Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Útban a független Skócia felé?

2012. január 18. - Horváth Krisztián.
Forrás: blogs.telegraph.co.uk

SZEMLE

Mint történelmük során oly sokszor, a skótok újra harcba szállnak a függetlenségükért, ám ezúttal kard helyett elég tollat ragadniuk.

 

 

 

Hűen választási ígéretéhez, a tavaly májusban fölényes győzelmet arató Skót Nemzeti Párt elnöke, Skócia első minisztere kitűzte a függetlenségi referendum időpontját 2014 őszére. Ez a dátum szimbolikus jelentősséggel bír a skótok szemében: pont a 700. évfordulója az angolok felett aratott brannockburn-i diadalnak. Salmond minden bizonnyal bízik a csillagok szerencsés együttállásában, és most ő szeretné diadalra vezetni népét a küzdelemben, mely szavai szerint a legfontosabb az elmúlt háromszáz évben.

Persze Londonban sem ülnek tétlenül a politikusok: azonnal összezártak az unió fenntartása érdekében. A Munkáspárt vezetője, Ed Miliband és David Cameron miniszterelnök egymást túllicitálva hangoztatták ellenérzésüket a népszavazással szemben. Erre különböző okaik voltak: a Munkáspártnak hagyományosan erős bázisa Skócia, érzékenyen érintené őket elvesztése, míg a tory miniszterelnöknek presztízskérdés lenne Skócia elvesztése, nem beszélve arról, hogy Nagy-Britannia többi állama is könnyen vérszemet kapna. (Nem lényegtelen megjegyezni, hogy konzervatívokat csak nagyítóval találunk Skóciában.)

Forrás: scotsman.com


A referendumról azonban még csak elképzelések vannak és heves viták folynak a határ mindkét oldalán: A skót parlamentben például néhány munkáspárti képviselőt egyenesen anti-skótnak tituláltak a vita során.

Egyelőre nem sikerült megállapodni abban sem, hogy van-e joga Holyrood-nak (ez a skót parlament helyszíne és neve) kiírni és megtartani egy népszavazást a függetlenségről. A devolution részeként 1998-ban elfogadott Scotland Act ugyan végrehajtói jogokat delegál a Holyrood-nak, de az alkotmányos kérdéseket megtartotta a Westminster. Nagy-Britanniában a népszavazások amúgy sem kötelező érvényűek a törvényhozásra nézve, csupán megfontolásra kell őket bocsátani.

Michael Moore, Skóciáért felelős miniszter szerint azonban, ha a skótok kizárják a döntésből az angolokat, akkor a referendum eredménye könnyen megtámadható lenne, és a Legfelső Bíróságon landolhatna az ügy, bár ez egyik félnek sem érdeke. David Cameron „szenvedélyesen” az Unió fenntartása mellett áll: véleménye szerint mindkét ország csak veszíthet a szakításon. Kiemelte, hogy ő a kérdés határozott és fair rendezésében érdekelt, sőt szerinte szívük mélyén a skótok sem pártolják a teljes elszakadást. Biztonságpolitikai szempontból sem mellékes a kérdés: a Nagy-Britannia nukleáris elrettentő-képességét biztosító Trident-rakéták is skót földön vannak ugyanis.

Forrás: geograph.org.uk


Pillanatnyilag jogi állóháború van kialakulóban a felek közt. London belemenne abba, hogy időlegesen „átutalja” a szükséges jogosítványokat (a Scotland Act 30. cikkelye alapján), de ezzel együtt feltételeket is megfogalmaz: a szavazást minél hamarabb meg kell tartani, de mindenképp 18 hónapon belül; csak igen/nem válasz lehetőséggel; továbbá csak 18 éven felüliek jogosultak a voksolásra. 

Ezt értelemszerűen elfogadhatatlannak tartják északi szomszédaik, David Cameront a skótok belügyébe való beavatkozással vádolják, és egyik ponttal sem értenek egyet. 

Ragaszkodnak a 2014-es dátumhoz, a korhatárt levinnék 16-17 évre és egy harmadik opciót, az ún. devolution-max opciót is felkínálnának a szavazóknak. 

Devolution-max:  Ezt a lehetőséget Alex Salmond fogalmazta meg először egy pártgyűlésen. Teljes belső autonómiát biztosítani Skóciának, miközben a kül- és védelmi politika megmaradna közös szinten. Látszólag nincs kidolgozva ez a javaslat, de sok bizonytalan unió-párti szavazót elcsábíthat, ezért a Westminster ellene van.

Alex Salmond többször kijelentette, hogy világos felhatalmazásuk van a kérdés kiírására, mivel az SNP abszolút többséget szerzett Holyrood-ban tavaly, és ezért nem igényel további jogi megerősítést a Westminstertől. Skócia első minisztere elismeri, hogy az eredmény nem kötelező érvényű, de véleménye szerint akkora morális és politikai nyomás nehezedne a Westminsterre, hogy nem maradna más választásuk.

Alex Salmond
Forrás: cuthulan.wordpress.com


Az ügy társadalmi támogatottságát is érdemes megvizsgálni, az ugyanis elég vegyes képet mutat. Nem alaptalanak a vádak, miszerint az SNP azért tolná ki az időpontot 2014-re, hogy addig nagyobb támogatást tudjon az ügy mögé állítani. Most még ugyanis valószínű, hogy a „nem” válaszok kerülnének fölénybe.

A szavazók szempontjából talán a legfontosabb kérdés, hogy gazdaságilag jobban vagy rosszabbul járnak-e, ha különválnak Nagy-Britanniától és relatíve kis országgá válnak Európa politikai térképén. Ahhoz, hogy egyedül is sikeresek legyenek, a Skandináv államokat kell mintául venniük: ez első körben magas adókat és magas szociális juttatásokat jelent. Minden bizonnyal az Északi-tenger olajtartalékai jótékonyan hatnának a skót költségvetésre, ha az valóban mind hozzájuk folyna be. Szakértők szerint azonban 2020-ig lehet csak fenntartani a napi 3 millió hordónyi kitermelést. Összességében már középtávon sincs garancia arra, hogy Skócia meg tudja őrizni versenyképességét, de ez persze nagyban fog függni a jövő kormányaitól.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr203573308

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: „Határzár” a skót-angol határon? 2012.02.06. 15:09:01

Függetlenedésük esetén a skótoknak újra be kellene lépniük az Unióba, új tagállamként pedig kötelező lenne számukra a schengeni csatlakozás. Egy bizalmas külügyminisztériumi anyag szerint Skóciának kötelezettséget kellene vállalnia az euróövezeti csatlako…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tell Vilmos 2012.01.18. 18:02:14

Szimpatikus nép, hős történelemmel!
Sikerüljön nekik!
Drukkolunk még a baszkoknak a walesieknek, flamandoknak és elsősorban a székelyeknek!

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 18:13:08

@Tell Vilmos: Melyik csatornán megy a meccs? Behozok egy sört, aztán nézzük!

Ez nem sport. Ennélfogva a drukkolás – inadekvát.
A drukkolás nem értelmes, nem konstruktív és nem célravezető tevékenység.

frikazojd · http://kocs.ma 2012.01.18. 18:36:43

Elso kezbol: a nem skotok leszarjak, korulottem senki se szolt hozza, mikor ez volt epp a tema a radioban.
A skotok, akikkel en talalkoztam, egy reszuk elszakadna, mas reszuk nem, de egyik fel sem ervel veres szajjal, csak ugy ize. Tehat az atlagembert annyira nem erdekli a tema. A plotikusok meg... na, hat ok itt is politikusok.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 18:44:59

@Tell Vilmos:

"Drukkolunk még a baszkoknak a walesieknek, flamandoknak és elsősorban a székelyeknek!"

S a balatoniaknak is! Csopak lesz a főváros.

Syolos 2012.01.18. 19:13:17

Mit majomkodnak a skótok? Tudtommal önként csatlakoztak anno Nagy-Britanniához (még ha volt is "némi" ütésváltás az azt megelőző néhány száz évben). Európa pont az egyesülés felé tart, nem a minél kisebb darabra töredeződés irányába.

Nem hiszem, hogy az angolok ne engednék őket nemzeti (skót) ruhában járni, ha ahhoz van kedvük, nem tanulhatják a skót történelmet saját szájuk íze szerint stb.

Majomkodás ez.

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 19:22:00

@Syolos: A nemzeti önrendelkezés vajon a népviseletben és a zavartalan történelemképben, annak továbbadásában teljesedik be? :-)

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 19:40:19

@Counter:

Ez a hagyományos magyar kép a magyarországi kisebbségekről...

Amikor mondom bárkinek, hogy Kádár alatt a kisebbségek elnyomása Magyarországon nagyobb volt, mint bárhol máshol Kelet-Európában, csodálkozva néznek rám még a liberálisok is és megjegyzik "dehát táncolhattak népviseletben minden negyedévben egyszer".

Counter · http://goo.gl/EXkKH9 2012.01.18. 19:45:38

@max val, a bircaman: Tudom. De egyébként az összes ország összes kisebbségéről is. Nyilván ezért aratott akkora sikert pl. Michael Flatley...

Bizonyára nem véletlen kezdett Hoffmann is épp a csángó (?) gyerekek népviseletben történő templombajárásának kivitelezésére gyűjteni támogatást.

Mert a népviselet (& néptánc). Meg a történelem. Ez a nemzeti lét. Ha fel tudunk öltözni a csapatunk mezébe és el tudjuk mondani a csapatunk harci himnuszát, akkor nemzet vagyunk, ha nem, nem.

Csak tudnám, hogy ha ez így van, miért kellett úgy nekiesni minden másnak is ;-)

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2012.01.18. 20:07:01

Erőteljesen foglalkoztat a kérdés, hogy mi lesz a monarchia sorsa? Ha a skótok a függetlenség mellett köteleznék el magukat, kimondják a Windsor-ház trónfosztását is, vagy felkutatják valamelyik Stuart-ivadékot, és őt hívják meg a skót trónra? Lehetséges ez egyáltalán?

Finta László · http://reakciosreflexiok.blog.hu/ 2012.01.18. 20:53:27

@Counter: Igaz, erre a lehetőségre nem is gondoltam. Ettől függetlenül korántsem tartom lefutott meccsnek a függetlenségi játszmát. Tudomásom szerint - bár lehet, hogy tévedek - 1707-ben leginkább a skót főrendek szorgalmazták az Uniót a két parlament egyesítésével. Akkor megérte nekik.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 20:58:14

@Counter:

A Nemzetközösség nem válasz erre. Nem az összes nemzetközösségi államnak az államfője a brit királynő, sőt a többségnek nem ő az államfője.

max val, a bircaman · http://hurramilliomosleszek.co.nr/ 2012.01.18. 21:01:47

@Lord Meldrum:

Sőt, hozzá kell tenni, jelenleg NINCS angol királynő, hanem brit királynő van. Egyesítve lett a két királyi cím is. Azaz nem csak személyileg, de címben is. Tehát skót királyság csak úgy lehetne, ha előbb visszacsinálnák ezt az egyesítést. A jelenlegi brit királyi ház az egyetlen legitím örököse a skót királyi háznak. Magyarul: Skóciának ki kellene mondania a trónfosztást, majd egy új királyságot létrehozni.

Tell Vilmos 2012.01.19. 12:45:37

@Counter:

Oké ne drukkolj! Esetleg a "jó esetét jó szurkolást!" - megfelel? -Ja bocs, ezt a Knézy már levédette magának.
Az inadekvált helyett nem lenne jobb a "nem megfelelő" - magyar kifejezés? Nem kötözködni akarok, nem is vagyok akkora nyelvvédő mint SP, de mégiscsak értetőbb!
süti beállítások módosítása