A professzorasszony valami olyasmit tudott, amit ha komolyan vett volna – vagy venne most – a politikai osztály és a társadalom véleményformáló rétege, az mindnyájunkon segítene.
mptpszichiatria.hu
„Halálával nemcsak a hozzátartozókat és ismerősöket érte nagy veszteség, hanem az egész magyar tudományos életet. Olyan értékek mentén gyakorolta tudományos működését, amelyek széteső kultúrájú világunkban egyre inkább háttérbe kerülnek. Az egészséges új generációk felnevelése érdekében végzett kutatásai és előadásai éppen ezekre az értékekre és azok tudományos megalapozottságára hívták fel a figyelmet.” Ezeket a sorokat a Pázmány Péter Katolikus Egyetem rektora írta a Semmelweis Egyetem rektorának, Kopp Mária 2012 Nagypéntekén bekövetkezett halála hírére. Ha tetszik: rivális a riválisnak. A rövid üzenetben nem pusztán a halott előtti tisztelgésről van szó. Annál sokkal fontosabbról: a mi közösségeinkről és utódaink életéről.
Kopp Mária ugyanis olyan nyelven tudott beszélni társadalmunk bajairól, bűneiről és betegségeiről, ami ritkaság számba megy nagy tudósok között is. Nem valamely politikai oldal vagy ideológia irányították ugyanis. Nem a véleményformáló értelmiség szokott áltudományos igazságosztását végezte. Nem is a tudomány elvont, életidegen kifejezéseit használta, értelmezhetetlen számhalmazokkal, idegen kifejezésekbe csomagolva üzenetét. Hanem úgy tett, mintha a Holdról jött volna, s elcsodálkozna egy különös társadalmi formáció, a magyarság csoportos életvezetésén, gondolkodási és viselkedési szokásain, történelmi hagyományain és újratermelt konfliktusain. Jó szándékkal, a megérteni vágyás alapállásában, de nem kritikátlanul, ám sohasem bántóan.
Szégyellem, hogy nem ismerem a szakmunkáit. Csak azokat a nyilvános szerepléseit hallottam-láttam, amelyek közül többet újra műsorára tűzött a köz- és kereskedelmi televíziók egyike-másika a halálhír hallatán. Azért szégyellem magam, mert meggyőződésem szerint a mai magyar helyzetről nem tud érvényesen beszélni az, aki nem szembesül azzal, amit magánhasználatra Kopp-Mária modellnek neveznék el. Márpedig én szakmám szerint is, de publicistaként is veszem a bátorságot, hogy országról és nemzetről beszéljek nap nap után.
http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-882/publikaciok/tpubl_a_882.pdf
A Kopp Mária-modell lényegét a következőképp fogalmaznám meg: úgy is lehet beszélni társadalmunk bajairól, hogy 1. ne menjen el tőle az életkedvünk, 2. ne keressük az ellenséget, akire ráfoghatnánk az ügyet, 3. lássuk, hogy van alternatíva, s 4. lássuk, hogy miben is áll az alternatíva. További fontos felismerése, hogy társadalmunk alapértékeinek devalvációja nem független ugyan a politikától, de a politika nyelvén szólva aligha diagnosztizálható, s még kevésbé gyógyítható. Kulcsszavai és -témái ennek a modellnek: társadalmi tőke, középkorú férfiak halálozási rátája, a csoporthoz tartozás élettani hatásai (család, vallás, hivatás), tudatos stresszoldási stratégiák, a bizalom jelentősége, a pesszimizmus romboló hatása, a gyermekvállalás fontossága, a szélsőséges individualizmus negatív következményei, a demográfia jelentősége, a társadalmi kohéziót ösztönző tudatos társadalompolitika. Ezek persze csak ad hoc irányjelzők, nem jellemzik megfelelőképp és főleg szakszerűen a modellt, de talán mutatják azt az irányt, amely még számomra, az orvostudomány felől nézve nyilván laikus számára is kibontakozott a professzorasszony nyilatkozataiból.
http://www.tarsadalomkutatas.hu/kkk.php?TPUBL-A-882/publikaciok/tpubl_a_882.pdf
Sajnos Kopp Mária és kutatótársai eredményeit nem csak a politizáló értelmiség nem ismeri kellőképp, de félek tőle, hogy a politikai osztály sem. A rendszerváltás óta nem volt olyan kormány, amely képes lett volna őt befogadni soraiba, vagy legalább nemzetközileg is jegyzett kutatásainak tanulságait saját programjába beépíteni. Csak a második Orbán-kormány próbált hozzá közeledni, s ő kész is volt a segítségre. Korán jött halála ezt a munkát már megakadályozza, de talán nem marad nyomtalan az együttműködés. Talán érdemes lenne egy Alapítványt is létrehozni a hagyaték kezelésére.
Van ebben a hagyatékban még valami fontos, amit nem hagyhatok szó nélkül: Kopp Mária személyes példája maga is energiaforrásként működött. Mert a tudósok közül kevesen tudtak olyan átszellemülten, mégis nagyon is pragmatikusan beszélni szakmai, ugyanakkor össztársadalmi kérdésekről, mint ő (legutóbb talán Andorka Rudolf professzor volt ilyen). Ma, amikor hiányzik a példa a politikából és a társadalmi életből is, Kopp Máriát bátran példaképnek tekinthetjük, kulturális és politikai szekértáboroktól függetlenül is. Nem volt független értelmiségi, elkötelezetten volt mindannyiunk szószólója. Most már csakis rajtunk múlik, hogy képesek vagyunk-e tanulni tőle, tudományos eredményeiből, értékteremtő közéleti szerepvállalásából és személyisége varázsából. Ha nem, azzal csak felismert téziseit erősítjük meg, ha igen, kisugárzása erejét is bizonyítjuk.
