Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Határtalan optimizmus

2012. január 23. - Földi Bence
Forrás: chroniclelive.co.uk

SZEMLE

A kormányzati politikusok nem csak nálunk építettek mindig is a határtalan optimizmusra. Az Egyesült Királyságban most éppen azzal próbálkoznak, hogy az emberek gondolkodásának átformálásával vészeljék át a gazdasági szempontból ugyancsak nehéznek ígérkező következő évtizedet.

Egyes elemzők szerint David Cameronnak nem sikerült a “Big Society” (“Nagy Társadalom”) gondolatából nemzeti agendát kreálnia, ám Anthony Seldon politikai kommentátor cáfolja ezen megállapításokat. Az optimizmus politikája című elemzés megalkotását egy kerekasztal-beszélgetés előzte meg, ahol a Policy Exchange (a Konzervatív Párthoz legközelebb álló think-thank) és Anthony Seldon, Tony Blair életrajzírója látott vendégül politikai elemzőket és tudósokat. Arra keresték a választ, hogy milyen pozitívumai vannak Cameron “Big Society” elnevezésű elképzelésének, valamint hogy a társadalompolitika különböző szakpolitikái (pl. egészségpolitika, oktatáspolitika) hogyan segítették a nagy terv megvalósulását.

 

A kerekasztal-beszélgetés tanulságait is beépítve készítette el Anthony Seldon Az optimizmus politikája című dokumentumot. Ennek összefoglalójában kiemeli, hogy a pénzügyminiszter novemberi jelentésében (Autumn Statement) elmondta, hogy az életminőség továbbra sem fog javulni Nagy-Britanniában, sőt, az előrejelzések szerint még romolhat is. A közgondolkodás Seldon szerint összekapcsolja a boldogságot a gazdasági fellendüléssel, így a pénzügyminiszter szavaiból azt lehet kivenni, hogy boldogtalan időszak vár a britekre. Viszont elkerülendő, hogy az egyének kilátásai lehangolóak legyenek Nagy-Britanniában, ezért is ajánlja a kormányzatnak, szervezeteknek és egyéneknek, hogy a gondolkodás egy új formáját sajátítsák el, ami boldogságot és jólétet hozhat.

A dokumentum sorra veszi, hogy a brit kormányzat mi miatt nem tudott jó politikát folytatni a 20. század végén: 

  1. túlságosan a reagálásra koncentrált, nem volt kezdeményező, 
  2. közpolitikájuk nem a problémák okainak megkeresésére, megoldására koncentrált, hanem tüneti kezelésre volt csak jó, 
  3. túlzottan pesszimista szemléletű volt. 

A 21. század hajnalán még három faktor jött ezekhez, ami sikertelenné tette a kormányzatot: 

  1. elvesztették a választók bizalmát, 
  2. sosem látott mélységekbe zuhant a választási részvétel, 
  3. a társadalmi jólét szintje is csökkent.

Seldon rámutat, hogy a kormányzat “Big Society” elnevezésű programjának újraélesztésével hogyan lehet újra sikeres. Úgy véli, hogy az alábbi négy elvet kell követnie: 

  1. jóindulat,
  2. hit, 
  3. optimizmus és 
  4. előremutató gondolkodás és közpolitika. 

Seldon szerint amennyiben sikerül, akkor Nagy-Britannia átvergődhet a gazdasági válság okozta nehézségeken, s egy erősebb, összekovácsolt társadalma lehet az országnak, mely egyúttal boldogabb és egészségesebb is lehet, mint jelenleg.

Karikatúra a "Big Society" elképzelés és a valóság közti különbségekről
Forrás: guardian.co.uk

Seldon szerint a krízishelyzetek mindig újjászületést hoztak a történelem során. A mostani gazdasági válság - aminek hatása még legalább tíz év múlva is érezhető lesz - katalizátor lehet, mely elindíthatja az országot a változás útján új paradigmák és cselekvések felé. Az elkövetkezendő hónapokban van az utolsó lehetősége Cameronnak és a koalíciós kormánynak, hogy meghatározzon egy átfogó programot, melynek a fentebb említett négy lábon kell állnia.

A “Big Society”-program Seldon szerint már a kezdetektől nehézségekbe ütközött, de még mindig alkalmas lehet arra, hogy egységbe szervezze a koalíció liberális és konzervatív elemeit. A kormányzatnak mindenképp előremutató programot kell felmutatnia az oktatással, a rend fenntartásával, az egészségüggyel, a lakáspolitikával, a gazdasággal, munkanélküliséggel és a társadalommal kapcsolatban. Utóbbi kapcsán kiemeli, hogy a kormányzat irányvonalát - a család és a kis közösségek megerősítését - helyesnek találja, de valós cselekedetekre és támogatásokra van szükség.

Az optimizmus politikája megalkotója, Anthony Seldon
Forrás: happyhappyhappynews.com

Az optimizmus politikáját azzal zárja Anthony Seldon, hogy még nincs veszve semmi, a válság, amivel Cameron és Clegg szembenéz hagy időt arra, hogy ez a fajta hozzáállás beépüljön a kormányzat politikájába. Margaret Thatcher négy évvel azelőtt kezdte el megszervezni társadalmi forradalmát, hogy belépett volna a Downing Street 10 ajtaján. Ha a koalíciós kormány megragadja az alkalmat, és a négy alapelv mentén igazi napirend-változtató kormánnyá válik, akkor az ország újra virágzásnak indulhat – hangzik az optimizmus politikájának summázata.

VEZÉRKOMMENT

Ahogy a tőzsdei és a pénzpiaci mozgásokat is jelentős részben olyan tömegpszichológiai tényezők határozzák meg, amelyeknek szinte semmi köze sincs a gazdasági és társadalmi realitásokhoz, úgy igaz ez a politikára is. Bár sokan félnek tőle, Kelet-Európában pedig még többen a pokolba kívánják az érzelmekre alapozott politikát, a világ békésebb felén éppen azért küzdenek, hogy az érzelmi húrok megpendítése révén kimozdítsák a választópolgárokat a politikai érdektelenségből.
A tömegek érzelmeinek befolyásolása a modern tömegdemokráciák elterjedése óta mindig is a politika szükségszerű velejárója volt, az pedig, hogy a mindenkori kormányzat ilyen-olyan úton pozitív gondolkodásra próbálja meg rávenni a választópolgárokat, szintén nem kelet-európai jelenség. A sarkos fogalmazás kedvéért: nehéz lenne tagadni, hogy az önbizalomnövelő gondolkodásmód hozzájárulhat ahhoz, hogy megváltozzanak az életkörülményeink. A kérdés éppen ezért sokkal inkább az, hogy hol, melyik ponton
rugaszkodik el teljesen a valóságtól ez a fajta önbizalomnövelő gondolkodásmód. Erről a kérdésről már valóban sokat lehet vitatkozni.


Pócza Kálmán

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr203710210

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Vasárnap hivatalosan is gyarmattá nyilvánították Bayert, Szélest és Bencsiket 2012.01.23. 13:42:53

Úgy tűnik, hiába tiltakozott óriási tömeg a szombati Békemeneten a gyarmattá válás ellen, ez a világuralomra törő birodalmakat egyáltalán nem hatotta meg. Vasárnap délután hivatalosan is bejelentették a Békemenet három főszervezőjének gyarmatosítá...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kela-bá 2012.01.23. 15:55:26

Pozitiv gondolkodás ? Igen az segithetne valamit. De ahhoz el kellene felejteni, vagy inkább ki kellene kapcsolni a médiák gyűllöletkeltő, félemkeltő megosztó hatását.
Négyévente választás,akkor mindent bele, és utánna mindenki végezné a maga HASZNOS munkáját. Addig is :www.avatara-a magyarsag szerepe 2012-ben.avi
További szép napot !

hegyilány 2012.01.25. 00:09:47

Hát persze. Amikor politikai pártok/erők ígérgetésekkel szereznek meg szavazatokat, s (esetleg) köszönő viszonyban sincs a realitásokkal.?

érzelmi húrok megpendítése révén kimozdítsák a választópolgárokat a politikai érdektelenségből.)

A baj pontosan az, hogy némely szavazók, a napi politikai események értelmezéséhez sem nőttek még fel? s érzelmi alapon szavaz a polgár.
S ebből lesz újra, és újra egyfajta csalódás a politikusokban/politikában.
Az önbizalomnövelő gondolkodásmód) Világos, egyenes beszéd/üzenet kellene a pártok részéről, hogy megértse a szavazó polgár, mi miért is van. S annak tudatában döntene, a (valamennyire) valós tények alapján.
Csak az a baj, hogy ez nem így van.
Ezért van az, hogy a társadalom egy hatalmas csoportja elfordul a politikától.
Szerintem nem érzelmi alapokra kellene helyezni a politikát, a polgár szavazatának megszerzésének módját, hanem tudat,- megértés alapúra.

" Tanulság az a régi igazság is - folytatta -, hogy "növeli, ki elfedi a bajt", s ha a pártok éveken át hamis világot vetítenek a választók elé, idővel azzal szembesülnek, hogy illúziókat kérnek rajtuk számon.
A krízis a volt kormányfő szerint arra is rámutatott, hogy megfelelő kontroll nélkül a politikusok előbb vagy utóbb saját érdekeiket kezdik el képviselni a közérdek helyett, ezért van szükség ellensúlyokra."
(mondá a Bajnai) :)
**
S ha bekövetkezik egyfajta csalódás, az bizony nem önbizalomnövelő, hanem pontosan forditva.
Valóban érdekes téma.

hegyilány 2012.01.25. 00:14:48

@kela-bá:

Négyévente választás,akkor mindent bele,"

Elnézést! De ez egy butaság.
Négy évig nagyon fontos lenne a világos, értelmes kommunikáció, a valós tények, üzenetek eljuttatása a nagybetűs néphez.
S esetleg, ez segíthetné a pozitív gondolkodást.

kela-bá 2012.01.25. 15:25:58

@hegyilány: Kedves Hegyilány ! Igaz van, de mire megy vele ? Igen az lenne a jó (?), ha mindenki elfordulna politákától és végezné az emberi feladatát, és élne boldogan Csak van egy kis bökkenő, ime egy idázet Gábriel Garciától : " Ha nem mászol bele a politikába, majd a politika mászik beléd." No ezt meg ügyesen csinálják azok akiknek az a dolguk, már mint a politika csinálás.
Az Ön által "nagybetűs nép" sorsa éppen most dőlhet el DAVOSBAN. Valaki egy másik blogban tette közzé az alábbi linket :
www.utolag.com/cecilrhode.htm (Cecil Rhodes öröksége) Jó egészséget Önnek, mert az a legfontosabb ! Szerintem.

hegyilány 2012.01.25. 17:57:33

@kela-bá:

Elnézést!!! árulja már el legyen olyan kedves, hogy Ön szórakozik velem.?? Amit belinkelt", azon az oldalon semmi sem jön be.)
A másik! Éljen boldogan", persze mint a mesében.?
Persze, persze, van egy kis bökkenő) illetve, nem kicsi, nagy.
A napi politikával a nagybetűs" népnek, kell, és illik foglalkozni. Legalább is olyan szinten, hogy megértse a napi politikai folyamatokat. Ez az élet velejárója. Így van ez más országokban is nem csak nálunk.
Csak nem mindegy, hogy milyen formában kell vele foglalkozni. Most pontosan olyan politikai,- gazdasági folyamatok zajlanak hazánkban, hogy ezt nem lehet nem észrevenni?!!!
Már csak azért sem, mert eléggé ki van nyílva az a bizonyos társadalmi olló") Némelyek nagyon jól- , jól élnek, mások pedig haladnak az elszegényedés, ellehetetlenülés felé.
Persze, a pozitiv gondolkodásmód segithet?!
Azt nem vitatom el.

kela-bá 2012.01.25. 19:41:35

@hegyilány: Kedves Hegyilány ! Dehogy szórakozom ! Csak tudja sajnálom azt a sok Bloggolót akik rengeteg energiát forditanak itt a "dolgokra". Igazuk van ! No és akkor mi van? Mi változik, ha csak egymásnak szövegel itt mindenki, főleg, ha gyalázkodva? ( Ezt nem Önre vonatkoztattam!) A napi politika és a társadalmi olló ? A szocializmusban annó egyenlősdi volt,most meg kapitalizmus van, fedőneve: demokrácia, szabadság. Mindenki szabadon vállalkozhat, tudása, pénze szerint,ha nincs vehet fel hitelt. Céget alapithat, vezérigazgató, bankár, politikus stb. lehet.Utazhat, kereskedhet az egész világban. No nem akarom untatni és főleg bosszantani ! Hogy ez,hogy is van a világban erről olvashat a megadott sikertelen linkben, amit próbáLjon meg újra igy külön beirva : CECIL RHODES ÖRÖKSÉGE. Türelmesen olvassa el.( Az utódok épp most tanácskoznak a svájci DAVOSBAN. Aztán, ha van kedve és ideje látogasson el a www.vntv.hu-ra és ott halgassa meg: Obán viktor történelmet ir,vagy a csőd szélén táncol ? cimű videót.

És ha még izgalmasabbra is kiváncsi,ugyan itt : 2013-májusára bedőlhet az euro?

Szóval, nagy baj van az egész világban, és ha egy kis pozitiv energiát akar, akkor üsse be :AVATARA-A MAGYARSÁG SZEREPE 2012-BEN.AVI

Jó egészséget Önnek, és további szép napot !

hegyilány 2012.01.25. 20:50:38

@kela-bá:

A szocializmusban annó egyenlősdi volt,"

Ugyan, ugyan! Dehogy volt egyenlősdi. Csak voltak munkahelyek. S azért nem tudott oly hatalmasra nyilni az a bizonyos társadalmi olló". S jött a rendszerváltás, a nagy privatizáció....) ugye.ugye???

Ön nagyon szépen felsorolja, mit csinálhat, az ország népe. Ez igaz is egyébként.
Csak az a probléma, hogy ez sokkal összetettebb attól, minthogy egy-két mondatban leirja nekem.
Tessék megpróbálni vidéken, sikeres vállalkozásokat működtetni. Tömegével nem megy. Egyébként a múltban" sem ment, csak most sokkal rosszabb a helyzet.
Némely helyeken teljes az elszegényedés, nincs meg a gazdasági körforgás", mint, hogy most az egész országban sincs meg.
Amíg el nem indul újra, valamiféle " normalizált" hitelezési folyamat,gazdasági növekedés, addig a helyzet nem fog javulni, csak rosszabb lesz.
A pozitív gondolkodásmód akkor fog teret nyerni, ha javul a gazdasági helyzet.
Lehetetlen helyzetben hiába gondolkodik "akárki" pozitívan.Ja. és persze) ahhoz kell egy biztosabb jövőkép is.

kela-bá 2012.01.25. 21:42:37

Igaza van ! A helyzetet nem mi ketten fogjuk megoldani,mert annál többről van szó, ezért olvassa el és nézze végig amiket javasoltam, és ha úgy gondolja ossza meg másokkal is.
Jó éjszakát !

hegyilány 2012.01.25. 22:42:46

Ugyan, ugyan! Hiszen egy percig sem gondoltam, hogy mi fogjuk megoldani.
Nem kellett volna ilyen butaságot írnia Nekem.
Hiszen azért vannak a posztok/poszt, hogy elmondja a kommentelő a véleményét.
S ha esetleg tiszteletben tartjuk a másikat/másik véleményét lehet válaszolni, esetleg vitatkozni.
Az épitő jellegű kritikát, javaslatot mindig szívesen veszem, megfontolom, esetleg elfogadom.
Elnézést! De nem fogom elolvasni az Ön linkjét) Tisztelt kela-bá.
Nem tudom elég elegáns volt a válaszom?

annál többről van szó, " Tényleg?? :(
Nahát! Hogy mik vannak???

JÓCCCAKÁT! önnek is t.@kela-bá
süti beállítások módosítása