Az elmúlt hónapok Ukrajnai történései még sok munkát adnak majd az elemzőknek. Nem könnyű a témával foglalkozni, szerintem senki sem tudja magát az események hatása alól kivonni, a különféle csatornánkon érkező képek mindannyiunkat befolyásolnak (gondoljunk csak a Berkut és a tüntetők barikádharcára, a Twitteren halálát megüzenő önkéntes ápolóra – akiről aztán kiderült, hogy túlélte a toroklövést –, a Lenin szobrok ledöntésére, vagy éppen az elnöknek és társainak hirtelen láthatóvá vált elképesztő gazdagságára). Még nehezebb valamiféle elemzői távolságtartás megőrzése, ha vannak ukrán barátaink.
Kép forrrása: mno.hu
Nem tagadom, személyesen nagyon megráztak és megérintettek az ukrajnai hírek, különösen azért, mert részben a generációm tüntetett és halt meg a barikádokon, nézett szembe a hatalom elementáris agressziójával. Többször, ezt sem szégyellem bevallani, összezavarodtam, nem értettem hogy sodródhattak egy táborba az européer egyetemisták és fiatal felnőttek; a Bandera-lobogós, paramilitáris csoportok; a különféle futball-ultrák, a papság és az afganisztáni veteránok. Azt hiszem most már értem a jelenséget: a kritikusai hangját elnémító, diktatórikus, pökhendi, és agresszív hatalom feloldja ezeket az ellentéteket és minden elégedetlent egy táborba kovácsol össze.
Az érzelmek és benyomások elmúlt hetekben tapasztalt hullámvasútja ellenére megpróbálom elemzői szemmel három pontban megfogalmazni a jelenleg szerintem levonható tanulságokat. Természetesen, ez nem zárja ki azt, hogy a hétfői vagy azt követő események az egész gondolatmenetet érvénytelenítik.
1. Turbulencia és kellemetlen ébredés. Ha valamit biztosan bizonyított az „ukrán válság”, akkor az az, hogy nem tévednek azok a nemzetközi politikai elemzők, akik szerint a hidegháború utáni világ egyik legfontosabb jellemzője a nemzetközi viszonyok gyorsan és kiszámíthatatlanul változó, turbulens természete. Az események, ellentétben a hidegháború többé-kevésbé kiszámítható, a bipolaritás logikájára és kölcsönös nukleáris elrettentésre épülő rendszerével szemben, gyorsan és gyakran kiszámíthatatlan irányba változnak tovább.
Szerintem egyetlen elemző sem gondolta volna, hogy a beteljesületlen EU-ukrán kereskedelmi megállapodás ilyen bel- és külpolitikai következményekkel jár majd. Belpolitikai értelemben – most úgy tűnik – egy igen stabil oligarchikus politikai rendszer bukását hozta magával. Továbbá teljesen átformálta az ukrajnai politikai valóságot, mivel láthatóvá tette, hogy milyen féktelen indulat gyülemlett fel az országban az elmúlt két évtized, korrupcióban, csalásokban, különféle politikai mutyikban és erős orosz-barátságban megnyilvánuló gazdasági-politikai „örökségével” szemben. Soha többé nem lehet úgy politizálni Ukrajnában, mint lehetett ez év decemberéig. Kérdéses, hogy ez vajon elégséges lesz-e egy új típusú berendezkedés számára.
Külpolitikai szempontból pedig a válság felszínre hozott olyan összefüggéseket, melyekről szerettük volna azt hinni, hogy már nem léteznek. Újra láthatóvá vált, hogy Oroszország sosem adta fel birodalmi ambícióit, és ezek egyik kitüntetett tárgya Ukrajna. Immár nyilvánvaló, hogy Oroszország a legfontosabb politikai tényező a kelet-európai térségben, és „energia- és nyersanyag diplomácián” keresztül a gazdasági és hitelezési megállapodásokon át a direkt politikai nyomásgyakorlásig széles eszköztár áll rendelkezésre érdekei érvényesítésre. Szerettük volna elfelejteni, de nem tehetjük: Oroszország a térség legfontosabb és legerősebb tényezője, és ennek figyelmen kívül hagyása puszta idealista illúzió. Természetesen az orosz politikának is számolni kell a fent említett turbulenciával, és mint láthatjuk, az elmúlt héten az események már nem úgy alakultak, ahogy ez az érdekükben állt, amint annak többször is hangot adtak. Persze, nagy kérdés, hogy mit hoz az elkövetkezendő pár hónap, semmi sem elképzelhetetlen, pont a turbulencia „logikája” miatt.
2. Az Európai Unió külpolitikája: az idealizmus és tehetetlenség csapdájában. Képtelen vagyok mellőzni a személyes nézőpontot, az EU összteljesítménye Ukrajna kapcsán – annak ellenére, hogy az utóbbi napokban az odalátogató külügyminiszterek már sokkal jobb benyomást keltettek – egyszerűen tragikus. Már a kereskedelmi megállapodás bukását követően látni lehetett, hogy az európai külpolitika képtelen egy ilyen, nem a „fejlett nyugati-világhoz” tartozó térségben értelmesen manőverezni. Az EU külpolitikai cselekvését – és ez egy félelmetes tapasztalat – egyszerűen megöli az idealizmus. Szabad kereskedelem, demokrácia, emberi jogok, jogállamiság – gyönyörű eszmék és szavak, csak éppen teljesen hasznavehetetlen egy olyan világban, ahol csak érdekek léteznek és kizárólag az erő brutális nyelvén értenek. Szépen kifejeződött ez a sorozatos nyilatkozatokban, melyek semmitmondóan az emberi jogok tiszteletére szólítottak fel, és elítélték az erőszakot; miközben véres barikádharc zajlott mindennap, a kezdetben még egyértelműen Európa-párti hívószavakkal.
Majd az elmúlt hétre Európa külügyminiszteri hosszas tanakodás után szankciókat kezdtek emlegetni, de külön kiemelték, hogy a fegyverszállításra ez nem vonatkozik, hogy ne bőszítsék fel a hadsereget – miközben utcai harcok és véres tömegoszlatások zajlottak. No comment. Eközben újra láthatóvá vált, hogy a közös EU külpolitika hátterében eltérő érdekek mentén működő, karakteres nemzeti külpolitikák is léteznek, Lengyelország és Svédország például jelentősen fokozta aktivitását a térségében. Végső soron, az utolsó napokban a három EU-s külügyminiszter sikeresen részt vett a tárgyalásokban, és úgy tűnik, sikerült az eseményeket valamiféle ideiglenes nyugvópontra jutatni, de ez sem fedi el az EU külpolitikai tehetetlenségét, melyben az idealizmus mellett a kelet-európai régióval kapcsolatos határozott politikai álláspont hiánya is komoly szerepet játszik. Quo vadis Europa?
3. A megoldás: egy föderatív Ukrajna? Itt-ott arról is hallani, hogy hosszabb távon a több részegységből álló, föderatív Ukrajna lehetne a stabilizáló megoldás. Az elmúlt hónapok valóban megmutatták milyen mélyek a kulturális törésvonalak az országban, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az orosz többségű Kelet-Ukrajnában ugyanúgy tüntetések zajlottak, a kormányzati épületek több városban is ostrom alatt álltak, azaz a jelenlegi politikai törésvonalak nem feltétlenül esnek egybe a kulturális-nyelvi megosztottsággal. Úgy tűnik, talán mint a legkisebb rossz megoldás, hogy egy három területből – Nyugat-Ukrajna, Kelet-Ukrajna és Krím-félsziget – összeálló szövetségi ukrán állam hosszabb távra is működőképes lehet.
Számos példa van arra, hogy etnikailag igen eltérő területeket képes hatékonyan egységes keretbe foglalni egy föderáció, és ezek akár hosszú távon is fennmaradhatnak, ha van legalább egy olyan sajátos érdek, ami ezt indokolja. Jó példa erre a többnemzetiségű Belgium és Svájc, mindkét állam esetében az önállóság mögött jól körülhatárolható politikai érdekek állnak. Belgium esetében az országot körülvevő államokkal szembeni „tartózkodás” ez, a flamandok nem akarnak Hollandiához, a vallonok Franciaországhoz, a németek meg Németországhoz tartozni, több okból sem. Svájcnál pedig az önállóság történelmi értéke és az ország „legendás” gazdagsága legitimálja a négy nemzet állami egységét. Nagy kérdés, hogy vajon mi lehet ez az érdek Ukrajna esetében? Nincs rá válaszom, de talán az orosz befolyás növekedésétől való félelem, különös tekintettel az energiaellátás problémáira teremthet ilyen érdekazonosságot a három nagy térség között. Persze, ne legyenek illúzióink, Oroszország mindent meg fog tenni a befolyása kiterjesztése érdekében, és erős nyugati, politikai és gazdasági, támogatás nélkül – amiben azért az elmúlt hónapok után nem könnyű bizakodni – nehéz lesz, ha nem lehetetlen, ezt a pozíciót fenntartani.
Az ország föderalizációja talán sikeres megoldás lehet a belső etnikai-kulturális feszültségek oldásához és egy hatékonyabb államszervezet kialakításához. Külső szemmel nézve azonban kérdéses, hogy valójában érdekében áll-e ez a világpolitika szereplőinek, különösen Oroszországnak.
Tudom, ez nem egy elfogulatlan elemzés, bár törekedtem a nyugodt és elfogulatlan érvelésre. Több ponton is tükröz olyan egyéni benyomásokat, melyek akár tévesek is lehetnek. Teljesen szubjektíven zárnám ezért: Ukrajna, veled vagyunk, bármi is történik!
