Clarke meggondolta magát telegraph.co.uk

SZEMLE

A halálbüntetés eltörlése óta a gyilkosságért kiszabható életfogytiglan szabadságvesztés volt a legsúlyosabb büntetés Nagy- Britanniában. Ehhez nemsokára elég lehet két gyilkossági kísérlet is.

Nemrégiben újabb U-turn-ben gazdag hetet tudhatott maga mögött a brit politika: aktuális versenyzőnk Kenneth Clarke igazságügyi miniszter volt, akit eddigi kritikusai meglehetősen „puhának” tartottak a bűnügyi kérdések megítélésében. Clarke október végén még ellenezte, hogy kötelező érvénnyel letöltendő börtönbüntetést kapjanak olyan fiatalok, akik késsel támadnak társaikra, egy héttel később azonban az Alsóháznak benyújtott javaslata már a 16 éveseknél is előírta a minimum 4 hónapos börtönbüntetést – akár halálos kimenetelű a bűncselekmény, akár nem.

Börtön Angliában guardian.co.uk

Az indok, hogy miért kellett szembe mennie eddigi politikájával, igencsak sokrétű, ám elsősorban a tory backbencher-ek és a miniszterelnök nyomása, valamint a választópolgárok biztonságérzetének erősítése állhatott a pálfordulás mögött. Ennek kapcsán két fontos javaslatáról kell mindenféleképpen szót ejteni: az úgynevezett „két csapás” bevezetéséről és az IPP kivezetéséről. A „két csapás”  elve nem hivatalos név, ezt maga Clarke ismerte be, hiszen azt az igazságügyi miniszter találta ki egy sajtótájékoztatóra készülve. Clarke megjegyezte, hogy az automatikus életfogytiglan azokra vonatkozna, akiknek a kontójára lehet írni két gyilkossági kísérletet.

Akit másodjára ítélnek el súlyos szexuális és/vagy erőszakos bűncselekménnyel Angliában vagy Walesben, az automatikusan életfogytiglanit kapna az új törvény szerint. Ez radikális változás lenne, hiszen eddig csak emberölésért elítéltnek kellett tényleges életfogytiglannal számolnia.

A tervezet szerint tehát nem a gyilkosokra csapna le keményebben a törvény ökle, hanem új bűncselekmény típusokra terjeszti ki a szigorúbb büntetőpolitikát, ráadásul kettőre csökkenti az eredetileg a három csapás elvét. Ellenzői többek közt azért tartják ezt aggályosnak, mert kötelezővé tenné a bíróknak, hogy letöltendőt adjanak, megvonva ezzel a bírói mérlegélés lehetőségét. A bírálók szeirnt ez a javaslat csak a végrehajtás kiszolgálóivá alacsonyítaná a bírókat, ami nem tesz jót a demokratikus hatalommegosztás eszméjének.

A szigorodó büntetőpolitika további elemei közé tartozik, hogy a legsúlyosabb bűncselekmények kategóriájában fogják sorolni a gyermekek szexuális zaklatását, a terrorizmust, illetve a gyermek halálához vezető vagy azt megengedő viselkedést. A bíróságok az elítéltek szabadulását követően kiszabhatnának plusz öt éves megfigyelési időt az erőszakos bűnelkövetőkre, illetve nyolc évet a szexuális jellegű bűncselekmények elkövetőire. Ebben az időszakban szoros megfigyelés alatt állnának, és bármikor újra börtönbe lehetne vetni őket, ha a bíróság úgy ítéli meg.

Megfontolandóak még a számadatok, mely szerint 12 ezer életfogytiglanira ítélt embert tartanak ma fogva Nagy- Britanniában, pontosan annyit, mint amennyit három nagy kiterjedésű országban, Oroszországban, Németországban és Franciaországban összesen. Ez azt is jelenti, hogy ha ilyen formában fogadják el a törvényt, akkor a kormányzatnak mérlegelnie kell extra börtönök építését, ami viszont szembe megy az általános kormányzati kiadáscsökkentés doktrínájával.

MENNYIBE KERÜL AZ ELÍTÉLT?

Anglia és Wales 100 ezer emberre jutó 147 elítélttel a második legrosszabb adatot hozza Nyugat-Európában Luxemburg után. 2010 őszén összesen 85 458 embert tartottak fogva 139 börtönben. Nagyjából évi 38 ezer £-ba kerül az adófizetőknek egy elítélt eltartása.

Ha az olvasó úgy érezné, hogy nagyon elszaladt a ló Mr. Clarke-kal, és hogy a brit igazságügyi miniszter egy börtönállam kiépítésén fáradozna, akkor érdemes megvizsgálni a miniszter egy másik javaslatát, mely némileg azért árnyalja ezt a képet.

Clarke ugyanis eltörölné a Munkáspárt által létrehozott „Imprisonment for Public Protection” (IPP) intézményét. Sadiq Khan, munkáspárti képviselő szerint ez meggondolatlan lépés lenne: „Nem oldja meg a problémát, ha meg nem javult elítélteket szabadítunk rá a társadalomra.” Az IPP eljárást a 90’es évek végén vezették be, mikor hatványozottan veszélyes pedofiloknak szabadultak hosszú börtönbüntetésüket követően, de semmi bizonyíték vagy garancia nem volt rá, hogy ne jelentenének veszélyt továbbra is a társadalomra. Így született meg az IPP (ImprisonmentforPublicProtection) intézménye: ezen eljárás során egy bírókból álló bizottság állapítja meg, hogy szabadon  bocsátható-e az elítélt. Ha nem, akkor meghatározatlan időre egy szűk cellában kell tengetnie az életét. Bár speciális esetekre szánták, ritka alkalmazással, de mára eljutottunk oda, hogy 6500 elítélt ül börtönben az IPP-nek köszönhetően.  Hozzátartozik az igazsághoz, hogy nem volt jellemző, hogy valaki elhagyja az IPP-t, de a források szűkítésével az elítéltek, akik sokszor speciális kezelést igényeltek volna, nem kaptak szakszerű segítséget, hogy sikeres legyen a reszocializációjuk. Pontosan ezért nevezte Ken Clarke ezt  egy „durva igazságtalanságnak, egy szégyenfoltnak a rendszeren”.

Clarke tehát valószínűleg igazságosabbnak ítéli, hogy valaki letöltendő életfogytiglanit kapjon (ami általában a kiszabott évek 2/3-a), mint hogy határozatlan időre (pontosabban egészen addig, amíg veszélyesnek tartják a társadalomra) börtönben maradjon.