Az európai külpolitika tévelygései

2014. március 13. - Vendégszerző.

REZSŐHÁZY RUDOLF

Az ukrajnai válság kiváló „revelátorként” működik: feltárja az Európai Unió külpolitikájának többértelműségét. Ezt szeretném pár pontban kifejteni.

 majdan_kyjiv_panorama.jpg

Kép forrása: zik.ua

1/ Olyan kiemelkedő államférfiak mint a francia Robert Schuman, a német Konrad Adenauer, az olasz Alcide de Gasperi[1] (és még mások) fölismerték a 2. világháború után az európai gazdasági, politikai és kulturális közösség kiépítésének szükségszerűségét. A kezdeményezés kiindulópontja a francia-német kibékülés volt. Századok háborúinak vetettek így véget. Gazdaságilag közös piacot teremtettek és fokozatosan gazdaságpolitikai intézkedések is születtek.

 2/ Az eredeti hat alapító taghoz csatlakoztak az évek folyamán új államok. Ezek mind a nyugat-európai kultúrkörhöz tartoztak. Ám 1981-ben Görögország belépésével az EU behatolt egy másik világba, mely 1054-től kezdve az ortodox bizánci-moszkvai civilizációhoz tartozik, nem élte meg sem a reneszánsz, sem a felvilágosodás korát, a 15. századtól a 19. század elejéig (sőt egyes régiók az 1912-es Balkán-háborúig) török hatalom alatt élt vagy a cárok birodalmához tartozott.

Ezen túlhaladva az EU Törökországgal is megkezdte a csatlakozást előkészítő tárgyalásokat. Itt már belépünk az iszlám világába. Igaz, hogy Kemal Atatürkkel megindult az ország modernizálása, de az utóbbi években vissza-iszlámosító folyamatnak vagyunk tanúi. Ha Törökország belép, az EU második legnépesebb országa lesz, és a közösség Szíriával lesz határos…

Mindez arra mutat, hogy az EU terjeszkedését nem kulturális vagy civilizációs meggondolások vezetik, hanem lényegében gazdasági érdekek.

 3/ És most jön Ukrajna. Sokat jártam és tartózkodtam Dél-Amerikában és meg vagyok győződve, hogy a chileiek, argentinok vagy uruguayiak (akik spanyolok, olaszok, németek, stb.) leszármazottai, közelebb állnak hozzánk, mint az ukránok vagy az oroszok.

 Világosan látni kell, hogyha Európa az új ukrán kormány segítségére siet, behatol Oroszország érdekzónájába. Hiába akarja az eseményeket befolyásolni, komoly nyomást gyakorolni nem tud. A gazdasági szankciók visszafelé sülhetnek el. Ezen túl még hamis illúziókat is ébreszt az ukránokban, és csalódást okoz nekik, ahogy mi is kiábrándultunk 1956-ban a Nyugat távolmaradása miatt.

 4/ Európa a nemzetközi konfliktusokban az emberi jogok védelmével érvel. A jelen esetben azonban a dolgok nem világosak.

 a/ Kérdéses, hogy a kievi népi mozgalom demokratikus ihletésű-e. A távozó Janukovics és az érkező Timosenko ugyanahhoz az élősködő oligarchiához tartozik. A történelem bővelkedik példákban, amikor egy népi mozgalmat az uralkodó osztály elkobozott és a maga hasznára fordította (talán a legtökéletesebb eset az 1830-as párizsi népfelkelés, mely a burzsoá-királyt, Lajos-Fülöpöt ültette trónra. Ugyanott 1848-ban a forradalomból III: Napóleon került ki győztesként).

 b/ Az európaiak (és az amerikaiak) a nemzetközi jogra hivatkozva érvelnek Ukrajna határainak sérthetetlensége mellett. Sajnos a nemzetközi jog sokszor csupán az erőviszonyokat tükrözi és az érdekeket fedi. Ukrajna a határait Hruscsovnak köszönheti, aki a Szovjetunión belül rajzolta meg 1954-ben azokat a belső adminisztratív határokat, melyekből államhatárok lettek. A demokrácia szelleméhez a „népek önrendelkezési joga” és a népszavazás (így került vissza Sopron Magyarországhoz) sokkal közelebb áll, mint a mai status quo, mely szerint jelentős kisebbségek vannak az ukrán nacionalizmusnak kiszolgáltatva. Tragédiát jelentene-e ha a kisebbségek lakta területek (mint az orosz-többségű Krím) leválna Ukrajnáról?

Lebegjen előttünk Bosznia-Hercegovina példája. Jugoszlávia szétesése következtében a nemzetközi diplomácia az Egyesült Államok kezdeményezésére bosnyákokból, horvátokból, szerbekből egy mesterséges életképtelen országot kovácsolt össze (Daytoni egyezmény, 1995) anélkül, hogy a népet megkérdezték volna. Ezzel szemben, Koszovo önálló utat követett.

 5/ A fölvázolt helyzetben Magyarország szerepe mint az európai külpolitika részese különösképp kényes. Kezét megköti az a tény, hogy Kárpátalján tekintélyes létszámú magyar kisebbség él.

 Ha jól értelmezem a dolgokat, a magyar külpolitika támogatja az olyan ország uniós csatlakozását, melyben jelentős magyar kisebbség él. Így van ez Szerbia esetében. Ez teljesen érthető, hisz ha a törekvés megvalósul, nemzettársainkkal immár ugyanazon az államfölötti közösségen, az Európai Unión belül élünk. De változtat-e ez a tény sorsukon? Mint a szlovák és a román példa mutatja az EU-hoz való tartozás jelent előnyöket, főleg a mozgásszabadság terén, de a gondokat nem szünteti meg. Szlovákiában és Romániában magyarnak lenni továbbra is hátrányokkal és diszkriminációval jár. Ennek eltűnését csak hosszú 

távon, a mentalitások megváltozásától lehet remélni.

 

mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                               Rezsőházy Rudolf

                                                                                 prof.em.Univ.cath.de Louvain

 

[1] Kevesen tudják, hogy a három vezető egymás között németül beszélt. Schuman elzászi volt és Elzász 1870 és 1918 között a Német birodalomhoz tartozott, de Gasperi pedig trentoi volt és osztrák állampolgárnak született.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr435859422

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.