Yes, for a score of kingdoms you should wrangle, And I would call it, fair play.
Shakespeare
|
Mos maiorum - azaz a politikai kultúra íratlan szabályai, az ősök bölcsessége, amelyet az utódokra hagyományoztak az antik Rómában. Ezen a blogon elsősorban a politikai cselekvés olyan nyilvános normáiról lesz szó, amelyeket nem feltétlenül foglaltak írásba, de amelyek nélkül egyetlen politikai rendszer sem lenne működőképes. Az európai demokratikus kultúra tapasztalatai szerint az írott alkotmányok és törvények által meghatározott politikai intézmények csak annyiban lehetnek működőképesek, amennyiben azokat a politikai szereplők íratlan viselkedési normái is alátámasztják.
Az érv
A politika működését szabályozó alkotmányok és törvények ugyanis csak a keretet biztosítják a politikai küzdelmekhez. A küzdelem stílusa és módja már a politika szereplőitől függ. Az Egyesült Államok politikai rendszere például a számos születési hibával rendelkező alkotmánya ellenére régóta egészen jól (de legalábbis a többség által elfogadott módon) működik. A kodifikált formában nem létező brit alkotmány szintén nem azért működik jól vagy elfogadott módon, mert jogi konstrukciója eleve erre predesztinálná. A brit alkotmány működését ugyanis leginkább az íratlan eljárásmódokban megtestesülő politikai kultúra határozza meg. Nem véletlen, hogy angol földön született meg a fair play kifejezés, még ha leginkább csak ideálként is tételezve az íratlan játékszabályok betartását. A két világháború közötti német alkotmány viszont sok szempontból éppen az előző kettő ellentétpárja: a weimari alkotmány teoretikusan végiggondolt kidolgozottsága ellenére is megbukott. Bukásának oka pedig leginkább a politikai kultúrában, az informális eljárási szokások hiányában keresendő, nem pedig az alkotmány tartalmi rendelkezéseiben.
A szemléletmód
Ezen a blogon elsősorban arra keressük a választ, hogy milyen különbségek és hasonlóságok mutathatók fel a nyugat-európai és a kelet-európai országok politikai kultúrája között. Az összehasonlítás arra is jó lehet, hogy elkerüljük a nyugati minták idealizálását és a kelet-európai provincializmus önostorozó, ám ugyancsak hamis képét. A sajátos kelet-európai vonások némelyike ugyanis valóban tekinthető a provinciális gondolkodásmód eredményének, ám igen gyakran ott is elmaradottságot kiáltottak az elmúlt húsz évben, ahol annak nem volt helye. Nyugat-Európát morális bunkósbotként használták, miközben a kelet-európai jelenségeket egy idealizált nyugati mintaképhez mérték. Ezen a blogon a részletekre (akár a manírra is figyelve) szeretnénk megmutatni, hogy milyen különbségek illetve hasonlóságok mutathatók fel a két térség politikai kultúrája között.
A cél
A blog alapvető célja tehát a nyilvános diskurzus további tágítása és – bevallottan, bár természetesen az adott keretek mértékében – a magyar politikai kultúra formálása. Két országot különös figyelemmel fogunk követni ezen az oldalon: úgy gondoljuk, Nagy-Britannia és Svájc kiváló vizsgálódási terepül szolgálnak, amennyiben a politikai kultúra sajátos vonásait kívánjuk tanulmányozni. A kitekintés persze nem állhat meg ennél a két országnál: időről időre belekóstolunk a francia, a belga és a német események hátterét adó politikai kultúra jellemzőibe is. Nem állítjuk, hogy minden rezzenésen rajta tartjuk a szemünket, ám azt igen, hogy olyan kérdéseket fogunk megfogalmazni, amelyek továbbgondolásra érdemesek, ha valakit valóban érdekel, milyen állapotban is van a magyar politikai kultúra a nyugat-európai viszonyokhoz képest.