Forrás: Michel Gronemberger |
KOMMENTÁR
Láttam boldog szocialistákat is – a Parti Socialiste második lett, s ma már Belgium legbefolyásosabb pártja.
Noha bizonyos flamand körökben a szocialista jelző, vagy PS említése kifejezett szitokszónak számít, nem lehet szó nélkül elmenni amellett, hogy a Parti Socialiste (PS) az N-VA után a legsikeresebb párt Belgiumban, Vallóniában pedig a politikai szintér egyeduralkodója. Sőt. Az igaz, hogy szavazatszám tekintetében az N-VA nyerte a legutóbbi választásokat, de azok valódi győztese hosszabb távon egyértelműen a PS.
Részben azért, mert jelentősen, majdnem 170 ezer szavazattal többet tudott szerezni, mint 2007-ben. Másrészről azért is, mert vezetőjük, Elio Di Rupo hosszas tárgyalások és vezércselek után sikeresen megteremtette a hatodik államreform mögötti abszolút többséget az N-VA nélkül, továbbá ő a miniszterelnöki pozíció legesélyesebb jelöltje is. Úgy tűnik, hogy a PS-nek sikerült a rendkívül töredezett belga politikai rendszerben a legbefolyásosabb párttá válnia, ami önmagában is tisztes teljesítmény egy olyan európai közegben, ahol az elmúlt években a liberális és szociáldemokrata irányultságú pártok egyértelműen teret veszítettek.
A jelenlegi helyzetben úgy tűnik, hogy a PS továbbra is francia-Belgium és a belga politikai rendszer egyik állócsillaga maradhat hosszú távon, amennyiben képes a jelenlegi sikereket megfelelően kihasználni.
A PS sikerét nem lehet egyetlen dologgal megmagyarázni, ahhoz számos kiváltó ok különleges együttállására volt szükség. Ideológiai értelemben hagyományos baloldali pártról van szó (flamand ellendrukkereik kéjes örömmel szokták arra emlékeztetni a belga politikai kultúrában járatlan beszélgetőtársaikat, hogy nevében még csak nem is szociáldemokrata párt a PS, hanem csak szocialista, így, magában). Értékviláguk nyolc kifejezéssel körülírható: jólét, igazság, társadalmi ökológia, közszolgáltatások, munka, egészségügy, oktatás, és mobilitás. Nem rossz hívószavak a 21. század elején, vonzó, széles szavazói réteget lefedni képes szociáldemokrata-zöld politikai programot lehet rájuk építeni.
Az előbbi politikai agendának azonban nem szabad túlzottan nagy szerepet tulajdonítani a PS jelenlegi sikereiben, tudjuk, egy jó program önmagában még egyetlen pártot sem tett naggyá. Ennél talán fontosabb volt az, hogy a PS nagyon konkrét érdekvédő politikai szerepet vállalt fel. Harciasan védik Vallónia és a francia anyanyelvű állampolgárok anyagi és kulturális érdekeit és ezen keresztül több társalmi csoport számára is – például volt és jelenlegi nehézipari munkások, bevándorlók, és nyugdíjasok – ők tűnnek az egyetlen vállalható alternatívának. Ezt a szerepet csak fölerősítette az elmúlt években egyre erősödő flamand nacionalizmusától való félelem, sokan minden ideológiától függetlenül a PS-ben láthatták az egyetlen olyan politikai szereplőt, mely rendelkezik a megfelelő szervezeti-politikai háttérrel ahhoz, hogy eredményesen szembeszálljon a flamand érdekeket kíméletlenül érvényesítő flamand pártokkal.
Továbbá, a csokornyakkendőt immár védjegyévé tevő, bár mostanában anélkül is mutatkozó Elio di Rupo-ról, a párt elnökéről sem szabad megfeledkezni. Az 1982 óta politizáló di Rupo 1999-től vezeti PS-t, mindenképpen a belga politikai élet egyik öreg rókája. Remek debattőri képességgel rendelkezik, és mint a krízis megoldásából láthattuk, politikai stratégának sem a legrosszabb.
Jó program, jól megválasztott politikai szerep, jó helyzetfelismerés, és jó vezető – ennyi elég lenne a politikai sikerhez? A belga szocialistáknak elég volt…