A választásokat követően egyszer már foglalkoztunk magyar belpolitikai kérdéssel. Azóta nem túl sok idő telt el, de bizonyos folyamatok kapcsán fontos már most szót emelni. Szerkesztőségi.

Az emlékművel kapcsolatban - miniszterelnöki levelek ide vagy oda – nem változott a véleményünk. Sőt. Akkori nyilatkozatunk első sorait tudjuk csak idézni nemcsak az emlékmű, hanem az alig két hónapja eltelt idő politikai fejleményei kapcsán is: „Önmérséklet. Ebbe az egyetlen szóba tömörítenénk össze elvárásunkat az újból megválasztott kormánnyal szemben.”

Bár tulajdonképpen csak ügyvezető kormánya volt ebben a rövid időszakban Magyarországnak, ám a politikai gépezet működése egyáltalán nem ezt tükrözte. Kétségkívül igaznak tűnik (sajtóforrások alapján), hogy a Norvég Alap pénzei java részt olyan szervezetekhez folytak, akik minimum a politika határvonalán dolgoznak és mondjuk úgy, hogy a legkevésbé sem tartoznak a kormány iránt jóindulattal viseltető szervezetek köré. Ez egy dolog. Lehet olyan olvasata is ennek az ügynek, hogy bizony ezek a jogvédő, civil szervezetek valójában a liberális ideológia intézményi bástyái. Ahogy a legtöbb nyugat-európai, legfőképpen pedig angolszász konzervatív, mi is ezt gondoljuk. Komoly fenntartásaink vannak a jogvédő és civilnek álcázott szervezetek tevékenységével szemben. Ezen szervezetek tevékenysége nagyon távol áll tőlünk ideológiailag, főképpen, mert a semlegesség álcájába próbálják bújtatni (sokszor politikai) tevékenységüket. Részben ezért is nevezik magukat civileknek és ezért is kaphattak forrásokat a Norvég Alaptól. Nagyjából ahhoz hasonlóan, ahogy a Civil Összefogás Fórum kapott civil pénzeket politikai tevékenységre a kormánytól. Ez egy másik dolog.  

Bármennyire is visszás azonban ez az álsemlegesség, azt gondoljuk, hogy egy pluralista demokráciában ezeknek a hangoknak is helyük van. Számunkra vállalhatatlan, ahogy a kormány az őt kritizáló (ál)civil szervezeteknek a(z akár külföldről érkező) forrásaira próbálja rátenni a kezét. Nem értünk vele egyet.

Ahogy vállalhatatlan az is, ha politikai nyomásra távolítják el az egyik legnagyobb hírportál főszerkesztőjét. Ha valóban így volt, az ténylegesen nagyon komoly aggodalomra ad okot a sajtószabadságot illetően. Hangsúlyozzuk: ha tényleg így volt. Nem tudjuk, de ebben az esetben sajnos a gyanú sem építi sem a magyar kormány imázsát, sem pedig a sajtó szabadságát. A sajtó pedig néha képes olyan narratívát kreálni (főleg ha önmagával kell foglalkoznia), ami teljes mértékben eltorzítja a valóságot. Láttunk már ilyet a médiatörvény kapcsán. Azóta nem szűnt meg a sajtó szabadsága (bár a Klubrádió ügye azért elég súlyosnak volt mondható), de azt sem állítanánk, hogy kiegyensúlyozott lett. Úgy fogalmaznánk, hogy megfordult a kocka: ma már ténylegesen jobboldali médiatúlsúly van Magyarországon, ahogy hozzávetőleg 20 évig liberális/baloldali túlsúly volt. A magyar közmédia mindig is az aktuális kormányokat szolgálta ki – sajnos, csak a mértékben volt/van nem is olyan nagy különbség.

A súlyos problémák akkor kezdődnek, ha a privát médiára is ránehezedik a politikai vezetés. És a látszat (hangsúlyozzuk: egyelőre csak a látszat) az origo.hu főszerkesztőjének leváltása kapcsán ez. Ezért is lenne jó, ha a volt főszerkesztő eleget tudna tenni/eleget tenne Lázár János kérésének, és elmondaná, mi is áll az ügy hátterében. Ha kiderülne, hogy jogos volt az aggodalom, vagy pedig az, hogy az öngerjesztő médiának sikerült ismét egy ügyet kreálnia. Egy szerződés titoktartási kötelezettsége alól a szerződő felek engedélyével lehet mentesülni: ha az origo.hu volt főszerkesztője ezt kéri egykori munkáltatójától, akkor ő már megtette a maga kötelességét. Akkor a Magyar Telekom vezetésén múlik az ügy további tisztázása. Ha viszont meg sem teszi, akkor róla sem tételezhető fel, hogy az igazság kiderítésében lenne érdekelt. Aggódva várjuk a fejleményeket, hiszen egyik lehetséges szcenárió sem adhat okot örömre, de a tények megismerése már önmagában érték.

Ám leginkább azt szeretnénk, ha az új kormány valóban képes lenne az általunk vallott jobboldali, konzervatív értékek szerint kormányozni – ami önmérséklet és az egész politikai közösség felé fordulás nélkül nem fog menni.