BESZÁMOLÓ

A március 4-iki elnökválasztáson, ahogy az bizton kijelenthető volt, Vlagyimir Putyin győzelmet aratott. Azonban kemény kihívásoknak kell megfelelnie az elkövetkezendő években. Politikai stabilitást kell teremtenie, úrrá kell lennie a gazdasági problémákon és meg kell határoznia külpolitikájának új irányait is. A cikk az ezen területek kapcsán felmerülő legfontosabb kérdések kijelölésére törekszik.

rian.ru
 

A választások röviden

Az országosan 64%-os választói részvétel mellett lezajlott választásokon a már jó előre borítékolt eredmény született. Vlagyimir Putyin 63%-os eredménnyel lett az Oroszországi Föderáció új elnöke, második helyen végzett, szinte már hagyományosan, a kommunista Gyennagyij Zjuganov, míg Mihail Prohorov lett a harmadik. Olyan megmosolyogtató eredményektől eltekintve, mint a tatársztáni, dagesztáni vagy ingusföldi 90% körüli győzelem, az eredmények nagyjából konvergáltak a végső 63%-hoz. Putyin kihívóinak méltatlankodása mellett a legnagyobb független megfigyelő ’watchdog’, a Golosz 3000 bejelentést regisztrált a választásokon tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban. A mintegy 700 megfigyelő között voltak az EBESZ és az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének küldöttei is. Mindkét szervezet hivatalos közleményében úgy vélte, a választásokon semmilyen visszaélés nem történt, kiemelték a civil társadalom és a megfigyelők munkáját a megelőzőekhez képest sokkal átláthatóbb és megbízhatóbb eredményt hozó választás lebonyolításában Azt azonban megjegyezték, hogy a kampány során nem egyenlően álltak rendelkezésre a médiumok a jelöltek számára (utalva ezzel a meglehetősen központosított televíziós és rádiós médiára) illetve, hogy a szavazóknak nem volt tényleges választási opciójuk. Sejtetve, hogy azért ez még mindig nem az igazi.

A választás éjszakáján mintegy hetvenezren gyűltek össze az új elnök támogatására. A hivatalban lévő elnök, Dimitrij Medvegyev is megjelent az eseményen. Hétfőn az ellenzéki tüntetésen pedig 250 személyt tartóztatott le rendőrség, köztük Alexej Navalnijt és Szergej Udalcovot, ám őket a jegyzőkönyvek felvétele után szabadon is engedtek.

Az Egyesült Államok Külügyminisztériumának (State Department) szóvivője gratulált Vlagyimir Putyinnak az eredményhez, felszólította a visszaélések kivizsgálására és kiemelte: nagyra becsülik azon lépéseket, amelyeket a kormány a politika liberalizációja felé tett. Emellett telefonon gratulált győzelméhez többek között David Cameron, Angela Merkel, Hu Jintao illetve Yoshihiko Noda japán miniszterelnök is. A frissen megválasztott elnök hétfőn találkozott ellenfeleivel is, majd pedig azon személyekkel, akik a legaktívabban támogatták a kampány során.
 

Politikai stabilitás

A választások után több kérdés is felmerül Oroszország belső rendszerével kapcsolatban. Az első és legfontosabb az, hogy Vlagyimir Putyin milyen típusú hatalmat akar kialakítani: keményíteni szeretne vagy puhítani? „Meghúzza-e a csavarokat” vagy lazítani fog? Ezzel szoros összefüggésben pedig, mihez kezd az elmúlt hónapokban az utcára vonult ellenzékkel? Végül, ki lesz a miniszterelnök – hosszú távon?

Putyin, támogatói körében - premier.gov.ru

Ahogy arra már korábbi cikkünkben utaltunk, a választások tétje nem az elnök személye volt. Putyinnak olyan kihívója, aki egyrészt alternatívát jelentett volna, másrészt ténylegesen ellenzéki ellenfél lett volna, nem akadt. Bár tény az is, hogy mindezt csökkenő népszerűség mellett sikerült biztosítania. A putyini rendszer legitimációjának megrendülését már sokan megénekelték az elmúlt hónapokban, így evidensnek látszanék a keményebb politika kialakítása. Azonban a kép közelről sem ilyen egyszerű. Hiszen nyilvánvaló a gazdaság reformigénye, mindemellett megjelent az az ellenzék is, amely nem a Dumában ülő „megkonstruáltat” jelenti. Sz. Bíró Zoltán a Külügyi Intézetben a tegnapi napon rendezett konferencián az orosz értelmiség háttérintézményeként szolgáló Liberális Misszió (Libernaja Misszija) öt alternatíváját ismertette. Ezek szerint lehet, hogy a hatalom engedményeket fog tenni, vagy pedig megtartva a politikai kezdeményezést ténylegesen liberalizálni fog (lásd előző cikkünkben a párttörvényt és annak lehetséges hatásait), fontos személycseréket fog végrehajtani. Ezzel gyakorlatilag kielégíti, vagy legalább is leszereli az ellenzéket, közben mégis a kezében tartja az eseményeket. A másik három opció a rendszer fundamentális átalakításáról, a bekeményítésről, illetve a teljes politikai káoszról szól. Ez utóbbi három nem valószínű, véleményem szerint ezért a második opció a valószínűbb – gondoljunk csak a Duma által már elfogadott párttörvényre.

Az ellenzék kérdése az orosz átmenet történetében most vált először, ha egyelőre csak potenciálisan, de stratégiai tényezővé. Az utcára vonult ellenzék már egy más generációját képviseli Oroszországnak. A tüntetéseken résztvevők általános jellemzője, hogy fiatal, felsőfokú képzettségű, idegen nyelveket beszélő, az Internetet aktívan használó, városi lakosok – tehát már teljesen más látásmódot képviselő társadalmi csoportról van szó (pontos adatokért lásd a WCIOM felmérését). A rendszer totális átalakításához még nem reprezentálnak kritikus tömeget. Azonban, ahogy Sz. Bíró Zoltán rámutatott, ez a csoport már nem a 90-es évek eleji állapotokra szocializálódott népesség. Sokkal aktívabb, kritikusabb, a „nem rendszerbeli ellenzék” ilyen megerősödése már nem hagyható figyelmen kívül. Viszont a vidéki, kisebb jövedelmű, alacsonyabb képzettségű társadalmi csoport, amely vérmes reményeket táplál Putyin irányában, valószínűleg csalódni fog. A két csoport egyesülése és sikeres összehangolása már igenis rendszerváltoztató erővel bírhat. Anton Bendarzsevszkij ugyanezen rendezvényen úgy ítélte meg, hogy lesznek változások, csak lassabb ütemben, illetve puhulni fog valamelyest a rendszer (egyébként erre utal az a hír is, hogy a rendőrségnek megtiltották, hogy az újságírókat az egyes megmozdulásokon zaklassák).

A miniszterelnök személye, rövid távon, nem kétséges. Azonban, ahogy Sz. Bíró Zoltán megfogalmazta, hosszú távon más válthatja Dimitrij Medvegyevet ezen pozícióban. Az egyik legesélyesebb Alexej Kudrin, több okból is. A volt pénzügyminiszter felkérése egyrészt gesztust jelentene az orosz liberálisok felé, másrészt kiváló gazdasági szakemberként „beszéli a világgazdaság nyelvét”, amelyre Oroszországnak rendkívül nagy szüksége van. Anton Bendarzsevszkij nem tartotta kizártnak azt sem, hogy nemsokára Mihail Prohorov ülhet Medvegyev helyett a miniszterelnöki székben.
 

Medvegyev tart beszédet a könnyező Putyin mellett a győzelem napján - rian.ru

Gazdasági kilátások

A régi-új elnöknek komoly gazdasági kihívásokkal kell szembenéznie, különösen, ha szociálpolitikai intézkedéseit végre szeretné hajtani. Az ország gazdasága lassul, versenyképessége tovább csökken.

A közzétett háttéranyagok alapján a 2012-2014 közötti költségvetési periódusban növelni szándékoznak a katonai kiadásokat, a rendőrségre és a titkosszolgálatokra fordított összeget. Miközben az egészségügyre és az oktatásra kevesebb összeget szánnak a három éves periódusban – a Putyin által megfogalmazott célok ezen tételeket növelni szándékoznak. A Sberbank Center for Economic Resarch szakértői szerint a kilátásba helyezett intézkedések mintegy 5 milliárd rubelbe (vagyis kb. 165 milliárd dollárba) kerülnének hat éves periódusban a központi költségvetésből. Az eredetileg tervezett 11,7 milliárdos bevételi és 12,6 milliárdos kiadási oldal pedig nem valószínű, hogy változni fog. Bár, ahogy Rácz András a Kossuth Rádiónak adott interjújában megjegyezte, ezen ígéreteknek a nagy része igen „puha ígéret”, így azokból ennek megfelelően ki is lehet majd táncolni.

A gazdaság esetében pedig több kérdőjel is van. A költségvetési stratégia megtervezésekor az orosz költségvetési bevételek derékhadát adó energiahordozó import esetében 100 dolláros hordónkénti árral számoltak, miközben az éves növekedést 2012-re 3,7%-ban prognosztizálták. A helyzet azonban ennél borúsabb. Az IMF előrejelzése alapján legjobb esetben is 2,8%-al nőhet ez évben az orosz GDP, miközben az olajár is csökkenni fog, 3 éves távlatban 88 dolláros hordónkénti ár közelébe. Alátámasztja ezt az is, hogy előreláthatólag 2011-hez képest fél százalékkal csökkenni fog a világ összkibocsájtása, majdnem egy egész százalékkal a világkereskedelem volumene – vagyis  általános gazdasági lassulásról beszélhetünk. Nem is beszélve, ahogy erre az IMF oroszországi delegációja is rámutat, az euróválság tovagyűrűző hatásairól.

Mindehhez hozzájárulnak az orosz gazdaság belső problémái is. Az infláció 7,3% körüli lesz a Világbank előrejelzése alapján, szemben az Orosz Központi Bank kevesebb, mint 7%-os predikciójával. További fejfájást okozhat a gazdaságnak a tőke kivándorlása az országból, hiszen a teljes tőkemozgás 2011-ben 13 milliárd dollár volt egy negyedévben. A jó beruházási klíma hiánya már sok éves távlatban megterhelte az ország gazdaságát. Többek között magyarázható ez a korrupció kiterjedtségével, a növekvő politikai instabilitással. A korrupció még mindig megoldásra váró probléma, ugyanúgy, ahogy a megfelelő politikai klíma kialakítása is a jövő kérdése. Bár az biztos, amennyiben a WTO csatlakozás jelentette előnyöket ki szeretnék használni, nem beszélve a növekedésről, változtatni kell a jelenlegi állapotokon.
 

Külpolitika

Az elmúlt évtizedben Oroszország határozott külpolitikát folytatott, sikeresen helyezte vissza magát erős játékosként a nemzetközi rendszer térképére. Vagyis igyekezett globális szereplővé válni. Különösen igyekezett ezt a BRIC vonatra felülve érvényre juttatni. Azonban az elmúlt években láthatóan csökkent a befolyása. Mit várhatunk az elnöktől a külpolitika területén?

A Moszkovszkije Novosztyi című lapban publikált cikk sorozatának egyik darabja, az „Oroszország és a változó világ” című írás a Föderációt továbbra is megkerülhetetlen tényezőként festi le - bár továbbra is ambiciózusnak mutatva.

A NATO-val és különösen az Egyesült Államokkal való kapcsolata a biztató kezdetek után gyorsan megtorpant. Az Obama-féle ’reset’ politika, a START III (fél)sikere után megrekedt. Vlagyimir Putyin egyértelműen az USA számlájára írja a viszony megromlását. Ebben lehet valami, azonban biztos az is, hogy Moszkva tevékenységéből kitűnt, határai vannak az együttműködésnek. A NATO rakétavédelmi terve kétségtelenül sérti az orosz biztonsági érdekeket (különös tekintettel arra a tényre, hogy még mindig nagy hangsúlyt helyez doktrínájában az atomarzenálra), ugyanúgy ahogy a NATO megjelenése a Kaukázusban (különböző stratégiai partnerségek), vagy az USA erősödő jelenléte Üzbegisztánban Bár az üzbegisztáni helyzethez hozzátartozik, hogy jelenleg az „aki többet ajánl, az nyer” elv érvényesül. Vagyis a NATO (USA) és Oroszország közötti viszonyban kevés progresszus várható. Annál is inkább, emelte ki Rácz András a konferencián, hiszen az egyetlen legkisebb közös többszörös Afganisztán volt a két ország viszonyában. Azonban az amerikai kivonulással ez is meg fog szűnni. Nem is beszélve arról, hogy a két ország mindegyike elnökválasztási évben van, az ősellenségnek pedig mégsem lehet ilyenkor gesztusokat tenni.

Az Európai Unióval való kapcsolatok szintén alacsony hőfokon üzemelnek. A PCA szerződés 2007-ben lejárt, Oroszország nem hajlandó az Európai Energia Chartához csatlakozni. A kapcsolatok az elmúlt években, a négy gazdasági térségen kívül, gyakorlatilag az energetikai kérdésekre redukálódtak. A Nabucco és a Déli-Áramlat közötti párharc inkább kezd hatalmi birkózásnak tűnni, a harmadik energiacsomag elfogadása pedig újabb konfliktusképző pont a kapcsolatokban. Azonban tény az is, hogy az Európai Uniónak sincs kidolgozott Oroszország stratégiája. A közeledés ezen a fronton szintén megakadt, az alapvető kettős dependencia pedig továbbra is fennáll: Európának szüksége van az orosz gázra, nekik pedig az európai pénzre. A Medvegyev-terv, amely az orosz modernizáció forrásaként jelölte meg Európát, szintén hamvába halni látszik. A WTO csatlakozásnak az orosz kereskedelemre gyakorolt hatásait még nem láthatjuk. Teoretikusan az alacsonyabb vámok melletti kereskedelem csökkenti a világpiaci árakat, így olcsóbbá téve a külföldi termékeket az orosz vásárlók számára, miközben rákényszeríti a hazai gyártókat a versenyképesebb termékek előállítására, s az exportált termék árát növeli.

A BRIC országok „megalakulásakor” Oroszország igen ambiciózus terveket dédelgetett, vezető szerepet kívánt betölteni a csoportban. Azonban látnunk kell: lassuló, jelenleg versenyképtelen gazdaságával gyakorlatilag a nyersanyag és energiahordozó forrás szerepét tölti be a BRIC kereskedelmi és gazdasági körfolyamatban. Lépést a többi BRIC taggal nem tud tartani. Kínához való viszonya szintén a jövő nagy kérdése. A kapcsolatok egyértelműen erősödnek, akár a politikai, akár a gazdasági dimenziókat nézzük (gondoljunk csak a kereskedelem volumenére, vagy a legutóbbi fegyverszállítási opcióra).

Mindezek fényében állíthatjuk azt, hogy Oroszország külpolitikailag megrekedt. Ez pedig magyarázza azt a tényt, hogy az utóbbi években látványosan fordult a FÁK országok irányába, valamilyen integrációs formát ajánlva. Ezek egyik, eredményt is felmutató megnyilvánulása az Egységes Gazdasági Térség. Azonban ennél is távolabbra mutat az Eurázsiai Unió terve. Ahogy arra a svéd Institute of International Affairs szakértője is rámutat, a koncepció inkább a befolyás kiterjesztésének eszköze, nem pedig a kölcsönös előnyökön alapuló integráció létrehozásáé. A geopolitikai váltásnak van ’soft power’ eszközrendszere is, amiről egyébként az új elnök hosszasan értekezik: Oroszország honfitárs politikája, a Russzkij Mir illetve a politikai pártok, ifjúsági szervezetek támogatása, a médiában való térnyerés a célországokban.

Valószínűleg külpolitikájának fő sodorvonalában ezek a kérdések lesznek a közeljövőben. Az energetika még sok vitás pontot tartogat magában, a kereskedelem fejlődése pedig a belső gazdasági konszolidáción is múlik. Viszont, ahogy azt a Szíria és Irán ügyében vállalt aktív és határozott fellépés jelzi, Moszkva kész (vissza)erősödni.