Az európai értékek védelmezőjének szerepében egy olyan bukott belga politikus tetszeleg, aki nem volt rest politikai meggyőződését megváltoztatni, ha érdekei – s a hatalom megszerzése – így kívánták.
forrás: www.eufora.net
Guy Verhofstadt, az Európai Parlament liberális frakciójának belga frakcióvezetője, nem először hallatta a hangját a Magyarországhoz kapcsolódó ügyekben. Mint ahogy évekkel ezelőtt is, most is amellett foglalt állást, hogy meg kell indítani Magyarországgal szemben az EUSZ 7. cikkbe foglalt, az uniós alapértékeket sértő tagállamokkal szembeni eljárást. Verhofstadt igen lakonikusan csak annyit közölt, hogy egyértelmű, hogy a negyedik alkotmánymódosítás miatt sérülnek az európai alapértékek. Indoklás, magyarázat, szerinte nem szükséges.
E fenyegetően hangzó üzenet hordozója kevéssé ismert a hazai közvélemény előtt, érdemes egy kicsit jobban bemutatni politikai karrierjét. A flamandok egy része úgy véli, hogy Verhofstadt igazi köpönyegforgató, aki politikai előnyökért cserébe könnyedén váltogatta karrierje során meggyőződéseit. Kezdetben neoliberális gondolatokat vallott, majd fokozatosan balra sodródott, és így jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy elmosódott a választóvonal a baloldali és a liberális pártok között Flandriában. Ez a stratégia azonban sikerre vezetett, ugyanis háromszor is betölthette a szocialisták és liberálisok együttműködésén alapuló korány miniszterelnöki pozícióját, 1999-ben, 2003-ban, és megbízott kormányfőként 2007-ben is egy rövid időre.
Pártja, a Flamand Liberálisok és Demokraták (Vlaamse Liberalen en Democraten), 1999-ben és 2004-ben megnyerte ugyan a szövetségi választásokat, azonban annak balra tolódása és a kormányhoz és így Verhofstadthoz is kapcsolódó népszerűtlen intézkedések – a belga állampolgárság megszerzésének könnyítése, a kiadások növelése a jelentős adósságállomány ellenére, a helyi választásokon szavazati jog megadása nem európai uniós bevándorlóknak, a vallón oktatási rendszer túlzott támogatása vallón nyomásra – miatt elveszítette szavazói közel egy negyedét 2007-re (1999-ben 15,4%, 2007-ben 11,8%) és így le kellett mondania vezető pozíciójáról. A most már Open-VLD-nek nevezett párt térvesztése a 2010-es szövetségi választásokon tovább folytatódott, ekkor ugyanis már csak 8,6%-ot értek el.
A két miniszteri ciklus Verhofstadt renoméját is jelentősen erodálta, „Baby-Thatcherből” (ez volt fiatalkori beceneve, utalva neoliberális gazdasági nézeteire) szociális-liberalizmusba való megtérése, és kormányának szocialista irányú intézkedései aláásták hitelességét. Politikai ellenfele, a kereszténydemokrata, későbbi kormányfő Yves Leterme egy politikai vitán 2007-ben egyszerűen feltette a kérdést, hogy „hisz-e még valaki ezeknek?” („wie gelooft deze mensen nog?”), és Verhofstadt még válaszolni is képtelen volt, annyira szíven ütötte ez mondat. Sokak szerint ez volt az egyetlen eset, amikor egy nyilvános eseményen elakadt a szava. Ebből a helyzetből az „európai ejtőernyőzés” volt a legjobb kiút, nem véletlen, hogy 2009-ben bejutott az Európai Parlamentbe. Egyes hírek szerint a balliberális oldal a Bizottság elnökeként is el tudta volna képzelni, azonban Silvio Berlusconi és Tony Blair megvétózta ezt a tervet.
Az előbbi karriert látva, látványos politikai siker jó helyezkedéssel, ezt követő belpolitikai bukás, pártja zuhanása – ne feledjük, az Open-VLD folyamatosan veszít el szavazóit –, majd az európai politikai karrier levezetésként, megalapozottan vetődik fel a kérdés, hogy vajon mennyire hitelesek Verhofsatdt értékalapú megszólalásai általában és Magyarországot illetően. Az európai értékek radikális védelmezőjének szerepe most jó pozíció számára, de az előbbiek fényében kérdéses, hogy vajon Verhofstadt meddig tart ki emellett, mi lesz, ha majd más irányból, más országokat kell megleckéztetni. Mi lesz, ha majd jön egy másik vonal, ami úgy tűnik, hogy nagyobb politikai hasznot hoz? És egyáltalán, jó az Európának, ha egy ilyen ember védi az európai értékeket?
