollektíven. Mi választottuk, a kényelmes döntéseinkkel. Remélem lassan felnyílik a népek szeme...

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.12.20. 08:19:13

@Hörcher Ferenc: :0
most

hiszen ugyanúgy több (4) párt hozza meg a döntéseket, mint itt (2)

ezt nevezik az index kommentelők diktatúrának

akkor svájcban az van, nem?

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2011.12.20. 08:42:15

szegény svájciak, milyen elnyomásban élhetnek ők is :((

egyx 2012.01.14. 18:32:10

Persze alapjaban meg fog valtozni a helyzet a SVP korul, ha az Uebervater Chr. (Chrigu)Blocher lelep a szinpadrol. Es foleg akkor, ha a tobbi part hajlando lesz bizonyos temakhoz hozzanyulni, amelyeket idaig kerultek, mint a forro vizet. Magyarul, ha a valos, az itteni emberekt foglalkoztato dolgok is lesznek tematizalva, igazi vitakulturaban, es nem csak wischi-waschi megy tovabb.