FARKAS VAJK
Ismét heves diplomáciai szóváltások, barátságtalan intézkedések, és flottamozgások terhelik Nagy-Britannia és Spanyolország, egyébként jónak számító kapcsolatait. Az ok egy kb. 6,5 km2-nyi félsziget rajta egy sziklával, ami körül egy kisvárosnyi ember él, a Földközi-tenger bejárata, azaz Gibraltár. Bár az elmúlt három évszázadban folyamatosak voltak a terület birtoklása körüli harcok, viták, a mostani konfliktus súlyosabbnak tűnik, mint amit megszokhattunk.
Minden valamire való európai konfliktus gyökerei évszázadokra nyúlnak vissza. 1700-at írunk, amikor meghalt a spanyol történelembe nem túl dicsőséges lapokat író, a Habsburgok belterjes házasodási szokásai miatt örökletes betegségben szenvedő II. Károly király. Károlynak egyik házasságából sem született gyermeke, elsőként kijelölt örököse idő előtt meghalt, de végül az örökösnek kinevezett Anjou Fülöp (XIV. Lajos unokája) sem járt sok sikerrel. Ezzel kezdődött a spanyol örökösödési háború a Habsburgok és a Bourbonok között, amiben gyakorlatilag egész Európa részt vett (a Rákóczi-szabadságharc is ezt a helyzetet használta ki). A spanyol örökösödési háború – amelyet egyébként a Bourbonok nyertek, e dinasztia tagja a jelenlegi spanyol uralkodó is – egy kevésbé fontos eseménye volt, amikor 1704-ben a Habsburgokkal szövetkező angolok elfoglalták a gibraltári sziklát. Az angol fennhatóságot a háborút lezáró Utrechti béke is megerősítette.
Ettől kezdve a félsziget státuszát folyamatosan vitatták, és ezek a XX. századra sem csillapodtak. Spanyolország sosem mondott le a félszigetet érintő területi igényéről, melynek a korábbi évszázadokban több esetben fegyverrel, majd az elmúlt évtizedekben diplomáciai úton igyekezett érvényt szerezni. A kérdést tovább súlyosbította, hogy a britek folyamatosan és önkényesen terjesztették ki a félszigethez tartozó területekre befolyásukat. Például az a terület, amelyen jelenleg a félsziget repülőtere áll, illetve a határsáv is későbbi terjeszkedés eredménye, amelyek az Utrechti béke értelmében nem tartoztak Nagy-Britanniához, és amely területfoglalások jogosságát a spanyolok mindig is vitatták. Ugyancsak folyamatos viták tárgya a Gibraltárhoz tartozó tengeri terület is. Amíg Spanyolország csak a gibraltári kikötő területét ismeri el brit fennhatóságnak, a már említett Utrechti béke alapján, addig a britek szerint a félsziget körüli vizekre is kiterjed a fennhatóságuk. Az ebből származó konfliktusok elsősorban a környékbeli spanyol halászok munkáját és életét nehezíti, még ha jogaiknak a spanyol kormány folyamatosan igyekszik érvényt is szerezni.
Gibraltár helyzete a közelmúltban többször is majdnem rendeződött. A II. világháború után Spanyolország felvetette Gibraltár kérdését az ENSZ-ben a dekolonizációs folyamat keretében, amire pozitív választ kapott. Az ENSZ Közgyűlése kimondta, hogy Gibraltár gyarmati helyzete sérti Spanyolország integritását és kötelezte az Egyesült Királyságot, hogy szüntesse meg a félsziget gyarmati státuszát. Ez azonban elmaradt. Ezt követően 2002-ben körvonalazódott egy újabb megoldási lehetőség, amikor a két ország megállapodásra jutott Gibraltár közös birtoklásáról, amit a gibraltári kormány által, egyesek szerint londoni intencióra kiírt népszavazás – amelyen a szavazók 99 százaléka voksolt a brit fennhatóság megtartására – akadályozott meg. Ezt követően a baloldali Zapatero kormány idején kíséreltek meg párbeszédet kezdeni a kérdésről egy bizottság keretében, amelyben egyenlő félként tag volt az Egyesült Királyság és Spanyolország mellett Gibraltár is.
Persze a Gibraltár körüli viták ekkor sem jutottak nyugvópontra és továbbra is érzékeny kérdés maradt a két ország között. Jól jelzi ezt a tavalyi, II. Erzsébet brit uralkodó trónra lépésének 60. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségek körüli diplomáciai bonyodalom is. Mindenekelőtt azzal borzolták a britek a spanyolok kedélyeit, hogy a királynőt ábrázoló képet vetítettek a gibraltári sziklára olyan méretben, hogy az jól látható legyen a spanyol területekről is.
it
Ezt tetézte a brit uralkodó fiának látogatása Gibraltárra, amit a spanyol kormány barátságtalan lépésnek tartott, és nemtetszésük jeléül felkérték az akkor II. Erzsébet meghívására Londonban tartózkodó Zsófia spanyol királynét, hogy ne vegyen részt a gyémántjubileumi ünnepségeken és térjen haza.
A legújabb konfliktus azután éleződött ki, hogy július 24-én, – aznap, amikor a tragikus kimenetelű Santiago de Compostela-i vonatbaleset történt, amelyben 79-en hunytak el – a gibraltári hatóságok a spanyolok értesítése nélkül beton akadályokat kezdtek el telepíteni a vitatott hovatartozású vizeken, akadályozva ezzel a spanyol halászok munkáját. Erre válaszul erősítette meg a spanyol kormány a határ ellenőrzését – Gibraltár brit tengerentúli területként nem része a Schengeni-övezetnek –, aminek eredményeként több kilométeres sorok alakultak ki. Emellett azt is bejelentette a spanyol kormány, hogy megfontolják egy 50 eurós díj bevezetését a határon ki és belépéskor, amelyet azoknak a spanyoloknak nem kell megfizetniük, akik Gibraltárra járnak át dolgozni. A britek értetlenségüknek adtak hangot, és nem enyhítette a konfliktust a két miniszterelnök közötti telefonos egyeztetés, sem a külügyminiszterek erőfeszítései. Az már csak növelte a konfliktus megjelenését a nemzetközi médiában, hogy éppen ezekben a napokban érkeztek – egyébként a spanyol kormány korábbi jóváhagyásával – brit hadihajók Gibraltárra.
A spanyol kormány az eddigiekhez képest határozottabban lép fel a mostani konfliktusban, és megfontolandónak nevezte azt is, hogy nemzetközi fórumok elé viszi a kérdést. Itt elsősorban az ENSZ jöhet szóba, amely több korábbi határozatában is Spanyolországnak kedvező döntést hozott és felszólított Gibraltár gyarmati helyzetének megszüntetésére. Igaz, kérdés az is, hogy vajon valóban gyarmat-e még Gibraltár.
A gibraltári kormány szerint brit tengerentúli területként, amely széles önkormányzatisággal rendelkezik, és amelynek csak a külpolitikáját és a területi védelemét intézi Nagy-Britannia, már nem tekinthető gyarmatnak. Ezzel kapcsolatban a legerősebb brit érv, hogy a gibraltáriak népszavazáson döntöttek arról, hogy az Egyesült Királysághoz akarnak tartozni. Igaz azt sem szabad elfelejteni, hogy 6000 körüli azon gibraltáriak száma, akik spanyol területen élnek, de megtartva gibraltári honosságukat ki tudják használni a gibraltári adóparadicsomi állapotokat. A brit álláspont szerint az önrendelkezés előbbre való egy másik ország integritásánál, amivel a britek ismét a népszavazási kártyát játsszák ki, mint legutóbb a Falkland-szigetek esetében.
A Falkland-szigetek azonban más okból is szóba jöhetnek. Az ENSZ-ben Spanyolországnak Nagy-Britanniával szemben lehet egy fontos szövetségese: Argentína. Argentína jelenleg a Biztonsági Tanács tagja, ami lehetőséget teremthet arra, hogy együtt kezelve, folyamatosan az ENSZ napirendjén tartsák a két kérdést, pláne úgy, hogy a következő rotációban Spanyolország is pályázik a BT tagságra. Bár a BT-ben a brit vétójog miatt nem valószínű döntés a kérdésben, de az ENSZ Közgyűlés előtt kedvező határozat születhet tekintettel arra, hogy számíthatnak például a latin-amerikai országok támogatására.
Persze Spanyolország sem teljesen egységes a kérdésben. Az ellenzéki spanyol szocialista párt, bár alapvetően egyetért a kormány célkitűzésével, arra szólított fel, hogy szövetséges országokként az EU keretein belül kell rendezni a kérdést. Ez elsősorban politikai párbeszédet jelenthet, hiszen ezzel kapcsolatban az EU-nak nem nagyon van érdemi jogköre, leszámítva a határátkelést. Érdekes, hogy az Amaiur nevű politikai formáció, amely több szálon kötődik az ETA, korábbi baszk terrorista szervezet politikai szárnyához is, szolidaritásáról biztosította Gibraltárt. Ez rávilágít arra a kérdésre is, hogy amennyiben egy nemzetközi fórum esetleg az önrendelkezést helyezné előtérbe egy ország integritásával szemben, az vajon milyen következményekkel járhat a baszk és katalán kérdésben. Persze azt sem szabad elfelejteni, hogy ez a két terület sosem számított gyarmatnak, ezért e területek szempontjából a kérdés valójában irreleváns.
Egyelőre csak találgatni lehet, hogy mi lesz a mostani konfliktus vége, esetleg történelmi igazságot szolgáltatnak-e Spanyolország számára azzal, hogy Gibraltár visszakerül a fennhatósága alá, esetleg elhal-e a nemzetközi sajtóban a téma, hogy majd egy alkalmas időben ismét előkerüljön. Ez utóbbi tűnik valószínűbbnek. Mindenesetre ez az eset is jól jelzi a sokszor nem is alaptalanul kritizált integrációs rendszerek (pl.: EU, NATO) jelentőségét. Hiszen egy hasonló, pár négyzetkilométerről szóló konfliktus nélkülük sokkal súlyosabb véget is érhetne.
