Forrás: engadinerpost.ch

KOMMENTÁR

Az október 23-án tartott parlamenti választások előestéjén a Genfben megjelenő „Le Temps“ karikatúrát publikált: Egy, minden jel szerint igen jómódu kisváros főterén a szavazóhelységből éppen kilépő házaspár megállapítja: "Látod, Svájc az az ország, ahol azért szavazunk, hogy ne változzon meg semmi."

Nos, hogy fest a kép október 25-én reggel? Megfelel-e a valóságnak, hogy nem történt semmiféle változás? Igen is, meg nem is. Egyrészt az összkép stabilitásról tanúskodik. Szociáldemokraták (SP), Liberálisok (FDP), Kereszténydemokraták (CVP) és a Svájci Néppárt (SVP), mind a négy nagy formáció, mely hagyományosan a koaliciós kormányt alkotja, vesztett ugyan valamit, de továbbra is uralja a teret. Négyen együtt a választóknak nem egészen nyolcvan százalékát képviselik. Másrészt viszont néhány érdekes vonással módosult a szokásos ábra. Két újnak számító kis erő, a Zöldliberálisok (GLP) és a Polgári Demokratikus Párt (BDP) áll a nyertesek oldalán. Mindketten lényegében a semmiből indulva végeztek öt-öt százalék körüli eredménnyel. És bár a Svájci Néppárt kereken 25 százalékkal a legerősebb párt marad, ez az eredmény három és fél százelékkal kevesebb, mint négy esztendővel ezelőtt.

Mit jelent mindez? A Zöldliberálisok és a Demokratikus Párt a középen politizáló csoportulásokhoz tartoznak. Ők erősödtek meg a többiek kárára, ami azt mutatja, hogy sok választó friss erőket és új arcokat akar látni, de ezek helyét a mérsékelt középen jelöli ki. A másik, ezzel egybevágó jel a jobbszárnyon elhelyezkedő Svájci Néppárt megtorpanása, sőt némi visszaszorulása. A Néppárt vehemensen ellenzi a közeledést az Európai Unióhoz, és kedvenc témája a bevándorlás korlátozása; ennek ellenére hamis az a – magyar lapokban gyakran olvasható – jellemzés, mely a Néppártot kelet-európai vagy akár osztrák mintákhoz igazodva, szélsőséges rasszistaként mutatja be. Tény azonban, hogy a párt módszereiben nem válogatós, mint ahogy tény az is, hogy a most lezajlott választási kampányban önmagának hatalmas pénzekkel igyekezett hangos reklámot csapni. Ami (nem mellékesen megjegyezve) arról tanúskodik, hogy a demokráciájában nagy múltú Svájcban is bajok vannak a pártfinanszírozás szabályozása körül. Nos, a nagy felhajtás ellenére mintegy húsz év után először tűnik most úgy, hogy a Néppárt kimerítette választói tartalékait, s mi több, nyers fellépéséből immár sok eddigi hívének elege lett.

A svájci választások eredménye, a 2007-es adatokkal összevetve Forrás: bernerzeitung.ch

A választási kampány témái közt amúgy – a Néppárt minden igyekezete ellenére – nem Svájc és az EU viszonya és még csak nem is a bevándorlás dominált; gazdasági kérdések álltak az előtérben: hogyan lehet a devizapiacon veszélyesen megerősödött svájci frank hatását enyhíteni, és mi a teendő az energiagazdálkodás területén, ha az ország a Japánban történtek hatására idővel valóban meg akar válni az atomerőműveitől. A bölcsek köve persze, mint azonnal kiderült, senkinek sincs a zsebében. Az első kérdés megoldása elég kevéssé függ Svájctól és jóval nagyobb részben a nemzetközi devizapiacoktól. A probléma ugyanakkor az ellentmondás maga. Mert az erős frank súlyos kárt okoz az exportra dolgozó svájci vállalatoknak s a turizmusnak, de egyben az ország társadalmi stabilitása és a pénzének szilárdsága iránti bizalom jele is.

Az, hogy a politikai stabilitás a választások hatására meginog-e, december közepén fog eldőlni, ha majd az új parlament két kamarája a héttagú Szövetségi Tanács, azaz a kormány tagjait megválasztja. Egy, vagy – ahogy követeli – két miniszterrel lesz-e a kormányban a Néppárt jelen? Mert jelenleg e testületben csak egy képviselője van, mióta a Polgári Demokrata Párt a Néppártból kiszakadt. Ennek az eleinte apró, de most megerősödött csoportnak a politikusa Eveline Widmer-Schlumpf pénzügymniszter, aki kompetenciájával és pozitív emberi tulajdonságaival elismerést és népszerűséget szerzett magának. A következő hetekben a pártok közötti alkuk során fog eldőlni, hogy a miniszterasszony marad-e, avagy át kell adnia a helyét egy második néppárti képviselőnek. Mint ahogy az is, hogy vajon a Néppárt távozik-e az ellenzékbe, ha kívánsága nem teljesül. Ez esetben végleg felborulna a kormány szintjén évtizedek óta tartó „konkordancia“. 

Az új parlamenti ülésrend a frakciókkal. Forrás: parlamentswahlen-2011.ch

Végezetül: a választásokon  a részvételi arány kereken 50 százalék volt. Ami azt mutatja, hogy a politika iránti közömbösség ("úgy sem változik semmi") egy efféle hagyományos demokráciában sem kisebb, mint például Magyarországon. Igaz persze, hogy Svájcban utólag senkinek sem jutna eszébe, hogy a gyakorló politikusok legitimitását azzal az érvvel vonja kétségbe, miszerint őket – a részvételi arányt figyelembe véve – csak egy kisebbség választotta meg.