Leteszik az esküt a kormány tagjai nzz.ch

KOMMENTÁR

Svájcban a varázsformula alapján a négy legnagyobb parlamenti párt mindegyike a kormánykoalíció tagja, ilyen értelemben alig van ellenzék a parlamentben. A múlt héten ennek a kormánynak a tagjait választották meg a parlamenti képviselők – némi izgalmat okozva az amúgy csendes svájci politikai életben.

Az idei őszi választások Svájcban a héttagú szövetségi kormány megújításával december 14-én véget értek. A kormányt közvetetten a parlament két háza választja, azaz a nemrégiben megújult népképviselet. A parlamenti erőviszonyok tekintetében jelentősebb változások nem álltak be az októberi választások során, s ez megfelel a svájci politikai élet sokesztendős stabilitásának. Mégis igen lényeges a tény, hogy a kilencvenes évek eleje óta egyre jobb eredményeket felmutató jobboldali Svájci Néppártnak most első alkalommal kellett érzékeny veszteségeket elszenvednie.

Tanácskozik a Svájci Néppárt frakciója két kormánytag megválasztása között nzz.ch

A nagy feszültséggel várt december 14-i „kormányválasztó” parlamenti ülés ráadásul azzal végződött, hogy a Néppárt nem kapta meg a négy éve elvesztett és általa azóta visszakövetelt második miniszteri tárcát. Jóllehet a párt még mindig a legjelentősebb politikai erő, a szociáldemokrata, zöld és zöld-liberális baloldal, valamint a kereszténydemokrata közép ellenében akaratát nem tudta keresztülvinni a parlamentben. A Néppárt már az alsóház (Nemzeti Tanács – Nationalrat) megválasztásakor is nem egészen három százalékot vesztett. A lakosságnak valamivel több, mint negyede szavazott a Néppártra, így a párt vezetőinek célja (harminc százalék feletti eredmény) és az a titkos elképzelés – inkább álom –, hogy egy eljövendő nap egyedül abszolút többséget tud szerezni, jelenleg felettébb irreálisnak tűnik. A trendet ugyanakkor látványosan megerősítették az október-novemberi felsőházi (Kantonok Tanácsa – Ständerat) választások. Ezek esetében egyes kantonokban második fordulót kellett tartani, s itt a Néppárt több nagysúlyú politikusa is elvérzett - köztük Brunner néppárti elnök és Christoph Blocher alelnök is. Utóbbi lényegében a párt feje, vezető ideológusa és sokszoros milliomosként szponzora is.

A svájci koalíciós kormány 1959 óta az úgynevezett varázsformula szerint tevődik össze: eredetileg a három legerősebb pártnak – a liberálisoknak, a kereszténydemokratáknak és a szociáldemokratáknak – két-két, s az utánuk következő Paraszt-, Kézműves és Polgári Pártnak (a Néppárt elődjének) egy miniszteri tárca jutott. Miután a 21. század elejére az erőviszonyok megváltoztak, a Svájci Néppárt a kereszténydemokraták kárára két helyet kapott a kormányban. 2007-ben azonban a parlament a fentebb említett Christoph Blocher minisztert megbuktatta, és helyébe Widmer-Schlumpf asszony került, aki egy, a Néppárttól leszakadt csoportosuláshoz, a Demokrata Párthoz tartozik. A parlament két háza most, négy évvel később kitartott e megoldás mellett, jóllehet Widmer-Schlumpf pártja mindössze a választók öt százalékát tudja maga mögött. A Néppártot a kormányban továbbra is egyedül Mauerer védelmi miniszter képviseli, s ugyanakkor a parlament a kormányból önként távozó szociáldemokrata Calmy-Rey helyett simán megválasztotta annak párttársát, Alain Berset-t, aki a belügyi tárcát kapja. Calmy-Rey külügyminiszter utódja az eddig a belügyekért felelő Didier Burkhalter lesz.

Ülésezik a héttagú svájci kormány nzz.ch

A Néppárt januárban kívánja eldönteni, hogy mindezek után a koalíció tagja marad-e, avagy ellenzékbe vonul. Ez utóbbi végképp felborítaná az ötven éve érvényes „varázsformulát“. Blocher és társai most persze némi joggal nehezményezik, hogy a partnerek megtagadták a pártok közötti megállapodást, a „konkordanciát“, mivel a 26 százalékos Néppártnak éppúgy egy hely jut a kormányban, mint az ötszázalékos Demokrata Pártnak. A fejlemény azonban ezen túlmutat. A Néppárt nem extremista erő, demokratikus alapfelfogása szerint távol van például az osztrák Szabadságpárt utódjaitól, olyan formációról, mint a magyarországi Jobbik nem is beszélve. Tény azonban az, hogy a Néppárt az utóbbi években két tekintetben – nem annyira témáiban, mint stílusában – átlépett bizonyos íratlan szabályokat. A bevándorlás és az európai integráció ellen folytatott kampányainak agresszív stílusa és a Blocher körül keletkezett vezérkultusz az alapvetően mindig is mérsékelt, konszenzust kereső és a személyiségeket a háttérbe utaló svájci politikában végül visszatetszést keltett. Az ősz tanulsága elsősorban az, hogy a fák nem nőnek az égig, a józan svájci társadalomban pedig különösen nem.