Az ukrán lázadás - Donyeckből nézve

2014. március 01. - Fekete Balázs.

 

Egyetlen dolog egyesítette a kijevi tüntetőket: annak felismerése, hogy nem élhetnek tovább zsarnokságban. Fekete Balázs beszélgetett Szergij Shtukarinnal, a Donyeckben működő Center for Political Studies ügyvezető igazgatójával az elmúlt napok és hónapok ukrajnai eseményeiről.

 FB.jpg

Kép forrása: KiyvPost

MM: Az érdeklődők Magyarországon szinte közvetlenül követhetik az ukrajnai eseményeket az internetes médián keresztül. Általában megállapítható, hogy a közvélemény kiemelt figyelemmel kíséri a fejleményeket, a politikusok és a közírók is rendszeresen foglalkoznak a témával. Azonban, nagyon leegyszerűsítő értelmezések uralják a közbeszédet, pl. a jelenlegi helyzet az Európa-pártiak és az orosz orientációjú politikai elit küzdelme, vagy az ellenzék és a hatalom birtokosai közötti harcról van szó. El tudnád magyarázni a helyzetet a Te szemszögedből? Mi történt valójában Ukrajnában az utóbbi hónapokban? Mi motiválja a résztvevőket?

 Szergij.jpg

Szergij Shtukarin, Ügyvezető igazgató, Center for Political Studies

SS: Elsőként azt kell megérteni, hogy ami Ukrajnában történt, az a nép lázadása volt egy zsarnok és egy olyan politikai rendszer ellen, mely korrupción, bűnöző oligarchákon és a alapvető jogok, köztük a tulajdon, korlátozásán alapult. Az események diákok nagygyűléseivel kezdődtek, arra akarták rábírni Janukovics elnököt, hogy írja alá az EU-Ukrajna társulási megállapodást. November 30-át követően, amikor a Berkut – egy különleges rendőri alakulat – brutálisan feloszlatta az Euromajdan-t, három hideg hónap alatt a tiltakozások felkeléssé alakultak át. A felkelés célja az elnök lemondása és a teljes politikai rendszert megújítása volt.

Nem a hatalmon lévő koalíció – a Régiók Párja és a Kommunisták – ellenzéke kezdeményezte az Euromajdan-t, és az ellenzéki vezetők „trojkája” – Jacenuk, Klicskó és Tyahinbok – kétségbeesetten próbálta elnyerni a „Majdan népének” szimpátiáját és felhatalmazást szerezni arra, hogy a kormányzattal a nevükben tárgyalhassanak. Nem volt tehát „másik” oldal a népfelkelésben, csak az elnök és a kormánya. A hatalmon lévők megpróbálták a támogatottságukat ún. Antimajdan-okkal demonstrálni, de egyértelmű volt, hogy ezek résztvevőit vagy felbérelték, vagy kényszerítették.

Végső soron az események tehát nem kelet és nyugat, vagy az EU és Oroszország küzdelméről szóltak. Az élet minden területéről csatlakoztak a Majdan-hoz, orosz és ukrán anyanyelvűek; a résztvevők Ukrajna minden részéről érkeztek és külföldről is; hétvégenként milliók csatlakoztak a tüntetésekhez Kijevben és szerte Ukrajnában. Egyetlen dolog egyesítette őket, és ez nem az EU-csatlakozás vágya volt, hanem annak felismerése, hogy nem élhetnek tovább zsarnokságban.

 MM: Sokan láthattak fotókat azokról, akik a Berkut ellen harcoltak. Olyan szervezett csoportoknak tűntek, melyeknek már van tapasztalata az utcai harcban. Nem tévedek, ha úgy gondolom, hogy ők voltak a radikálisok, akik fokozatosan csatlakoztak a „Majdan népéhez”? Miért tették ezt, mi vezette őket, pl. a fociszurkolókat vagy szélsőjobboldali paramilitáris csoportokat, hogy csatlakozzanak a tüntetőkhöz? Egyeznek bármiben az érdekeik a „Majdan népével”? Vagy, esetleg valami más motiválta őket a kezdetektől? El tudnád magyarázni ezt a jelenséget?

 SS: Valóban sok fotót és videót lehet látni ezekről a harcosokról és ami igazán meglepő lehet, az az a tény, hogy a kormányzat fizette őket, azért, hogy provokáljanak és a tüntetőket agresszívnak és olyanoknak állítsák be, akik átveszik az uralmat egy békés város felett és a legitim kormány eltávolítását akarják. A legtöbbjük sportoló vagy bűnöző volt, és amikor tetten érték őket, akkor rendőrségi vagy titkosszolgálati azonosítókat találtak náluk. Vannak videók átöltöző és baseball ütőket ragadó rendőrökről – akik így ilyen harcosokká alakultak át. A tüntetések elején a provokátorokat buszokkal hozták a kormányzati negyedbe és az erőszak elszabadulást követően a Berkut egysége mögött rejtették el – amikor az kíméletlenül előrenyomult a békés tüntetőkkel és az újságírókkal szemben. Mindannyian meghatározott színű szalagot viseltek a kezükön vagy a sisakjaikon, és ezeket a szervezett csoportokat Kijev és Kelet-Ukrajna városaiba szállították. Ott a hatóságok azért alkalmazták őket, hogy a terror és a káosz atmoszféráját hozzák létre, és ezzel legitimálják a tüntetők erőszakos feloszlatását, és igazolják a rezsim brutalitását a nemzetközi közösség szemében. A tüntetések későbbi időszakában, amikor az első áldozatok meghaltak, sok veterán, fociszurkoló, volt rendőr is jött a Majdan-ra azért, hogy megvédjék az ártatlan tüntetőket, és azt gondolom, hogy ők sok életet mentettek meg mindkét oldalon.

 MM: Nekem úgy tűnik, hogy a Majdan nyert, Janukovics és az emberei az utóbbi napokban egyszerűen elmenekültek az országból. De, mi történik majd, ha ezek az eufórikus napok elmúlnak? Amennyire meg tudom ezt ítélni, az új, Majdan-párti kormányzatnak nagyon komoly problémákkal kell szembenézni. Az államcsőd reális veszély, a Krím robbanás előtt áll, az orosz lakosok már most tüntetnek az új kormány ellen, másrészt Ukrajnának egy olyan nagyon bonyolult nemzetközi környezetben kell boldogulnia, ahol az orosz külpolitika mindent meg fog tenni, hogy a befolyását továbbra is megőrizze az ország felett, és sorolhatnánk tovább… Hatékonyan tudja majd kezelni az új kormány ezeket a problémákat? Nem gondolod, hogy a polgárok túl sokat várnak az új kormánytól e három eufórikus hónapot követően?

 SS: Mindenek előtt az elmúlt három hónap nem volt euforikus, ezek a hónapok a reményről, a csüggedésről, a nemzetközi segítségről és biztatásról és a ártatlan fiatal életek kioltása miatti gyászáról szóltak…

A „Majdan népe” több mindent követelt, és ezek közül a célok közül – melyekért a csontfagyasztó hidegben tüntettek és életüket áldozták Kijevben vagy máshol – csak egy volt Janukovics eltávolítása. Csekély az eufória, sokan óriási bánatot éreznek és poszt-traumatikus stresszen mennek keresztül, még azok is, akik nem váltak a rendőri erőszak és a tömegbe lövetés áldozataivá. Az előző kormány „idő bombát” helyezett el és indított be, és ennek számos robbanékony eleme van. A gazdásági katasztrófa az egyik bizonyosan. A megreformálatlan gazdaság, mely a szovjet uralmat követően a természeti erőforrások kizsákmányolásán, a korábbról megmaradt ipari kapacitások ócskavasként való kiárusításán, az oligarcháknak nyújtott adókedvezményeken és az állami vásárlásokhoz kapcsolódó kizárólagos jogokon (beleértve annak lehetőségét, hogy a rendelkezésre álló forrás 90%-át egyszerűen ellopják) alapult, továbbá a korrupt oktatási rendszer, ami tudás és képességek nélküli végzetteket termelt; illetve a korábbi kormány tragikus kölcsön felvételei az utóbbi években – mind-mind hozzájárulnak ahhoz, hogy zuhan Ukrajna gazdasági megítélése.

A korábbi kormány „hibái” – valójában egy tudatos politika az ország kirablására – hihetetlenül megnehezítik az új kormány munkáját. Figyelembe véve a korrupció általánosságát és korrupt közhivatalnokok jelenlétét, akik mindent megtennének, hogy a) megőrizzék a hatalmukat, b) elszabotálják egy átláthatóbb és korrupció-mentes rendszer kialakítását, c) megússzák a felelősségre vonást a múltbeli bűnökért, azt mondanám, hogy az ország bukásra van ítélve. De remélem, hogy Ukrajna külföldi barátai, beleértve az USA-t és az EU-t, félretesznek több politikai megfontolást is, hogy konfrontálódjanak a birodalmi ambíciókat dédelgető Oroszországgal.

Tartózkodnék attól, hogy a krími helyzetet kommentáljam, egyszerűen emlékezetnék az 1994-es Budapesti Memorandumra, mely garantálja Ukrajna biztonságát és területi integritásának tiszteletben tartását. Továbbá, arra kérném az olvasókat, hogy nézzék meg a krími parlamentet és kormányzati épületeket elfoglaló ismeretlenekről készült fotókat. Könnyű felismerni az új típusú orosz katonai sisakokat és bakancsokat…

Az utolsó téma, amit érintettél, az az új kormány problémamegoldó képességeihez kapcsolódik. Vaclav Havel szavaival kommentálom ezt: jobb öt év, amikor hibázunk, mint ötven év szabotázs. Az egyetlen probléma az ideiglenes, „technikai” kormánnyal, hogy nem teljesen mentes olyan politikusoktól és közszolgáktól, akik már bizonyították az elmúlt években, hogy nem tudnak az ország helyzetén javítani. Egészítsd ki ezt ígéretes új arcokkal, a Majdan hőseivel, akik azonban nem rendelkeznek politikai tapasztalatokkal. Azt hiszem, hogy sok polgár legnagyobb félelme valójában nem az, hogy vajon kapnak-e fizetést, juttatásokat vagy nyugdíjat időben, hanem hogy visszahoztak olyan politikusokat kormányzati kulcspozíciókba, akiknek már a történelemkönyvekben lenne a helyük. Ezért nem oszlik fel a Majdan, és azt remélem, hogy Ukrajna lakóinak elvárásai és hangja meg- és felerősödik a választott tisztségviselőkkel szemben, akik mindeddig félistennek érezték magukat az országban.

 MM: Úgy látom, hogy az Európa-párti érzelmek még mindig nagyon erősek a „Majdan népében”. Az európai integráció szerinted valódi lehetőség Ukrajna számára? Szerintem az EU külpolitikája sokáig egyszerűen képtelen volt megfelelni az ukrán helyzet kihívásainak, nem tudta befolyásolni az események menetét, különös tekintettel Janukovicsra. Általánosságban úgy látom, hogy az EU-nak nincs pontos partnerségi programja arra, hogyan hozza közelebb a kelet-európai országokat az integrációhoz. Nem tartasz attól, hogy az európai integráció nem több, mint egyszerű illúzió?

 SS: Az Európa-párti érzelmek nagy többségükben kihunytak, amikor Európa bizonyította, hogy képtelen megfelelően reagálni a kijevi eseményekre, és a tárgyalások folytatásával tovább legitimálta a zsarnokot. A tárgyalásokat a rezsim időről időre arra használta fel, hogy újracsoportosítsa az erőit és egyre növekvő brutalitással csapjon le. Sok ukrán ismételgette Victoria Nuland elhíresült trágárságát az EU-ról. Az Unió problémái nem csak a hatékonyságot nélkülöző kül- és biztonságpolitikában, és különösen a Keleti Partnerség programban rejlenek. Egyes nyugati társadalmak alapjai, ezek tartózkodása attól, hogy kezdjenek valamit a korrupt politikusokkal és a hozzájuk kapcsolódó pénzmosással, illetve az alárendelődés a nagy nemzetek feletti érdekeknek – mind-mind hozzájárult a döntési csapdahelyzet kialakulásához egy 28 tagú Unióban. Meg lehet még említeni azt is, hogy a nyugati fővárosok egyszerűen nem értették meg a kijevi uralkodó osztály „don-medencei pszichéjét”. Még a legkiválóbb diplomaták is bajba kerülhetnek, amikor megpróbálják megérteni egy olyan valaki gondolkodásmódját, aki kétszer volt börtönben fiatalkorában.

Visszatérve a Keleti Partnerségben részvevő országokra, abban reménykedem, hogy ezek az országok együtt tudnak majd dolgozni azért, hogy megosszák az átalakulás legsikeresebb megoldásait – lásd pl. a grúz rendőrségi reformot –, és így hatékonyabban fogják az EU segítségét is felhasználni. Az Unió erkölcsi kötelessége, hogy elismerje az ukránok hősiességét és Euromajdan egyediségét az európai integráció történetében (eddig még sosem tüntetett  két millió ember az európai értékekért és az országa európai elkötelezettségért). Ezért örülök nagyon az Európai Parlament határozatának, mely elismeri Ukrajna jövőbeli tagságának lehetőségét.

 MM: Donyeckben élsz, mi a helyzet most a keleti részen? Támogatják a lakosok, függetlenül attól, hogy ukránok vagy oroszok, az új kormányt és ha igen, miért? Jobban érzitek most Oroszország közelségét, mint korábban?

 SS: Donyeckben most eléggé bonyolult a helyzet. A hatóságok arra törekedtek, hogy feloszlassák a helyi Euromajdan-t és hogy megakadályozzák a Doni-medence lakóit abban, hogy csatlakozzanak a tüntetésekhez. Ennek érdekében a hatóságok az utcára vittek több ezer bűnözőt, sportolót, és más baseball ütővel és fém rudakkal felfegyverzett csoportot, akik terrorizálják a várost, megtámadják az újságírókat és a civil aktivistákat; és néha még egymással is küzdenek. Ahogy a politikai helyzet megváltozott, a helyi Régiók Pártja – mely korábban az erőszak, a szeparatizmus mellett foglalt állást és felelős a kijevi gyilkosságokért is – a stabilitás őrének próbálja meg átmaszkírozni magát. De a radikálisok, akiket ők engedtek ki az utcákra, most már megpróbálják megszerezni a hatalmat olyan szlogenek mögé bújva, mint „elszakadás a fasiszta Ukrajnától” vagy „csatlakozás Oroszország Anyához”. Látva mindezt, különösen Oroszország szerepét a krími eseményekben, azt gondolom, hogy Ukrajna sok polgára kiábrándul a Kremlből. Tehát, szerintem, attól függetlenül, hogy alakul a két állam viszonya a jövőben, a személyes kapcsolatok megszenvedik a hivatalos orosz politikát – ennek célja az ukrán szuverenitás aláásása, gazdaságának megsemmisítése és a mélyreható társadalmi változások és egy modern európai nemzet kialakulásának megakadályozása volt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr1005838575

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.