A politikai döntés a tendenciák gyors megfordítását célozza. Ám a változás a szívekben és a gondolatokban lassan fejlődik ki.
Kormányunk ugyancsak aggódik a magyar nép fogyatkozása miatt. Joggal tart egy elöregedő társadalom kialakulásától, ahol az aktív népréteg egyre nehezebben látja el a nyugdíjba vonultakat. Hogy a helyzetet orvosolja, anyagi ösztönző rendszert vezet be, mely különböző intézkedésekkel (gyed, gyes, család- és otthonalapítás, kedvező adórendszer, stb.) támogatja a születendő gyermekek számának növekedését.
Azonban mély ellentét áll fönn a polgárok nagy többségének szándéka és a politikai akarat között. A közjót képviselő állam családonként 3 gyermeket tart követendő példának, míg a párok megelégednek 1 vagy 2 gyerekkel, sőt olyanok is vannak szép számmal, akik együttlétüket leszármazottak nélkül képzelik el.
Mi történik valójában?
A férfiak és nők az uralkodó viselkedési minták szerint cselekednek. A dolgokat leegyszerűsítve három modellt különböztethetünk meg[1]:
A hagyományos minta, melyben a nő anyaszerepe dominál akkor is, ha házon kívüli kereső munkatevékenységet végez, a gyermeknevelésért ő a felelős, ő az otthon „angyala”.
- A feminista minta, amelyet a nemek teljes egyenlősége jellemez. A nő személyes kibontakozását keresi, neki is kijár a professzionális siker és a közszereplés. A „haladó értelmiség” ezt a modellt terjeszti és a hagyományos típust kifigurázza vagy megveti.
- A vegyes minta, ahol a nő és a férfi igyekszik szerepeiket összhangba hozni, a föladatokat megosztják. Mind a férfinak, mind a nőnek van házon kívüli tevékenysége, otthon pedig megállapodás szerint ki-ki ellátja a rá eső tennivalókat.
A három modell közti viszony változóban van. Az első modell vonzereje csökken, a második és a harmadik modell lesz egyre népszerűbb. Ezt a tendenciát egy általános folyamaton belül figyelhetjük meg, melynek legmarkánsabb jeleit így fogalmaznám meg:
A formális házasságkötések (polgári, egyházi) száma csökkenőben van. Amikor egy pár kialakult, sokszor megelégszik az egyszerű együttlakással, kapcsolatát a magánszférában kívánja tartani. A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen típusú életmód kevesebb születést eredményez, mint a házasok esetében.
Bármilyen legyen is az együttélés formája, a párok által kialakított tartós együttlét későbbi életkorban jön létre, mint a régebbi nemzedékek idejében. A gyerekvállalás határozata is később jelenik meg. Az első gyermek megszületésekor az anyák életkora egyre magasabb. A gyerek nélküli kettesben élés kevesebb gonddal jár, és a legtöbben várnak a gyerekvállalással, míg a pár karrier- és anyagi helyzete konszolidálódik.
Még egy fontos tényezőt említek meg, a születésszabályozás elterjedt gyakorlatát. A gyermekvállalás tervezhető lett. A fogamzásgátlás a Pincus pirula elterjedése előtt a férfi gondja volt: mit kell tennie, hogy a szexuális aktusból ne szülessen gyerek. A biztos fogamzásgátló szerek megjelenése megfordította a helyzetet. Immár a nő kezdeményezése lett döntő: mikor hagyja abba a fogamzásgátlást, hogy legyen gyerek.
Végezetül fölteszem a kérdést: a kormány által kezdeményezett ösztönző politika elegendő lesz-e ahhoz, hogy megváltoztassa a társadalomban érvényben lévő magatartásokat, véleményeket, szokásokat, értékeket? A szociológia azt tanítja nekünk, hogy ezen a téren az egyéni döntések csak hosszú távon változnak. A politikai döntés a tendenciák gyors megfordítását célozza. Ám a változás a szívekben és a gondolatokban lassan fejlődik ki.
Ez a megállapítás azt a következményt vonja maga után, hogy nem érdemes bármit is tenni? Koránt sem.
Az ösztönző politika biztosan eléri a célját, amikor a párok arra vágynak, hogy gyermekeik legyenek, és ezt a vágyat anyagi okokból nem tudják megvalósítani. A kézbe kapott juttatás segíti a vágy elérését. A központi hatalomnak többek közt az a hivatása, hogy segítsen a polgárok legitim terveinek megvalósításában. Tehát, ha megkérdőjelezhetjük az ösztönző politika hamaros hatékonyságát, kétségtelen, hogy ez a politikai irány helyes és igazságos.
Ami máris örvendetes dolog.
e-mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
prof.em. Univ.cath: de Louvain
U.I. Egy demográfus kolléga, aki jó humorú ateista, köszönetet mondott a keresztény családoknak, akiknek sok gyerekük van. Az ateistáknak nincsenek leszármazottaik. Így soraikat a keresztény szülők töltik föl, hisz gyermekeik egy része elveszti őseik hitét, és közömbös, agnosztikus vagy ateista lesz. Így a keresztény szülők nemcsak a hazáért „dolgoznak”, hanem az „ellentábornak” is…
[1] E három modell segítségével jellemezhetjük az életben talált tényleges eseteket.