REZSŐHÁZY RUDOLF
Igyekszem erre a kérdésre megfelelni három szempontot véve figyelembe: a politikusok személyiségét, a rendszer hatékonyságát és a politikai kultúrát.
1/ A demokrácia működése és elfogadottsága nagyban függ a politikai személyzet minőségétől. A közporondra lépést nem előzi meg sem vizsga, sem erkölcsi szűrés, sem kvalitáskontroll. A kiemelkedő szerepekért versenyezni kell, és gyakran csak lassan derül ki, hogy kit mi ösztönöz: a polgártársak szolgálata, a játék izgalma, a hatalom vonzása, a hírnév terjedése, az anyagi javak, a cselekvés ördöge, a közönség tapsa vagy a győzelem mámora…Bármi is légyen az, három fő tulajdonságot várhatunk el a politikustól: szakértelmet, rátermettséget és megbízhatóságot.
A szakértelem magától értetődik, hisz a politikust a tennivalói mindig egy meghatározott munkakörhöz kötik: közbiztonság, pénzügyek, külföldi kapcsolatok, közoktatás, igazságszolgáltatás, stb. Mindegyik képzett személyeket igényel. Régen a szónoklás jellemezte a közéleti szereplőt, ma a hozzáértés. Nehezen képzelhető el olyan energiatermelésért felelős vezető, akinek nincsen szakirányú diplomája és tapasztalata.
A képesség személyes rátermettséget jelent. Nem mindenkiből lehet jó politikus. Egyesek figyelemreméltó karizmával rendelkeznek, vonzzák a választókat, lelkesedést keltenek, de taszító hatásuk is lehet. Ehhez járulhat a széles látókör, a hivatástudat, a jövőbelátás és a jövőt formáló akarat. Ezek az emberek vezéregyéniségek, tervek mozgatják őket. Politikusból államférfivé növik ki magukat.
Egy másik típus a kiváló „ügyvezető”. Az események éleslátású megfigyelője, észreveszi, hogy hol keletkeznek a problémák, időben megfogalmazza őket, és hozzálát az orvosláshoz. Rendszeresen igazgatja az ügyeket, kezeli a nehézségeket, ésszerűen cselekszik, sem nem halogat, sem nem rohan, hanem a megfelelő időben hozza meg a döntéseket. Ehhez nemcsak józan elemzés kell, de megérzés is. Ezért helyes a politikát művészetnek is tekinteni. A sikeres eljáráshoz tartozik az ügyes kommunikálás is: a közvéleményt elő kell készíteni, föl kell világosítani, az ötletet el kell fogadtatni.
Ha e két típus segítségével jól ismert személyiségeket szeretnénk osztályozni – mondjuk de Gaullet, Churchillt, Angela Merkelt… vagy Orbán Viktort, Balog Zoltánt, Varga Mihályt – hamar észrevennénk, hogy minden esetben egyedi esettel állunk szemben, ki-ki személyisége egyéni vonások vegyülete.
Ehhez hozzá kell tenni, hogy a különböző történelmi helyzetek más „right man”-t követelnek. A viharban más ember kell, mint csöndes hajózás idején. Néha a merész kezdeményezés a művészet titka, néha az alkalmazkodás az ajánlott magatartás.
A megbízhatóság minden esetben kivétel nélküli erkölcsi követelmény. Ezen a téren minden fontos, de ha a médiát olvassuk vagy hallgatjuk, úgy néz ki, hogy a közvéleményt főleg a közéletben szereplők meggazdagodása nyugtalanítja. Ezt a kérdést árnyalatosan kell kezelni. Egy dél-amerikai barátom érdekes összehasonlítást tett. Ha valaki Bolíviában meggazdagodik, mindenki azt kérdezi „hány embert lopott meg, hogy ilyen nagy vagyont szerezhessen?” Ha Amerikában meggazdagodik valaki, mindenki azt kérdezi, „hány embernek adott munkát, hogy a vagyonát megszerezze?” Az a benyomásom, hogy a magyarok inkább a bolíviaikra hasonlítanak. Szívesen szimatolnak politikusaik háza táján. Már csak ezért is fontos, hogy mindenki gondosan tegyen különbséget az „enyém” és az „övé” között. Valakinek a szénája rendben lehet, a flanc mégis gyanút kelt és elkerülendő, mert visszatetsző. Legyen a politikus életvitele megtámadhatatlan. Amikor Pokorni Zoltán egyes párttársainak „uraskodását” helytelenítette, az érintettek elodázták a válaszadást. Egyikük azzal érvelt, hogy ilyen kérdést nem szabad nyilvánosan előhozni, mert árt a párt népszerűségének. Ám a helytelen viselkedés a szavazókat megingatja.
A politikai arénában a küzdelem állandóan jelen van. Itt nyilvánul meg a résztvevők erkölcsi súlya. Milyen eszközökhöz folyamodnak: a jól érvelt, magas szintű vitához vagy a becsmérléshez, az üres vádaskodásokhoz, a trágár szavakhoz, a becsületbevágó kijelentésekhez? Főleg az ellenzékiek fordítják energiájuk nagy részét a kormányzók ellehetetlenítésére. Engem különösképp megbotránkoztatott az a csúfolódás, amikor Orbán Viktort műanyagból készült szobor ábrázolta, melyet ledöntöttek, majd levágott fejével futballoztak. Az ilyen szimbolikusnak szánt alattomos cselekedet olyan közhangulatot kelt, melyben egy fanatikus tette beláthatatlan következményekkel járhat.
Képzeljük el egy pillanatra, hogy mindenki őszinte. Az ellenzékiek elismerik, ha a kormány jó döntést hozott, és a kormánypártiak bevallják, ha tévedtek. Ki kellene próbálni legalább egy hétig, de kétlem, hogy sikerül. Ugyanis az őszinteség sebezhetővé tesz. Ha én bevallom, hogy rosszul cselekedtem, ellenfelem azonnal ugrik az alkalomra, és kegyelemdöfést ad nekem.
2/ Folytassuk a jól működő demokrácia témáját egy másik döntő követelménnyel: a rezsim hatékonyságával.
Minden politikai hatalom hivatása, hogy a társadalom problémáit megoldja. Érdekes megjegyezni, hogy amikor a közjogászok a demokrácia lényegét fogalmazzák meg, erről nem tesznek említést. Ám a demokrácia döntéshozó rendszer is. Ha nem kezeli sikeresen a közösségben fölmerülő problémákat, a megoldatlan kérdések fölhalmozódnak, kezelhetetlenné válnak, a rezsim krízisbe torkoll, elveszti legitimitását, a polgárok megváltó után óhajtoznak. Így halt meg 1933-ban a weimari köztársaság, mert a szavazók Hitlertől várták az üdvösséget. A IV. francia köztársaság szerencsésebb volt 1958-ban, mert de Gaulle készen állt, hogy a demokrácia megmentője legyen.
A demokraták a legkülönfélébb intézményi rendszereket találták ki, hogy biztosítsák a hatékony működést:
Egyes országok királyságok, mások köztársaságok.
Vannak parlamentáris demokráciák, ahol a hatalom lényege a népképviseletben központosul, másutt a kezdeményezések és a döntések jó része egy választott elnökre vagy kancellárra tartozik.
Maga a népképviselet vagy csak egy képviselőházban testesül meg, vagy megoszlik egy alsó- és egy felsőház között.
Az államgépezet lehet központosított vagy decentralizált, és az autonómiának különféle fajtái létezhetnek.
A választási rendszerek is nagyban különböznek. Itt az arányos képviselet rendszere uralkodik, ott az egyszerű választókerületi többség rendszerét követik, még másutt a kettő valamiféle keverékét fogadták el.
Az idők folyamán egyes országokban két versengő párt jött létre, máshol három párt versenyez egymással, míg megint máshol több párt képviselői ülnek a parlamentben.
Egyik megoldás sem tökéletes. Belgiumban a királyság az ország részeinek összetartó ereje. Az Egyesült Államokban az elnök erős hatalommal rendelkezik, Svájcban alig van valami szerepe. Magyarországon egy országgyűlésünk van, Németország két házzal működik. A centralizált hatalom a francia politika szerves része, Spanyolországot számos helyi autonómia jellemzi. Az arányos képviseleti választórendszer igazságosnak tűnik, azonban a szavazatok sok jelölt közötti szétszóródásának kedvez.
Történelme folyamán mindegyik ország kidolgozta sajátos intézményrendszerét, de mindegyiken van javítanivaló: a legszembeötlőbbek azok az államok, ahol jelentős és öntudatos etnikai közösségek élnek autonómiát sőt függetlenséget követelve.
Ha hazánkat hosszabb történelmi távlatban szemlélem, az a benyomásom, hogy a rendszerváltás óta kialakult egy működőképes intézményrendszer[1], de az egymással vetélkedő politikai táborok elválasztó vonalai még nem rajzolódtak ki világosan. Létezik egy jobb/bal hasadás: jobb oldalon a Fidesz hatásosan megszerveződött és gyökeret vert, de a baloldal szétesett.
Kényelmes többség birtokában a Fidesz-KDNP figyelmen kívül hagyhatja a tiltakozásokat. Azonban azok számára, akik az idő okozta erózió miatt vagy csalódásból eltávolodnak tőle, nem létezik hiteles befogadó párt[2]. Valójában hiányzik hazánkban egy balközép, feddhetetlen személyzettel és kidolgozott programmal rendelkező váltópárt[3].
3/ Elérkeztünk a jól működő demokrácia harmadik alapföltételéhez: nincs demokrácia demokraták nélkül. A demokrácia virágzása demokratikus kultúrát igényel. Egy jó alkotmány kétségtelenül megbecsülendő okirat. De ennél is értékesebbek a polgárok közti kapcsolatokat kormányzó íratlan szabályok. A demokrácia minden alkotmánytól függetlenül az együttélés művészete. Az intézmények csupán eszközök, hogy ezt a művészetet a lehető legharmonikusabban gyakoroljuk.
Sok példát sorolhatunk föl a világban, ahol formálisan a demokráciát kikiáltották ugyan, azonban önkény és zavar uralkodik. Az afrikai gyarmatok fölszámolása alkalmával a független államokat demokratikus intézményekkel látták el. Mi lett belőlük? Nem régen az „arab tavasz” hova vezetett? Talán Tunézia fejlődése tartalmaz némi ígéretet.
A demokratikus kultúra kibontakozásához nélkülözhetetlen, hogy a polgárok hallgatólagosan egyetértsenek néhány alapvető kérdésben arról, hogy mi a jó és mi a rossz, mi szabad és mi tilos. Életstílusuknak is van több közös vonása. A demokrácia nem tud gyökeret verni olyan országban, ahol az embereket mély különbségek választják el egymástól gondolkodásmódjukban, ideológiájukban, eredetükben, történelmi tapasztalataikban. Azok között, akik külön világban élnek, a párbeszéd alig lehetséges.
A demokráciát úgy is megfogalmazhatjuk mint a feszültségek és a konfliktusok rendezési módszerét. Ez csak akkor járhat sikerrel, ha a polgárok csoportjai közti távolság áthidalható. Ha a különböző vallási, világnézeti, politikai irányzatok megértik és elfogadják egymást, együttélésüket békésen rendezhetik. A tolerancia azt jelenti, hogy a polgárok nem érzik fenyegetve magukat, amikor vitába szállnak egymással. A politikai küzdelemben nincs abszolút igazság. Az ellentétes álláspontok között lehetséges a kompromisszum. Ha időlegesen két ütköző fél között az erőviszonyok egyenlőtlenek és az egyik képes is a másikat legyőzni, a bölcsesség azt követeli, hogy a győzelem sose legyen megalázó. A nyertes mindig ajánljon a vesztesnek valamiféle kompenzációt, engedményt.
*
Hogyan ítéli meg a tisztelt olvasó a magyar demokrácia politikai személyzetét, hatékonyságát és kultúráját?
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
prof.em.Univ.cath.de Louvain
[1] Minden kormány végigvitte négy éves mandátumát; az ellenzék, ha győzött, átvette a hatalmat.
[2] A Jobbik, európai értékekkel mérve, még nem minősül szalonképesnek.
[3] Csipetnyi humor: képzeljünk el egy kormányt, ahol Szanyi Tibor a nemzetgazdasági miniszter, Juhász Péter felelős a közegészségért, Kunhalmi Ágnes áll a közoktatás élén és Gyurcsány Ferenc a belügyek és a rendfenntartás főnöke… Sajnálatosnak lehet mondani, hogy az LMP-nek nem sikerül biztos gyökeret vernie.
