Rezsőházy Rudolf
Egy nemzetközi kutatás kimutatta, hogy a bantu afrikaiak többet nevetnek, mint az Európai Unió polgárai. Beninből (a volt Dahomey) visszatérve egy barátom azt mondta, hogy „kevéssel is lehet tartalmasan élni.” A „mindig több” nem jelent feltétlenül „mindig jobbat”. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a boldogságot a „mindig többtől” várjuk.
Az országokat gazdasági mutatószámaik szerint osztályozzuk: a bruttó hazai össztermék, a fogyasztás, a munkaerő termelékenysége alapján. Nem múlik el nap, hogy kormányunk ne közölné a GDP kedvező alakulását (persze ez örvendetesebb, mintha csökkenne…).
Az uralkodó paradigma szerint a szükségletek állandóan megújulnak és bővülnek. A reklámok fáradhatatlanul ismétlik, hogy boldogságunk a megvásárolandó dolgoktól függ. Fölkeltett vágyaink keresletté alakulnak át és táplálják a gazdaság gépezetét. Akik a vállalatokat birtokolják, profitra tesznek szert és ebből, ha minden jól megy, befektetnek. Így jönnek létre az új munkahelyek. Tehát, ha fogyasztunk, akkor erkölcsösen cselekszünk, mert ezzel harcolunk a munkanélküliség ellen és új munkahelyeket teremtünk. Ha mindenkinek van állása és megfelelő jövedelemmel rendelkezik, újabb szükségletek jelennek meg, melyek tovább fejlesztik a gépezetet. Ez a gépezet a mókuskerékhez hasonlítható: az állatka állandóan fut, forgatja a kereket, de sehová se érkezik meg.
Valójában, ha tárgyilagosan, történelmi szempontból szemléljük a világot, megfigyelhetjük, hogy akik egyre többet halmoznak fel, nem érzik magukat kielégítve. Miért? Mert a boldogságot mérni akarják, és nem azt értékelik, amit megszereztek, hanem azt, amit még meg akarnak szerezni. Elvesztettük a boldogságra való képességünket, mert a kívánatos dolgokra figyelünk, és nem a meglévő dolgoknak örülünk.
Mikor autót vásárolunk, elégedettek vagyunk (ha nincs rá pénzünk, megfosztottnak érezzük magunkat). Ha szomszédunk vesz egy új kocsit, a mienk hirtelen elavultnak tűnik, és a vásárlási vágy megkezdi tudatalatti menetelését. Amint elkezdjük magunkat másokhoz hasonlítani, a boldogság úgy néz ki, mint Orpheus, aki hasztalan igyekezett Euridikét elérni.
Ez a hiányérzet valószínűleg minden jövedelemszinten ugyanakkora. Különböző vizsgálatok jelezték, hogy az emberek valódi jövedelmüknél 20%-kal kívánnak többet. És amint elérték ezt a szintet, a határ feljebb csúszik.
Számomra is világos, hogy boldogok csak akkor lehetünk, ha biztos jövedelemnek örvendünk. Világos az is, hogy az igazságosság megköveteli a szegénység fölszámolását. Csak azt szeretném mondani, hogy a boldogságot nem az anyagi javak biztosítják. Lényeges összetevői nem fejezhetők ki pénzben. Mi több: ingyenesek. A nap mindenkire egyformán ragyog. A szerelmet, a barátságot, a szeretetet nem lehet megvásárolni. A természet szépségei csak arra várnak, hogy felfedezzük őket. Az olvasás, a zene, egy jó tv-műsor mindannyiunk számára hozzáférhető. Az életnek biztos van olyan területe, ahol alkothatunk is. Ezt sugallta nekem barátom is, amikor azt mondta, hogy „kevéssel is lehet tartalmasan élni.”
A gazdasági mutatók szerint osztályozott országokról alkotott kép részben hamis. Arra kellene inkább rákérdezni, vajon milyen fajta örömöket nyújtanak az egyes társadalmak. Természetesen ez nagyban függ a munka minőségétől és megbecsülésétől, de ugyanakkor magában foglalja a közhangulatot, a megfelelő ellátást az egészségügy terén, a lakás berendezésének művészetét, a család melegét és szilárdságát, a vendégszeretetet, a szolidaritást, melynek köszönhetően senki nem marad magára, a barátságot, az ünnepek vidámságát, a humort, egy kulturális infrastruktúrát (múzeumokat, színházakat, zenekarokat, tudósokat, írókat, különféle művészeket, lelkesítő oktatókat, stb.), művelt embereket…
Figyelembe véve ezeket a kritériumokat, és még másokat, hová sorolná hazánkat a kedves olvasó a nemzetek között?
mail: rezsohazy.rudolf@gmail.com Rezsőházy Rudolf
prof.em.Univ.cath. de Louvain
