A migrációs politika alapjai

2015. november 13. - Vendégszerző.

Rezsőházy Rudolf

rezsohazy.jpgA politikai döntéshozatal és cselekvés drámája az, hogy a politikus nem láthatja bizonyossággal választásainak rövid-, közép- és főleg hosszútávú következményeit. Ám, meghozott határozata jövőképének függvénye. A jövőt pedig tévedhetetlenül megjósolni nem lehet.

Ebben a helyzetben a politikus csak azt teheti, hogy kidolgoz konkurens forgatókönyveket, és képzeletben megvizsgálja mindegyiknek az előnyeit és a hátrányait. Sajnos nincs rizikómentes terv, és a politikusnak sokszor be kell vallania: „Én nem ezt akartam”.

A döntéshozatal folyamatának első állomása az orvosolandó probléma helyes meghatározása. Így például az, hogy a mostani tömeges vándorlásnak mi a természete. Hogyan lehet azt diagnosztizálni? Világosan látszik, hogy nem lassú szivárgásról van szó, hanem masszív jelenségről, melynek forrása még nem látszik apadóban. Az alapvető ok komplex: polgárháború vagy másfajta fenyegetettség, kilátástalanság, az európai életnívó vonzó ereje, stb. Akik eredetileg menekültek voltak, amint az első biztos országba érnek és továbbmennek, gazdasági migránsokká válnak. Nem lehet pontosan megállapítani, hogy mennyiben spontán és járványszerűen terjedő a folyamat és mennyiben szervezett és irányított. Ez utóbbi esetben kik szervezik és irányítják? Azt tartom valószínűnek, hogy az útnak indulás a vándorlók kezdeményezése, és a mozgalomra telepednek rá olyan erők, melyek azt hasznukra akarják fordítani.

Bármi legyen is az okhálózat, ez másképp jelentkezik Szíriában, Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, Bangladesben, Eritreában vagy másutt Afrikában. A lényeg az, hogy, amint a szociológia tanúsítja, a befogadó államokban létezik egy láthatatlan és kiszámíthatatlan „tolerancia-küszöb”, mely fölött az érkezők elfogadása és letelepedése egyre inkább problematikussá válik.

És itt érünk el a központi kérdéshez: az iszlám kultúrájú tömegek, melyek a migránsok nagy többségét alkotják, beilleszthetők-e az európai kultúrába?

Ha azt az iszlám kultúrát tekintjük, mely Spanyolországban bontakozott ki a mohamedán hódítás kezdetétől fogva a XV. század végéig, azt állapíthatjuk meg, hogy sok tekintetben fejlettebb volt, mint a korabeli európai civilizáció. Onnan vettük át az arab számokat[1]; az algebrát (az „algebra” arab szó); a megfigyelésen alapuló orvostudományt (Avicennát még hosszú ideig mesterként tanították az európai egyetemeken). A görög klasszikusokat ismerték az arabok, és ők adták át Platónt és Arisztotelészt a középkori európaiaknak.

Ez a fejlődés azonban megállt. A mai iszlám kidolgozott egy harcias, intoleráns és totalitárius változatot, mely még mindig a szent háborúk korában él (dzsihád). Ez az iszlám nem élte meg a Fölvilágosodás korát, az emberi jogok, a szabadság és a demokrácia értékeinek kiteljesülését, a nők egyenlőségének elfogadását, a kisebbségek védelmét (a homoszexualitás büntetendő), a saria törvényeit követi[2].

A helyzetet súlyosbítja, hogy - amint ezt a tapasztalat is bizonyítani látszik - ennek a kultúrának a hordozói nem kívánnak az európai kultúrába integrálódni. Bezárkóznak közösségeikbe, mecseteket építenek, vallási vezetőiket követik, megőrzik saját szokásaikat a család, az étkezési előírások, a ruházat, a társadalmi érintkezés, az értékek terén.

Ezek a megállapítások természetesen olyan forgatókönyvhöz vezetnek, mely a kultúrák összeférhetetlensége, sőt összeütközése miatt a migránsáradat lefékezését, sőt megállítását szorgalmazza. Hosszú távon azt a célt tűzi ki, hogy a kiinduló pontnak számító országokban a biztonságot garantálja, és hozzájáruljon a gazdasági fejlődés beindításához.

Ezzel szemben el lehet készíteni egy ellen-forgatókönyvet, mely az európai kultúra asszimilációs képességén nyugszik. Az európai életmód „ragadós”, vonzó. A szabadság fölszabadít a kényszerítő szokások uralma alól. A nők megirigyelhetik európai nővéreik emancipációját. A fogyasztói társadalom az anyagi jólét elérésével kecsegtet. A környező hivatalos vallási semlegesség eltávolít a mecset meghatározó befolyásától. A közigazgatás hatalma alá veszi a problémákat („Wir können es schaffen” – megbirkózhatunk vele, mondta Angela Merkel).

Ez a forgatókönyv érveket merít az Egyesült Államok, Kanada vagy egyik-másik latin-amerikai ország példájából, melyek mint sikeres melting-potok, olvasztótégelyekként működnek.

A két szembenálló stratégia vitáját eldöntheti a principe de précaution, az elővigyázatosság vagy óvatosság elve. Példaképp idézem a szintén aktuális problémát: a föld fölmelegedésének veszélyét. Ebben a kérdéskörben is az elemzések és az előrejelzések sötét jövendőt festenek elénk. Noha a bejelentett kilátások nem teljesen biztosak, mégis eléggé valószínűek ahhoz, hogy elővigyázatosságból óvatossági intézkedéseket hozzunk életmódunk megváltoztatása és energiaforrásaink kiaknázása terén.

Így van ez a migrációs politikával kapcsolatban is. Noha nem bizonyítható minden kétség nélkül, hogy Európát identitásában veszélyezteti az iszlám áradat, az elővigyázatosság elve azt követeli, hogy vessünk véget a nyitott kapu politikájának és kövessük a migránsáradat megállításának forgatókönyvét.

Ezt az opciót ajánlja a közvélemény alakulása is. Ha a felelős kormányok ezt nem veszik figyelembe, megerősödhetnek az idegeneket elutasító vélemények, és ez a politikai szélsőjobb megerősödését váltja ki.

Még egy megjegyzés. Erkölcsi szempontból a tömegeket alkotó egyéni személyeket megpróbált, jobb életre vágyó emberekként kell tisztelnünk és kezelnünk. Ez válsághelyzetben ugyancsak nehéz, de elengedhetetlen, ha be akarjuk tartani kultúránk keresztény ihletésű követelményeit.

 

mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                            Rezsőházy Rudolf

                                                                                        prof.em. Univ.cath.de Louvain



[1] A római számok alkalmatlanok voltak arra, hogy a modern tudományt rájuk lehessen építeni; nem jelölték a 0-t. Okosnak kellett lenni ahhoz, hogy jelöljék valamivel a semmit.
[2] Az általánosítás mindig veszélyes művelet. Míg Líbia és Szíria példázzák a fanatikus változatot, Tunézia ígéretes fejlődésnek indult.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr468076416

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Rezsőházy Rudolf: A migrációs politika alapjai 2015.11.13. 19:52:01

Noha nem bizonyítható minden kétség nélkül, hogy Európát identitásában veszélyezteti az iszlám áradat, az elővigyázatosság elve azt követeli, hogy vessünk véget a nyitott kapu politikájának és kövessük a migránsáradat megállításának forgatókönyvét.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamáspatrik 2015.11.13. 20:17:41

Ja, valami ilyesmi stilusban kellene erről beszélgetni...