Mi a bajom az orosz atommal?

2014. január 16. - Hörcher Ferenc

Úgy tűnik, több sebből vérzik a derült égből lecsapó, Putyin elnökkel megkötött szerződés. A legfőbb érvem azonban zsigeri: történelmi előítéleteim alapján nem bízom a Putyin elnök vezette orosz garnitúrában.

Orban-es-putyin.jpg

Fotó: MTI/EPA/Jurij Kocsetkov

Magyarország – csakúgy, mint a világ legtöbb hasonló méretű és helyzetű országa - energiaéhségben szenved. Ezt a tényt felelős politikus nem hagyhatja figyelmen kívül. Vagyis a mindenkori kormányzatnak mindent meg kell tennie annak érdekében, hogy a helyzetet orvosolja. És az is nyilvánvaló, hogy gazdasági, politikai és földrajzi helyzetünk nem nagy mozgásteret hagy a kérdésben. Hagyományosan Oroszország (a Szovjetunió) révén tudtuk kezelni a problémát. Ám ennek a kezelésnek súlyos ára volt. És nem csak pénzben mérhető. Hogyan remélhetnénk azt, hogy Magyarország valóban a nyugati (értsd euro-atlanti) országok közösségének megbecsült és autonóm tagjává válhat, ha energiafüggősége hosszú távra Oroszországhoz láncolja?

 És erre szerintem nem válasz, hogy Európa nálunk nagyobb befolyással bíró országai is üzletelnek Oroszországgal. Mert ha Németország vagy akár csak Lengyelország is ül le tárgyalni az orosz féllel, nyilván más pozícióból tud alkudni, mint a szovjet megszállástól nem is olyan rég megszabadult, és jelenlegi politikai-gazdasági súlya miatt egyszerűen a léptékkülönbség miatt komoly tárgyalópartnernek aligha tekinthető Magyarország.

 Ha mégis rászánta magát Orbán Viktor, mégpedig a választások előtt kevesebb mint három hónappal, akkor annak üzenetértéke is van. Ez az üzenet pedig nyilvánvalóan nem lehet ínyére azoknak a jobboldali szavazóknak, akik komolyan gondolják, hogy Magyarország a nyugati világhoz, és nem a keleti blokkhoz tartozik. Nekik üzeni ily módon a miniszterelnök, hogy bizony e tekintetben ne legyünk olyan biztosak: a keleti nyitásba még a putyini Oroszországgal való hosszú távú elköteleződés is belefér. Amikor a magyar miniszterelnök a választási kampányban Putyin oldalán tűnik fel a képernyőnkön, akkor az olyasmit sugall, hogy nincs ellenére, ha Putyinhoz kötik az ő imidzsét is.

 Világos, hogy a politika nem a kényes gyomrúaknak való. De a kormány mindennapi életünket meghatározó döntések meghozatalára hivatott. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a politikában a gesztusoknak, a képi üzeneteknek sokszor nagyobb az ereje, mint a tényszerű számoknak és racionális okfejtéseknek. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy a 3800 milliárd forintos nagyságrend magában sem tűnik olyan nagyon kedvező számnak.) A Putyinnal való együttes fotózkodás nagyon erős képi üzenet: a magyar jobboldal identitását érinti, s ennyiben határozottan káros lehet.

 S még egy eleme van a történetnek. Hogy egy ilyen léptékű, hosszú távú elköteleződést jelentő döntés esetében bizony fájón hiányzik az előzetes, nyílt, parlamenti, a széles nyilvánosságot érintő és a szakmai vita. Hiszen lehetnek olyan szempontjai a kormánynak, amelyek a fenti aggodalmaknál fontosabbak. Ám ezeket már csak utólag fogjuk hallani, s így az az élményünk, hogy demokratikus vitát követő, közös döntés eredménye a megállapodás, elvész.

 Végül. Senki nem érvelhet azzal, hogy jobboldali érzelműeknek nem szabad aggodalmaiknak hangot adniuk a kampányidőszakban. Hiszen ha a kormány a választási kampány előszobájában vállalta a szerződést, akkor nyilván vállalta a belső, hátországból érkező, a saját tábor kétségeit kifejező hangokat is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr225761097

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.