Bakó Beáta

Ne! Legfeljebb a többségi attitűdöt. A Bundestag a csaknem 80 százalékos parlamenti többséggel bíró kormánykoalíció javaslatára nemrégiben elfogadott egy ügyrendi módosítást, amely szélesíti az ellenzék jogköreit az extrém parlamenti felállásra tekintettel. Ez mindenképp egy szép gesztus, azonban ha jobban megnézzük, rájövünk, hogy a mi ellenzékünk alapból majdnem ugyanilyen kedvező helyzetben van.

Kép: kitekinto.hu

Németországban a parlamenti helyek 79,8 százalékát bíró CDU-SPD nagykoalíció kezdeményezte és el is fogadta az ellenzék jogainak bővítéséről szóló ügyrendi módosítást, amely kizárólag erre a ciklusra szól a kivételes parlamenti erőviszony-arányokra tekintettel. Egy ilyen nagyvonalú gesztus a politikai kultúra csúcsának, elérhetetlen vágyálomnak tűnhet Magyarországról nézve, ahol megszokhattuk, hogy kormánytöbbség és ellenzék jóformán képtelen együttműködni és már „csak azért is”-alapon összevesznek azon is, amiben amúgy véletlenül egyetértenének. Nálunk szinte az „elképzelhetetlen” kategóriába tartozik, hogy a többség (pláne ekkora többség) önként és dalolva kedvezményeket tegyen az ellenzéknek. Mégis a mostani német módosítást a magyar szabályokkal összehasonlítva az derül ki, hogy a mi ellenzékünk már jó ideje hasonlóan széles jogokat élvez, mint amiket a német ellenzék most „egyszeri kedvezményként”, egy ciklusra megkapott.

 A német módosítás három fő kérdésre tér ki: a parlamenti vizsgálóbizottságok felállításának kezdeményezésére, a parlament összehívására és az állam részéről az Unió elleni keresetindításra a szubszidiaritás elvének megsértése miatt. Ez utóbbi azt jelenti, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés alapján a tagállamok perelhetnek az Európai Bíróságon, ha valamelyik uniós intézmény túllépte a hatáskörét, például ha olyan szabályt alkotott, amely egyébként tagállami hatáskör lenne. Azt már a tagállam határozza meg, hogy egy ilyen keresetindításhoz milyen döntés szükséges a belső jog szerint. Magyarországon a parlament – rendes többségi döntéssel – kezdeményezheti ezt a kormánynál, míg Németországban eddig a parlamenti képviselők egynegyede kezdeményezhetett ilyen eljárást. Ezt az arányt csökkentették most 120 képviselőre, ami a képviselők 19%-át jelenti. Ebben majdnem ki is merült, hogy mi az, amiben Magyarország szigorúbb.

 Az összehasonlítás kedvéért álljon is itt mindjárt egy táblázat:

A könnyített német szabályok mindenütt 120 képviselő kezdeményezési jogáról szólnak. A két ellenzéki pártnak, a Zöldeknek és a Baloldalnak összesen 127 képviselője van a 631 fős Bundestagban, így még hiányzás esetén is tudnak akciózni. Például vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezni, amihez eddig a képviselők egynegyede, most viszont 120 (azaz kicsivel kevesebb, mint egyötödnyi) képviselő is elég. Hozzá kell tenni, hogy a magyar szabályozás már húsz éve a képviselők egyötödének támogatását írja elő a parlamenti vizsgálóbizottság alakításához. (Persze ezt sem mindig könnyű elérni, emlékszünk például a zöld dossziés, Jobbikkal-össze-nem-fogós minapi esetre.)

 A vizsgálóbizottságok (és általában mindenféle parlamenti bizottságok) összetételére vonatkozóan ugyanazt írták elő a magyar és a német szabályok: a pártok a parlamenti arányuknak megfelelően képviseltetik magukat a bizottságban, úgy hogy legalább egy főt még a legkisebb párt is küldhet. A németek ezt most úgy módosították, hogy a vizsgálóbizottság egynegyedét az ellenzéki pártok adják, vagyis a teljes, 20,2 százalékos parlamenti arányukhoz képest felülreprezentáltak. (Persze ez még nem garancia arra, hogy a bizottság által meghozott többségi döntést érdemben befolyásolni tudják, de kicsivel jobbak az esélyeik.)

 A harmadik könnyítés a parlament összehívására vonatkozik: korábban ezt a Bundestag egyharmada kérhette, most pedig ehhez is elég 120 képviselő. Összehasonlításképp: a magyar szabályok eleve a parlamenti képviselők egyötödének (vagy a kormánynak, vagy a köztársasági elnöknek) a kezdeményezését követelik meg a parlament rendkívüli ülésének összehívásához.

 Amit a német ellenzéknek nyújtott engedményekkel kapcsolatban hangsúlyozni kell, az egyrészt az, hogy kizárólag erre a ciklusra szóló ügyrendi módosításokról van szó, vagyis valami olyasmiről, mintha nálunk határozott időre módosították volna a házszabályt. A Baloldalnak egyébként ez nem lett volna elég, ők ugyanezeket az alkotmányba is beleírták volna, de a javaslatukat nem fogadták el.

 Másrészt érdemes belegondolni a szabályok mögött húzódó politikai megfontolásokba és abba, hogy – bár nálunk eleve kedvezőbb helyzetben volt az ellenzék, mint a németeknél – miért tűnik innen irigylésre méltó gesztusnak egy ilyen kormányzati döntés. Talán meredek példának tűnik, de valamiképp hasonló logika lehet abban, hogy a németeknél nincs zéró tolerancia, egy sör után még simán kocsiba lehet ülni. Nálunk viszont elő kellett írni a zéró toleranciát, mert ha egy sört megengedünk, abból könnyen mindjárt három lesz – mert ugye „meg se érezzük” – és ezután jönnek a balesetek. Ezért inkább bedobtunk egy „biztos, ami biztos”-jellegű előírást.

 Valahogy így van ez az ellenzéki garanciákkal is: mi inkább lejjebb tesszük a lécet, mert tudjuk (pontosabban a jogalkotó szerencsére úgy tűnik, tudja magáról), hogy a politikusok egy centivel se fognak „feleslegesen” feljebb ugrani. És azt is tudjuk, hogy ha egy ilyen lécet egyszer bebetonoztak, akkor bármilyen körülmények adódnak utóbb, azt kell majd a gyengéknek is megugrani, mert az erősek azt fogják mondani: lám-lám, eleve milyen alacsonyra tettük, ennél többet nem engedünk.

 A németek viszont feltették a lécet egy nagyjából megfelelő magasságba, amit aztán – ha olyan különös helyzet adódik, mint most a 80 százalékos többség – esetleg lejjebb engednek egy időre. Ezt hívják nagyvonalúságnak, ami nagyon fontos eleme a politikai kultúrának. Négy év kétharmad után különösen úgy tűnik, hogy lenne tőlük mit tanulni – akár a következő kétharmadnak.