REZSŐHÁZY RUDOLF

Régebben elfogadottnak, sőt dicsérendőnek tartották, hogy az anyai szerep hozzátartozik a nők sikeres életéhez. Ezt a fölfogást változtatta meg az az új érték, mely a nők szabad egyéni kibontakozását tűzi ki célul. Számukra is a professzionális érvényesülés jelenti a sikert. Ezt a véleményt nem kötelező vallani, egyszerűen csak magától értetődő és aki nem osztja, azt megbélyegzik. Tudatják vele, hogy idejét múlta, maradi, kívül esik a helyes irányba vonuló áramlatokon.

A nyugati világban az 1960-as évek mély változásokat hoztak a szabadság értékelése és gyakorlata terén. Az akkori diáklázadások a hagyományos társadalmi értékek ellen irányultak. Pergőtüzet zúditottak azokra az intézményekre, melyek béklyóban tartották a szabadságot, elsősorban a család, az iskola, az egyetem, az erőszakszervezetek. A hatalom minden megnyilvánulási formája gátolja az emberek szabad kibontakozását, volt a vád. A „megtiltani tilos” (il est interdit d’interdire) vezérszólammá vált. Csak egy korabeli kiáltványt idézek, melyet több mint száz művész írt alá Franciaországban, és melyben leszögezték: „Nincs olyan filozófiai elv vagy fölsőbb állami érdek, melynek nevében a kifejezés szabadságán a legkisebb csorbát is lehet ejteni.”

             Ezek a gondolatok szélsebességgel, mintegy ozmózis által terjedtek el és változtatták meg a közgondolkodást, a magatartásformákat, a törvényhozást. Végül is uralkodóvá lettek. Sok tabut döntöttek meg, de ha a dolgok mélyére nézünk, a régi tilalmak helyébe újak léptek. Az új, szabados áramlat valójában nem fölszabadított, hanem újabb előírásokat fogalmazott meg. Megmondja, miképp kell vélekednünk, mit kell tennünk, hogy elfogadhatók legyünk, mi a politikailag korrekt. A ránk nehezedő nyomás, hogy betartsuk az új normákat nem erőszakos (noha az is lehet), de mégis hatékony, mert nehéz az ár ellen úszni. A konformitás egyszerűbb megoldás.

             Csak egy példát idézek. Régebben elfogadottnak, sőt dicsérendőnek tartották, hogy az anyai szerep hozzátartozik a nők sikeres életéhez. Ezt a fölfogást változtatta meg az az új érték, mely a nők szabad egyéni kibontakozását tűzi ki célul. Számukra is a professzionális érvényesülés jelenti a sikert. Ezt a véleményt nem kötelező vallani, egyszerűen csak magától értetődő és aki nem osztja, azt megbélyegzik. Tudatják vele, hogy idejét múlta, maradi, kívül esik a helyes irányba vonuló áramlatokon.

             Nem akarom azt mondani, hogy az egyik vagy a másik álláspont a helyes. Csak azt szeretném éreztetni, hogy a nők szabad választási joga[1] nem tűr ellentmondást.

             Beszélőtársam, egy művelt és éles eszű hölgy, azt állította, hogy a nőnek joga van férj nélkül, csak önmagáért gyereket fogamzani. Neki ez az ötlet tetszetős. Kívánsága teljesíthető, minthogy a mesterséges termékenyítés létezik. Akkor miért ne? Amikor azt jegyeztem meg, hogy talán a gyermeknek apához is van joga, kissé meglepődött és elismerte, hogy ez valóban megfontolandó. Az ő szabadság-többlete másnak jogfosztást jelent. Az ő szabadossága megöli a gyermeke szabadságát.

             Ez a példa odavezet, hogy kimondjuk: a szabadság nem azt jelenti, hogy azt tesszük, amit akarunk. Keretei vannak. Egy vonal húzódik valahol a szabad és a tilos, a megengedett és a megengedhetetlen, az elfogadható és az elfogadhatatlan, a kimondható és a kimondhatatlan között. Egyetlenegy értéket sem kezelhetünk a többitől elszigetelve. Még a szeretet is lehet káros, ha nem kíséri tisztánlátás. Minden érték értelme attól függ, hogy milyen értékkel van összekötve. Ez áll a szabadságra is.

             Ha a szabadság az igazsággal társul, akkor amikor igazat kell mondanunk, nincs helye a hazugságnak. Ha a szabadság a jóval társul, akkor cselekvéseink során, nem tehetünk tudatosan rosszat. Ha a szabadság mások tiszteletével társul. akkor beszédeinkben, írásainkban vagy filmjeinkben nem vádolhatunk hamisan, nem becsmérelhetünk egy adott személyt, közösséget, vallást, nemzetet.

             A szabad kezdeményezés a szociális igazságossággal társul. Már a 19. században az éleslátó megfigyelők megjegyezték, hogy a hatalmasok és a gyengék között a szabadság hasonlít a róka szabadságára a tyúkólban. A gazdagok és a szegények között a szabadság elnyom, a törvény oltalmaz.

             Ha a valóságot közelebbről vizsgáljuk meg, kiderül, hogy még a legtoleránsabb társadalmak is szabályozzák a szabadság különböző megjelenési formáit. Ha a szabadság más alapvető értékeket veszélyeztet, a társadalom reagál és törvénykezik vagy magától kidolgoz egy sor viselkedési, udvariassági, érintkezési normát, melyek enyhítik az emberek túlkapásait. Ezek nélkül kapcsolataik ellehetetlenülnének. Ha meg vagyunk hívva vendégségbe és az egyik fogást elrontottnak találjuk, ezt nem fogjuk hangoztatni. Ha valakit első látásra ellenszenvesnek találunk, nem mutatjuk ki benyomásunkat. Még intim baráti körben is igyekszünk elkerülni olyan témákat, melyek sértenék a meglévő érzelmi szálakat.

             A szabadság és a felelősség szorosan együtt járó fogalmak. Aki szabadon cselekszik, vállalnia kell tettei következményét. Vállalni, azaz elismerni, elszámolni, helyrehozni és esetleg büntetést szenvedni. Ez érvényes mind a magán-, mind a közszférára. Ha megsértettünk valakit, ha rosszul bántunk valakivel, ha kárt okoztunk, ha munkahelyünkön hibát követtünk el – nem rejtőzködhetünk el vagy nem vádolhatunk másokat.

 mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                                  Rezsőházy Rudolf

                                                                                           prof.em.Univ.cath.de Louvain

[1] Megjegyzendő, hogy a két ellentétesnek tűnő női kép összeegyeztethető, ha férj és feleség kialakítanak egy olyan életformát, mely mindkettőjük számára méltányos és elfogadható.