Rezsőházy Rudolf

A történészek beszámolnak a római császárság, a feudalizmus, a reneszánsz pápaság, a török birodalom eltűntéről. A mai nyugati társadalom is dekadens lenne? [1]

[1] Nyugatnak nevezem a hazánktól nyugatra és északnyugatra (Skandinávia) fekvő Európát, valamint az észak-atlanti térséget (Egyesült Államok, Kanada).

source: Eurostat

A kérdésre nehéz válaszolni, mert nincs egyetértés az ítélet kritériumai tárgyában. Például az erkölcsök lazulása egyesek számára dekadenciát jelent, míg mások szemében a szigorú és merev parancsoktól való szabadulásról van szó. Vagy a keresztény hitvilág megrendülése egyeseket szomorúsággal, másokat megelégedéssel tölt el.

             Ezeken a szubjektív ítéleteken túl lehet lépni, ha összehasonlítjuk a hanyatlással sújtott és eltűnt civilizációk történetét. Esetük tanulmányozása fölfedheti azokat a tényezőket, melyek vesztüket okozták.

             Az első ilyen faktor a politikai szférában jelenik meg. A politikai vezetőknek és intézményeknek a föladata, hogy a társadalom problémáit fölismerjék és idejében orvosolják. Ha erre nem képesek, a megoldatlan problémák fölhalmozódnak, egyre súlyosabbá válnak és végül a rendszer működését megakadályozzák, anarchiába torkolnak, összeomláshoz vezetnek. Az arisztokrácia világa, a cári Oroszország, a Szovjetunió így kerültek a történelem süllyesztőjébe.

             Minden társadalom számára nélkülözhetetlen, hogy tagjai, legalább is hallgatólagosan, együtt kívánjanak élni és ragaszkodjanak néhány alapvető értékhez, mely közösségüket megalapozza. Ha nem állnak ellen a külső veszélynek vagy nem küzdenek a belső válságjelenségek ellen, létük megrendül és eltűnésre vannak ítélve.

             A kihívásokkal szembeni tehetetlenség gyakran a gondolat és a képzelőerő kimerüléséből fakad. A gondolkodóknak nincs jövőképük, nem képesek terveket kovácsolni. Ám egy társadalom a sorsát célok kitűzésével és eszközök biztosításával vezeti sikeresen.

             Ezen a téren a Nyugat helyzete nyugtalanító. A 18. században a politikai gondolkodás virágzó. Míg a letűnőfélben lévő világ a sír felé halad, a gondolkodók könyveiben már készül a 19. század. Napjainkban a tudományokban egymást követik a fölfedezések, de nincs fogalmunk arról, hogy merre irányítsuk a szekerünk rúdját. A legismertebb doktrínák – a liberalizmus és a szocializmus - a múltból származnak, és nem találunk bennük jövőt formáló ajánlatokat. A szemlélőnek az a benyomása, hogy a kormányok főleg azzal vannak elfoglalva, hogy elődeik hibáit javítgassák. A jövő inkább félelem, mintsem alkotás tárgya.

             A politika mellett az értékek állapota ad okot gondra. A modern kultúrában szaporodnak a találmányok, gyarapodik a tudás, de az emberek nem kapnak választ olyan alapvető kérdésekre, mint a jó és a rossz mibenléte, az igaz és a tévhit közti különbség, az élet és a halál értelme. Ha e téren zűrzavar uralkodik, ha az értékek relativizálódnak, az iránytű nem mutatja az égtájakat, akkor a szkepticizmus uralkodik el. Régebben a vallás játszotta ezt az útmutató szerepet. Megalapozta a világ szemléletét, értelemadó volt, kialakította a szokásokat, áthatotta az egész életet. Térvesztése űrt hagyott maga után.

             A viselkedési és magatartási formák erősen kötődnek az értékekhez. Ezen a téren a hanyatlás korszakát az összekötő szolidaritás-szálak meggyengülése jellemzi. Az individualizmus és a csoport-egoizmus terjed el a közjó rovására. Főleg a család intézménye szenved ettől a tendenciától. A házasságok száma csökken, a válásoké nő. Különböző együttélési formák jönnek létre, melyek többnyire ingatagok. Az egyéni kibontakozás igénye árt a pár sikerének. A családi nevelés sokszor nem felel meg a társadalom elvárásainak. A gyermekek száma csökken és a születések nem biztosítják az elhaltak helyettesítését.

             A népességfogyatkozás a dekadencia egyik legföltűnőbb jele. Ennek következménye a bevándorlás. Az érkezők pótolják a munkaerő hiányát, de ha más kultúrkörből tömegével jönnek komoly integrálódási problémákat okoznak, ellenérzéseket szülnek, és az importált és a befogadó kultúra között könnyen konfliktusok törnek ki. A hazaiak identitásukat veszélyeztetve érzik. [1]

                                                                       *

             Ami a nyugati civilizációt illeti, számos jel pesszimizmusra késztet. Vannak azonban reménykeltők is: a tudomány és a technika teljesítményei, a vállalkozó szellem, a gyors reagálási képesség valódi veszély esetén (pl. a terrorizmus ellen). Még a közerkölcs tekintetében is van haladás: a történelemben soha nem látott hosszú idő óta, 70 éve a térségben a béke uralkodik. Kína, India, Brazília gyors fejlődése nem jelenti Európa alkonyát, inkább természetes fölcsatlakozásnak értelmezendő.

             A dekadencia ellen lehet küzdeni. Európában a 16. század elején jelentek meg Erasmus, Morus Tamás, Luther és a katolikus egyház is megújult. Az Egyesült Államok megingott a vietnami háború kudarca következtében, de végül is magára talált. Soha Németország történelme során nem volt annyira elpusztulva és megalázva mint 1945-ben. Ma ismét nagyhatalom.

             Amíg az életerő nem fogyott ki és vannak messzire látó, elhatározott emberek, a föllendülés átmehet a remények ábrándjaiból a valóságba.

 mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com                                      Rezsőházy Rudolf

                                                                                  Prof.em.Univ.cath. de Louvain

[1] A művészetek terén is beszélhetünk dekadenciáról. Itt nehezebb határozott állást foglalni, noha a történészek írnak hanyatló gótikáról vagy neo-barokkról (mely nem eredeti, hanem utánzás) vagy dekadens muzsikáról.