Elio di Rupo lalibre.be

KOMMENTÁR

A kormányalakítási tárgyalásokat vezető szocialista Elio di Rupo kijátszotta az utolsó kártyáját, hogy a tárgyalófeleket egyezségre kényszerítse: felajánlotta lemondását a királynak. Ezzel újra felrémlett a politikai káosz, pedig már nagyon közelinek látszott a megegyezés.

Újabb, immár drámai fejezetéhez érkezett Belgiumban a kormányalakításnak nevezett politikai szappanopera. Hétfő délután a tárgyalásokat vezető, potenciális miniszterelnök-jelölt (formateur), a szocialista Elio di Rupo, bejelentette, hogy nem hajlandó tovább folytatni a hatpárti tárgyalásokat. Délután felkereste a vidéki rezidenciáján lábadozó királyt, és kérte, hogy mentse fel tisztségéből. A király, természetesen ezt nem fogadta el, hanem berendelte magához a tárgyalásokon résztvevő pártok vezetőit. A megbeszélések kedden és szerdán zajlanak majd, mivel a királynak csütörtökön az orvosával kell találkoznia.

A helyzet költségvetési kérdések miatt mérgesedett el, leginkább a szociális ellátások és a nyugdíjrendszer reformjában nem sikerült dűlőre jutniuk a pártoknak. Di Rupo egyre többet engedett az eredeti, alapjaiban a status quo fenntartására irányuló terveiből, annak érdekében, hogy a jelenleg három százalék feletti költségvetési hiányt csökkenteni tudják. Természetesen radikális fordulatról e téren nem beszélhetünk, a juttatások átalakítása és esetleges csökkentése (a munkanélküli segély időszakonként csökkenne, s ehhez járulna a nyugdíjkorhatár emelése) mellett alapvetően adóemelésekre épültek Di Rupo javaslatai. A flamand liberálisok (Open-VLD) ezt elégtelennek ítélték, mert úgy vélték, hogy nem vezet strukturális átalakuláshoz, továbbá a kiadáscsökkentést, és nem az adóemelést akarták az új költségvetés fókuszába állítani.

Amire azonban senki sem számított, megtörtént. Di Rupo ahelyett, hogy tovább finomította volna javaslatait a felmerült aggályok alapján, egyszerűen vette a kabátját, és bejelentette a lemondását. Ez a lépés sokkolta a belga közéletet, mert erre számítottak a legkevésbé. Még mindig nincs kormány, és – ha a jelenlegi helyzet fennmarad – nem is lesz egy darabig. Minden újra reménytelennek tűnik, mint már annyiszor az elmúlt másfél évben.

Belgium tegnap és Belgium ma presseurop.eu

Mi történhetett valójában? Sokak szerint nincs kizárva, hogy di Rupo valójában ezzel a kétségbeesett lépéssel akar nyomást gyakorolni a tárgyalásokon résztvevő pártokra. Úgy is mondhatnánk, hogy tizenkilencre lapot kért, mivel azt már felmérte, hogy a liberálisokkal (Open-VLD, MR) nem fog tudni dűlőre jutni arcvesztés nélkül, költségvetési terveinek további „liberalizálása” pedig saját szavazói szemében veszélyeztetheti pozícióját. Lehet, hogy arra játszik, hogy a közvélemény dühe (a keddi napilapok többek között infantilis játékokról, piti politikai játszmákról, szégyenről és felelőtlenségről írnak nyelvterülettől függetlenül), az EU folytonos figyelmeztetései (többször kifejtették, hogy Belgiumnak mindenképpen olyan kormányra van szüksége, mely képes a válság miatti halaszthatatlan intézkedéseket meghozni), továbbá a pénzügyi piacok ideges reakciója (romlott a belga adósság finanszírozási helyzete az elmúlt évben), és az idő nyomása (decemberig tető alá kellene hozni a jövő évi költségvetést) úgyis rákényszerítik tárgyalópartnereit javaslatai elfogadására.

Az előbbieket erősíti, hogy a potenciális új forgatókönyvek semmi jót sem tartogatnak. Elképzelhető egy új „formateur” felkérése és kinevezése – ez túl sok időt venne igénybe és lehetne mindent elölről kezdeni. Az NV-A már rögtön felvetette egy új kormány létrehozását a szocialisták nélkül – ez gyakorlatilag Vallónia vereségét és a flamand érdekek uralmát hozná magával. Továbbá, új választások kiírása is felmerült – az elvesztegetett idő mellett valószínűleg a most tárgyaló pártokra hullana vissza leginkább a szavazók elégedetlensége, ami önmagában rémülettel töltheti el a jelenleg hatalmon lévő politikusokat.

Úgy tűnik, nincs valódi alternatíva, ez pedig abba az irányba mutat, hogy a nagy drámát hamarosan megegyezés követheti, ami után mindenki boldogan és megkönnyebbülten felsóhajt majd. Ha ez így lesz, akkor Di Rupo valóban zseniális politikus és mesteri taktikus, mivel megoldotta a több éve húzódó válságot, egyetértést teremtett az államreform érzékeny kérdéseiben, és még kormányt is tudott alakítani, melynek ő lesz a miniszterelnöke. Azaz, mindent vitt, amit lehet, minden bizonnyal a történelemkönyvek lapjaira is felkerül majd. Ha nem, akkor a bukás elkerülhetetlen, egy újabb kaotikus év jön a belga politikában, és ez akár a teljes jelenlegi politikai elitet magával sodorhatja.