Nagy vita kerekedett abból, hogy az utóbbi időben több alkalommal is kiállt a keresztény hit mellett David Cameron brit miniszterelnök. Érdemes végiggondolni, miért lehet fontos a kiállás a kormányfő számára, és miért támadják élesen, például értelmiségiek e kiállást.
"Fellow Christians: David Cameron with church leaders and campaigners at last week's Downing Street reception"
Forrás: Church Times
Azt szoktuk mondani, Nyugat-Európában viharos gyorsasággal hanyatlik a kereszténység társadalmi jelentősége. Szemben a mi régiónkkal, ahol épp a kommunista rendszer üldözése tette ellenállóbbá a hívők közösségeit, nyugaton a fogyasztói kultúra állítólag tökéletesen felemésztette a kereszténység mozgósító erejét, elhomályosította társadalmi szerepét, vagy akár az egyének életében betöltött funkcióját.
Másfelől azonban valamifajta spirituális érdeklődés jelei mutatkoznak. Szeptember 11-e után a keresztény identitás kérdése az egész nyugati diskurzusban átértékelődött. E tekintetben paradigmatikus példa Habermas dialógusa a katolicizmussal, ahogy például a Ratzinger bíborossal folytatott, nagy érdeklődéssel övezett párbeszédében az tetten érhető (A szabadelvű állam morális alapjai, 2007). Habermas számára, úgy tűnik, a 2001 utáni helyzetben a nyugati ateista univerzalizmus fontos szövetségesévé értékelődött át a kereszténység.
Ha szűkebben Nagy-Britanniára koncentrálunk, köztudomású volt, hogy a Labour Párt megújítója, Tony Blair valamifajta vallásos meggyőződéssel politizált. Oxfordi tanulmányai alatt talált rá a hitre, 1974-ben tért meg az anglikán hitre, majd ír munkásosztálybeli családból származó felesége révén került közel a katolicizmushoz, s 2007-ben maga is katolizált. Tisztéről történt lemondása után létrehozott alapítványának célja a vallások közti párbeszéd segítése. Blair szerint a 21. századi politikában is kulcsszerepe lesz a vallásosságnak, ezt minden politikai vezetőnek figyelembe kellene vennie.
Ezek után nem is kellene különösebben meglepődni azon, ha a konzervatív kormányfő, David Cameron is vallási témákkal próbálja saját politikáját erősíteni. Döntő erőpróbák előtt áll ugyanis az ország: először a skót függetlenségi törekvésekről lesz szavazás, majd az Európai Unióból való kilépésről. De leghamarabb természetesen az európai parlamenti választások várhatók. Cameron számára ebben a helyzetben nyilván nem mellékes, hogy (magát is klasszikus anglikán hívőként megnevezve) képes-e megszólítani a hagyományos konzervatív szavazótábort, amelyet alaposan megtépázott a függetlenség párti UKIP (United Kingdom Indenpendence Party) kihívása.
David Cameron hivatalos húsvéti beszédében és azt követően, a legfontosabb anglikán lapban, a Church Timesban írt szövegében (Hitem az Angol Egyházban, My Faith in the Church of England) is kiállt a keresztény értékrend mellett, mondván: „Hiszem, hogy nagyobb önbizalommal kell rendelkeznünk a tekintetben, hogy keresztény ország vagyunk, nagyratörőbbek kell legyünk, a hiten alapuló szervezetek szerepének bővítésében, és őszintén szólva, az evangélium szellemének jobban meg kellene felelnünk, amikor hitünkről van szó, amely arra szólít fel bennünket, hogy álljunk ki és segítsünk változtatni az emberek életén”.
A cikkben e három állítás mellett sorakoztat fel érveket, és kiáll az olyan keresztény értékek mellett, mint amilyen „a felelősség, a kemény munka, a jótékonyság, az együttérzés, az alázat és a szeretet”. Ezek az értékek szerinte bátran vállalhatók a nem hívők, és a más vallási meggyőződést vallók számára is, de a hívők tudatosabban tudnak kiállni mellettük, ha bátran vállalják hitüket, s ha ebben támogatja őket a politikai közösség. E tekintetben fontos lépésként említi a 20 millió fontos katedrális-rekonstrukcióra fordítható támogatást, és a 8 millió fontos közeli szomszéd programot, amely a helyi keresztény közösségek jótékonysági akcióinak támogatására szolgál. Arra is büszke, hogy sikerült a bruttó hazai össztermék 0,7 %-át jótékonysági célokra fordítani.
Cameron bátor témafelvetésére természetesen élénken reagált a brit nyilvánosság. Különösen szembeötlő a brit értelmiség ellenállása. Ebben sincs semmi meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy az angol közvélemény milyen mértékben szekularizálódott az utóbbi néhány évtizedben. Ám szembeötlő, hogy milyen hasonlóságot mutat a brit értelmiség a hazaiakhoz, amikor oly mértékben érzi sértve magát a miniszterelnöki kiállás miatt, hogy 55-en közös aláírásukkal tiltakoznak – a Daily Telegraphban.
Az aláírók tiltakoznak az ellen, hogy Cameron keresztény országnak nevezi hazájukat. Szerintük ugyanis attól a szűk alkotmányos értelemtől eltekintve, amely szerint az országnak van egy államegyháza (established Church), Nagy-Birtannia nem keresztény ország. Hiszen felmérések és szociológiai tanulmányok bizonyítják, hogy „legtöbben egyénenként nem vagyunk keresztények, sem hitünket sem vallási identitásunkat tekintve”. Ráadásul szerintük e hamis tézis folytonos hangoztatása veszélyes is lehet, mivel elidegenedést szül, és megosztja a társadalmat.
Cameron egyelőre kitart álláspontja mellett. Úgy véli, a munka becsületének, a munkavégzés díjazásának és a jobb iskoláztatásnak döntő szerepe lehet az ország hosszú távú céljainak elérésében. És sorolja kormánya eredményeit: 1,6 millió új álláshely jött létre a magánszektorban, a munkanélküliség öt év óta a legalacsonyabb szinten van, és félmillióval kevesebben vannak táppénzes állományban.
Úgy tűnik, a vallás társadalmi hasznosságának kérdése akár az európai választási kampány egyik meghatározó témája is lehet.
