Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

"A humanista egyetem híve vagyok!"

Interjú Rezsőházy Rudolf professzorral, III. rész.

2013. február 12. - Fekete Balázs.

Semmi sem avul el olyan gyorsan, mint egy részletekbe menő, praktikus képzés.” Rezsőházy Rudolf történész-szociológus professzorral, az Université catholique de Louvain nyugalmazott tanárával, a PPKE díszdoktorával Fekete Balázs beszélgetett. Interjúnk első és második része ITT és ITT olvasható.

rezső2b.jpg

Rezsőházy Rudolf professzor átveszi a Pázmány Péter Katolikus Egyetem díszdoktori oklevelét Szuromi Szabolcs Anzelm rektortól
www.magyarkurir.hu

MM: Létezhet valamiféle „különleges és bensőséges” – nem tudom sajnos jobban megfogalmazni – kapcsolat az európai kultúra és az egyetem jelensége között? Nekem az a benyomásom, hogy a 11. századtól kialakuló, majd megszilárduló európai egyetemi hálózatot az európai kultúra egyfajta „laboratóriumának” és belső hajtóerejének is tekinthetjük. Egyetértene ezzel az állítással Professzor Úr?

RR: Kétségtelen, hogy a középkorban alapított egyetemek (universitas magistrorum et scolarium) lényegesen hozzájárultak az európai kultúra fejlődéséhez és kivirágzásához. 1400 körül már 55 egyetem működött. Ezek egyszerre tudást és értékeket „termeltek”. A rendszeres, logikus gondolkodás fellegvárai voltak. Az intellektuális élet burjánzott bennük és közöttük. Az ismeretek vitákban szilárdultak meg. Az egyetemek között élénk volt a mozgás: mind a tanárok, mind a diákok könnyen vándoroltak egyik helyről a másikra. A latin nyelv használata legyőzte a nyelvi határokat. Valódi közös európai szellemiség alakult ki.

Az egyetemek autonómok, önállóak voltak, azaz nem függtek a helyi városi vezetéstől vagy püspöki hatalomtól. Persze ez konfliktusokhoz is vezetett, hisz a diákság mindig is zsivajgó népességet jelentett.

A négy fő kar a filozófia, a teológia, a jog és az orvostudomány volt. Az alapképzés tantárgyai között szerepelt a nyelvtan, a retorika, a dialektika, az aritmetika, a geometria, valamint a csillagászat és a zene. Ha a dolgokat közelebbről nézzük, kétféle tudományt különböztethetünk meg: egyes tantárgyak a tudást önmagáért fejlesztik (ilyen pl. a filozófia), mások valamiféle hasznos tevékenységre alkalmazzák, mint pl. a gyógyításra (orvostudomány) vagy az igazságszolgáltatásra (jog).

MM: Hogyan változott meg az egyetemek helyzete napjainkra?

RR: Ha összehasonlításokat kívánunk tenni, a mai egyetem, noha bizonyos fokú autonómiával rendelkezik és ehhez ragaszkodik, tőle kívülálló közegektől került anyagi függőségbe (állam, szponzorok, megrendelők, stb.). Egyre inkább a piachoz kötődik. A közvélemény azt várja el tőle, hogy diplomásai álláshoz jussanak. Minél inkább eladható egy diploma, annál értékesebbnek ítéltetik. Az egyetem nem képezhet ki olyan fiatalokat, akiket a társadalom nem tud fölhasználni.

Egyes képzések közvetlen kapcsolatban vannak a piaccal: a mérnökök direkt alkalmazhatóak az autógyártásban vagy például az elektromos áram termelésében.

Más képzések „pluri-alkalmazhatók”, azaz nincsenek egy meghatározott pályához kötve, karrierek széles skálája áll az ezeket elvégző hallgatók előtt. Régebben a jogi képzés volt ilyen. Egy francia mondás azt állította, hogy a jog mindenhová elvezet, föltéve, hogy a jogász a záróvizsgát sikeresen leteszi. A legtöbb országban a jogi karból fejlődtek ki a társadalomtudományok és a közgazdaságtan. A bölcsészetet is a „pluri-alkalmazhatóság” jellemzi.

MM: Jelenleg is intenzív vita zajlik az egyetemek mai és lehetséges jövőbeli szerepéről. Hogyan látjuk ma az egyetemet?

RR: Az egyetem körül zajló vitákból az intézmény leszűkített képe rajzolódik ki. Minden a fölhasználhatóság és a szakosítás körül forog. Ám semmi sem avul el olyan gyorsan, mint egy részletekbe menő, praktikus képzés. Egy föltalálás vagy egy új eljárás részben érvénytelenítheti ezt a tudásformát.

Ezzel a képzéssel állítom szembe azt az oktatást, mely a fej kiművelését célozza, mely a módszeres gondolkodást helyezi előtérbe, mely megtanítja a fiatal diplomást, hogy az innovációkat tudásába folyamatosan, tehát végzés után is beépítse. Ebből a szempontból a fontos tudományág az, amelyik ezt a típust készíti elő. Egy újságírót elő lehet készíteni a piacra egy jól működő szakintézetben. Ügyesen tud majd tördelni, de mit és hogyan fog írni?

Egy kiváló barátom a belga társadalombiztosító intézet vezetője lett. Munkatársat keresett, és végül is egy fiatal történészt vett föl. Az illető három hónap múlva már ismerte a szociális törvényhozás minden csínját-bínját. Azt azonban, hogy miképp kell egy döntést előkészítő dossziét megszerkeszteni vagy hogy miképp kell egy adatszolgáltatás valóságértékét fölülbírálni, azt jó történelemtudományi képzésének köszönhette.

A legnagyobb belga bank vezérigazgatóját csak az érdekelte, hogy az álláskeresőknek van-e egyetemi végzettségük. Egy elismert business school nem tetszett neki, mert azt állította, hogy az csak recepteket tanít. Az elfogadott jelöltek azután hat hónapig mint tanoncok végigjárták a bank különböző osztályait, majd megszületett a döntés. Amikor beszéltem vele, az az évi döntés első helyezettje egy földrajz szakos lány volt. Hozzátette még, hogy óvakodik az olyan tantárgyaktól, melyek csak trükköket és manipulációkat oktatnak.

Németh Ágoston, régi jó barátom, az IBM dél-franciaországi kutatóközpontjában dolgozott. Azon iparkodott, hogy a számítógépeket megtanítsa beszélni. Amikor ez először sikerült neki, gépe Homérosz Iliászának egy epizódját szavalta el.

MM: A Professzor Úr szerint milyen az ideális egyetem?

RR: Az előbbiekből kiderül, hogy a humanista egyetem híve vagyok, mely nemcsak szaktudást ad, de tartást is segít kialakítani. Minden társadalomnak szüksége van olyan emberekre, akik

- a problémákat fölismerik és azokat orvosolni tudják,

- a bölcsességhez vezetnek,

- a dolgoknak értelmet adnak,

- célokat képesek kitűzni,

- történelmet formálnak.

Ilyen emberekbe érdemes befektetni, még ha a GDP-hez való hozzájárulásuk nem is számítható ki pontosan előre.

MM: Úgy tűnik, hogy az európai politikai elit – meglepő módon ebben gyakorlatilag nincs különbség az egyes EU tagállamok politikájában – napjaink válsága idején a megnövekedett terhek egy részét, megszorítások és tandíjemelések formájában, a felsőoktatásra kívánja terhelni. Mi erről a véleménye? Miért nem ismerik fel a döntéshozók a klasszikus egyetemi rendszer jövőbeni fontosságát?

RR: Az európai egyetemek (főleg a nyugatiak) gyors és döntő változáson mentek át a második világháború után. Azelőtt ezek elitképző intézmények voltak, majd az 50-es és 60-as években a továbbtanulási lehetőségek demokratizálódása következményeként, tömeg-egyetemekké nőtték ki magukat (pl. az Université catholique de Louvain, ahol tanítottam, pár ezres tanulói táborból kiindulva, ma közel 30.000-es diáksággal számol).

Ez a fejlődés magyarázza a még gyorsabban emelkedő költségeket. Mikor 1954-ben az egyetem szolgálatába álltam, a rektori hivatal 7 személyt foglalkoztatott. Ma a központi igazgatás több pénzt fogyaszt, mint bármelyik sokba kerülő kar.

A politikai porondon az egyetem sokszor nem egy aktorként jelenik meg. Így akcióképessége gyenge. A tanári karban megtalálható az ideológiai paletta minden árnyalata. A diákság, ha megmozdul, vagy sajátos érdekeiért mozgósít (pl. a tandíj emelése ellen) vagy általános nagy ügyekért. A háború előtt a szélsőjobb volt népszerű, 1956-ban (mint 1848-ban) a nemzeti szabadság, az amerikai és francia 1968-as eseményekben a szélsőbal.

Amikor egy országban takarékossági intézkedésekre van szükség, az egyetem azok közé a költségvetési tételek közé tartozik, melyek különösen sebezhetőek, mert a megszorításoknak nem tud ellenállni.

MM: Mi befolyásolhatja az egyetemek mozgásterét napjaink viszonyai között?

RR: Az előbbi megállapításokat árnyalni kell. Ezért fölsorolok néhány fontos tényezőt, melyek az egyetem közéleti cselekvését befolyásolják. Ezek a tényezők változnak országok és időszakok szerint:

a/ Mi a tudás és a kutatás értéke, presztízse a társadalomban? Ha a szellemi és tudományos tevékenységeket nagyra becsülik, ez az egyetemek számára adut jelent.

b/ Hogy a politikai cselekvés eredményes legyen, az aktoroknak bizonyos erőforrásokra van szükségük. Pl. a szakszervezetek ereje a mozgósítási képességekben rejlik (tüntetések, sztrájk), a vállalatok és a bankok ereje a tőke fölötti rendelkezésből fakad (pl. a profitot és a befektetéseket külföldre viszik), a nyugdíjasok szavazóerejükkel élhetnek stb. Az egyetem rövid távon nem tehet semmit, nincs a közéletet megzavaró tettereje.

c/ Kedvezőbben áll azonban helyzete, ha a politikai életben szövetségeseket talál, pl. olyan szereplők személyében, akik tanári vagy kutatói pályáról tértek át a politikaira.

d/ Szintén figyelembe veendő faktor az is, hogy a politikai vitában mekkora az egyetem által kifejtett argumentumok súlya és mekkora a tárgyalófél részéről tanúsított nyitás és megértés (ez utóbbi pl. Balog Zoltán miniszter úr személyében igen dicsérendő).

MM: Hogyan lehetne rendezni az egyetemek finanszírozását napjainkban, amikor a válság és a csökkenő gazdasági teljesítmény miatt általában beszűkülnek a közfinanszírozás lehetőségei?

RR: Magától értetődő, hogy az egyetemek finanszírozása fontos dolog, de nincsen az egyetemek sikerével és teljesítményeivel közvetlen arányban. Egy professzor, aki havi nettó 5000 eurót keres nem ötször olyan okos, mint aki 1000-t visz haza. Ki finanszírozta és milyen módon Newtont, Kantot vagy Einsteint? A kérdés anakronisztikusnak tűnik, mégis elgondolkodtató.

A genfi CERN hihetetlen eszközökbe kerül, de egy fabatkát sem ér a kutatók leleményessége, intelligenciája, tudásszomja, metodológiája nélkül. Ám ezek olyan elemek, melyek nem mérhetők és nem fejezhetők ki költségvetési számmal!

Egy olyan ország, mint hazánk, melynek pénzforrásai szerények, jól teszi ha – miután a létminimumot minden intézménynek biztosította – „excellenciás” helyekre (intézetek, kutató csoportok, karok, egyetemek) központosít.

Igen kedvező, ha ezek az egységek (személyek is) több erőforráshoz fordulhatnak:

- állami költségvetés,

- a francia CNRS-hez (Centre National de Recherche Scientifique) hasonló intézmény, mely pályázattal választja ki, hogy kit támogat,

- EU források,

- magánmegrendelések, stb

Minél szélesebb és változatosabb ez a „piac”, annál jobb. Tökéletes rendszer nincsen. Tíz éven át üléseztem a belga FNRS (Fonds National de Recherche Scientifique) társadalomtudományokban illetékes bizottságában és tudom, hogy a projektek kiválasztásában szerepet játszanak olyan elemek is, mint a pályázó ügyessége, kapcsolatai, a divatos áramlatok befolyása stb. De ahogy a demokráciáról mondják, hogy az összes rezsim közül a legkevésbé rossz, állíthatjuk, hogy a szakértők által létrehozott zsűri-rendszer mégis a legelfogadhatóbb eljárás.

REZSŐHÁZY RUDOLF

Rezsőházy Rudolf az Université catholique de Louvain nyugalmazott professzora. Életművében központi szerepet játszik az értékek szociológiai és történelemi szerepének tanulmányozása. Legutóbbi kötetei: Emergence des valeurs communes aux Européens à travers l’histoire (2012), Sociologie des valeurs (2006).

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr555076125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása