Orbán Viktor újabb nagy ívű bejelentést tett – hogy ellensúlyozhassa az IMF tárgyalások megkezdésének egyszerű tényét. Két tiltakozó odaláncolta magát a Bank Centerhez.

 Tiltakozó a Bank Center előtt
hirado.hu

Ezek az egyszerű tények, amelyek a Nemzetközi Valutaalappal elkezdődött, régóta halogatott tárgyalásokkal kapcsolatosak. De milyen összefüggések rejlenek az egyszerű tények mögött? Persze közvetlenül nem láthatunk rá a kormány kártyáira. De mivel a miniszterelnök váratlan húzásait mára már megszokhattuk, bizonyos vélelmeket mégiscsak megkockáztathatunk.

Először is: talán nem túlzás azt állítani, hogy az IMF-fel kapcsolatos kormányzati politika egyáltalán nem tűnik egyenes vonalúnak. Ennél még talán tovább is mehetünk. Hogy a kormány először elküldte a nemzetközi hitelintézet képviselőit, majd nem sokkal később visszahívta őket, az bizonyos értelemben mégiscsak saját téves döntésének a beismerése volt. Nem beszélnék én ezzel kapcsolatban Orbán Viktor őszödi beszédéről. Hiszen nyilvánvaló, hogy Gyurcsány beszéde akkor és ott tudott nagyot szólni, a nyári holtszezonra időzített tárgyalások nyilván nem okoznak ilyen nagy pukkanást.

Az IMF küldöttsége farkasszemet néz a tüntetőkkel. Forrás: MTI

Ám Orbán Viktor aktivitása, és nyilvánvalóan vitát provokáló szándékú bejelentése az új bankrendszer kiépítéséről, melynek felét szerinte magyar kézben lévő pénzintézetek fogják kitenni, arra utal, hogy a kormányzati kommunikáció fontosnak látta az elterelő hadműveletet. És félreértés ne essék: nem a külföldet kívánta vele provokálni a kormányfő és stábja (feltehetőleg leginkább Habony Árpád). Sokkal inkább a saját választóik megnyugtatására szolgált a bejelentés. Hogy érezzék, Orbán még a régi, aki nem ijed meg az épp idehaza tárgyaló IMF-küldöttségtől sem. És ezt a megnyugtató hatást akkor is bőven ki tudja váltani a bejelentés, ha a felvetésnek az ég-egy-adta világon semmilyen (pénzügy)politikai realitása sincs. A szavazóknak ugyanis a nemzeti elkötelezettség kinyilvánítása a fontos, s nem feltétlenül a közvetlen megvalósíthatóság. Ha nem sikerül elérni a célt, biztos lehet majd rá bűnbakot találni.

A Bank Centernél magukat odaláncoló tüntetők pedig – paradox módon - az ellenállás gyengeségét jelzik. A magyar választópolgárokat július közepén nem nagyon tudja megmozgatni a régóta rétestésztaként húzódó tárgyalások elindulása. Két kósza ellenálló nem sok vizet zavar. Legfeljebb azt jelzi, hogy a kormány e kérdésben is kettős présben van: a radikálisabb irányt vevő, parlamenten kívüli baloldal éppúgy anti-globalista, mint a szélsőjobbos Jobbik. Ám ez elvileg nem is olyan rossz pozíció a kormány számára – a centrális erőtér orbáni retorikájára emlékeztethet bennünket.

Pillanatnyilag tehát kezelni tudta a helyzetet Orbán és csapata. Erre utal az a tény is, hogy  minisztereit is nyaralni engedte a kormányfő. Ám az ősz még ugyancsak bizonytalan, s még nagyobb kérdés, hogy mivel is nyerhetné meg a közelgő választásokat a Fidesz. Az ellenfél hiánya eddig talán megnyugtató volt. De nyilvánvaló, hogy ősszel be kell indulnia Bajnai Gordon kampányának is (erre utalt Oszkó Péter blogbejegyzése is). S senki nem tudja, hogy milyen hatást tud kiváltani egy lendületes mozgalmi retorika – emlékezzünk a chartás összefogásra egykoron, s a millás tüntetésekre nem is olyan régen. S a nyugati politika jó része egyértelműen Orbán leváltására fogad – ezért feltehetőleg nem riad majd vissza a kormányfő ellenfelének aktív támogatásától sem.

Igaz, hogy másfelől viszont Orbán az IMF-EU intézményrendszer legélesebb kritikusának számít mára az európai közvéleményben. Valóságos hős a nemzetek Európájában gondolkodó tömegek szemében, például a lengyelek számára, de más euró-szkeptikus szavazói csoportok is így tekintenek rá. Ezért paradox módon most épp az IMF-nek érdeke, hogy bebizonyíthassák, Orbán is a segítségükre szorul. Ahogy Orbán számára is igencsak kényelmetlen lenne, ha az erőltetett nemzeti retorika ellenére külhoni pénzből finanszírozná az országot.

De azt se feledjük, hogy a pénzügyi realitások jobb meggyőződése ellenére is rákényszeríthetik erre a magyar kormányfőt. Kérdés, hogy ebben az esetben hajlandó lenne-e újabb retorikai, sőt politikai fordulatra, s eljutna-e arra a felismerésre, hogy egy diplomáciailag okosabb, közép-jobbos, a gazdasági realitásokat tiszteletben tartó beszédmóddal, főleg ha ahhoz a gazdasági-pénzügyi mutatók legalább minimális pozitív elmozdulása is társul, visszahódíthatja a jelenleg pártot választani nem tudó tömegek jó részét, s ezzel bebiztosíthatja újabb győzelmét.