commonsensebudapest.com

INTERJÚ

Roger Scruton kétségkívül a konzervatív gondolkodás egyik legnagyobb élő alakja. A Mos Maiorum őt kérdezte az Európai Unió válságáról, a brit belpolitika legaktuálisabb kérdéseiről, Orbán Viktorról – és persze a borkultúráról, hiszen nemrégiben jelent meg könyve, az Iszom, tehát vagyok magyarul az Akadémiai Kiadó gondozásában.

Mos Maiorum: Nemrégiben megjelent könyve a borkultúráról szól, noha a külső szemlélőnek az a benyomása (vagy éppen előítélete), hogy a britek inkább sört isznak, ráadásul nem is keveset. Ennek fényében mit gondol a brit borkultúráról?

Roger Scruton: Nos az a helyzet, hogy az én életem folyamán is nagyot fordult a világ e téren. Fiatalkoromban valóban mindenki sört ivott, ez a volt a „nemzeti ital”, mivel az emberek anyagi körülményeik miatt ezt engedhették meg maguknak. A bor nagyon drága volt, javarészt Franciaországból importálták. Való igaz, a bor a felsőosztály itala volt az én gyerekkoromban. Én akkor ittam először, amikor diákként Cambridge-be kerültem, ráadásul akkor sem lehetett bárhol hozzáférni. Manapság azonban a bor jóval olcsóbb, bárhol meg lehet venni, így aztán mindenki megengedheti magának, hogy bort igyon akár nagy mennyiségben. Sokan azt mondják, hogy az emberek ma már túl nagy mennyiségben isznak bort.

MM: Talán nem véletlen, hogy David Cameron előállt azzal az ötletével, hogy minimumárat szabnának az alkoholos italoknak.

RS: Így van, a kormányt valóban aggasztja, hogy a fiatalok túl sokat isznak, hiszen ez az egészségi állapotukon is meglátszik majd. Nos éppen erről teszek említést könyvemben is: a mai Egyesült Királyságban e tekintetben nem igazán beszélhetünk borkultúráról, sokkal inkább a borkultúra hiányáról.

MM: Szóval a bor kultúrája még az Egyesült Királyságban is hiányzik?

RS: Igen. Ugyanis a borkultúra úgy alakul ki, hogy az emberek a bor mellett beszélgetnek. A bor ily módon a társasági élet és érintkezés egyik fontos elemévé válik. Márpedig az egyik legfőbb probléma nálunk is az, hogy a fiatalok nem beszélgetnek a szó klasszikus értelmében, nem utolsó sorban a televízió és a modern kommunikációs eszközöknek köszönhetően. Így aztán mit csinálnak? Ülnek és isznak. Azt hiszem ezen kellene változtatni. A könyvemben is utalok arra, hogy fel kellene éleszteni a görög szimpóziumok hagyományát.

MM: Az imént említetést tettünk David Cameronról és kormányáról. Mit gondol róla és kormányáról? Mennyiben tekinthető Cameron és kormánya valóban konzervatívnak? Kérdezem ezt annak fényében, hogy Margaret Thatcher kormányának egyik leismertebb konzervatív kritikusa volt.

RS: Nos, Cameron kormánya nem igazából nevezhető konzervatívnak. Cameron maga rendelkezik ugyan konzervatív ösztönökkel, de a helyzet az, hogy a liberálisokkal együtt egy koalíciós kormányt kell vezetnie. A liberálisok viszont alapvetően nihilisták, akik nem hisznek semmiben. Éppen ezért Cameronnak állandó jelleggel ezzel a nihilista semmivel kell kompromisszumot kötnie. És ez egy nagyon nehéz feladat: kénytelen volt például belegyezni a homoszexuális házasság engedélyezésébe. Ráadásul ezt egy olyan embernek kellett megtennie, aki egyértelműen hisz a család hagyományos intézményében. Ez egyértelmű önellentmondás szerintem.  Ehhez jön még, hogy nagyon nehéz gazdasági környezetben kell kormányoznia. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy egy igazán konzervatív kormány valóban az élet minden területén megszorítana, egyet kivéve: a honvédelem kiadásait nem érintené a megszorítás. Nálunk a honvédelem területén is komoly megszorítások vannak. Másrészről Cameron próbálja a jóléti kiadásokat visszanyírni, de e tekintetben nem mindig van meg a kellő támogatottsága.

MM: Gondoljunk csak a Lordok Házának vétóira.

RS: Igen, ez egy igen nagy probléma. Cameron persze egy olyan Lordok Házát örökölt, amelyet Tony Blair már radikálisan átalakított. A mai Lordok Háza egy zavaros intézmény, amely alapvetően szocialista irányultságú. Ettől függetlenül Cameron kormánya nem igazán nevezhető konzervatívnak. Cameron maga ugyan konzervatív, de a kormány már egészen biztosan nem. Ugyanakkor Cameron kiállt Európa elé a nemzeti érdekek védelmében, próbál valamit tenni a bevándorlás ügyében. Szóval vannak kísérletek ebben az irányban is.

MM: A legutóbb a jóléti kiadások megszorítását többször is megvétózta a Lordok Háza. Ugyanakkor a Lordok Háza maga is történetének legnagyobb reformja előtt áll, könnyen lehet, hogy 2015-től a Lordok Házának tagjai nem kinevezés, hanem választás révén nyerik el pozíciójukat. Mit gondol erről a radikális átalakítási kísérletről?

RS: Az első és legfontosabb következménye az lehet ennek az átalakításnak, hogy a brit politika teljes mértékben átalakul. Ha ugyanis a Lordok Házának tagjait is választani fogják, akkor tulajdonképpen két parlamentünk lesz. A Lordok Háza képes lesz a Alsóházban meghozott döntéseket megsemmisíteni, pontosan úgy, ahogy a Szenátus meg tudja vétózni a Képviselőház döntéseit az Egyesült Államokban. Ez egy radikális átalakulás lenne, és nem hiszem, hogy lenne egyetlen politikus is, aki valójában akarja ezt a radikális változást, mivel mindenki értékeli az Alsóház azon hatalmát, hogy egymaga is el tud intézni dolgokat. Ugyanakkor ez egy roppant komplex történeti kérdés. Én magam a leginkább a régi Lordok Házát kedveltem, amelynek tagjai örökletes úton nyerték el pozíciójukat a Lordok Házában és amelynek ugyan hatalma nem volt, de tekintélye annál inkább.

guardian.co.uk

MM: A Egyesült Királyságot lázban tartó másik kérdés Skócia függetlensége. Mit gondol Skócia esetleges kiválásáról?

RS: Attól tartok, hogy Skócia függetlensége nem fog megvalósulni, Skócia az Egyesült Királyság része marad. 

MM: De lesz a kérdésről referendum?

RS: Igen, de a kiváláshoz szükséges többség nem fog összejönni. Ha azonban mégis függetlenné válna Skócia, azt üdvözölném. A jelenlegi rendszer szerint ugyanis a skótoknak két szavazatuk van: egyrészt képviselőt választanak a skót parlamentbe, itt általában a Skót Nemzeti Párt nyeri a választásokat. Másrészről viszont képviselőt választanak a Westminsterbe is, itt pedig általában a Munkáspártra szavaznak. Ezt a második szavazatukat pedig arra használják, hogy büntessenek vele: szocialista kormányt erőltetnek ránk. Soha nem lett volna munkáspárti kormányunk, ha egy tisztán angol parlamentünk lett volna, amelyben nem ülnek skót képviselők.

MM: Az Egyesült Királyság átalakulóban van, de ugyanez a helyzet az Európai Unióval. Mi lesz az EU-válság kimenetele? Hogyan lehet elkerülni a legrosszabb szcenáriót - legyen az bármi is? 

RS: Első lépésben is azt gondolom, hogy Magyarországnak is ki kell állnia Európa elé, és határozottan ki kell jelentenie: nem ti kormányoztok minket, hanem mi kormányozzuk magunkat. Természetesen tehettek ajánlásokat, nekünk pedig összhangba kell hozni saját törvényhozásunkat a EU joggal, de nem lehet egyoldalúan beavatkozni a magyar belügyekbe.

MM: Olybá tűnik, hogy a magyar miniszterelnök pontosan ezt csinálja. 

RS: Igen, de Orbán Viktornak van egy nagy hibája: nem magyarázza el, hogy mit miért csinál. Ha elmagyarázná, akkor mindenki rádöbbenne mi is zajlik Magyarországon.

MM: Úgy érti, hogy a magyar választóknak nem magyarázza el eléggé a döntések hátterét?

commonsensebudapest.com

RS: Nem csak a magyar választóknak, hanem általában senkinek. Mi is szeretnénk tudni, hogy mi is történik itt Magyarországon, hogy miért ilyen gyorsan alakítják át az országot.  A legtöbb ember ugyanis azt gondolja, hogy túl gyorsan történnek a változások, és hogy a kormány túl sok előnyt kovácsol magának a mostani erős parlamenti felhatalmazásával.

MM: Szóval csak jobban el kellene magyaráznia saját politikáját, és akkor rendben is lenne a dolog?

RS: Igen, különösképpen az európai politikai elitnek kellene elmagyaráznia az átalakulások okát. Persze az európai elit ellenséges a nemzeti érzület mindenféle megnyilvánulásával szemben és a nemzetállam mindenféle formájában szemben, mivel az Európai Uniót arra találták ki, hogy a nemzetállam alternatívája legyen. Ám a kísérlet megbukott, és ha az embereknek nem sikerül valamit elérniük, akkor annál inkább ragaszkodnak ahhoz az állításukhoz, hogy igenis sikerre vitték az ügyüket.

MM: És mi lesz az EU-válság kimenetele?

RS: Remélem, hogy az Európai Uniónak befellegzett és tanúi lehetünk a nemzetállamok újjászületésének. 

MM: Szóval felbomlik az Európai Unió?

RS: Meglátásom szerint ez lenne a legkedvezőbb fejlemény, mivel ma már nem fenyeget Európában az a veszély, hogy háború törne ki, aminek a megelőzésére létrehozták az egységesült Európát. Szóval valami másfajta együttműködésnek kell következnie, amely révén a konfliktusok tárgyalásos úton megoldhatóak lennének.

MM: Nemzetállamok közötti tárgyalásos együttműködés?

RS: Pontosan, úgy, ahogy De Gaulle is akarta.

(Az interjú nem jöhetett volna létre a Common Sense Society, legfőképpen pedig Marion Smith és Stumpf Anna segítsége nélkül. Ezúton is köszönjük a segítségüket.)

Roger Scruton (1944. február 27.) angol konzervatív filozófus, esztéta.

A Buckingham Egyetem Filozófia intézetének vendégtanára. Korábban a Cambridge-i Christ's College tanulmányi igazgatója (1971-1991). 1974-ben megalapítja a Conservative Philosophy Group-ot, 1982-ben a Claridge Press-t. A CEC Government Relations alapítója és elnöke, Anthony Barnettel társalapítója a Town and Country Forum-nak. A Salisbury Review főszerkesztője 1983-tól (a lap indulásától) 2000-ig. Folyamatosan közreműködik a Right Reason nevű konzervatív filozófiai weblogban. A rókavadászat ismert szószólója. Az 1990-es évek elején a tanítást és a várost hátrahagyva Wiltshire-be költözik, és megalapítja posztmodern mezőgazdasági tanácsadó cégét, a Horsell's Farm Enterprises-t.

Magyarul megjelent művei:

• Mi a konzervativizmus? : válogatott esszék. Bp. Osiris, 1995.
• Ki, mit és miért?: nemzetek feletti kormányzat, legitimitás és az Egészségügyi Világszervezet Bp. Századvég, 2000.
• A konzervativizmus jelentése. Bp. Novissima, 2002.
• Miért lettem konzervatív. Kétezer 2003/5.
• Anglia, egy eltűnő ideál. Bp. Typotex, 2004.
• A nemzetek szükségességéről: Két tanulmány. Bp. Helikon, 2005.
  
• A pesszimizmus haszna és a hamis remény veszélye, Bp. Noran Libro, 2011
• Iszom, tehát vagyok, Bp. Akadémiai Kiadó, 2011.