Forrás: apg.ch |
KOMMENTÁR
A választópolgárok többsége általában el sem megy szavazni, Svájcot mégis a demokrácia egyik mintaországának tartják. Tegnap parlamenti választások voltak az alpesi országban, amelyen a választópolgárok alig több mint 48 százaléka vett részt.
A modern politikatudomány és a demokráciakutatás (ahogy a humán- és társadalomtudományok többsége) ma már egyértelműen a számok bűvöletében él: adatok elképesztő mennyisége vár feldolgozásra, a kutatók pedig akkor látják bizonyítva állításukat, ha az számadatokkal van alátámasztva. Nincs ez másként a demokrácia normatív teoretikusaival sem: minél nagyobb a részvételi arány a választásokon és szavazásokon, annál jobb minőségű a demokrácia. Minél többen járulnak az urnákhoz és nyilvánítanak véleményt, annál demokratikusabb egy ország – szól az érv. Igen ám, de akkor mi a helyzet Svájccal, a demokrácia egyik mintaországával, ahol az utóbbi 40 évben általában a választók alig több mint 45 százaléka vett részt a parlamenti választásokon, miközben Magyarországon egyetlen egyszer (az 1990-es választások második fordulójában) süllyedt a részvételi arány 55 százalék alá parlamenti választásokon?
A helyzet az, hogy ez a probléma igen sok politikatudós számára okozott már eddig is fejtörést, de jó választ talán még senki nem talált a felvetésre. A politikatudósok leginkább az okokat tudják feltárni, de (igazán hatékony) megoldási javaslatuk nekik sincs a probléma kezelésére.
Persze a helyzet volt azért ennél rózsásabb is: 1919-ben például még a svájciak több mint 80 százaléka élt választójogával. Az eddigi mélyponton, 1995-ben viszont alig 42 százalékuk. A többiek csak karosszékből nézték az eseményeket. Kétségkívül igaz, hogy a legnagyobb törést az ún. Zauberformel íratlan (!) szabályának 1959-es és az általános női választójognak az 1971-es bevezetése okozta. 1959 és 1979 között a választási részvétel aránya 20 százalékkal, 68 százalékról 48 százalékra zuhant. A varázsformuláról és a női választójogról/politikai aktivitásról lesz még szó a későbbiekben ezen a blogon, így most egyelőre csak arra utalnánk, hogy a svájci állampolgárok politikai aktivitását mindkettő jelentősen csökkentette. A női választók politikai aktivitása mindig is jóval a férfiaké mögött volt, és úgy tűnik, jelentős változást a tegnapi választások sem hoztak e téren.
Forrás: chaiyo.blog.de |
A varázsformula, amely szerint - szinte nagykoalícióként működve - a 4 legnagyobb parlamenti párt mindegyike delegál egy vagy két minisztert a kormányba, az elemzők szerint nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a svájciak nem látják értelmét a parlamenti választásoknak: akárhogyan is szavaznak, a végén mégiscsak az lesz, hogy a négy legnagyobb párt mindegyike kormányzópárt lesz, ellenzék pedig szinte egyáltalán nincs. Magyarán: nem érződik a választások tétje, nem arról van szó, hogy le lehetne váltani egy politikai irányvonalat, hogy radikálisan eltérő politikai kurzus kerülhet kormányra vagy hogy két (három, négy) alternatíva közül választhatna a svájci állampolgár. Bárhová is húzza a keresztet, mindig ugyanazt kapja – legalábbis kormányzati szinten. Talán jól érzékelhető a különbség kishazánk és Svájc között: az alpesi országban a kontinuitás, nálunk a radikális irányváltások jelentenek folyamatosan gondot.
A politikai inaktivitást tehát első lépésben azzal a tényezővel magyarázzak, amelyet más kontextusban az egekig magasztalnak: a svájci demokrácia konszenzusos jellege az egyik oka az alacsony választói részvételnek. A női választójog bevezetése és a varázsformula mellett harmadik tényezőként azt szokták megemlíteni, hogy a svájciak nem négy évente egyszer, hanem átlagban évente négyszer járulnak az urnákhoz. A politikai aktivitást pedig a modern demokráciákban, amelyekben a választópolgárok sokkal inkább magánéletükre mint a közügyekre összepontosítanak, nagy mértékben csökkenti, ha évente négy ügyben is jól átgondolt véleményüket kérik ki. Ráadásul a szövetségi szintű népszavazások mellett kantonális (megyei) és községi (Gemeinde) szintű szavazásokkal és választásokkal is „bajlódniuk” kell a svájciaknak, amit ugyan megpróbálnak egy napra szervezni a szövetségi szintű népszavazásokkal, ám ez nem mindig sikerül.
Az urnazárás azonban mindezek ellenére sem a demokrácia temetési szertartása Svájcban. Hogy miért is nem, arról az olvasó remélhetőleg többet fog megtudni, ha követi blogunkat.