Bakó Beáta
Milos Zeman korábbi szociáldemokrata kormányfő nyerte szombaton a cseh elnökválasztást Karel Schwarzenberggel szemben. Zeman csaknem tíz százalékot vert a jelenlegi külügyminiszterre, aki a kampányban a Benes-dekrétumok éles kritizálásával vívta ki sokak szimpátiáját, vagy éppen ellenszenvét. A rendszerváltozás óta most került sor először közvetlen elnökválasztásra Csehországban – eddig a parlamentre hárult ez a feladat.
A köztársasági elnök közvetlen választását tavaly februárban iktatták a cseh alkotmányba a korábbi parlament általi választás helyett. Felmerül azonban a kérdés, hogy mi értelme volt a változtatásnak, ugyanis paradox módon a közvetlen választással párhuzamosan nemhogy erősödtek volna az államfő - eddig is jórészt csupán reprezentatív - jogai, de némileg még gyengültek is. Az ellenzékben lévő szociáldemokraták ugyanis csak akkor voltak hajlandók megszavazni a köztársasági elnök közvetlen választásáról szóló alkotmánymódosítást, ha egyúttal a kegyelmezési jogkörét miniszterelnöki ellenjegyzéshez kötik és a mentelmi jogát a hivatali idejére korlátozzák a korábbi élethosszig tartó helyett. Ezen kívül tágították a parlamentnek az államfő alkotmánysértése esetére szóló cselekvési lehetőségeit is.
A módosítás előzménye, hogy 2008-ban Václav Klaus jelenlegi államfőt csak nagy nehezen, szűk parlamenti többséggel sikerült újraválasztani, aminek nyomán hamar megindultak a politikai háttéralkukat és korrupciót emlegető találgatások, így egyre erősebb lett az igény egy átláthatóbb rendszer bevezetésére. A 2010-es választások után aztán a koalíciós alku fontos részét képezte a köztársasági elnök megválasztásának átalakításáról szóló megállapodás, amelynek egyébként a kormányzó jobbközép koalícióban is voltak ellenzői. A választás átalakítását Klaus elnök is támadta, mondván, hogy egy közvetlenül választott elnök tekintélye olyan erős lenne, hogy aláásná a parlamentáris kormányzást.
Talán ez az, amitől a legkevésbé kell tartani, ugyanis tényleges jogkörök híján a „tekintély” önmagában ehhez szerencsére édeskevés. Épp ellenkezőleg, egy gyenge köztársasági elnök közvetlen választása némileg politikai ámításnak is tűnhet, amit csak fokoz az a lehetőség, hogy ötvenezer aláírás összegyűjtésével jelöltet is állíthatnak az állampolgárok erre a kirakat-pozícióra.
Mivel a két héttel korábban tartott első körben a kilenc közül egyik jelölt sem kapott abszolút többséget, így a második körben már csak az első két helyen végzett jelöltre, Zemanra és Schwarzenbergre lehetett szavazni. Zeman 1998 és 2002 között volt szociáldemokrata miniszterelnök, most viszont az általa 2009-ben alapított, parlamenten kívüli Polgári Jogok Pártja színeiben indult az elnökválasztáson. Az arisztokrata, osztrák-cseh származású Schwarzenberg a kormánykoalícióban részt vevő liberális konzervatív Top 09 pártot vezeti, jelenleg ő a külügyminiszter. Az elnökválasztási vitában nyíltan kijelentette, hogy a Benes-dekrétumok és a kollektív bűnösség elvének alkalmazása durván sértette az emberi jogokat, a korabeli cseh társadalom pedig hibásan állt hozzá a szudétanémetek kitelepítéséhez: „Azt, amit 1945-ben tettünk, ma az emberi jogok durva megsértéseként ítélnék el. Az akkori kormány – beleértve Edvard Benes államfőt is – valószínűleg Hágában találná magát” – fogalmazott, majd azt is hozzátette: a Benes-dekrétumokat ma már nem lehet hatályon kívül helyezni, mivel ez már akkor megtörtént, mikor az emberi jogok listája a cseh alkotmány része lett. Erre ellenfele a cseh érdekek feladásával vádolta meg őt, mondván: Schwarzenberg úgy beszél, mint egy szudétanémet és a cseh nemzeti érdekeket fenyegeti.
Egy tavaly év elején publikált közvélemény-kutatás szerint a csehek csaknem fele fenntartaná a Benes-dekrétumokat, ami így is javulás a három évvel korábban mért hatvanöt százalékhoz képest. A Benes-dekrétumok körül kialakult vita összhangban volt az elnökválasztási kampány tétjével:egy szimbolikus kérdésről vitatkoztak egy szimbolikus pozícióért folytatott harcban.
VEZÉRKOMMENT
Ha abból indulunk ki, hogy a köztársasági elnök feladata az ország képviselete, kívülállóként hajlunk arra, hogy a számos külföldi kapcsolattal rendelkező arisztokrata külügyminisztert lássuk alkalmasabbnak a feladatra. A csehek nem így látták. Nem kértek a „burzsuj osztrákból”, választottak egy maguk közül való igazi szocialistát – a posztszocialista térség kortünete, még mindig. A szerencse, hogy az egésznek valójában nem sok tétje volt.
