A krími helyzet nemzetközi jogi vetületeiről Fekete Balázs beszélgetett Sten Verhoeven belga nemzetközi jogásszal, a Makaói Egyetem egyetemi docensével.
(az interjú a krími népszavazás előtt készült)
„Tehát, ha az Orosz Föderáció nem tartotta tiszteletben a krími tengerészeti bázisokra vonatkozó megállapodását, az önmagában agressziónak tekinthető.”
Kép forrása: wtfrly.com
MM: Melyek a nemzetközi közjog olyan legalapvetőbb szabályai, melyek segítségével értékelhetjük a krími eseményeket?
SV: A nemzetközi jog számos alapvető szabályát lehet a jelenlegi helyzetben alkalmazni. Mindenekelőtt, az erőszakkal való fenyegetést és annak alkalmazását is tiltja a nemzetközi jog, ahogy azt az ENSZ Alapokmánya is megfogalmazza a 2. cikk 4. bekezdésében. Általánosságban kijelenthető, hogy egyetlen állam sem alkalmazhat erőszakot, amikor egy másik állammal valamilyen „ügye van”, továbbá az államközi vitákat mindig békésen kell megoldani. Az erőszak alkalmazásával történő puszta fenyegetés már elégséges; tehát egy másik országban történő katonai beavatkozásra való felhatalmazás ebből a szempontból nem felel meg a fenti alapelvnek. Az általános szabály alól két kivétel létezik: az önvédelem joga és azok a fegyveres beavatkozások, melyekre a nemzetközi béke és biztonság fenyegetése esetén az ENSZ Biztonsági Tanácsa ad engedélyt.
Jelen esetben az önvédelem jogára nem lehet hivatkozni, mivel annak igazolásához szükség lenne egy az Orosz Föderáció ellen irányuló azonnali fegyveres támadásra és egyértelmű, hogy Ukrajnának nem áll szándékában megtámadnia Oroszországot. Ezzel ellentétben Ukrajna esetleg csakugyan hivatkozhatna erre a jogára. Másodsorban, az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető helyzetben felhatalmazhat egy vagy több államot az erőszak alkalmazására. Az Ukrajnai konfliktus kiszélesedése, vagy még rosszabb esetben, a polgárháború minden bizonnyal ilyen fenyegetést jelentene. Az emberi jogok komoly megsértését is hasonló fenyegetésként lehetne értékelni. Ezért, ha az orosz kisebbséget komoly atrocitások érnék, ez megfelelő ok lehetne az ENSZ Biztonsági Tanácsának a cselekvésre, de az öt állandó tag egyike mindig megvétózhatja egy ilyen határozat elfogadását. Egyes országok alkalmanként már hivatkoztak a humanitárius indokok alapján történő beavatkozás jogára (néhány NATO tagállam a koszovói háború alatt), de – és ez ironikus – az Orosz Föderáció gyakran elutasította, hogy az államoknak joga lenne a humanitárius intervencióra, főleg az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozata hiányában.
Továbbá, a belügyekbe történő beavatkozás tilalma is egy ilyen alapelv. Ez tilt az államok belügyeibe történő minden olyan beavatkozást, melyek célja a politikai, gazdasági, társadalmi, vallási stb. keretek megváltoztatásának kikényszerítése. Ez az elv az erőszak alkalmazásának tilalmához kapcsolódik, de szélesebb körű, mert azokat a megfélemlítő intézkedéseket is lefedi, melyek nem az erőszak alkalmazásán alapulnak. Lényegében az államoknak tiszteletben kell tartani más államok döntéseit és arra kell törekedniük, hogy ne kényszerítsenek egyetlen más államot sem valamilyen intézkedés vagy politika elfogadására, amíg azok összhangban állnak a nemzetközi joggal. Egy ország politikájának kritikája teljesen jogszerű, de társadalmi szintű viszályok szítását vagy elszakadó csoportok támogatását már nem teszi lehetővé ez a jogelv, ahogy azt sem, hogy egy országot arra kényszerítsenek, hogy ne csatlakozzon egy nemzetközi szervezethez.
Harmadsorban az önrendelkezés elvéről is beszélnünk kell, mely e három jogelv közül a legellentmondásosabb. Egy népnek joga van arra, hogy döntsön a jövőjéről és arról, hogyan kívánja megszervezni a kormányzatát, gazdaságát és társadalmát, amíg ez összhangban áll a nemzetközi joggal (egy állam például nem dönthet arról, hogy faji megkülönböztetésre építi fel a berendezkedését.) A többi államnak ezeket a választásokat el kell fogadnia. Az önrendelkezés joga a népet illeti, mely az általa létrehozott állam vonatkozásában gyakorolja ezt a jogot. Ez a nemzetközi norma azért ellentmondásos, mert nincs meghatározva, hogy mely csoportokat tekintünk népnek. Mindezek ellenére, akkor nem lehet erre a jogelvre hivatkozni, ha egy csoport ezzel akarja igazolni az elszakadását egy országtól. Továbbá, az sem egyértelmű, hogy vajon lehet-e erre a jogelvre hivatkozni egy nép saját kormányzatával szemben, például demokratikus reformokat követelve, vagy egy népfelkelés kezdetén, vagy kizárólag csak államokkal szemben lehet rá alapozni. Mindenesetre, az Orosz Föderációnak tiszteletben kell tartania az ukrán nép, beleértve az orosz etnikai kisebbséget, önrendelkezési jogát, és nem érvelhet amellett, hogy az orosz kisebbségnek joga lenne önálló államot létrehozni kiválás útján.
MM: Minek számít a jelenlegi krími helyzet nemzetközi jogi értelemben? Intervenció, agresszió, polgárháború, háború, vagy valami más?
SV: Ebben a pillanatban még nincs fegyveres konfliktus Ukrajna és az Orosz Föderáció között. Nincs harc és hadüzenet sem volt; polgárháborúról szintén nem beszélhetünk, mivel a forrongások és zavargások nem jelentenek belső fegyveres konfliktust, e fogalom túlmutat ezeken. Azonban, ha a Krímben lévő katonák oroszok, amit jelenleg is tagad az Orosz Föderáció, vagy Oroszország nagymértékben szerepet vállalt e katonák megjelenésében, egyértelműen megsérti az Ukrajna belügyeibe való beavatkozás tilalmának alapelvét. Továbbá, a katonák odaküldése egyértelműen a nemzetközi agresszió esete, ugyanúgy, mint a katonák olyan felhasználása, amely ellentétes azzal a megállapodással, mely lehetővé teszi katonák telepítését egy másik állam területére. Tehát, ha az Orosz Föderáció nem tartotta tiszteletben a krími tengerészeti bázisokra vonatkozó megállapodását, az önmagában agressziónak tekinthető.
MM: Oroszország többször is kijelentette, hogy illegitimnek tartja a jelenlegi ukrán kormányt, és még mindig Janukovicsot tekinti elnöknek. Érvényes ez a megállapítás nemzetközi jogi szempontból?
SV: A nemzetközi jog meglehetősen semleges e kérdésben, mivel a kormányváltás a belső, hazai jog kérdése. Noha létezik egy olyan tendencia, mely elvárja, hogy a kormányokat demokratikusan válasszák meg, nincs e kérdésben kötelező nemzetközi jogi szabály. Ezért az államoknak széleskörű lehetősége van annak eldöntésére, hogy egy kormányt egy állam valódi vagy legitim kormányának tekintenek-e, és melyik kormánnyal akarnak együttműködni, ha több kormány is egyszerre igényli egy állam képviseletét. Az Orosz Föderációnak ezért joga van arra, hogy még mindig az elűzött kormányt tartsa a hivatalos kormánynak, de a többi államnak ugyanúgy megvan arra a joga, hogy ne ezt tegye. Az az állítás természetesen helytálló, hogy a korábbi kormányt nem szavazás, hanem tüntetések útján döntötték meg, de azt is figyelembe kell venni, hogy az ukrán parlament már kinevezett egy átmeneti kormányt. Ezért ez nem államcsíny. Mivel az ukrán népet a parlament képviseli, jól lehet azzal érvelni, hogy az átmeneti kormány legitim kormány, mivel az ukrán nép önrendelkezési jogán alapul. Végső soron a kérdést új és szabad választásokkal vagy diplomácia kompromisszummal kell majd rendezni.
MM: Milyen lehetőségeket kínál a nemzetközi jog Ukrajna és Oroszország konfliktusának megoldására?
SV: A nemzetközi jog nem ír elő semmilyen különleges vitarendezési módot, amíg a vitákat békésen rendezik. Az államok választhatnak nem-bírói és bírói megoldások között. Az előbbiek körébe tartoznak a közvetlen vagy egy közvetítő segítségével történő tárgyalások, melyeket ténymegállapító missziókkal is össze lehet kapcsolni, ha a tárgyalások attól is függenek, hogy pontosan mi történt egy adott esetben. Jelen pillanatban ez az irány a meghatározó, különféle szereplők próbálnak a krízis megoldásáról tárgyalni, illetve az ukrajnai oroszok állítólagos emberi jogi sérelmeit is vizsgálják. A vitamegoldás jogi lehetőségei között találhatjuk egyrészről a választott bíráskodást, mely lényege, hogy a felek létrehoznak egy olyan bírói panelt, mely egyedüli célja, hogy megoldja a nemzetközi joggal összhangban a vitát; másrészről a széles joghatóságú állandó bíróságok tevékenysége, például a hágai Nemzetközi Bíróság is e körbe tartozik. A vitában résztvevő feleknek, Ukrajnának és Oroszországnak, mindkét esetben meg kell egyeznie abban, hogy vagy létrehoznak egy választott bírósági testületet vagy elfogadják a Nemzetközi Bíróság joghatóságát. Mivel nagy a tét, ez a megegyezés valószínűtlen, ezért csak a nem-bírói megoldások tűnnek lehetségesnek.
A konfliktusmegoldás másik útja, hogy rákényszerítik Oroszországot vagy Ukrajnát a vitarendezésre. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa tehet lépéseket, ha a nemzetközi békét és biztonságot veszélyeztetik – ez jelen esetben egyértelmű –, beleértve a felhatalmazást fegyveres erő alkalmazására. Azonban, mivel Oroszország az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagja és így vétójoggal rendelkezik, ilyen tartalmú határozatot valószínűleg nem fognak tudni elfogadni. További lehetőség, hogy más országok szankciókkal próbálják Oroszországot rákényszeríteni arra, hogy megfeleljen a nemzetközi jog követelményeinek, de ebben az esetben Oroszország szintén bevezethet válaszként szankciókat ezekkel az országokkal szemben. A szankciók vagy ún. retorziók lehetnek – ezek nem jelentenek nemzetközi jogi jogsértést, mint például a diplomácia kapcsolatok vagy szerződések tárgyalásainak felfüggesztése stb. – vagy ellenintézkedések. Az ellenintézkedések nemzetközi kötelezettségek megszegésével járnak, azonban egy másik állam korábbi kötelezettségszegésére adott válasznak tekinthetők és kifejezett céljuk, hogy az adott ország fejezze be a nemzetközi jog megsértését. Az ellenintézkedések csak szigorú feltételek megvalósulása esetén jogszerűek, nem jelenthetnek kényszeralkalmazást, arányosnak kell lenniük és be kell szüntetni azokat, ha a nemzetközi jogsértés megszűnik. Az Oroszországgal szemben kilátásba helyezett szankciók a retorziók körébe tartoznak.
