Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Államcsőd fenyeget - mi várható?

2012. január 13. - Földi Bence
Papírpénzből tapéta Németországban
Forrás: cnbc.com

KOMMENTÁR

Már nem csak hazai, hanem külföldi elemzők is félreverték a harangokat: Magyarországon egyre nagyobb az esélye az államcsődnek. Korábbi nemzetközi példákból kiindulva igyekszünk rámutatni: ha tényleg bekövetkezik, mi várható?

 

 

Bár Giró-Szász András kormányszóvivő nemrég még cáfolta, hogy az “államcsőd szele” megcsapta Magyarországot, már nem csak az itthoni kormánykritikusok, hanem mérvadó külföldi sajtóorgánumok is aggódva figyelik egy ideje az unortodox gazdaságpolitika következményeit, bár azt megállapították, hogy Magyarországból nem lesz második Görögország. Igaz, vannak olyanok is, akik szerint nem elvetendő ötlet Orbán számára az államcsőd bejelentése. Az egyik legnagyobb piaci adatszolgáltató, a londoni székhelyű CMA Datavision szerint ötéves távlatban 39,5% az esélye a magyar államcsődnek.

Nem tisztem megállapítani, hogy az államcsőd veszélye milyen fokú, s blogunknak sem témája Magyarország gazdasági helyzete, mindenesetre a lehetőséggel számolnunk kell, s nem árt megnézni, hogy milyen precedens volt erre korábban máshol.

Németország

A nagy gazdasági világválság rendkívül rosszul érintette az első világháborúból épphogy felocsúdó és a jóvátételek terhét nyögő német társadalmat. Igaz, már 1928-ban visszaesett a kereslet, de az ipari beruházásokat folytatták, s ennek eredménye túltermelés és túlkínálat lett. Emiatt csökkenteni kellett a termelést, amit rövidebb munkaidővel, majd elbocsátásokkal oldottak meg. 1929-1930 telén már több mint hárommillió német állampolgár volt munkanélküli, s ez már messze meghaladta a munkanélküli-biztosítás lehetőségeit. A költségvetési tárgyalásokon igyekeztek megoldást találni a problémára, de az SPD makacssága politikai válsághoz vezetett: 1930. március 27-én felbomlott a koalíciós kormány.

A centrumpárti Heinrich Brüning vezetésével megalakult új kormány deflációs politikába kezdett, s nagy megkönnyebbülést váltott ki a nyomorgó németekből az 1931. június 20-i Hoover-moratórium, mely egy évre felfüggesztette a jóvátételi kötelezettséget. Rövidesen arra is fény derült, hogy a deflációs politika nem alkalmas a válság megfékezésére, sőt, inkább kiélezte azt, a munkanélküliség növekedéséhez vezetett. Az események gyors egymásutánban követték egymást, s a német nép egyre nagyobb nyomorban élt, egyre elégedetlenebb volt sorsával, valamint egyre fogékonyabb a szélsőséges eszmék iránt. A politikai erőtér meglehetősen gyors átalakulása meghozta a változást az ország élén is: 1932. márciusában Brüning megbukott, s az NSDAP (Nemzetiszocialista Német Munkáspárt) megnyerte a választásokat, megadva a végső döfést az egyébként jól megtervezett weimari államberendezkedésnek. Érdekesség, hogy Hitler később az üres államkasszából is komoly infrastrukturális fejlesztéseket tudott végrehajtani.

Heinrich Brüning elhibázott gazdaságpolitikájával csak nőtt a baj Németországban
Forrás: kirchensite.de

 

Argentína

A legutóbbi államcsőd a világból, amire emlékezhetünk, a 2001-es argentin csődhelyzet volt (miként három évvel korábban, a rubel-válság kapcsán az oroszok is átélhettek valami hasonlót). Az argentin helyzetről először az uruguayi bankárok értesültek (Uruguay-t Dél-Amerika Svájcának is nevezik), akik azt látták, hogy bőröndökkel hozzák át amerikai dollárjukat szomszédjaik a határon, s hosszú sorokban állva számlán helyezik el azokat.

Az argentin kormány befagyasztotta a megtakarításokat és bankszámlákat a krízist elkerülendő, ám ezzel a kisbefektetőket és kiskereskedőket teljesen ellehetetlenítették, s a válság továbbgyűrűzött. A fogyasztás 60%-kal visszaesett, ezt kompenzálandó a lakosság fosztogatni kezdte a szupermarketeket. 2001 decemberében negyvenezer tüntető vonult az utcára Buenos Airesben, s az elnöki palotát helikopterrel kellett elhagynia Fernando de la Rúának. Ennek képe beleégett az argentinok kollektív emlékezetébe.

A kisbefektetők sorozatosan mentek csődbe, a munkanélküliség 25%-ra nőtt, s a peso árfolyamát az amerikai dollár árfolyamához rögzítették 1:1,4 arányban.

De la Rúát öt elnök követte két hét alatt, míg Nestor Kirchner kormányzó meg nem szerezte a pozíciót 2003-ban. Ő jelentette be, hogy Argentína nem képes visszafizetni 145 milliárd dolláros adósságát (végül adósságaik 75%-át engedték el, s az IMF segítségével ezeket is átstruktúrálták, így még kedvezőbb helyzet jött létre).

Érdekesség, hogy a 2008-as válság elején is a történelem ismételni látszott önmagát: ismét pénzzel teli bőröndökkel utaztak Uruguayba az argentinok...

Nestor Kirchner nehéz időkben vette át Argentína irányítását
Forrás: cordatopografia.com.br

 

Izland

A 2008-ban kezdődött válság, mely még mindig tart, több országot is csődközeli helyzetbe taszított, gondoljunk csak Magyarországra, Írországra, Görögországra, vagy Olaszországra. Példánk mégsem ezen országok valamelyike, hanem a kis északi ország, Izland.

A többi válságsújtotta országhoz hasonlóan Izlandon is nagyobb bankok bedőlésével kezdődött a válság: három vezető pénzintézet jelentett egyszerre csődöt, 61 milliárd dolláros adósságot maguk után hagyva. Ez az ország akkori GDP-jének kb. 12-szerese volt, nyilvánvalóan senki sem akarta kifizetni.

Az izlandi koronának nem akadt vevője a piacon a csődhelyzet miatt, így árfolyama sem volt. A helyi tőzsdeindex elveszítette értékének 77%-át, s felértékelődött a devizák értéke is. Csak olyan személy juthatott külföldi pénzhez, akinek volt érvényes repülő- vagy hajójegye, a cégek viszont nem nagyon juthattak devizához, ami azért érintette nagyon rosszul a gazdaságot, mert Izland szinte minden szükségletét importból fedezi.

Az ország jegybankja kapkodni kezdett: csökkenteni kezdték a jegybanki alapkamatot (3,5%-kal, 12%-ra), ám hamar rá kellett jönniük, hogy ezzel az ellenkező hatást érik el, mint várták. Így végül 18%-ra emelték az alapkamatot az elszabaduló infláció miatt, ami novemberben 17%-os is volt. Így az ország bejelentette az államcsődöt, s mivel a bankok többsége helyi kézben volt, s Izland kicsi, elszigetelt gazdaság, az IMF segítségével viszonylag könnyen kilábalhattak a csődöt követő válsághelyzetből.

A gazdasági mentőcsomagon kívül kultúraváltással is próbálkoztak: a torokrák (és a koalíciós tárgyalások bukása) miatt lemondó Haarde miniszterelnököt (akinek kocsiját a tüntetők egyszer körbezárták és tojásokkal dobálták meg) a nyíltan leszbikus Johanna Sigurdardottír váltotta. Ő lemondatta az államcsőd miatti felelősöknek kikiáltott jegybanktanácsi tagokat, majd megkezdte a tárgyalásokat Izland csatlakozásáról az Európai Unióba.

Korabeli karikatúra az izlandi államcsődről: "...Atlantisz, Atlantisz, megtaláltuk Atlantiszt! - mondtad... Köszöntjük Izlandon!"
Forrás: expresso.pt

 

Mi várható, ha bekövetkezik az államcsőd?

Ugyan nem vagyok jós, de igyekszem néhány mondatban összefoglalni, hogy a történelmi tapasztalatok alapján milyen következményei lehetnek egy esetleges államcsődnek.

Negatív következmények - avagy miért érdemes elkerülni az államcsődöt?

  1. Az állami költségvetés összeomlik, ebből kifolyólag a szociális ellátórendszer, a közszféra akadozik, vagy teljesen le is áll, a munkanélküliek aránya a magasba szökik.
  2. Az állami valuta drasztikusan leértékelődik, akár hiperinfláció is bekövetkezhet.
  3. A lakossági bankszámlákat (főleg a devizában tárolt megtakarításokat) az állam zárolja, s ennek első jelére a lakosság megrohamozza a bankokat, hogy amíg lehet (a bankok csődje előtt), kivehessék pénzüket
  4. Az állam nem lesz képes törleszteni hiteleit, így új hiteleket sem fognak nyújtani neki. Nem lesz képes tehát egyik hitelt törlesztését egy másik, esetleg jobb kondíciójú hitellel kiváltani.
  5. Az államcsőd a legtöbb esetben a hagyományos politikai kultúrától való drasztikus eltérést eredményezi, s az adott kormány, de minimum a pénzügyminiszter bukásához szokott vezetni.

“Pozitív” következmények - avagy miért érdemes csődöt jelenteni?

  1. Ha időben sikerül bejelenteni az államcsődöt, sikerül egyeztetni a külföldi intézményekkel és az IMF-fel, akkor nem feltétlenül jár teljes káosszal.
  2. Ha világos terve van az adott ország vezetésének a válsághelyzetből való kilábalásra, akkor az adósság visszafizetését ideiglenesen felfüggeszthetik, vagy egy részét elengedhetik.

Ha a történelmi példákra tekintünk, akkor Magyarországnak gazdasági szempontból érdeke, hogy megegyezzen a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval, mert ha esetleg tényleg be kell jelenteni az államcsődöt, akkor ezen nemzetközi szervek segítsége nélkül katasztrófahelyzet állhat elő a társadalom ellátását illetően.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr833540190

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Államcsőd fenyeget - mi várható? 2012.01.16. 16:34:01

Nemzetközi példákból kiindulva igyekszünk rámutatni: ha tényleg bekövetkezik, mi várható?

Trackback: Még a naptár is ellenünk dolgozik! 2012.01.14. 01:28:31

Mi ez, ha nem balsors? Nem elég, hogy a sátán kutyái az EU, az IMF és a nemzetközi hitelminősítők képében folyamatosan belénk törlik a lábukat. Nem elég, hogy köztársasági elnökünk doktori disszertációját plágiumváddal illetik, csak mert néhány oldala ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kapucsengő86 2012.01.13. 16:58:06

Nem kötekedni akarok, de múltheti (január 5) cikkekre hivatkozol - azóta pedig történt egy s más fejlemény...

külföldi bankszámla · http://www.kulfoldibankszamla.info/ 2012.01.13. 17:15:22

Egy apróság kimaradt: hogy 2001-2002-ben Uruguay is bemondta az unalmast.
Bankügyekben a bankszámlák befagyasztását mindig megelőzi az úgynevezett "banki szünet". Ez azt jelenti, hogy amikor a lakosság megrohamozza a bankokat vagy éppen megrohamozná, akkor a bank húzza le a rolót magától vagy akár állami utasításra, de általában nem kell a pénzintézeteket utasítani, maguktól is gyorsan lépnek. Aztán bankszámlákat szoktak államcsőd nélkül is befagyasztani, lásd Brazília esetében. 1990-ben azért fagyasztották be a számlákat, hogy elejét vegyék a szuperinflációnak. Egyébként Magyarországon állandóan összekeverik az államcsőd, a banki szünet, a bankbetétek befagyasztása és a bankbetétek államosítása fogalmakat, pedig nem árt tisztában lenni velük, főleg ilyen "turbulens" gazdaságpolitikai időkben.

zuppe 2012.01.13. 17:17:02

Mi történt azóta Argentínában és Izlandon? Szerintem most irigylik őket jópáran...

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2012.01.13. 17:23:01

Az igazság az, hogy a pánikkeltés jobban fenyeget, mint az államcsőd.

Merthogy ha utánanézel, ilyen devizatartalékokkal, mint Magyarország rendelkezik gyakorlatilag lehetetlen becsődölni, még ha valaki akarná is.

Akkor miről szól az egész? Hát arról, hogy az emberek vigyék ki a pénzüket, forintról váltsák devizára, lehetőleg euróra, vagy svájci frankra, így különösebb saját tőke bevonás nélkül hisztériakeltéssel lehet gyengíteni a forintot.

Hörcher Ferenc 2012.01.13. 17:38:44

@-Astaroth-: Jogos, de talán nem árt azért körülnézni.

-Astaroth- · http://1500lm.blog.hu 2012.01.13. 17:47:13

@Hörcher Ferenc: Természetesen körül lehet nézni, csak irreleváns. Én személy szerint tudnék örülni egy államcsődnek, főleg azután amit az EU/IMF/USA hisztis kölyökként produkál az utóbbi időkben, féltve hogy elveszik a drágaszágát. No nem egy nagy drágaszág, sőt egészen apró, de szerintük mégiscsak az övék.

Örülni azért tudnék, mert államcsődnél leginkább a hitelezők buknak, senki más. Ez pedig engem kifejezetten szórakoztatna. A realitása viszont sajnos ennek kifejezetten alacsony. Túl magas a kvótánk az IMF-ben (1.03 milliárd SDR), s túl sok a devizatartalékunk (kb 32 milliárd euró), ahhoz hogy becsődöljünk. Tehát ha akarnánk is nehéz lenne, márpedig kétlem, hogy ez a terv.

tucano 2012.01.13. 17:47:39

@zuppe: Ugye viccelsz? Argentínában például az történt, hogy egy ismerősöm eladta IV. kerületi panel lakását és vett egy palotát Buenos Airesben. Közben az argentinok, meg nagyon csúnyán jártak és az "azóta eltelt időben" sem tértek teljesen magukhoz, igen messze állnak az összeomlás előtti állapotoktól, bár sokat javult a helyzet azóta, hogy éhes csordákba verődött gimnáziumi tanárok fosztogattak az utcán. Izlandon a nagy húzóerő az ingatlanszektor volt, na ez kb. még 10 évig nem fog magához térni, a pénzük ugye szemetet se ért, fogalmuk sincs, hogy mi legyen a semlegességükkel, fizetőeszközükkel. Sikerült vádat emelniük néhány bankár ellen, akiket persze fel kell majd menteni, mert ha ők spekuláltak, akkor a többi 300.000 ugyanúgy. Ja és ők nagyságrendileg jobban éltek, mint mi magyarok, gondolom ezután is így lesz, de annyira már nem és nem mi javultunk sokat:( Az államcsőd vagy gazdasági összeomlás, nevezhetjük bárhogy nem jó és utána sem lesz jó.

nekemtökmind1 2012.01.13. 17:57:26

Én csak két linket szeretnék mindenkinek a figyelmébe ajánlani, amellett hogy az államcsődöt nem népszerűsíteném:

cdn.theatlantic.com/static/mt/assets/meganmcardle/Argentina%20GDP.png

www.theatlantic.com/business/archive/2011/10/the-price-of-argentinas-default/246938/

2! év alatt érték utol magukat a kétségtelen káosz után.
A csőd, és az infláció az egyetlen VALÓS megoldás az adósságra, ugyanakkor elég gyilkos az a pár év. Mindenesetre ha bekövetkezik, akkor az minden euszkeptikus szervezet hosszútávra fog muníciót kapni, és a jobbik is kezdhet beszarni, mert egyedüli "tisztának" nevezhető jobboldali pártként reális kormányzóerőként arathat babérokat...

M. Péter 2012.01.13. 19:19:13

@zuppe: Izlandon még mindig lefele megy a GDP, Argentínában 2002-ben 15%-kal csökkent, ezt nem kell irigyelni.

T5H 2012.01.13. 19:34:28

Hogy hívták az ócskapiacokat Kelet-Európa szerte? Lengyel piac. Vajh miért seftelték végig a lengyelek fél Európát? Annyira élvezték? Élvezték, hogy a szovjet vámos fémdetektorral kutatott csempész-arany után még a nők intim részei környékén is? 75-77-ig határőr sorkatona voltam Záhonyban. Megrendítő még sok évvel később is visszagondolni rá. Ezt azoknak írom, akik bagatellizálják az államcsődöt. Meg kéne kérdezni a lengyeleket, ők átélték.

zuppe 2012.01.13. 19:49:15

@M. Péter: Izlandon 2 ev csokkenes utan tavaly mar tobb mint 2%-kal nott a GDP, Argentinaban valoban 15%-kal csokkent, ja, hoppa, azota evente 8-9%-kal nott? 9 even at? Igy mar mindjart mas...

Mindfield 2012.01.13. 19:58:24

@-Astaroth-: Ha azt a tartalékot elköltik, akkor lesz szar.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.13. 19:59:43

2-szer éltem át államcsődöt. Mindkettőt Bulgáriában. Az elsőt 1991-ben, a másodikat 1997-ben.

Bulgáriában egyik sem járt betétek befagyasztásával. Van ennél ugyanis rosszabb is: a hiperinfláció.

Bulgáriában sosem volt reformkommunizmus, ott mindig sziklaszilárd kommunista rendszer rendszer volt, a rendszer utolsó napjáig (ott éltem először 1986-1992 között). Ebből a bolgár átmenet egyik sajátossága: a dolgok nagyon gyorsan történtek, ez különösen a gazdasági téren igaz. A teljes hiánygazdaságból (melyhez képest a kádárista Mo. nyugatnak tűnt) indult, majd a bolgár leva ELŐBB lett konvertibilis, mint a forint!

Olyan döntések, melyek más országokban hosszú előkészítés után lassan lettek bevezetve, Bulgáriában sokszor egyik napról a másikra léptek életbe.

Az árak felszabadítása és a leva konvertibilitásának bevezetése pl. 1991. február 1-ján történt meg: január 31-én még állami árak voltak és a bolgár leva nem volt konvertibilis, éjfél után pedig már minden ár szabad lett és a leva meg hirtelen konvertibilissé vált. (Mo-n ez többéves lassú folyamat volt, Bulgáriában meg egy nap.)

Természetesen ez pozitív lépés volt, de hiperinflációval járt együtt.

A változás hihetetlenül látványos volt. Január végén a szófiai élelmiszerboltok még a kommunista tervgazdálkodásnak megfelelő dicstelen képet nyújtották: félüres polcok, alig néhány alapvető élelmiszer, s sorbanállás minden jobb termékért. Ezen kívül minden „luxus" kategóriájú termék csakis valutáért árusító boltokban volt kapható, a luxus kategóriába beleértve többek között a csecsemőcumit, a jobb sampont, az akkoriban - azóta ismét - divatos női sztreccsnadrágot, valamint multivitamin-készítményeket, s még számtalan árucikket. Aztán február elején ugyanezekben a boltokban sorban álló vásárlók helyett az ember plafonig halmozott termékeket láthatott, köztük olyanokat, melyek még valutásboltokban sem voltak addig kaphatók, a valutásboltok pedig igen gyorsan megszűntek, azaz egyszerűen attól fogva bolgár levával kezdtek dolgozni.

Az egyik népszerű - és valóban igen jó minőségű - bolgár termék árával tudnám leginkább érzékeltetni a sokkot: a hagyományos, bolgár tehéntejből készült natúr joghurt ára január végén 0,23 leva volt, s persze a boltokból már reggel rendszeresen kifogyott, majd ugyanez a termék február elején 1,50 levába került, s persze már nem volt gond fellelhetőségével, este is volt belőle a boltban. Abban az évben (1991-ben) az infláció meghaladta az 500 %-ot.

Az árat az átlagember fizette meg: a megtakarítások elolvadtak, az életszínvonal lezuhant, azonban ennek ellenére nem volt komoly elégedetlenség, az átlagember olyan mértékben érezte utálatosnak a kommunista rendszer áruhiányát, sorbanállásait, hogy ahhoz képest az új helyzet inkább a „kellemetlen, de tűrhető" és a „kisebbik rossz" kategóriáiban lett elkönyvelve.

Aztán másodszorra is jött egy csőd, 1996 végétől kezdődően.

1996 végén súlyos gazdasági válság alakul ki az országban, ismét elindul a hiperinfláció, a bolgár leva összeomlik napok alatt. A bolgár leva konvertibilitásának bevezetése után, 1991-ben a leva árfolyama nagyjából 1 USD = 14 BGL szinten stabilizálódik, ami jelentős eredmény, mert a nyolcvanas évek végi 4-5 levás piaci dollárárfolyam 1990 végére eléri a 20-25 levás szintet is. Ez az árfolyam 1991-től 1996 végéig lassan 60-70 levás dollárárfolyam szintre emelkedik. 1996 végén azonban elszabadul a pokol, az árfolyam naponta esik 20-40 %-kal, 1997 januárjában elérve az 1 USD = 3000 (háromezer) BGL szintet.

Mind a mai emlékszem, hogy egy haverral elmentünk pizzát enni, s az étteremben már csak dollárban voltak kiírva az árak, s ki volt téve a falra "1 dollár = x leva", s amíg bent ültünk 2-szer változott az átfolyam.

Az emberek többsége sokat vesztett, kevesek meg nyertek, mert hiperinflációban nyerni is lehet. Akinek bankkölcsöne volt levában, annak gyakorlatilag lenullázódott a kölcsöne! Persze emiatt aztán egy csomó bank csődbe ment, hiszen az összes kintlevőség hirtelen elvesztette értéke 95 %-át - ezt egyetlen bank sem tudja túlélni. Akinek meg pénze van a bankban, az meg elvesztette persze a pénzét.

Az egésznek a pozitív hozadéka persze, hogy 1997 óta a helyzet folyamatosan javul.

márta)) 2012.01.13. 20:39:36

Ha világos terve van az adott ország vezetésének a válsághelyzetből való kilábalásra, akkor az adósság visszafizetését ideiglenesen felfüggeszthetik, vagy egy részét elengedhetik."

Na.Igen! Csak az a probléma, hogy a magyar kormánynak egyelőre nincsenek világos tervei.
Ezelőtt sem voltak)? azért alakulhatott/alakult ki az a gazdasági helyzet ami most van. Nem lehet mindent a gazdasági válság" számlájára írni.
:)

2012.01.13. 20:42:47

@-Astaroth-: elég nagy ostobaságra vall szórakoztatónak találni azt, ha valaki vagyonokat veszít, legyen az akár egy tehetősebb befektető, vagy egy német kisnyugdíjas, aki magyar állampapírba fektette a hosszú évek munkájával összespórolt pénzét.

Szerinted ha a hitelező hatalmas összeget bukik, utána fog még valaha befektetni/kölcsönözni az országnak...? Magamból indulok ki: ha én hatalmas összeget veszítenék, az ziher, hogy utána a közelébe se mennék az adott állam értékpapírjainak. Olyan ez mint egy állampolgár és a bank közötti áruhitel ügylet: veszel egy plazma TV-t, utána b*szol fizetni a kölcsönt, a bank rátesz BAR-listára, aztán egy darabig el is feletheted, hogy szóba álljanak veled. Még ha hirtelen pénzre van szükséged, akkor se fognak adni.

Az államcsődöt meg elbagatellizálni nem tartom helyesnek (ugyanígy, az értelmetlen riogatást sem), kb. olyan, mint egy hajó fedélzetén elszabadult ágyú, nem tudni minek csapódik neki és mit zúz szét. Attól, hogy néhány államnak sikerült nagyobb összeomlás nélkül menedzselni, még nem biztos, hogy nekünk is menne. Különösen most, hogy Nagy Vezérünk gyakorlatilag az összes környező ország vezetőjénél kihúzta a gyufát. És nagyon úgy fest, hogy Kína és Szaud-Arábia sem igyekszik nagy pénzt hozzánkvágni, hiába haknizott tavaly náluk a Vezér.

Az Alföldön meg továbbra sem találtak sem olaj- sem gázmezőt, se aranyat, se gyémántot, se lítiumot, se ritkaföldfémet, a munkaerőnk drága, úgyhogy idetelepülő cégek tömegében sem reménykedhetünk, szóval nem nagyon tudom, mi másra is számíthatnánk, mint a csúnya külföldi befektetők és hitelezők pénzére... :-/
(A mezőgazdaságot inkább ne hozzuk fel, döglött oroszlánt nem szép dolog rúgdosni.)

márta)) 2012.01.13. 20:56:11

Bocsánat! Lehagytam)

"Nyomatékos figyelmeztetés: az EKB nagyon nyugtalan a magyar jegybanktörvény miatt"

Az euróövezeti válságkezelésről elmondta: a kormányoknak mindent meg kell tenniük a költségvetéseik egyensúlyba állításához, a strukturálisan fenntartható államháztartási politika kialakításához.

A kiigazítási programokban résztvevő államoknak a lehető leghamarabb korrigálniuk kell a célok teljesítésében bekövetkező esetleges csúszásokat.

A görög adósságleírással kapcsolatosan elmondta: a magánbefektetői részvételről való 2011. évi döntés politikai okokból érthető.
A lépésnek azonban számos kedvezőtlen gazdasági következménye van, "s most éppen ezeket éljük meg".
Az Európai Tanács decemberben világossá tette, hogy soha többé nem kezdeményeznek újabb adósságleírást, így ebben az értelemben Görögország helyzete egyedi - tette hozzá."
......
Tehát, ha arra "menne" a spekulálás, hogy elengedik az magyar államadósság felét, vagy egy részét, az feszettfejszenyele" :)

márta)) 2012.01.13. 21:11:30

Az előbbi kommentemet is folytathatnám)

Lagarde: Mi nem engedünk, nem kötünk kompromisszumot"

hm. Nem gondolom, hogy össze-vissza nyilatkoznának, mint itt nálunk (most) a kormány. Mert az nagyon trendi.
:)

márta)) 2012.01.13. 21:13:15

Nahát! nahát! Jut eszembe. Újabban lehet mindenféle cikkeket belinkelni??!!
Micsoda változás.
:))

márta)) 2012.01.13. 21:23:33

"A pénz világával nem tud szórakozni Orbán Viktor, mert el fogják söpörni

A közgazdász szerint ezt a csatát a miniszterelnök nem tudja megnyerni, az elképzelései használhatatlanok. "

atv.hu/cikk/20111215_rona_peter

Bocsánat ! Jobban szeretek másolni, mint írni.
Ehhez nem is lehet sok mindent hozzáfűzni.
:)

delvideki 2012.01.13. 22:24:36

@max val, a bircaman: ja, hasonlót a megboldogult Jugoszláviában éltem át. Ott nem volt ilyen gyors a változás, de ott már eleve mindenki márkában számolt. A hiperinfláció olyan mértékű volt a legszebb napjaiban, hogy aki reggel kapta meg havi fizetését, annak a munkaidő végeztével 30%-kal kevesebbet ért (10 tojás helyett csk hetet tudott venni). A pénzfelvétel a dinárra korlátozódott, de ott is a jogi személyek számára korlátozva volt a napi határ, a deviza pedig a "most nincs, jöjjön vissza hat hónap múlva" módba lett állítva.
És jött a deviza feketepiac, az üzemanyag feketepiac, stb...

menőmano 2012.01.13. 22:25:29

Hörcher Ferenc!

Elnézést! Nagyon remélem, hogy a minap" nem sértettem meg. Legalább is nagyon nem, csak esetleg, egy picikét.
:))

Földi Bence 2012.01.13. 22:45:29

@márta)): Igen, szerintem is ez az egyik kulcsmondat, a világos tervek egyelőre mindenképp hiányoznak.

2012.01.13. 22:48:50

@-Astaroth-: "Örülni azért tudnék, mert államcsődnél leginkább a hitelezők buknak, senki más. 2

Csak az a tízmillió magyar. Akinek a következő tíz évben nem lesz nyugdíja, egészségügyi ellátása, tömegközlekesése, akinek elvesznek a megtakarításai, ingatlanának értéke a harmadára esik-.

Te gyári hülye vagy.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 22:51:09

@márta)):

Olyan szűzies fotót tettél ki avatarnak, te rusnya.

Ne másolgasd ide be minden spekuláns véleményét. A Róna Péter egy kifejezetten undok alak. Úgy néz ki, mint egy pedofil.

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.13. 22:56:54

Én örülnék egy olyan törvények, amely a devizájukat külföldre vivőket vagyonelkobzással sújtaná.

komplikato 2012.01.13. 23:13:18

@Kara kán: Speciel én morci lennék, ha bárki az ÉN devizámra fenné a fogát. Naná, hogy kivinném a francba. Ha bárki a vagyonomra (ami nincs) fenné a fogát, azt meg megnyúvasztanám.

2012.01.13. 23:16:11

@zuppe: "Izlandon 2 ev csokkenes utan tavaly mar tobb mint 2%-kal nott a GDP, Argentinaban valoban 15%-kal csokkent, ja, hoppa, azota evente 8-9%-kal nott? 9 even at? Igy mar mindjart mas..."

Főleg annak fényében, hogy Magyarországon 2006-ig 4% körüli GDP növekedés volt.
Mikor Argentínában 17%-ot esett, itt 4,5% volt. Dollárban kifelezett Gdp változásról beszélek, mindkét esetben.

Így nindjárt más az Argentin 9% is.

Ja, Magyarországon 2008-ban mínusz (!) 6,5 % volt, igaz, Argentínában is 0,8%.

Tehát miről beszélsz, gondold át, hogy ott az emberek szegénységben éltek, mégis olyan zavargások lettek az életszínvonal, a munkanélküliség és az áruhiány miatt, hogy az elnököt (mendez) helikopterrel menekítették ki .
Olyan megmozdulások voltak, hogy nem volt ritka a halálos áldozat. A csúcs az egyetlen megmozduláson 25 halott volt!

MIRŐL BESZÉLSZ? Ez jó? Erre vágysz?

2012.01.13. 23:29:30

@nekemtökmind1: "2! év alatt érték utol magukat a kétségtelen káosz után."

Hibás következetés. nem érték utól magukat! Tíz év kellett hozzá.
Illetve jött 2008...
Amit nézegetsz, az a gdp százalékos változása .

Hörcher Ferenc 2012.01.13. 23:30:49

Bocsánat, továbbra is kerüljük a nyomdafestéket nem bíró szavakat és egymás sértegetését. Ezért kellett kicsit beavatkoznom.

Attila64 · www.sagaontour.ca 2012.01.13. 23:40:07

prolab 2012.01.13. 20:42:47

" Szerinted ha a hitelező hatalmas összeget bukik, utána fog még valaha befektetni/kölcsönözni az országnak...? Magamból indulok ki: ha én hatalmas összeget veszítenék, az ziher, hogy utána a közelébe se mennék az adott állam értékpapírjainak"

A befektetők nagyon mohók és hamar felejtenek. Csakúgy, mint a választók.

Földi Bence 2012.01.13. 23:41:32

@Attila64: Igen, ugyanis az Ön által említett folyamatok nem képezték témáját a cikknek. Ha a hosszabb távú következményeket, a válságból való kilábalást belefoglaltam volna, akkor vaószínűleg még most is írnám. Pont azért emeltem ki ezt a momentumot, hogy olvasóink érdeklődését felkeltse a kilábalás lehetőségei tekintetében is.

márta)) 2012.01.13. 23:45:49

@Kara kán:
Tessék! Jól olvasom!???
Ismerjük egymást talán? Milyen alapon tegez engem??
Hm.

márta)) 2012.01.13. 23:49:23

@Kara kán:
Még annyit!! Azt írok, és azt másolok amit Én akarok.!! Remélem világos!! Ha nem tetszik, nem kell olvasni!!! Remélem ez még világosabb.
Mi?van??!!! nem tetszik az avatarom???
Óh! Igazán sajnálom!
ennyi.

hegyilány 2012.01.14. 00:04:56

Nem kell vizionálni államcsődről. Annak beláthatatlan következményei is lehetnének.
Hatalmas feszültség van felhalmozódva a társadalom egy nagy csoportjában.
Én csak remélni tudom, hogy nem lesz.

Elnézést! Ezt a fotót (Heinrich Brüning) már megnéztem legalább tízszer.
Na.mindegy. ezt csak úgy megjegyeztem.

hegyilány 2012.01.14. 00:13:33

Ehhez a nick névhez még egy megfelelő" avatar is kellene. A @karakán-nak biztosan nagyon tetszene.
Nem kérek reakciót, választ.
köszönöm

komplikato 2012.01.14. 00:23:13

@Attila64: "Hogy a bojkott eredménye lett a II. világháború? Melyet egyébként Nagy-Britannia robbantott ki (hiszen Lengyelország megtámadása 2 ország fegyveres konfliktusa volt csak)?"
Ezt a hülyeséget te el is hiszed?
1. Nemzetközi szerződések, tudod mint most a NATO volt a két ország között, talán még köze is volt egy első világháborúhoz.
2. A konfliktus casus belli-je pár villanyoszlop volt, de rémlik valami német alakulat lengyel egyenruhában írtogatta a saját határőreit téma is. Mondjuk Hitler mindig is "jó volt" a sajátjaihoz is. Bárkit beáldozott.
3. Ha Hitler meg a slepje mindenféle nyilatkozatokat tettek ami egyértelműen háborúra és expanzióra utaltak évekkel, ha nem évtizeddel a háború előtt, akkor biztos mindenki más tehetett róla csak ők nem. Meg tök véletlenül lett a hadiipar felfuttatva, mi?
4. A háborúra elszúrt hatalmas pénzeknek meg véletlenül sincs köze annak, hogy bárkit akit ellenségnek kiáltottak ki, attól mindenét elszedtek, meg háború közben végigrabolták egész Európát ...

2012.01.14. 00:27:46

Ez a nagy baj, hogy még mindig rengetegen vannak hazánkban azok, akik fennen hangoztatják, hogy vesszenek a bankok, a befektetők, stb stb.
Valaki egyszer azért megoszthatná velem, hogyan is képzelné el a kereskedelmet, javadalmazást bankok közreműködése nélkül.
Vagy nem is létezne a "havi fizetés" intézménye? Én speciel "nemzeti összefogással" meg "keresztényi szeretettel" nem laknék jól (és gondolom más sem), szóval valami materializált fizetőeszköz azért mégis csak kellene hogy maradjon. Akkor már viszont kell valami intézményrendszer is, ami ezek cseréjét végzi... Hoppá, visszakerültünk a startvonalra :)
Nem mondom, én is fel szoktam húzni a szemöldököm, amikor hó végén meglátom a hitelkártya számlakivonatomon a kamat összegző sort, de hát ez van - használom a bank pénzét, ezért cserébe illik akkor fizetni is valamennyit. (Ráadásul nincs senkire rákényszerítve a hitel, ha nem akar kamatokat nyögni, nem kell felvenni, csak akkor el kell fogadni a nélkülözést.)
Szóval ezt a vesszen a bankrendszer ideológiát el kéne már felejteni...

aha, persze 2012.01.14. 01:09:55

@prolab: Vagy igazán rosszul következtetsz, vagy szándékosan ferdítesz (egyáltalán hogy jut eszedbe a keresztényi szeretetet vagy a nemzeti összefogás dumát idekeverni?).
A bankok megszűnésével nem tűnne el a "materializált fizetőeszköz", a készpénz eltűnését épp a bankok szorgalmazzák.
Egy apró titok: a hitelkártyáddal nem a bank pénzét használod, hanem azokét, akik betették a bankba a pénzüket ;)

sebi77 2012.01.14. 01:16:16

@nekemtökmind1: Az első grafikon el van szúrva. Szerintem a GDP növekedést mutatja, és ott ahol 100% van 0% kellene hogy legyen.

rockseiaXLL · http://nemfasza.blog.hu/ 2012.01.14. 01:28:43

elég amatőr írás, persze egy index címlapra megfelel

2012.01.14. 01:36:34

@aha, persze: Jah, meglehet, hogy kissé túlzásokba estem már így késő éjjel... ahelyett hogy aludnék :D

Csak mindig meglepődöm, amikor hallom ezeket a "fújj fújj bankrendszer, el kéne törölni mindet" demagóg szöveget és ilyenkor eszembejut, hogy szívesen végighallgatnék már egy értekezést arról, ha - tegyük fel - tényleg megszünnének a pénzintézetek, mi váltaná fel a fizetőeszközt? Olyan jellegű cserekereskedelem lenne, mint az őskorban: én gyártanék mondjuk kalapácsot, Pista bá' meg kenyeret és egyiket adnánk a másikért? :D Vagyis mi lenne a bankrendszer+pénz helyett? A "nemzeti összefogás" eszméje úgy jött a képbe, hogy amikor egyik "mélymagyar" ismerősömnek elkezdtem magyarázni, hogy milyen negatív következményei lehetnek a bankok módszeres meggyengítésének (ami jelenleg folyik az országban), akkor kaptam kb. ilyen választ, hogy "menne csődbe mind, mert a nemzet ellenségei", stb. És jobb felől rendszeresen hallok ilyen semmitmondó megnyilvánulásokat, aztán amikor visszakérdezek, akkor meg csak hümmögés van... Na mindegy, nem is kéne nekem fárasztanom magam, hogy olyasit próbáljak megérteni, amire nincs racionális magyarázat :D

A bank pénzére pedig... köszi, tudom, hogy vannak a betétesek (már amelyik még nem vitte az összes pénzét Ausztriába), akik kapnak kamatot utána, abból adja a bank a hitelt :) Figyeltem anno közgáz órán :D

2012.01.14. 01:42:10

@prolab: "mi másra is számíthatnánk, mint a csúnya külföldi befektetők és hitelezők pénzére... :-/ (A mezőgazdaságot inkább ne hozzuk fel, döglött oroszlánt nem szép dolog rúgdosni."

Hát pedig az nyilvánvaló, hogy sáfárkodásból meg biznicelésből nem lehet egy országot fenntartani... erre példa az elmúlt 20 év, és a ma látható végeredmény. Revideálni kell a gazdaság újraindítását, persze a cél elsőkörben nem az hogy export nagyhatalom legyünk, hanem hogy legalább ne kelljen a legutolsó büdös kis fokhagymát is kínából rendelni, mert nálunk már az sincs. El kéne jutni, a totális kiszolgáltatottság, és függőségből, legalább az alapvető önfenntartás állapotába...

2012.01.14. 01:49:33

@prolab: "mindig meglepődöm, amikor hallom ezeket a "fújj fújj bankrendszer, el kéne törölni mindet" demagóg szöveget"

A bankokkal nem az a baj, hogy vannak, hanem az, hogy megkerülhetetlenek, befolyásosak, és saját mohóságuk áldozatává tesznek mindent, beleértve magukat is. Egy kicsit vissza kellene billenteni az egyensúlyt, bár a kapitalizmus nevű elhibázott működésképtelen modellben csak idő kérdése, és megint felborul az egész.

aha, persze 2012.01.14. 01:55:28

@prolab:
Érdemes lenne visszaolvasnod azt amit írsz: igazán érdekes például az a megnyilvánulás, hogy csípőből állítod valamire, hogy irracionális, pedig azt mondod, még nem sikerült ebben a témában értekezned az "ellenvéleményű" oldallal.

Tényleg késő lehet már neked, mert nem sikerült megértened, hogy a bankok megszűnése nem feltétlen kellene jelentse a fizetőeszköz eltűnését, ahogyan te az állítod. Arról nem is beszélve, hogy érdemi gondolatokat vársz, de te érvek helyett a másik oldal maszatolásával és gúnyolásával indítasz.

Lehet, hogy figyeltél közgáz órán, de ennek sincs köze ide :)

aha, persze 2012.01.14. 01:56:53

@Jankove: "kapitalizmus nevű elhibázott működésképtelen modell"

Ezt észre kellene venniük végre az embereknek.

salamander 2012.01.14. 06:21:08

Nagyon várom már azt az államcsődöt.

***

venszivar 2012.01.14. 07:17:18

@aha, persze: Én már régen sejtettem,ma már tudom ! De most mi a szart csináljak.....?

passzívház tervek · http://www.passzivhaztervek.hu 2012.01.14. 08:00:52

jó ez a cikk. ezek szerint kis odafigyeléssel (türelemmel és jó stratégiával) ki lehet szakadni a reménytelennek tűnő helyzetből. ezt kéne tudatosítani az emberekben, akkor talán nem lenne ilyen rendetlenség a fejekben, és létrejöhetne akár egy politikától független konszenzus is az emberek között. utópia?

nekemtökmind1 2012.01.14. 09:06:03

@Könnyen elkaptuk, uram!: @sebi77:

Tudom, hogy hihetetlen nekem is meglepő volt amikor szembesültem vele, de 2 év alatt visszaállt a GDP.
Itt egy másik táblázat:
www.ers.usda.gov/data/macroeconomics/data/historicalrealgdpvalues.xls

Ez dollárban mutatja a változás mértékét.

jog-ász 2012.01.14. 09:32:08

sztem a devizatartalék felhasználása olyan mintha pénzt nyomtatnának, vagy öntenének a rendszerbe.
ha az államcsőd olyan országban következik be ahol 3,5millio nyugdijas és egymillió közalkalmazott van, és ez utobbiakon kivül adót joformán senki nem fizet akkor azért gáz van, mert 4,5millió ember fogyasztani sem tud, az állami kifizetések is leállnak(nyugdij, gyes, gyed, állami fizetések stb).
azért gondolom argentinának nem jött rosszul az a kis ezüst és más nemesfémek aminek bányászatában élen járnak, meg a világ nemtom hanyadik mezőgazdasága..de mi??

csoko20 2012.01.14. 10:06:51

@Kara kán: "Én örülnék egy olyan törvények, amely a devizájukat külföldre vivőket vagyonelkobzással sújtaná."

Hát, amennyit az elmúlt 2 évben összeshortoltak a fijúk, nem biztos hogy belátható időn belül megszavazzák:)

2012.01.14. 10:07:47

@nekemtökmind1: Nekem a 165-ről 167 a negyedik évre jött ki, és jól látszik, hogy közben mások fejlődtek.
Tehát ennek a négy évnek a kieső fejlődése is hozzászámolandó a hendikephez.
Amúgy aGDP csak egy mutató, önmagában nem tükrözi a gazdaság állapotát.

Mondjuk a GDP-t növelni képes a külker mérleg, amit az olcsóbb valuta is fűthet.
Egy 30%-os infláció sokat segít.

Tényleg, ez a táblázat honnan van? Mert mindenhol 15%-os visszaesést lehet olvasni, ez meg nincs annyi.

sebi77 2012.01.14. 10:27:27

@nekemtökmind1: Nekem nem az volt a meglepő hogy 2 év alatt visszaáált a GDP, hanem hogy végig az 1980-as érték körül ingadozik +-10%. Más meglepő is van rajta, ilyen kinézetű GDP görbe szerintem sehol a világon nincs. Valamint az a grafikon ellentmond a másik kettőnek is amit beraktál.

Roy 2012.01.14. 10:30:31

@énisfélek: Ez nem pánik keltés. Sajnos államcsőd esetén elég nagy a valószínűség arra, hogy zárolják a bankszámlákat. Ne félj ez lesz az utolsó lépés. Előbb Nem lesz fizetés az állami szektorban, majd a magánba se. Utánna leáll a teljes termelés,üresek lesznek a hipermarketek, és egy egyéb üzletek, majd ezt követi egy olyan infláció amilyen 1945 után volt(Milpengő, Bilpengő)csak most forintban.
Nagyon remélem, hogy ez nem következik be. Ez a csürhe banda addig eltakarodik.

Lencsés István 2012.01.14. 10:37:00

Nem fenyeget minket államcsőd , nem kell a rémhírkeltés .

Hörcher Ferenc 2012.01.14. 10:52:21

@Lencsés István: Kedves István, természetesen nem kell a rémhírkeltés, de a lehetséges alternatívák feltérképezése feladatunk.

Hörcher Ferenc 2012.01.14. 10:53:48

@passzívház tervek: A politikától független konszenzus utópia. A kompromiszzum elvileg lehetséges, és gyakorlatilag szükséges is lenne.

A bóvli kormány most már a lottóval is csal!! 2012.01.14. 11:06:21

SCMITT PÁL ÁLLJON KI ÉS TISZTÁZZA MAGÁT, VAGY MONDJON LE:

Ha hallgat, elismeri!!

Nulla tekintélye tovább romlott, nagyon gáz a magyar népre!

Mező Ferenc fideszes debreceni önkormányzati képviselő azonnali hatállyal lemondott képviselői mandátumáról, és párttagságát is felfüggesztette, miután nyelvvizsga csalási ügybe keveredett.
Mező ez utóbbit azzal magyarázta: nem akarta, hogy az eset miatt méltatlan támadás érje a Fideszt, mandátumáról pedig azért mondott le, hogy erkölcsileg ő maga se legyen támadható.

Itt a példa „köztársasági” elnök úr!

nekemtökmind1 2012.01.14. 11:08:11

@Könnyen elkaptuk, uram!:

az eredeti helyéről linkeltem ,USA mezőgazdasági minisztérium terméke.

Gondolom a visszaesés mértéke attól is függ, hogy melyik évtől számítjuk.
És abban is igazad van, hogy a GDP nem mindenható adat, ugyanakkor amikor egy ország 10 év alatt majdnem megduplázza azt az azért beszédes tud lenni.

Nem cél a csőd, de rendezetten tervezetten megváltó lehet. A rendezettségben van a lényeg, hogy ne legyen káosz.
Az a baj, hogy mindenki úgy beszél a csődről mintha az lenne a világvége, pedig inkább valami kezdete lehet.
Senki sem beszél arról, hogy mi a megoldás, csak egy újabb hitelről( ami nem megoldás, csak a szakadék felé egy új lépés) .
Pedig nem bonyolult :
2 út van az ilyen mértékű külső és belső eladósodottság kezelésére
1, ki lehet nőni
2, csődbe lehet menni

vagy lehet vegetálni , és az újabb IMF kölcsönökkel túlélni ameddig tényleg a 1000%ban G7 furulyaszójára táncolunk.
Itt csak azt kérném mindenkitől, hogy mondjon 5 országot akit az IMF húzott ki a bajból(végleg)

Nem állunk jól...

Lencsés István 2012.01.14. 11:13:04

@Hörcher Ferenc: Kedves Ferenc , akkor kell alternatívát felállítani szerintem ha tényleg reális esély van az államcsődre , de nincs erre esély .

Hörcher Ferenc 2012.01.14. 11:45:46

@Lencsés István: Szerintünk akkor, amikor erről reális esélyként cikkeznek, idehaza és külfödlön is, bizony meg kell nézni (és nem felállítani kell) ezt az alternatívát.

KenSentMe 2012.01.14. 11:56:40

Azt szokták mondani, hogy aki meg akarja enni a gólyát, annak a békát is le kell nyelnie.. ez az, amit mi sosem csinálunk meg, inkább éhenhalunk, vagy önként besétálunk a szópóba.

malloc (törölt) 2012.01.14. 14:15:39

Jajj, csúnya bankok... de amikor a betéted után kamatot kapsz azt szereted ugye? Azt is szeretni fogod remélem amikor majd rohansz hogy még kivedd és átváltsd mielőtt a segged törölheted ki vele.

komplikato 2012.01.14. 14:17:09

@Jankove: Akkor jöjjön a szocializmus nevű közismerten működő modell? Költözzek esetleg kibucba? Vagy kidolgozta már valaki a következő mindennél jobb új gazdasági és szociális világmodellt???

provata 2012.01.14. 15:42:42

dolgozni kellett volna nem csak felvenni a fizeteseket. az emberek hozzaallasa a munkahoz nem a megfelelo. mindegy csak dolgozni ne kelljen alapu.

márta)) 2012.01.14. 15:46:50

Hm. Úgy látom "dolgozott " a Hörcher Ferenc.:)
Bocsánat! De szerintem :)) kimoderált egy hozzászólásomat. Minimum egyet.
Hát én annyira sajnálom. Nem is értem??! miért teszi mindig ezt velem??
hm?
:)))

márta)) 2012.01.14. 15:57:58

@Kara kán:
Nézegesd az "avatar" fotómat! A kedvedért, egy rövid ideig "meghagyom"!! OK?????
:))))

venszivar 2012.01.14. 16:04:29

@márta)): Ilyen kék szem NINCS is.....:D

Legyen inkább piros v. sárga, de macska pupillával.:)

Kara kán · http://karakan.blog.hu 2012.01.14. 16:06:36

@márta)):

Veled nincs mit tárgyalnom, mert a blogger - ha megcsikizlek - kimoderál. Már megtette, így nem is tudhatod, hogy miről maradtál le, te szűzies tünemény.

márta)) 2012.01.14. 16:16:58

@venszivar:

Már hogyne lenne. Az Én szemem ilyen.(majdnem)!!
Komolyan.
:))

márta)) 2012.01.14. 16:23:07

@Kara kán:
Nem mondod??! Engem is nagy előszeretettel moderálgat. Óh! Bocsánat! Kimoderál.
Imádom, mikor kimoderálgat!!!
:))))))))))

venszivar 2012.01.14. 16:32:16

@márta)): Én meg olyan jóképű vagyok, mint Dávid v. Ádám. no meg akkora,...... mint egy Boa . (majdnem)!!! Komolytalanul :):D

Ja, s én eddig még @Kara kán:-tól nem láttam egy életképes böfögést, SE !

Giedi 2012.01.14. 16:42:16

Fasza! 36 blog már foglalkozott ezzel a kérdéssel. Feltétlen szükség volt a 37.-re is ...

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.14. 17:00:38

@Giedi: Hja, elég volna témánként két blog. De ki ellenőrzi? Legyen egy Nemzeti Blogtéma-kiosztó és -Visszatartó Ellenőrző Hatósági Osztály az NMHH-n belül?

És mennyi többletadót tervezel fizetni érte? :-)

Sadist 2012.01.14. 17:08:23

@-Astaroth-: Én viszont kurvára nem örülnék az államcsődnek, mert van megtakarításom, és nem szeretném, hogy 10 év múlva a gyerekemet vagy a szüleimet ne tudjam anyagilag támogatni.
Gondolom te azért örülnél neki, mert akkor a vaskos hiteleid elolvadnának és kurva jól járnál vele.

M. Péter 2012.01.14. 17:18:37

@zuppe: Mérget vehetsz rá, hogy Mo.-n csak a 15%-os csökkenés jönne be, utána az évi 9%-os növekedés nem.

márta)) 2012.01.14. 18:21:46

Hűha! Itt van már a Nektek való avatar. Fantasztikus!!! Ez is megér egy szentmisét! Ugye??!!

:)))

márta)) 2012.01.14. 18:26:01

@venszivar:
Jesszus! Micsoda komolytalan kommentelő. Hát én ezt nem is hiszem el???
****

Úgy látom! "azt") a hozzászólást a Hörcher úr sem moderálja, nyilván az avatar miatt. ??!! Baromi jó.!!
hm? :)))

márta)) 2012.01.14. 18:27:43

@Hörcher Ferenc:
Bocsánat!!! Tetszik Önnek?? ugye??
:)

kissiú 2012.01.14. 21:17:24

@Kara kán: "Én örülnék egy olyan törvények, amely a devizájukat külföldre vivőket vagyonelkobzással sújtaná."

Rákosi Mátyás most elégedetten csettintene a szájával: lám, a kuláktörvény szellemisége csak fennmaradt, még 60 év után is...

2012.01.14. 23:01:48

@nekemtökmind1:
Chilét szokták emlegetni, ahol az IMF segített.

Ukrajna: megszegte a szerződést.
Románia dettó.
Argentína? Gazdasági csoda?
"A La Nación című argentin lap szerdai beszámolója szerint az IMF szakértői már december elején Buenos Airesbe utaznak, hogy segítsék az állami statisztikai szolgálat munkáját.

A probléma a hivatalos inflációs adat és a független szakértői számítások közti eltérés: a fogyasztói árak éves emelkedésének mértéke a hivatalos adat szerint októberben 11,1 százalék volt, gazdaságkutató intézetek szerint viszont jóval magasabb. Független számítások szerint az idén 25-30 százalék között lehet az infláció, az élelmiszerárak pedig akár 40 százalékkal is emelkedhetnek."

2010.-ben Argentína az IMF technikai segítségét kérte.

30 %-os infláció? Ja, hogy így nő a GDP !

Egészségedre! Ne az IMF fizessen, hanem Te!

Tíz év múlva is!

Sok sikert, az államcsőd halálos méreg.
Olyan infláció lesz, hogy a jövedelmed felét fogja érni, néhány napon belül, a betéteidet, megtakarításaidat nem tudod majd kivenni, az ingatlanod eladhatatlan lesz, viszont adózni kell majd utána, bőséggel, mert az államnak kell a pénz, kirabolnak az utcán, mert nem kaptak segélyt, a rendőr nem jön ki, mert be se megy dolgozni, de minek is, úgyse jut benzin a járőrkocsiba, otthon ülsz a gyerekkel, meg az asszonnyal, nehogy valakik rátörjék az ajtót.
Szebb jövőt!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.14. 23:03:02

@Könnyen elkaptuk, uram!: Argentína a 90-es évektől elzavarom-visszahívomot játszott az akkori IMF-fel, egyébként.

2012.01.14. 23:04:04

@kissiú: Rákosi eszmeisége ismét él. Államkötvény vásárlásra buzdít a kormány, a lakosságnak kedvezményes kibocsájtást rebesgeti a gazdasági zseni!
Békekötvény, 2012!

2012.01.14. 23:09:53

@Counter: A beszélgetés onnan indult, hogy Argentína a mesebeli hős, aki az IMF-fel dacolva, talpraállt, íme, 9%-os növekedést mutat a GDP évente!
(Ja, hogy ugyanekkor más országokban 5-6% volt, Magyarországon például 4% körüli, azt elfelejtjük. Ahogy azt is, hogy volt honnan nőni)
Aztán kiderül, hogy 2010-ben, némi külső nyomásra az IMF "segítségét" kéri, de csakis technikailag, hogy ugyan, mutassák már meg, hogyan kell inflációt számolni, mert ami nekik 11,5, az máshol 30%!!!

Hogy is van ez?

Akkor most száguld felfelé, a GDP szuper, de az infláció óriási?

Még szerintük is 10% fölött van??? A valóságban meg 30%???

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.14. 23:14:49

@Könnyen elkaptuk, uram!: Az a másik oldala, hogy Argentínában volt honnan növekednie a GDP-nek...
A peso egyébként nem konvertibilis, feketepiac nyilván akkora, mint a mesében, szóval nagy gazdasági csoda lehet. Enyhe a tél és erős a mezőgazdaság, azért nem halnak éhen vagy fagynak meg tömegével, gondolom. Magyarországon ez nem tűnik járható útnak.

2012.01.14. 23:39:51

@Counter: És ne feled: dél-Amerikában egy közös gazdaságpolitikát dolgoztak ki, együttműködnek, például Argentína és Brazília közös vámmentes területként működik, a peso elfogadott fizetőeszköz, nem dollárban számolnak el. És itt lép be a peso infláltatása...
olcsó munkaerő, olcsó mezőgazdaság, nagy piac...
Magyarország kihez csapódik majd? Romániához?

2012.01.14. 23:47:02

@Counter: Mercosur a Társulás neve, Brazília a legjelentősebb tagja.

Lencsés István 2012.01.15. 09:21:52

@Hörcher Ferenc: Hát idehaza természetesen ellenzékiek cikkeznek erről , míg az hogy külföldről mit írnak rólunk szerintem nem kéne hogy befolyásolja önöket , hisz a külföldiek nem látják reálisan hogy mi zajlik itt bent az országban , de a szomorú az hogy belföldön sem látják ....

nekemtökmind1 2012.01.15. 10:14:07

@Könnyen elkaptuk, uram!:

Érdemes lenne megnézned hazánkat, nálunk 2001-ig 9% fölött volt az infláció,A kilencvenes évek elején 30% (Argentínában 10 éve 10% körüli) de nem emlékszem 10%-os GDP növekményre.Talán valami 6% volt a csúcs.

Senki sem mondja, hogy Argentína a példakép, csak azt, hogy az államcsőd nem a világ vége hanem valami kezdete(lehet). Nehéz, borzasztó nehéz kilábalni egy államcsőd után de van élet utána. Nem tértem ki arra, hogy mivel jár egy államcsőd, mert nem arról írtam, hanem az utána lévő lehetőségekről.

Ahogy említettem az gondolom, hogy a dollárban számolt GDP egy országnál releváns adat, nem mindenható, de árulkodó.

A csőd nem a világ vége, ennyi volt a mondandóm.

Argentina nem szűnt meg, nem robbant fel, csak megroggyant, és 2-5 év alar

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.15. 10:23:32

@nekemtökmind1: Ennyi erővel egy háborút is lehet valaminek a kezdeteként értelmezni, és mondogatni, hogy nem a világ vége. Hiszen nem. Számos ország van, ahol háború után pezsegni kezdett a gazdaság meg a társadalom.

Mégis nagyon komoly költségeket hajlandóak vagyunk megfizetni, hogy elkerüljük.

Argentínában egyébként, ha jól tudom, hamis a hivatalos 10%-os infláció (ami nem csoda, hiszen a peso nem konvertibilis, feketepiaci adatokkal meg mit lehet kezdeni?), becslések szerint 30% körül jár. Ehhez mérjük a gödörből felfelé mászva 10%-os gazdasági növekedést, rögtön nem olyan vonzó.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.15. 11:16:21

@nekemtökmind1: Mivel a mesterséges és ezért hamis dollár/peso árfolyamtól függ, mit lehet vele kezdeni?

nekemtökmind1 2012.01.15. 11:32:24

@Counter:
A vásárlóerő-paritás szerinti árfolyamon számított érték, pont arra, van hogy kiszűrje az árfolyammal való trükközést.

2012.01.15. 12:36:35

@nekemtökmind1:

Keresd ki az inflációt is.
Argentínában gyors egymásutánban kétszer volt válság. 1992 és 2002.
A magyar inflációs adatok 1999 ben mutaznak 10% -ot, azóta végig alatta voltak.

Az infláció elengedésével akarja OV pörgetni a gazdaságot.

Argentína 11 %-os inflációs rátája statisztikai csalás, 2008-ban az IMF-et kérték fel, hogy nyújtson technikai segítséget az infláció számításához. Ugyanis a nemzetközileg elfogadott számítási módszertan szerint 30%-os infláció van.

A képet bonyolítja, hogy Brazília a legnagyobb külker kapcsolata( az ipar 80%-ban oda exportál) és egymással nem dollárban számolnak el.

Tehát ezzel összevetni a magyar lehetőségeket, azt mondani, hogy Argentína is kilábalt, erős eufémizmus. Brazília húzza. Minket ki segít majd? Németország?

márta)) 2012.01.17. 09:14:50

Hm. Úgy látom, egy kommentem - a minap miután elhagytam a blogot - ismét ki lett moderálva.
Nem tudom mi volt vele a probléma?
De mindegy. Hálás köszönet érte.

Schwerer Gustav · http://menekulttabor.blog.hu 2012.01.17. 12:50:15

A szerző alapból téved.

Azt hiszi, hogy az államcsőd egyféle úri passzió, amit tetszés szerint el tudunk kerülni.
Ugyanmár.

Az egész EU szarban van. Még ha egy normális, kompetens kormányunk lenne, a bolsevik ámokfutás helyett, még ha mi lennénk az éllovasok, az eurózóna csődje akkor is bedarálna minket.

"Érdekesség, hogy Hitler később az üres államkasszából is komoly infrastrukturális fejlesztéseket tudott végrehajtani."

Hú de milyen érdekes! Hát akkor miért álltunk meg itt?

Segítek: Reinhardt Plan
Sofort Plan
Neuer Plan

Az ebben résztvevő állami vállalatok: Mefo (Metallurgische Forschungsgesellschaft), valamint az Öffa (Deutsche Gesellschaft für öffentliche Arbeiten)

Az ebben résztvevő bankok: "deutsche
Verkehrskreditbank, deutsche Bau- und Bodenbank, deutsche Rentenbank-
Kreditanstalt, deutsche Bodenkultur A. G., deutsche Siedlungsbank are the
names of the principal “semi-public” credit institutes that operate stealthily
behind the great Nazi recovery."

És mindehhez mi volt a pénzügyi eszköz? a váltó.

"The type of paper they employ to stimulate
economic activity is the Bill of Exchange"

5 év alatt a "semmiből" 12 milliárd birodalmi márka értékben jöttek létre váltók. ezek zárt forgalmazásúak voltak, a tőzsdére nem lehetett vinni őket (->így nem is alakult ki árfolyama, a névérték maradt az irányadó), viszont a bankok szépen leszámítolták őket, ha jól emlékszem, 3 hónap után. A Reichsbank pedig visszleszámítolta a bankok válóit.

Eredmény: A Reichsautobahn-rendszer
folyószabályozások, csatornázás, öntözési rendszerek építése
A mefo-váltó (mefo-wechsel) eredménye: Németország a SEMMIBŐl fölfejlesztette a hadiipari termelését világszintre.

Ugye milyen érdekes?
süti beállítások módosítása