Sorozatunk második részében egy olyan politikussal foglalkozunk, aki skót létére ellenzi Skócia függetlenségét, nem szívleli különösebben Izraelt, a terrorizmus elleni háborút, a kommunistákkal, a Bradfordban élő muszlimokkal és Szaddam Husszein-nel viszont szimpatizál. Tony Blair-t lehazugozta, ezért kizárták a brit Munkáspártból, egy időközi választáson viszont éppen egykori munkáspárti mentorát legyőzve jutott vissza két év szünet után a parlamentbe a Respect nevű párt színeiben.

George Galloway
politicalbetting.com 

Egy politikai rendszer számára új arcok, vélemények, pártok megjelenése mindig üdítően hathat, azonban korántsem mindegy, hogy programjukat miként tálalják a választópolgárok számára. George Galloway ezért is számít unikumnak a brit politikai életben: igaz, már régóta szereplője az ottani közéletnek, sorozatos konfrontációkra épülő „botránypolitizálása” csaknem két év után ismét alsóházi képviselői székhez juttatta Bradfordban, elhódítva ezzel a Munkáspárt egyik, régóta erős fellegvárát. Az idén március végén történt események ismeretében paradoxnak tűnhet ugyanakkor az a helyzet, hogy az 57 éves skót politikus éppen a mostani ellenfélnél kezdte el felépíteni karrierjét.
 

Pályájának íve 1975-től emelkedett, 1987-ig, első képviselői mandátumáig mégsem sikerült döntő áttörést elérnie, leszámítva egy 1981-es botrányát, mellyel már akkor kétes hírnevet szerzett magának (egy cikkében a Labour és a kommunisták egyesülését szorgalmazta). Megnyilvánulásai mellett extravagáns magánéletével is hamar felhívta magára a figyelmet: ugyan római katolikus szellemben nevelkedett, elmondása szerint 18 éves kora óta nem ivott egy korty alkoholt sem, első feleségével történő 1999-es válása óta pedig már harmadik feleségével él együtt, akik közül ketten muszlim vallásúak voltak. Ennek gyökerei még a 70-es évek végére vezethetők vissza, amikor egy bejrúti utazás során a palesztin ügy „nagy barátjává” vált. Ez az utazás máig kihatással van külpolitikai retorikájára, ami elsősorban heves Izrael-ellenességében és a nemzetközi terrorizmus elleni háborúk (Irak, Afganisztán) éles kritikájában ölt testet. Sokoldalúságát pedig mi sem bizonyítja jobban, minthogy politikai aktivitása mellett humanitárius akciókban is tevékeny részt vállal (Mariam Appeal, Viva Palestina Aid Convoy).
 

telegraph.co.uk
 

1987-es megválasztása után 18 évig folyamatosan az alsóház tagja két glasgowi körzetből is, pályafutásának első szakasza azonban már 2003 októberében lezárult: 2001-es, a „Stop the War Coalition” vezetőjeként elkövetett kirohanásai (Blairt hazugnak nevezte, parancsmegtagadásra buzdított) eredményeképpen kizárták a Munkáspártból. Ennek ellenére 2005-ben, már a Respect színeiben (ahol 2004 elejétől politizált) ismét mandátumot szerzett. Összefonódásai a megbuktatott iraki rezsimmel (többször is járt Bagdadban, és találkozott Szaddam Husszeinnel) az elmúlt évtized közepén is felhívták rá a közvélemény figyelmét: az „Oil for Food” programból származó, gyanúsnak tűnő haszonszerzése miatt hozták hírbe 2005-ben (2007-ben felmentették), a még ugyanebben az évben bekövetkező londoni robbantásos merényletekben pedig a részvétnyilvánítás mellett felhívta a figyelmet a tarthatatlan iraki és afganisztáni állapotokra. 2010-ben, a legutóbbi általános választásokon nem sikerült mandátumot szereznie, mint ahogyan Skóciában is sikertelenül járt a tavalyi évben, egészen a bradfordi időközi választások idei megnyeréséig.
 

Politikai profilja is hosszú évtizedek során fejlődött ki, melyben már említett radikális külpolitikai nézetei mellett még a baloldali alapok is megtalálhatóak (pl.: a jóléti kiadások növelését tartaná üdvözítőnek), emellett pedig skót létére élesen ellenzi a függetlenedési törekvéseket. Nyugat-bradfordi kampánya igen intenzívnek és lényegre törőnek bizonyult, melyben nagy segítségére volt a terület előző munkáspárti képviselőjének kampányfőnöke, Naweed Hussain is. Nem igyekeztek a lehető legszélesebb réteghez eljuttatni üzenetüket, hanem a város legnagyobb vallási kisebbség, a muszlim közösség megnyerésére fókuszáltak, élesen szembeállítva az eddig bevett választási gyakorlatot („bradree”-vérségi alapon működő választás, melynek hajtóerejét az első-, és második generációs bevándorlók közötti egyfajta „klánszolidaritás” adja) saját jövőbeni, meritokratikus választást felvázoló elképzeléseivel. A Respect jelöltjeként végül március 29-én mindegyik választókerületben győzelmet aratott, melyet valószínűleg muszlimbarát kijelentései és életmódja csak még inkább alátámasztottak.
 

George Galloway és Szaddám Husszein
freedominapuritanage.co.uk
 

A most csütörtökön megtartott helyhatósági választásokat megelőző kampányt sem sikerült botrány nélkül megúsznia Galloway pártjának, a Respect-nek. Feljelentések érkeztek az egymással versengő pártok képviselő-jelöltjeitől, melyek zaklatásokról és megfélemlítésekről számoltak be, egy internetre feltett videó tanúsága szerint pedig a Respect aktivistái bűnözőknek nevezték munkáspárti ellenfeleiket, akik véleményük szerint mintegy egymillió iraki haláláért felelősek.
 

A pártnak végül öt helyet sikerült megszereznie a helyhatósági választásokon, melyet Galloway nagy sikerként értékelt, ugyanis mind a három nagyobb politikai erőtől sikerült helyet szerezniük. Meglátása szerint ugyanakkor a választásokat magabiztosan megnyerő Labour bajban van, mert Bradfordban rossz taktikát választott és nem a megfelelő jelölteket indította.
 

VEZÉRKOMMENT
 

A brit alsóház tehát egy rutinos rókával gazdagodott, ám még érdekesebb magának a „Galloway-jelenségnek” a vizsgálata. Egyrészt ugyanis Nyugat-Európában (és nemcsak Nagy-Britanniában) egyre inkább nő a bizalmatlanság és a kiábrándultság a fennálló politikai rendszer pártjaival szemben, ami elsősorban a 2008-as gazdasági világválság, és az EU-t belülről feszítő euroválság következménye, a kabinetek ugyanis mindezidáig sikertelennek bizonyultak a munkahelyteremtés és ezáltal a gazdasági növekedés beindításának területén. Éppen ezért a választópolgárok (különösen pedig a duplán hátrányos helyzetűek, elég, ha csak Bradford-ban szép számmal megtalálható ázsiai vagy afrikai felmenőkkel rendelkező ipari munkásokra gondolunk) sokkal fogékonyabbá váltak a politikai fősodortól akár merőben eltérő álláspontok, vélemények befogadására.
 

Másrészt (és ez az a tényező, ami igazán brit-specifikus) a tavaly augusztusi, a legtöbb brit nagyvárost érintő zavargások magját elsősorban a különféle okok miatt nagyon nehezen integrálható és integrálódó, elsősorban bevándorló felmenőkkel rendelkező tinédzser és huszonéves korosztály alkotta, akik között már-már riasztó arányokat kezd ölteni az állástalanság. Galloway egyébként rendkívül finom érzékkel szintén erre hegyezte ki bradfordi kampányát is, győzelmét pedig a huligánok elleni demokratikus „bradfordi tavasz”-nak nevezte a BBC „Ballot Box” című műsorában. Összességében tehát elmondható, hogy az új vélemények, nézetek csak mindaddig hasznosak egy-egy ország politikai rendszere számára, míg nem igyekeznek szétfeszíteni az adott politikai kultúra határait (különösen egy olyan hagyománytisztelő országban, mint Nagy-Britannia). George Galloway pedig ügyes politikusként, meghallva az idők szavát, élt a felkínált lehetőséggel, és hatodik ciklusát kezdheti meg a Westminsterben.
 

Kaszás Gábor