Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Klaus Johannis

Út az erdélyiség és a román nemzetállamiság között

2015. február 08. - Vendégszerző.

BAKK MIKLÓS

bakk.jpg

Az elemzők többsége szerint Klaus Johannis román államfővé választása a román politikai elittel szembeni protesztszavazatok lavinájának az eredménye. E lavinahatás diagnózisából azonban hiányzanak azok az elemzések, amelyek a román politikai kultúra és hagyomány körülményei felől is megmagyaráznák a 2014. novemberi román államfőválasztás eredményét. 

fotó: epkkonferencia.wordpress.com

A román politika egyik kulturális sajátossága a politikai táborok alacsony blokkrelevanciája, vagyis az, hogy a köztük levő viszonyokat, a koalíciókötések lehetőségeit – a tömbökké alakulást – csak nagyon kis mértékben határozza meg az ideológiai távolság/közelség. A politikai versenyt sokkal inkább az újraelosztási pozíciókért folyó harc újradramatizálásának az egyéni politikai képességei szabják meg, a politika erőteljes perszonalizációja (amelyet az különböztet meg – méghozza: lényegbevágóan – a magyar politika Körösényi András által megállapított vezéresedésétől, hogy ez utóbbi magas blokkrelevancia mellett alakult ki).

Victor Ponta két évvel ezelőtti sikerstratégiáját, a 2012-es választások megnyerését az ellenségképzésnek az a sikeres politikai dramaturgiája határozta meg, amellyel Băsescu államfői döntéseit tette meg minden közéleti zavar magyarázó okává. Sikerét a román politikai kultúra logomániája tette lehetővé: a politikai élet nyugaton is ismert bulvárosodását itt a politikai ellenfelek folyamatos és bőbeszédű egymást becsmérlése tette sajátossá.

Klaus Johannis a politikai harcnak ebből a román paradigmájából lépett ki, ez tette őt „rendszeren kívülivé” a román választók szemében, miközben a román Nemzeti Liberális Párt újdonsült elnökekként kellően „integrált” szereplője is lett a román politikai életnek.

E „kint is–bent is”-meghatározottságot nagyon is jól kiegészítette szász származása. Ugyanis egy másik kulturális paradigma is jelen van a román közgondolkodásban, amelyet valamiféle hagyományos, de ugyanakkor rejtett németbarátságnak nevezhetnénk. Több történelmi mozzanat is alakítója volt ennek: I. Hohenzollern Károly szerepe a modern Románia megteremtésében (Románia első alkotmányos monarchája volt, az alkotmány az 1831-es belga alkotmány mintájára készült), a szászok 1918-as szászmedgyesi népgyűlésen kinyilvánított akarata Erdély Romániához való csatolására nézve, de akár a szászság és az erdélyi románság összehangzó Habsburg-pártisága a XIX. század során.

A romániai németség szerepének az idealizációja azonban túlmegy e történelmi klisék szituatív használatán, s amint erre néhány román kommentár is rámutatott, benne már szinte egy öngyarmatosító gesztus pillantható meg. Az „önmagukat kolonizáló kultúrák” fogalmát a bolgár Alekszandar Kjoszev határozta meg; szerinte a kelet-európai kis kultúrák az Idegent – különösen a nyugatit – univerzálisan értékesnek, ám elérhetetlennek tartják, és az iránta érzett vágyakozás egyszerre válik hol traumatikus élménnyé, hol konstruktív késztetéssé, a történelmi pillanattól függően.

A rendszerváltás előtt és az azt közvetlenül követő, első időszakban az erdélyi szászság öröksége a románság számára inkább a nyugati kultúra iránti vágyakozás traumatizáló oldalát jelenítette meg: a megörökölt szász városokkal, a tulajdonukba került „idegennel” szembeni zavarodottságot. Ezen változtatott Klaus Johannis politikai pályája, akinek nagyszebeni polgármestersége az immár 95%-ban román lakosságú várost az európai erőforrásokra alapozó, európai típusú városfejlődés román példabeszédévé, s ekként Románia europaizálódásának egyik mintájává avatta. A szász város korábban „idegen” városképe immár helyreállított román örökségként kezdte mutatni az Európa felé haladás lehetőségét. Ekként Klaus Johannis a szász urbanizáció román örökségesítésének, patrimonizációjának az ágense volt, elvégezte a már alig létező szász jelennek és részben muzeifikált múltnak a román nemzeti örökségbe való bekapcsolását. Ha történeti léptékkel mérjük ezt, akkor szász szempontból tragikus utómunka, de a román nemzetépítés szempontjából egy rendkívül jelentős feladat jutott neki: a román államnemzet-építés első olyan lépésének a megalapozása, amely kilépés a román államterület szimbolikus birtoklásának tisztán etnikus felfogásából.

Johannis szerepe a szász tragikum feloldásában akkor válik igazán érthetővé, ha áttekintjük a Német Demokrata Fórumnak, a romániai német kisebbség politikai képviseletének a pályaívét megalakulásától egészen addig, amikor Klaus Johannis töltötte be elnöki székét (2002-2013 között). A Fórum alapító elnöke, Paul Philippi professzor politikai vízióját még az íratlan erdélyi alkotmány határozta meg: Erdélyben nem kisebbségek, hanem államalkotó népek élnek, a románok, a magyarok és a németek, és az ők politikai-államszervezési örökségét figyelembe kell vennie Romániának.

Philippi szerint Erdély politikai modellje már a kora középkor kezdetén föderalisztikus irányt vett, történeti fejlődését az a sajátos „szerződésesség” alakította, amely a magyar királyok és a különböző etnikai közösségek között létrejött. E „szerződések” teremtették meg a tartomány középkori hatalmi rendszerének alapját, és végül a XV. században az Unio trium nationum név alatt Erdély íratlan alkotmányaként foglalódtak össze. Ebből a föderatív berendezkedésből a románok csupán azért maradtak ki, mert nemességük a Nagy Lajos király által 1350-ben elrendelt egységesítési intézkedések nyomán asszimilálódott. Philippi itt nagyon határozottan fogalmaz: „egyetlen etnikai közösség sem vádolható az erdélyi románok, s ennek következtében az egész Erdély hátrányos helyzetbe kerüléséért”. Mindazonáltal Erdély középkori föderalizmusának esélyei a modernizálódásra az 1848-as forradalom eseményeitől kezdődően egyre csökkentek, de tradícióként 1918-20-ig egyértelműen fennmaradtak. Ma viszont Erdély föderalisztikus hagyományai nem csupán hogy nem érvényesülnek, de még politikai reflexió tárgyává sem válhatnak: minden olyan kezdeményezés, amely e politikai hagyományra hivatkozik, az elszakadás, a területi szecesszió gyanúját kelti.

A Német Demokrata Fórum első elnökének politikai vízióját tehát e föderalisztikus hagyomány felélesztésének az esélye alakította, amely az 1990-es évek elején nem csupán Erdély magyarságának és németségének az alkotmányos népként való elismerését jelenthette volna (ezekben az években fogadták el Románia új alkotmányát is), hanem Románia identitásának az átalakítását is. Mert ha Románia saját területének legitim örökösévé kíván előlépni, akkor – írta Philippi – nem tekinthet el Erdély föderalisztikus hagyományaitól: a nyitottság e hagyománnyal szemben minden bizonnyal megkönnyítené, hogy az ország lakóinak politikai közössége erősebbé váljon.

Klaus Johannis, a Német Demokrata Fórum 2013-ban leköszönő elnöke számára ez a vízió azonban már semmit sem jelent. Többről van itt szó, mint egy tradíció zárójelbe tételéről, ami – tekintettel a szászok teljes kivándorlására – akár logikusnak is tűnhetne. Johannis megnyilvánulásai inkább a tradíció tudatos megtagadásának tűnnek. Erdély föderalisztikus hagyománya ugyanis tovább élhetne egy olyan regionalizációs reformban, amely egyrészt tekintettel van Erdély középkorban kialakult belső etnoregionális szerkezetére (amelyet a középkori natiok egymás mellett élése alakított ki), másrészt – e régiók szintjén – létrehozná azokat a kulturális autonómiákat és nyelvhasználati rezsimeket (helyi hivatalos nyelveket), amelyek inspiráló modelljei Nyugat-Európában vannak, politikai motivációi pedig az előbb vázolt erdélyi hagyományban és azt a bizonyos mértékben továbbéltető regionális társadalmakban rejlenek. Ez lehetne az íratlan „erdélyi alkotmány” beillesztésének a módja a megreformált román államszerkezetbe.

Azonban Klaus Johannis politikai víziója a román fejedelemségek 1859-es cuza-i egyesítésekor átvett francia centralizált állammodell „európaibbá” tétele. A választási kampány alatt megjelent, politikai krédóját összefoglaló, Lépésről lépésre című könyvében kifejti, hogy a regionalizáció „nem lehet etnikai alapú”, mert az – olvasatában – nem erősíti az államot és a politikai közösséget. Ezzel viszont állást foglalt abban az – Európa politikai karakterét is érintő – vitában, hogy minek tekintendők az egyes államon belüli politikai régiók: a társadalom hagyományos, organikus tényezőkkel is magyarázható tagoltságából adódó és önkormányzattal felruházott területi közösségeinek-e, avagy az államhatalom területi működését hatékonyabbá tevő kormányzati eszközöknek. Az előbbi megközelítés a kereszténydemokrácia szemléletével rokon, amely szerint az állam és az egyén között politikailag is létezniük kell olyan közösségi formáknak, amelyek alapvetően – politikai természetük ellenére – a társadalom „államot megelőző” adottságaiból származnak. Az utóbbi viszont a jakobinus állammodell „uniós újrafogalmazását” jelenti: az állam infrastrukturális hatalmát növeli, tekintet nélkül társadalma történelmi tagoltságára és nyelvi, kulturális sokszínűségére.

Caius Dobrescu román író egyik cikkében Klaus Johannis megválasztásának abban tulajdonít történelmi jelentőséget, hogy ezáltal a szász republikanizmus, vagyis a szászok önkormányzati kultúrája emelkedik a román állampolitikai minták szintjére. Ennek jelentőségét az ország számára – írja Dobrescu – Johannis nagyszebeni polgármesterségének a teljesítménye bizonyította. Csakhogy a „szász republikanizmus” (amelyen a szász városok több évszázados önkormányzatiságának tradícióját, valamint a Szász Univerzitás parlamentáris tradícióit kell értenünk) (ön)kormányzási hagyományként még feléleszthető volt a XXI. századi, immár román nagyvárossá vált Nagyszebenben, azonban a román állam egészét „átalakító” szász republikanizmust meglehetősen nehéz végiggondolni. Az önkormányzás mint tradíció és kultúra nem csupán egy kormányzási technika áthagyományozását jelenti, hanem az önkormányzott közösség valamilyen folytonosságát is.

A republikánus érzelem az erényes közösséggel és a politikai intézményi renddel való azonosulás érzelme, a mai román állam azonban nem ilyen azonosulást követel meg. A román állampolgári lojalitás mind a mai napig etnikus (organikus nemzeti, tehát transzcendens) megalapozottságú, amely nem hozható – a román állampolgárság jelenlegi felfogása alapján – közös nevezőre olyan republikánus hagyománnyal, amely gyanakvó a nemzeti elv absztrakt egyneműsítő természetével, és szkeptikus az ebben rejlő társadalmi rend ígéreteivel. Ekként az erdélyi republikánus és föderalisztikus (önkormányzati) hagyomány, mely a kollektív szabadság öröklött intézményi rendjét, annak tapasztalatait helyezi előtérbe, nem egyeztethető össze a román állameszme egyszerre jakobinus és etnikus képzeteivel.

Jól példázza mindezt Klaus Johannisnak az erdélyi magyar közvéleményt borzoló egyik nyilatkozata: „És mi van, ha német vagyok? Román vagyok, román állampolgár. Ez az én hazám. Ahogyan Nagyszeben a városom, ugyanúgy ez az ország a hazám”. Az, ahogy nagyszebeni patriotizmusát egyből a román állam iránti lojalitássá szélesíti, méltan vált ki ellenérzéseket az erdélyi magyarokban. Az erdélyi magyarok vagy Székelyföld területi közössége az erdélyi hagyományt saját politikai közössége megalapozásaként gondolja, és ez eltér attól, amit Johannis az erdélyiség címkéje alatt képvisel.

A civilizációs örökségét a román államnak közösségi integráció nélkül átadó szászság és az erdélyi magyarság (különösen pedig: a Székelyföld) mozgalmi energiákat is mozgosító politikai törekvése, hogy közjogi intézményként illeszkedjen a román államszerkezetbe, e pillanatban két, egymásnak ellentmondó stratégiát is jelent.

Kétségtelen, hogy a román nemzetállam a szász hagyománynak azt az integrációját pártolja, amely nem követeli meg a nemzetállam jelenlegi közjogi szerkezetének az átalakítását, szemben a magyarság törekvéseiben jelen levő erdélyi alkotmányos és ekként önkormányzati hagyományokkal. A magyarok a szabadság kollektív formájának azt az eszméjét viszik (még) tovább, amelyről a maradék szászság, Johannis képviseletében lemondani kényszerült.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr407151149

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lehet más a handa-banda 2015.02.08. 14:37:26

"nagyszebeni polgármestersége az immár 95%-ban román lakosságú várost "

Nagyszeben egy szépen megcsinált kirakat, amiben Johannis a biodíszlet. Az erdélyi szászság aránya máshol még ennél is kevesebbre csökkent az általuk egykor kizárólagosan belakott területeken

Érdemes volt-e Románia mellett dönteni 1918-ban, ha ezt nyerték vele?

no_successful2 2015.02.08. 16:35:11

"Jól példázza mindezt Klaus Johannisnak az erdélyi magyar közvéleményt borzoló egyik nyilatkozata: „És mi van, ha német vagyok? Román vagyok, román állampolgár. Ez az én hazám. Ahogyan Nagyszeben a városom, ugyanúgy ez az ország a hazám”.

Egyszerű, el kellett döntenie, hogy politikai karrier, vagy kisebbségi képviselet.
Romániában ez a dilemma. A Románok is vágynak az európai nyitottságra, miközben
nagyon fontos kérdésekben, reménytelenül balkániak. (A kirekesztő nacionalizmusuk, a nemzetiségi lét teljes kiiktatása, a közigazgatási rendszerből. Úgy általában a nemzetállam kizárólagossága.)

marczy 2015.02.08. 19:50:50

A gond az, hogy a románok még mindig azt a francia típusú centralizált államberendezkedést erőltetik minden szinten (etnikai értelemben is), ami szvsz mára a francia gazdasági versenyképesség egyik fő kerékkötőjévé vált. Mindehhez jön ugyebár a mindent átszövő balkáni korrupció, ami tovább rontja még annak a hatékonyságát is, ami egy normálisan működő francia rendszerből kihozható volna (Bukarestben arányaiban több pénz tűnik el, mint Párizsban...). És ez csak a gazdasági és nem etnopolitikai tényező...
A korrupció meg alapvetően a családban, az óvodában, iskolában dől el...

- duplagondol 2015.02.08. 20:35:02

@lehet más a handa-banda: Annyiban pontosítanék, hogy a Szászföldön már a XVIII. században jelentős volt a betelepülő románok száma, Székelyföld etnikai zártságától eltérően.

- duplagondol 2015.02.08. 20:39:26

@no_successful2: Elsőre ez nyilván kézenfekvő magyarázat, bár a lényeglátása mellett hiányoltam a cikkből Johannis pálfordulásának (?) magyarázatát.

gmihaly 2015.02.08. 20:39:35

A francia típusú centralizált államberendezkedés "üzemeltetéséhez" ott a teljes polgári jogegyenlőségen alapuló köztársaság vezetett el. A közbülső királyság, császárság is megpróbált uralkodva kormányozni, ezeket a tapasztalatokat összegezte az V. köztársaság alkotmánya, az elnöki rendszer, amelyhez részben mintául szolgált az amerikai modell. Ez egy viszonylag fejlett országban esetleg még működik is, de a jelek szerint a mi elmaradottabb térségünkben akadnak döccenők. Eötvös, Deák is a teljes jogegyenlőségről ábrándozott, amit az 1850-60-as években a bécsi udvar és az általa is "irányított" nemzetiségek úgy lesöpörtek az asztalról, mint a sicc. Nemes eszmékkel házaló kupec politikusok rontották el Európát.

lehet más a handa-banda 2015.02.08. 22:35:27

@- duplagondol:
A szász faluközösségek és városok elég homogének voltak a XIX század végéig. Nagyszeben ha jól tudom teljesen német volt, leszámítva az ott tanuló egyetemistákat. Az más kérdés, hogy a köztes területekre fokozatosan betelepültek az Olt völgyében felfelé vándorló oláhok.

Hosszú idő után kb. 1 évvel ezelőtt jártam újra Szászföldön, elszomorító látni hogyan tűnt el a németség szinte maradvány nélkül. Nagyszebent szépen kitatarozták, de német szót vagy legalább németnek kinéző embereket nemigen találtam arrafelé. Ezek szerint maradt még legalább 1 darab Johannis nevű belőlük

- duplagondol 2015.02.09. 06:32:33

@lehet más a handa-banda: A dualizmus kori ortodox székesegyház jól szemlélteti a helyzetet, a statisztika szerint 1890-re már a lakosság negyede volt a román (érdekesség viszont, hogy még 1966-ban is a lakosság negyede németnek vallja magát.) varga.adatbank.transindex.ro/?pg=3&action=etnik&id=6765 A beköltöző románok száma nyilván a modernizáció és a városiasodás következtében nőtt meg, a felszívható vidéki lakosságot ők jelentették.

A statisztikát böngészve abban viszont nem tudok igazat adni neked, hogy a homogenitás lett volna általában jellemző, Szeben megye településein pl., akár német, akár román többségűek voltak a XIX. században, szinte mindig megtalálható egy jelentős számú kisebbség.

- duplagondol 2015.02.09. 06:37:05

Feltűnő egyébként az adatsorokban az is, hogy Trianon után a szászok létszáma sok helyen nem hogy csökkent, hanem lassú ütemben még nőtt is, az egyértelmű törést a hetvenes-nyolcvanas évek Ceaucescu-féle akciói hozták el.

lehet más a handa-banda 2015.02.09. 13:24:00

@- duplagondol:
Érdekesek a beidézett statisztikai adatok. Erről az oldalról nem jártam utána, részint mert az a véleményem hogy a nemzetiségi statisztika errefelé mindig is megbízhatatlan volt

Amit viszont hallottam öregektől - igaz nem Szebenben hanem inkább a Székelyföldön - hogy a szászok nem vegyültek senkivel, nem fogadták el hogy valaki beházasodjon a köreikbe, külön éltek még a vegyes lakosságú vidékeken is. A szász autonómia ennek a közjogi megfelelője, de ugyanez volt hétköznapi szinten is - ha megfelel a valóságnak

A statisztikai vegyes lakosság mögött tehát lehet hogy két erősen elkülönült népcsoport áll, akik alig érintkeznek egymással akár egy városon vagy falun belül is. Példa rá az etnikailag amúgy egységes Szék nagyközség, ahol nem volt szokás az alszegieknek a felszegiekkel házasodni

aeidennis 2015.02.09. 15:50:28

A szászok Medgyesen (és nem Szászmedgyesen) csak a fennálló állapotokba törődtek bele. A románoknak csak annyit kellett tenniük, hogy megígérik azt az autonómiát, amit a magyarok elvettek tőlük. 1919-ben már sem Magyarország, sem a császár nem létezett, akihez hűek maradhattak volna. Önkormányzatukat republikanizmusnak nevezni pedig kifejezetten badarság.
pangea.blog.hu/2014/12/03/erdelyi_szasz_etnikai_terszerkezet_kialakulasa
pangea.blog.hu/2014/12/31/az_erdelyi_szasz_etnikai_terszerkezet_megsemmisulese
süti beállítások módosítása