REZSŐHÁZY RUDOLF
Erre a kérdésre még tíz évvel ezelőtt is habozás nélkül igennel válaszoltam volna.
Forrás: http://www.freedomcollection.org/news/2013/08/mr-snowden-goes-to-tehran/
Valójában a 18. század óta Európában és Észak-Amerikában az abszolutizmus elleni harc az alapvető emberi jogok jegyében folyt. Az angol Bill of Rights, az Egyesült Államok alkotmánya, a francia forradalom Déclaration des Droits de l’homme et du citoyen-je, az egész Európát végigfutó 1848-as népi mozgalmak mind hasonló követelményeket fogalmaztak meg. A második világháború után az Egyesült Nemzetek Szövetsége az egész világra érvényes szabadságjogokat hirdetett ki (Déclaration universelle des droits de l’homme, 1948). Magyarországon 1956-ban a kommunista egyeduralom elleni fölkelés rugója szintén a szabadságvágy, az önrendelkezés követelése és az emberi jogok tényleges megvalósítása volt.
Ez az általános érvényű, a társadalmat megalapozó gondolatrendszer az 1960-70-es évek gyökeres kulturális változásai következtében átalakulóban van. A születő „posztmodern” értékvilág az egyén korlátlan kibontakozását és egyre bővülő jogait szolgálja. Így egy új probléma jelenik meg: az egyéni jogok és a közösség jogai közti feszültség.
A hivatásos jogvédők nem a közösség érdekeit veszik figyelembe, hanem az egyének és bizonyos csoportok szabadságát oltalmazzák a „diszkrimináló” társadalommal és közhatalommal szemben. Az ombudsmanok törvényes státust kaptak és árgus szemmel keresik, hogy hol fedezhetnek fel méltánytalan helyzeteket. Így, noha a budapesti városvezetés biztosítja a hajléktalanok fedélhez való jogát, ezt az ombudsman nem veszi figyelembe. Ő arra helyez hangsúlyt, hogy a hajléktalanok szabadon választhassák meg életmódjukat attól függetlenül, hogy ez milyen következményekkel jár az érintettek és a lakosság számára.
Az is előfordulhat, hogy az egyéni jogok biztosítása a közösség számára vitatható kötelezettségeket ír elő. Kétségtelen, hogy a politikai hatalom kötelessége a hátrányos helyzetben lévő csoportokat segíteni. Ezért találták ki a „pozitív diszkrimináció” elvét. Ám az erre alapított politika nem várt károkat okozhat. Így például több országban, hogy a nőket nagyobb arányban juttassák politikai szerephez vagy gazdasági vezető pozíciókba, kötelező kvótákat szabnak meg számukra: a választási listákon a jelöltek felének vagy harmadának nőnek kell lennie, a vállalatok igazgatótanácsában a székek bizonyos százalékát nőknek kell fenntartani, stb. Ez az eljárás azt eredményezheti, hogy egy nő nem azért halad előre, mert tehetsége, tapasztalata vagy képzettsége van, hanem egy biológiai faktor alapján, azaz hogy ő nő.
A női emancipáció és egyenlőség feltétlen híve vagyok, és tudom, hogy egy nő karrierje előtt sokszor lehetnek előítéletekből, féltékenységből, rosszakaratból eredő akadályok, ezeket azonban nem szabad közösségi kényszerrel kiküszöbölni. Inkább az előítéleteknek kell véget vetni, az akadályokat kell lebontani, hogy mindenki számára egyenlő lehetőségeket biztosítsunk.
Nemrég olvastam egy perről, melyet Svédországban egy férfi oktató indított egyetemének vezetősége ellen. Az egyetemi döntéshozók ugyanis az egyik tanszékre egy hölgyet neveztek ki, holott a szintén pályázó férfi érdemei nyilvánvalóbbak voltak. Hivatkozási alapul a női kvóta szolgált. Hasonló perek vannak szép számmal az Egyesült Államokban is, ahol az „affirmative action” elve (mely a pozitív diszkriminációnak felel meg) az afrikai eredetűeknek biztosít arányos kvótát.
Csodálkozom, hogy a különböző kisebbségi csoportok (mint a homoszexuálisok) mintájára a színvakok és színtévesztők még nem ébredtek öntudatra és nem szervezkednek. A társadalmi kommunikáció gyakran a színek nyelvén történik, a közlekedéstől kezdve a villamos-vezetékekig. Ezáltal a színvakok diszkriminálva vannak. Nem lehetnek sem pilóták, sem mozdonyvezetők, sem szobafestők. Még csak abban sem biztosak, hogy mikor kell bevenniük a sárga pirulát vagy a kék orvosságot. Kétségtelen joguk lenne arra, hogy ne színek alapján kommunikáljanak velük, de itt is megvan a közösség joga, mely ennek határt szab. Ki merne egy színvak pilóta gépén utazni? Tehát ismét egyensúlyt kell találnunk a színvakok jogai és a társadalom irányában fennálló kötelességeik között.
A jogvédelem jogos, de nem mehet sem a közösség, sem az egyenlőség elvének rovására.
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
Prof.em. Université cath: de Louvain
