Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros is az újdonságokra való nyitottságot hangsúlyozta pünkösd ünnepe kapcsán.

Giotto: Pünkösd, Scrovegni (Arena) Kápolna, Padova, kb. 1304. 

Egy új pápa szükségszerűen új szellemet is hoz az egyházi vezetésbe. Nem véletlenül mondott le XVI. Benedek: nyilvánvalóan épp azért állt félre, hogy az újdonság számára nyissa fel a kapukat. S nem véletlenül döntött úgy a pápaválasztó konklávé sem, hogy egy új földrészről választ pápát az egyháznak. Az egyházi vezetésben a jelek szerint megérett a döntés: az újdonságnak nem szabad az útjába állni.

Ilyen szempontból teljesen egy irányba mutatott Ferenc pápa és Erdő Péter bíboros pünkösdi beszéde: az újdonság jelentőségére és szükségességére hívták fel a figyelmet az ünnep kapcsán. Ferenc pápa abból indult ki, hogy amikor az apostolokat eltöltötte a Szentlélek szétáradó kegyelme, valami olyan új érzés kerítette őket hatalmukba, amiről korábban mit sem sejtettek. Pedig az újdonságtól az ember – természeténél fogva – félni szokott. Őket azonban hitük ereje s az isteni kegyelem hozzásegítette az újdonság elfogadásához. Ám kérdés, hogy mi, kései utódok fel vagyunk-e készülve az újdonságra. Ehhez szerinte nekünk is arra a radikális ráhagyatkozásra van szükségünk, amely az apostolokban volt meg: hogy elfogadjuk az újdonságot. „Ha a Szentlélek látszólag felfordulást kelt az egyházban a karizmák és ajándékok különbözőségeivel, mindez az ő működésével nagy gazdagságot okoz, mert a Szentlélek az egység Lelke, ami nem uniformizálást, hanem összhangot jelent.” Legyünk tehát készek a Szentlélek felforgató tevékenységére!

Ám azt is hozzáfűzte rögtön, hogy mindez nem jelentheti a partikularizmust, az elzárkózást az egyházon belül, még ha meg is vagyunk győződve róla, hogy a mi közösségünk jár a helyes úton. Másfelől pedig azt is megállapította, hogy az egység emberi megteremtésére igyekvő görcsös akarat az uniformizálás veszélyét hordozhatja magában.

                   Kép: Stephen Driscoll CNA

Ferenc pápa azokra a megújulást szorgalmazó egyházi – spirituális vagy gyakorlati – közösségekre gondolt, amelyek egyre hangosabban követelnek valamifajta változást az egyház életében is. A jelek szerint nyitott kapukat döngetnek: Ferenc pápa az új irány embereként tűnt fel, aki azonban tisztában van főpásztori felelősségével, és az egyház egységének megőrzését ugyanolyan fontos értékként mutatta fel beszédében, mint a változásra való hajlandóságot.

Erdő Péter bíboros is foglalkozott a lelkiségi mozgalmakkal. Kiindulópontja szerint pünkösd a nyelveken szólás kegyelmét adta meg az apostoloknak, s nekünk, az egyház mai tagjainak is erre van szükségünk. Hogy meg tudjuk szólítani a mai társadalmat. „A kommunikáció minden csatornáján kell tudnunk szólni. És nyíltan ki kell mondanunk Jézus Krisztus nevét.”

                   Kép: Kovács Tamás MTI

E szólni tudás tekintetében a szónok fontosnak látta az egyház egészét egyben is, de bizonyos közösségeit külön is megemlíteni: „a katolikus egyházban, a lelkiségi mozgalmakban, a szerzetesrendek életében és a plébániai közösségekben egyre világosabban mutatkoznak a pünkösdi vonások.” Vagyis a megújulás, a „hangot-nyelvet találás” pünkösdi kegyelmének jelei.

Mit üzen mindez, lefordítva, a hétköznapi hívek és nem hívek számára? Végső soron talán azt, hogy elindulhat egy hasonló erjedési folyamat, mint amely fél évszázaddal ezelőtt a Második Vatikáni Zsinathoz vezetett.

Hogy a római pápa és bíborosa hasonló hangfekvésben szólal meg, abban nincs semmi csodálnivaló. De hogy mind a ketten az újdonságra való szelíd nyitottság képességére hívták fel a figyelmet, azt jelenti, hogy maguk is elhatározottak e változásokra, vagyis hogy vezető szerepük felelősségével tisztában vannak. Másfelől persze Ferenc pápa arra is utalt, hogy a változások emberi akarattal való sürgetése, kikényszerítése nem csak hogy fölösleges, hanem akár káros folyamat is lehet. Az újdonságokra való nyitottság és bölcs körültekintés az újdonságok meggyökereztetésében – ez pünkösd üzenete.