David Cameron Európa-beszédét előre történelmi jelentőségűnek kiáltották ki. Bár az ilyesmit jobb valóban a történelemre bízni, azért el kell ismerni, egész jól összerakott szövegről van szó.

Merre leng ki az inga?
conservativehome.blogs.com

A fenti tétel alátámasztására három szinten vizsgálom a „szónoklatot”. Egyrészt megpróbálom megmutatni, milyen logikai sorra épült, s e struktúra milyen szépen átlátható. Aztán néhány politikaelméletileg érdekes új vonatkozására térnék ki. Harmadrészt pedig azon gondolkodom el, hogy mint politikai cselekvőt, milyen célok mozgathatták Cameront, amikor rászánta magát, és milyen következményei lehetnek a beszédnek.

A bevezetője nyilvánvalóvá teszi, hogy a szónok konzervatív államférfi: bár a témát Európa jövőjében jelöli meg („Ma délelőtt Európa jövőjéről akarok beszélni.”), hagyományelvűként mégis a múlttal kezdi: „De először emlékezzünk a múltra!” A múlt a második világháború pokla, és az erre feleletül kigondolt Európai Unió, mely szerinte az Elysée Szerződésben öltött testet, 50 évvel Cameron beszédének elhangzása előtt, s mely azóta tartós békét hozott a kontinensen (némi balkáni intermezzóval).

de Gaulle és Adenauer aláírja az Elysée Szerződést, Párizsban, 1963 január 22-én
bundesfinanzministerium.de, Ernst Schwahn

Ám a dicső múltról hamar átfordulunk a válság sújtotta jelenre, onnét pedig a bizonytalan és kihívásokkal teli jövőre vethetjük vigyázó szemünket.

A jövő kihívása Cameron szerint inkább a prosperitást, mint a békét veszélyezteti (legyen neki igaza!) Ráadásul hangsúlyozottan a szigetország perspektívájából tekint a jövőre. Brit perspektívából. S milyenek a britek szerinte? Függetlenek, egyenesek, szenvedélyesek, de inkább gyakorlatiasak mint emocionálisak, és nyitottak. A szigetükön sem elszigeteltek. A nemzeti érdekük mellett Európa sorsáért is felelősséget éreznek.

Márpedig Európa sorsát most szerinte legalább három veszély fenyegeti: az eurózóna válsága, a versenyképesség csökkenése, és a demokratikus deficit. A három bajra öt orvosságot kínál. Ezek sorra:

- a versenyképesség fokozása – mégpedig az egységes piac (single market) révén,

- a flexibilisebb intézményi struktúra – egy „hálózati” Európa létrehozása által,

- a Brüsszelre átszállt hatalmi jogosítványok egy részének visszatelepítése a nemzetállamokba,

- a demokratikus elszámoltathatóság fokozása azáltal, hogy a nemzeti parlamentek szuverenitását megerősítjük,

- az eurózónába be nem lépett országokkal szembeni fair eljárás Brüsszel részéről.

Ám a brit miniszterelnök a legfontosabbnak mégis azt látja, hogy a bizalmat sikerüljön visszaállítani Európával szemben, a kiábrándult lakosság körében. Ehhez pedig szerinte – legalábbis az Egyesült Királyságban biztosan – referendumra lesz szükség. De nem azonnal, hanem megfelelő felkészülés és az Unió alapelveinek újratárgyalása után, mert a jelenlegi üzemmódban nem fog tudni megküzdeni a válsággal a kontinens. Akár egy új szerződést is el tud képzelni a szónok, de minimumként azt szabja, hogy a britek és Európa közti viszonyt szabályozzák újra.

S ha ez megvan, csak akkor kell megszavaztatni a briteket arról, hogy tagok kívánnak-e maradni e feltételek mellett az európai szövetségben, vagy sem.

Talán ebből a vázlatos összefoglalóból is kiderül, hogy Cameron beszéde nem csupán az a szokásos brit szkeptikus lamentálás, amelyet a szigetország politikusaitól és polgáraitól is unos-untalan hallhatunk. Másodjára ezért arra érdemes kitérni, hogy milyen új gondolatok merültek fel e szövegben.

Két újdonság mindenképp akad. Az első mindjárt a „hálózati” elven szervezett Európa gondolata. Tudjuk, a Barabási Albert-Lászlóék által kezdeményezett hálózat-elmélet milyen divatos tudomány manapság, ám alkalmazása az európai intézményrendszer átalakítására még újdonság-erővel bír. Mint ahogy új értelmet nyerhet az új megállapodás (new settlement) kifejezés, ha Európával kapcsolatban egy brit politikus használja visszatérőleg. Hiszen a brit történelemben jól meghatározott jelentéssel bír e fogalom – az Act of Settlement (Törvény az Egyezségről, 1701) kulcsszerepet játszott abban, hogy az Egyesült Királyság létrejöjjön. Vajon lesz-e új európai Act of Settlement – ez Cameron beszédének igazi kérdése. S ez bizony újfajta kérdésfelvetés – noha számos európai politikus utalt már arra, hogy a válság után nem zakatolhat változatlan formában Európa tovább.

Végül térjünk ki a beszéd elemzésének harmadik lehetséges dimenziójára. Próbáljuk úgy olvasni a szöveget, mint ami önmagában is „performatív aktus”, vagyis, mint minden beszéd a politikában, nem csak jelent valamit, hanem végre is hajt valamit. Más szóval, hogyan gondolja újra magát (s a konzervatív pártot, az országot, és akár Európát magát is) reményei szerint Cameron a beszéddel?

Először is a párton belüli kritikát szeretné vele elhallgattatni, és riválisaival szemben erőt mutatni. Európa ugyanis a konzervatívok Akhillesz-sarka. Másfelől pedig Cameron népszerűsége bizony nem a legmagasabb, még saját táborán belül sem.

Cameron egyik párton belüli riválisa London polgármestere, Boris Johnson
Geoff Pugh/Rex Features

Ezért kell hosszú hajrát indítania a következő, 2015-ös választás előtt, s e választási kampányban felvállalni azt, hogy igenis, a néphez fordul a politika, hogy kimondják az ítéletet Európa ügyében. Ami nem jelenti azt, hogy Cameron Európa-ellenessé vált volna. Azt éppen nem – lásd a beszéd végén elhangzó szenvedélyes Európa-párti érveket. A beszéd célja épp az, hogy úgy kezelje az Európával szembeni ellenszenv mind hangosabb kritikáját, hogy ne kelljen szembefordulnia Európával. Vagyis a cél az, hogy kétfenekűvé váljon az üzenet: a briteknél az euro-szkepszis hangjaként szólaljon meg, Brüsszelben vagy Berlinben viszont úgy hangozzék, mintha az érted aggódom, nem ellened elve alapján állna. E párton belüli torzsalkodás végső kérdése, hogy maradhat-e először kormányfő-jelölt, majd pedig esetleg kormányfő is Cameron 2015-ben.

Másodszor a pártpalettán belül próbálja újra elhelyezni a konzervatívokat a beszéd. Hisz az egyik legnagyobb kihívást a következő választásokon a függetlenségpárti UKIP (UK Independence Party) megjelenése okozza a konzervatívok számára. Akik leginkább nyilván konzervatív szavazókat hódítanak el – az a 10 % körüli szavazat, amivel már most is rendelkeznek, nagyon hiányzik a konzervatívok mögül. Ezért látszik hasznosnak egy olyan függetlenségpárti füleknek is kedves ötlet, mint amilyen a referendum.

Januári közvéleménykutatási adatok szerint a UKIP már a harmadik legjelentősebb erő a brit pártok piacán
Standard/Ipsos Mori

Harmadszor Európán belül is próbál valami mozgást generálni a beszéd – érezhetően tábort próbál toborozni maga mögé a brit kormányfő. Nem véletlenül utal a holland miniszterelnökre közvetlenül is a szöveg, a reakciókból tudjuk, hogy a holland kormány milyen pozitívan fogadta Cameron felvetéseit. Ami azért érdekes, mert Hollandia nyilván hagyományosan nem tekinthető olyan Euro-szkeptikusnak, mint Anglia. És persze az eurózónán kívüli országokat is fűti a szöveg, hiszen egyenlő jogokat (fair eljárást) követel az Unión belül a zóna tagjai mellett a zónán kívül maradottak számára is. S végül a single market-ként értett hálózati Európa Cameron reményei szerint a világban is új helyzetet követelhet a legöregebb kontinensnek.

Egy beszéd önmagában persze ritkán tudja megváltoztatni a politika menetét. Ám mégis felbecsülhetetlen lehet a jelentősége, hisz – John Lukaccsal szólva – a politikában a mentalitás az első, a tettek már ebből következnek. A mentalitást pedig egy jól sikerült beszéd döntő módon tudja formálni.

snptacticalvoting.com

Cameron beszédének fogadtatásából látjuk majd, hogy vajon a kormányfőnek sikerült-e ilyen irányváltást előidéznie, s hogy él-e még a brit konzervativizmus a 21. század világában és Európájában is.