INTERJÚ

Állandó vendégszerzőnket, Oplatka Andrást kérdeztük az ellenzék nélküli svájci politikai élet sajátosságairól, a Svájci Nemzeti Bank elnökének lemondásáról és arról, hogy miként érinti az alpesi országot a pénzügyi és gazdasági válság. 

biblioblog.de
 

Mos Maiorum: A kormánytagok decemberi megválasztása után úgy nézett ki, hogy a Svájci Néppárt kiválik a több mint ötven éve a legnagyobb négy pártot magában foglaló kormánykoalícióból. Ez nem történt meg januárban, pedig a végeredmény az is lehetett volna, hogy hosszú idő után először lett volna a szó klasszikus értelmében vett ellenzék a svájci parlamentben.
 

Oplatka András: A helyzet az, hogy a Svájci Néppárt esetében a kormánykoalícióból való kilépés meglebegtetését inkább zsarolási potenciálként használták. A Néppárt számára ugyanis gyümölcsözőbb szituációnak tűnik, hogy ugyan benne vannak a kormányban, annak minden előnyével, de ugyanakkor a kormányon belül állandóan ellenzéket is játszanak. Ha úgy tetszik két kártyapartiban vesznek részt egyszerre. Ugyanakkor az is sejthető, hogy a Néppárton belül is vannak ellentétek, amelyek a relatívnak mondható választási vereségük után felszínre is törtek. Nyilvánvaló, hogy voltak olyanok, akik az ellenzékbe vonulást komolyan gondolták, de úgy tűnik, hogy a többség ezt ellenezte.
 

MM: Hogyan kell elképzelni ezt a kint is vagyunk bent is vagyunk játszmát? Ha egyszer nekik nem tetsző döntés született a kormányülésen, akkor azt a kollegialitás jegyében a nyilvánosság előtt ők is képviselik, vagy pedig kibeszélnek, kihátrálnak mögüle?
 

OA: Ezt úgy kell elképzelni, hogy a kormányban lévő képviselőjük vállalja a kormány egységes álláspontját, de hogy ezt nekik pártként is vállalniuk kell, az már nincs sehol megírva. A parlamenti párt tehát képviseli saját álláspontját, akár a kormányba küldött minisztere ellenében is.
 

MM: A frakció és a kormányba delegált tag közötti függetlenség azért is működhet, mert a kormány nem függ a parlamenti többség bizalmától. Ha egyszer a parlament megválasztotta a minisztereket, akkor négy évig elmozdíthatatlanok a kormánytagok.
 

OA: Valóban a kormány tagjai nem válthatók le ciklus közben, ám előfordulhat – bár ez is ritka eset -, hogy a következő választások után felállt parlament nem választja újra az adott kormánytagot. Éppen ez történt 2007-ben a Svájci Néppárt akkori elnökével, Christoph Blocher-rel. A Svájci Néppárt kint is vagyunk bent is vagyunk taktikája legkésőbb ettől az időponttól datálható. De persze a svájci kormány sem mehet szembe a parlamenti többséggel.
 

bernerzeitung.ch
 

MM: A másik olyan kérdés, amely kicsit megmozgatta a svájci politika állóvizét, az éppen az ún. varázsformula felülvizsgálatának kérdése. Az 1959-ben elfogadott varázsformula szerint a négy legnagyobb parlamenti párt mindegyike delegál meghatározott számú tagot a kormányba. A probléma azonban az, hogy a parlamenti erőviszonyok és a kormányba delegált tagok száma között komoly aránytalanság alakult ki a legutóbbi időkben. A Svájci Néppárt éppen ezért ennek az újratárgyalását szorgalmazta.
 

OA: A varázsformula eltörlésének vagy újrafogalmazásának igénye leginkább attól függ, hogy valaki része-e a varázsformula kialakította konszenzusnak vagy sem. A Zöldek (GPS) és a Liberális Zöldek (GLP), akik nem küldhetnek képviselőt a kormányba, nyilván azt állítják, hogy a varázsformula nem biztosítja a társadalom minden szegmense számára az igazságos képviseletet. Másrészről a varázsformulán belüli pártok közötti egyetértés is megbomlott akkor, amikor 2007-ben Blocher-t nem választotta újra kormánytagnak a svájci parlament, hiszen a Svájci Néppártnak két hely járt volna kormányon belül a formula alapján. Ráadásul a Néppártból kivált Demokrata Párt (BDP) ugyanúgy egy képviselőt küld a kormányba, mint a Néppárt, noha a Svájci Néppárt 25 százalékával szemben ők alig több mint 5 százalékot értek el a választásokon. Ebből kifolyólag a varázsformula ma már eleve nem az, ami kezdetben volt: az egyik törpepárt küld képviselőt a kormányba, a többi viszont nem, miközben a legtöbb szavazatot kapott Svájci Néppárt csak egy képviselőt küld a kormányba. A Svájci Néppárt mögött végzett szociáldemokraták (SP), liberálisok (FDP) és kereszténydemokraták (CVP) viszont kettőt.
 

MM: Ennek ellenére nem látszódik az az erő, amely abba az irányba hatna, hogy rövid időn belül újratárgyalják a varázsformulát.
 

OA: Valóban, a meglévő feszültségek ellenére nem látszódik, hogy a közeljövőben újratárgyalnák a formulát, miközben mindenki tisztában van vele, hogy az már rég nem igazságos.
 

MM: A pénzügyi és gazdasági válság kellős közepén csücsülünk, Svájcból azonban nem nagyon hallani olyan híreket, hogy sztrájkolnának, megszorításokra lenne szükség. Úgy tűnik, mintha az egyetlen problémát a túlzottan erős svájci frank okozná. Érződik egyáltalán a válság Svájcban?
 

OA: A válság érződik, és a legnagyobb probléma valóban a túlzottan erős svájci frank. Tavaly augusztusban a svájci frank már elérte az euróval szemben a paritást is, noha néhány hónappal azelőtt még másfél frankot kellett adni egy euróért. No, ekkor lépett közbe a Svájci Nemzeti Bank, megszabta, hogy 1,20 alá nem engedik frankot erősödni. Azt persze nem lehet tudni, hogy a Svájci Nemzeti Banknak ez mibe kerül, erről nincsenek hivatalos adatok, ha úgy tetszik, ez titok. Voltak olyan feltételezések, hogy a piac inkább nem igyekezett tesztelni, hogy Svájci Nemzeti Bank mennyi devizát áldoz arra, hogy ezt a szintet tartsa. Inkább az volt a közhangulat, hogy elfogadják a Svájci Nemzeti Bank bejelentését, miszerint az 1,20-as szint alá süllyedést nem fogják megengedni. Hozzá kell tennünk, hogy a Nemzeti Bank bejelentésére beállt 1,20-as szint is egy roppant alacsony szint. A probléma az, hogy a túlzottan erős svájci frank a svájci ipart károsítja: a cégeknek frankban kell fizetniük az alkalmazottaik sokszor nem is túl alacsony bérét, miközben a külföldre eladott végterméket vagy dollárban vagy euróban fizetik meg nekik. A svájci ipar ezért rettenetesen nyög még az 1,20-as szint miatt is, csak igen keskeny nyereségi sávokkal tudnak kalkulálni. Ez pedig a svájci export és így a foglalkoztatás számára is egy rendkívül kemény probléma. Ráadásul nem úgy tűnik, hogy hosszabb távon valami megoldás kínálkozna. Ugyanakkor a dolog fordítottja az, hogy a svájci turizmus, a szálloda- és vendéglátóipar az Európából vagy az Egyesült Államokból érkező turisták és idelátogatók számára rendkívül drágává vált. Ezt csak részben tudják ellensúlyozni a legutóbbi időkben Kínából és Oroszországból érkező gazdagabb turisták. A lakosság mindeközben arról panaszkodik, hogy rendben van, erős a svájci frank, de akkor ennek az importáruk árában is meg kellene jelennie, azaz ezeknek viszont olcsóbbnak kellene lenniük. Hát ez egyáltalán nem jellemző. A helyzet az, hogy a nagy- és kiskereskedők ezt a nyereséget szégyentelenül zsebre teszik.
 

MM: A munkavállalók szempontjából nézve érzékelhető a válság? Elbocsátások, üzembezárások, munkahelyek megszűnése?
 

OA: Voltak esetek, amikor egyes vállalkozások azt mondták, hogy a nem tudják tovább finanszírozni vállalkozásaikat svájci frankban, és elvitték az üzemet Thaiföldre vagy Távol-Keletre.
 

Philipp Hildebrand és neje (tageszeitung.ch)
 

MM: Említette a Svájci Nemzeti Bank szerepét a válságkezelésében. Magyarországra is eljutott az a hír, amely szerint a Svájci Nemzeti Bank elnökének felesége pénzügyi spekulációkban vett volna részt, mégpedig a férjétől származó bennfentes információk alapján. Sőt az elnök le is mondott. Mindez a politikai kultúra gyakorlata szempontjából érdekes számunkra. Hogyan működött mindez a gyakorlatban?
 

OA: Nos, valóban kiderült, hogy a Svájci Nemzeti Bank elnökének a felesége, aki egy üzletasszony, néhány nappal az előbb említett bejelentés előtt, miszerint a Nemzeti Bank be fog avatkozni a svájci frank árfolyamába, ha jól emlékszem olyan félmillió svájci franknyi tranzakciót hajtott végre, amiből talán néhány tízezer frank nyeresége volt. Persze azonnal felmerült a gyanú, hogy családon belül az asszony tudott a Nemzeti Bank néhány nap múlva bejelentett intézkedéséről, és ennek fényében spekulált. Philip Hildebrand a hírre reagálva először is azt állította, hogy felesége nem tudott a készülő bejelentésről. Persze ezt akárki mondhatja, viszont az tény és bizonyítható, hogy ő mihelyst családon belül erről az üzletről tudomást szerzett, a bankon belül őt ellenőrző testületnek azt azonnal bejelentette. Azok tudomásul vették és nem kifogásolták. Egyes meglátások szerint persze azért nem kifogásolták, mert elég bőre vannak szabva az etikai szabályok a Nemzeti Bankban. A végeredmény az lett, hogy a bankelnök egy szép napon, de relatíve gyorsan, odaállt a sajtó elé és azt mondta: „ebben a történetben többen hazudtak, én nem.” Ezek alatt a többek alatt egyébként a Svájci Néppárt egyes képviselőit értette. Majd elmondta, hogy tiszta a lelkiismerete és a szabályoknak megfelelően járt el, de hozzátette, hogy ez utóbbit nem tudja bizonyítani. És mivel nem tudja bizonytani, ezért árnyék vetül rá és vele együtt a funkcióra, ezért inkább lemond.
 

MM: Tanulságos történetnek tűnik a dolog a magyar olvasó számára is, akik nem nagyon vannak hozzászokva, hogy egy politikus vagy éppen a Magyar Nemzeti Bank elnöke már akkor is lemondjon, ha csak a visszaélés árnyéka vetődik rá.
 

OA: Mindenféleképpen tanulságos. 

 

(Az interjú második fele pénteken jelenik meg. Abban a részben a február eleji EP meghallgatás kapcsán a magyar kormány külföldi megítéléséről faggattuk a Neue Zürcher Zeitung egykori szerkesztőjét.)