David Cameron múlt heti beszédében kijelentette, hogy amennyiben a konzervatívok nyernek a 2015-ös választásokon, a brit állampolgárok népszavazás útján dönthetnek arról, hogy bent maradjon-e az ország az Európai Unióban. A Konzervatív Párt és a választók bizonyos köreiben felmerült az a nosztalgikus felvetés, hogy vajon ez jelentheti-e azt, hogy az Egyesült Királyság az Uniót a Brit Nemzetközösségre cseréli?
Felerősödő nosztalgia
William Hague brit külügyminiszter tavaly ősszel jelentette be, hogy országa Kanadával közösen nemzetközösségi nagykövetségeket nyitna, nemrégiben pedig Új-Zélandon és Ausztráliában járt, hogy népszerűsítse az ötletet. Ausztráliában kiemelte, hogy Nagy-Britannia és Ausztráliát közös „történelem, rokonság és értékek”, majd hozzátette, hogy országa „sosem tekintett úgy Keletre a modern időkben, mint most”.
A gyarmatbirodalom dicső múltja iránti nosztalgia makacsul tartja magát a brit társadalom különböző szegleteiben, többek közt a radikális ifjúkonzervatívok körében is. Ők amiatt zsörtölődnek, hogy az Európai Unió nem hagyja a briteket, hogy „transzatlanti kapcsolataikra fókuszáljanak”, pedig itt – főleg a Nemzetközösség országaiban – lehetne új piacokat szerezni. Erre utalhatott David Cameron is tavaly Malajziában, amikor arról panaszkodott, hogy a „régi barátokkal” való kapcsolatot mennyire „elhanyagolták” a brit kormányok, mivel az Európával fennálló viszonyra koncentráltak.
Nem csoda, ha a jobboldali britekben az ötvenes évek óta töretlenül erős a kötődés a Brit Nemzetközösséghez, többek közt az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (United Kingdom Independent Party, UKIP) köreiben is. Ám a 2010-es kormányváltás óta David Cameron kormányfő, William Hague külgyminiszter és a két eddigi nemzetközösségi ügyekért felelős államtitkár is hangoztatta, hogy nyitni fognak a Nemzetközösség irányában, ennek egyik állomása a nagykövetek ügye. Ez az ominózus londoni beszéddel párosulva eredményezte azt sokak fejében, hogy brit szempontból esélyes az EU leváltása a Nemzetközösségre.
Jimmy Young, a Daily Express nevű jobboldali bulvárlap újságírója egyenesen odáig ment, hogy hazugsággal vádolta meg Edward Heath egykori miniszterelnököt, akinek szerinte mindvégig az volt a célja, hogy Európai Egyesült Államokat hozzon létre. Heath tudta (Young szerint), hogy csak hazugságok révén érheti el ezt a célt, ám mára már nyilvánvaló, hová vezetett ez a retorika: lefokozott parlamenthez, amelynek soraiban „gerinctelen képviselők” ülnek, az igazi hatalom (és szuverenitás) pedig átkerült Brüsszelhez. „Gratulálok srácok, rájöttetek arra, amit évek óta tudunk” – írja Young, aki szerint a Nemzetközösséggel való kapcsolatok megerősítése egyértelmű jele annak, hogy a kormány szembeszáll az Unióval. Mint írja, sosem engedhették volna meg maguknak a britek, hogy a kapcsolatuk „rokonaikkal, akik jó és rossz időkben is mellettünk álltak” felcserélődjön Brüsszellel. „Földrajzilag ugyan közelebb van, de történelmileg nem” – így Jimmy Young, a BBC korábbi riportere.
A Nemzetközösség
A Brit Nemzetközösség jelenlegi formájában 1949 óta működik, 54 tagállama van, ezek közt ott van Nagy-Britannián kívül a két BRICS-tag: India és Dél-Afrika, Ausztrália, Új-Zéland és Kanada is. Öndefiníciója szerint „szabad és egyenlő tagok egyesülése, amely szabadon működik együtt a békéért, szabadságért és jólétért”. A tagországok összlakossága a világénak mintegy egyharmada, meghaladja a kétmilliárd főt. A világ leggyorsabban fejlődő országai közül hetet tudhat soraiban, köztük feljövőben lévő afrikai piacokat is.
A közösség feje a királynő, de nem csak az egykori gyarmatbirodalomból vannak tagjai (pl. Mozambik és Ruanda sem volt annak része). Olyannyira, hogy Lord Howell korábbi nemzetközösségi ügyekért felelős államtitkár szerint több ország is szívesen csatlakozna, hogy befektetőket vonzzon a területére. Az intézmény tevékenysége többnyire kimerül a jótékonysági missziókban, kereskedelmi és kulturális kapcsolatok ápolásában, illetve a leginkább látványos Nemzetközösségi Játékok (következő: Glasgow, 2014) szervezésében.
Hugo Swire jelenlegi államtitkár azt írja: „Hisszük, hogy a Nemzetközösség soft power hálózata értéket közvetít nemzetközi szinten és hiánypótló szerepet tölt be politikai, gazdasági és kulturális értelemben”.
Gazdasági és más mozgatórugók
A britek elsősorban gazdasági érdekek miatt kívánják növelni nemzetközösségi jelenlétüket, hiszen a fejlődő piacok nagy része Ázsiában található. Ezek közül sokan nemzetközösségi tagok is, így nem csoda, hogy a szigetország kormánya ismét ebbe az irányba fordult. Hague Ausztráliában elmondta: „a brit export az ázsiai-csendes-óceáni térségbe 15 százalékkal volt magasabb a korábbi évekhez képest. A tavalyi esztendő volt az első olyan évtizedek óta, amikor többet exportáltunk EU-n kívüli országokba, mint a tagállamokba”. Meg is indokolta az ázsiai nyitást: „Ázsia a globális növekedés motorja, nekünk is részévé kell válnunk”. Bár az is igaz, hogy ezek az országok többnyire jó növekedési mutatókkal rendelkeznek, de ahhoz, hogy valós partnerré válhassanak a britek számára, komoly befektetésekre lenne szükség.
A nemzetközösségi ügyekért felelős államtitkár szerint nemrégiben megkezdődött az intézmény modernizációja is: új alapszabályt terveznek hatályba léptetni, amely segít majd abban, hogy a demokrácia fontosságára fókuszálhassanak és tiszteljék az alapvető értékeket a tagországok. Ezek a rule of law-val kiegészülve teremtik meg Hugo Swire szerint azokat a feltételeket, amelyektől az üzlet virágozhat, a befektetésekhez és kereskedelemhez pedig biztonságot nyújtanak majd.
Sir Ronald Sanders, a Londoni Egyetem Nemzetközösségi Tanulmányok Intézetének professzora szerint más indokai is van annak, hogy a Nemzetközösséggel javítanák kapcsolatukat a britek: egyrészt még mindig erősen hisznek abban, hogy a világpolitikára pozitív hatással lehet egy köztiszteletben álló és befolyásos Nemzetközösség, másrészt a növekvő euroszkepticizmus híveinek egyfajta alternatívaként lehet felmutatni az EU-val szemben. A tudós úgy véli, hogy a Nemzetközösség hasznos lehet a kereskedelem növelésében, nemcsak Nagy-Britanniának, hanem más tagországoknak is. „A közösség a múltbéli és jelenkori kapcsolatok készen kapott hálózata, méghozzá közös nyelvvel, hasonló jogi szabályozásokkal és közös történelmi múlttal, amelyek könnyebbé tudnák tenni az üzletek megköttetését, mint más jogrendszerű és más nyelvű országok esetében” – írja Sanders. Ám azt a megközelítést hibásnak tartja, hogy a Nemzetközösség tagállamainak kereskedelmi forgalma egyformán növekedne: 2011-ben ennek 84 százalékát mindössze hat ország adta (India, Szingapúr, Malajzia, Ausztrália, Kanada és Nagy-Britannia).
Hugo Swire pedig kiemeli, hogy nem szabad úgy tenni, mintha nem lennének problémák a Nemzetközösségben: idén például Srí Lankán (a nemzetközösségi államfők találkozóján, novemberben) el kell majd érniük, hogy vendéglátóik is osztozzanak a közös értékekben, így a jó kormányzás és az emberi jogok védelmének tekintetében is (nem csoda, hogy Kanada bojkottra készül, illetve Cameron részvétele is bizonytalan az idei találkozón). Swire úgy véli, hogy az intézmény nem válasz minden problémára, „de fontos intézmény, amelyhez más országok is szeretnének csatlakozni, és amely elhivatottság és reformok révén erősebb és hangosabb lehet, mint valaha”.
A Nemzetközösség egy sajátos értelmezése
Álom, amely felett eljárt az idő?
Akármennyire is zene sokak fülének a Nemzetközösség „felturbózásának” gondolata, vannak, akik szerint ugyan jól hangzó ígéret, álom marad csupán. Anne Deighton, az Oxfordi Egyetem európai és nemzetközi tanulmányok szakának professzora szerint „a régi Birodalom-Nemzetközösség-álom valóban csak az”. Ő is kiemelte, hogy a konzervatív körökben az ötvenes évekig visszanyúlnak eme gondolat gyökerei, „de már akkor sem volt életképes ötlet, és ma sem az”.
Deighton arra is rámutatott, hogy a britek Európa felé fordulása visszatetszést okozott a Nemzetközösség más tagjaiban, példaként Ausztráliát hozta fel. „A hatvanas évek végére az ausztrálok átirányították kereskedelempolitikájukat az Egyesült Királyságról saját régiójukra. Biztonságpolitikájukban is elfordultak az egykori gyarmattartótól az Egyesült Államok irányában, akit azóta is domináns hatalomként ismernek el” – mondta a professzor-asszony.
Az EU lecserélése a Nemzetközösségre is meglehetősen irreális ötlet egyesek szerint. Ezen a véleményen van Philip Murphy, a Londoni Egyetem Nemzetközösségi Tanulmányok Intézetének igazgatója is, aki szerint már csak a kereskedelmi mutatók miatt is furcsa ez a felvetés. „Ha a grafikonokra tekintünk, sehogy sem áll össze... Britannia kereskedelme több, mint negyven százalékát az Unióval bonyolítja, és kevesebb, mint tíz százalékát a Nemzetközösséggel.”
Murphy úgy gondolja, hogy bármilyen szabadkereskedelmi egyezmény megkötése mindaddig lehetetlen Nagy-Britannia számára, amíg az Európai Unió tagja. „Nemcsak Britanniának, hanem Máltának és Ciprusnak is ki kellene lépnie az EU-ból, hiszen ők is tagjai mind az Uniónak, mind a Nemzetközösségnek” – nyilatkozta az igazgató. Szerinte sokkal érdekesebb lenne egy „angolszász hálózat”, amelynek az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland lehetnének a tagjai, elmondása szerint vannak a Konzervatív Pártban olyanok, akik támogatnának egy ilyen ötletet. „Természetesen főbenjáró bűn lenne (mindig is volt egy belső és egy külső Nemzetközösség), különösen a nemzetbiztonság és diplomácia tekintetében jelentené a negyvenes évekhez való visszatérést” – tette hozzá. Igaz, létezik egy olyan, titkosszolgálati információcseréről szóló szerződés, amelyet ez a négy ország kötött, és a katonai kapcsolat is szoros közöttük. Murphy szerint „ez a legfélelmetesebb titkosszolgálati együttműködés a világban, amely száz év alatt kialakult bizalmon alapul”, szerinte pont emiatt lehetne továbbfejleszteni magasabb szintű kooperációvá.
Nem is kell választani?
Tim Hewish nem ért egyet Philip Murphy azon állításával, miszerint csak az EU-ból való kilépés révén lehetséges a szabadkereskedelmi egyezmények megkötése Nagy-Britannia számára. A Common-Trade, Common-Growth, Common-Wealth szerzője a Commentator hasábjain fejtette ki véleményét: nem kell választani, hiszen Nagy-Britannia már 1972-ben meghozta a döntést Európával kapcsolatban, amelyet egyoldalúan szerinte nem is lehet megváltoztatni.
Hewish elismerte, hogy csak úgy lehetséges a kereskedelmi forgalom növelése a Nemzetközösséggel, hogy magas vámokat kellene kivetni az importált termékekre, méghozzá Brüsszel felszólítására. Ám ígéretes lehetőséget jelent, hiszen a kapcsolatok révén jó viszonyt lehetne kialakítani a közösségen kívüli országokkal is, mivel vannak olyan tagországok, amelyek tagjai az ASEAN-nak, a CARICOM-nak, a NAFTA-nak, vagy például a SADC-nek.
Az újságíró-kutató úgy véli, hogy Nagy-Britannia érdeke az lenne, hogy minél több féllel alakítson ki új kereskedelmi kapcsolatot, s most, hogy az EU válságban van, vissza lehetne nyúlni a már jól bevált csatornákhoz: a nemzetközösségi kapcsolatokhoz, amelyek révén új partnerekre is szert lehetne tenni. Ám szerinte a visszanyúlás nem jelent visszalépést, mint azzal sokan vádolják a Nemzetközösséget pártolókat. „A Nemzetközösség egy nagy és növekvő út a jövő kereskedelmében. Nagy-Britannia mindig is több volt európai hatalomnál – ideje lenne ismét globálisan gondolkodnunk, hogy visszanyerjük igazi helyünket a világban” – írja Tim Hewish.
Összességében úgy tűnik, hogy az erősödő Nemzetközösség csak egy átfogó intézményi reform révén válhatna valós alternatívájává az Európai Uniónak, ám gazdasági-kereskedelmi szempontból mindenképpen érdemes lenne Nagy-Britanniának a szorosabb együttműködésre törekednie. Más kérdés, hogy számomra úgy tűnik: Cameron beszéde csak egy politikai trükk, így nem is kerülhet majd szóba, hogy a britek az Uniót a Nemzetközösséggel váltsák fel.
