Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Megálljt parancsolnának a bevándorlóknak

2012. január 11. - Ruzsbaczky Zoltán
Forrás: conservativehome.blogs.com

SZEMLE

A brit konzervatívok zászlajukra tűzték a bevándorlók számának csökkentését. Diszkriminációról van-e szó, vagy győzött a józan ész?

 

 

 

Hazánkban is sokat hallhatunk arról – sőt tapasztalhatjuk is akár ismerőseink példáján –, hogy az Egyesült Királyság az egyik legnépszerűbb célpont azok között, akik új országban próbálnak szerencsét. Egyszerű a nyelv (legalábbis a némethez vagy a franciához képest), magas a fizetések értéke, sőt a beszámolók alapján aránylag tisztességesek is az alkalmazottakkal – ezek az előnyök a gyakran depressziós időjárást is feledtetni tudják.

A helyzet odáig fokozódott, hogy az Egyesült Királyságba vándorlók száma immár hosszú évek óta meghaladja az onnan elvándorlók, vagy hazatérők számát – a legutóbbi pár esztendőben például évente több mint 200 ezerrel. A gazdasági válság hatására ugyan kevesebben érkeznek a szigetországba, de David Cameron és pártja elszánt a bevándorlók további mennyiségi korlátozása tekintetében. Kinyilatkoztatott céljuk szerint leszorítanák a nettó migránsok (vagyis amennyivel többen érkeznek, mint távoznak) számát „pár tízezerre”, ami korántsem lesz egyszerű feladat.

Egyfelől ott vannak az Európai Unió szabályai és a munkaerő szabad áramlásának elve. Ez szinte minden próbálkozást meghiúsít, amit a nyugati országok a Kelet-Európából érkezők ellen tehetnének. Az Egyesült Királyság ugyanis még mindig az egyik legkedveltebb célállomása a 2004-ben felvett, volt kommunista országok lakóinak. Ez pedig azt jelenti, hogy a toryknak más módot kell találniuk a bevándorlás mértékének leszorítására.

A grafikon azt mutatja meg, hogy hogyan változott a 2004 utáni csatlakozó országokból bevándoroltak száma (kékkel) és a munkanélküliség a brit fiatalok körében (rózsaszínnel) 2004 és 2011 között
Forrás: migrationwatch.uk


Kézenfekvőnek tűnik a tengerentúlról érkező bevándorlók korlátozása. A terv szerint a vendégmunkásoknak csak egy kis százalékát marasztalnák, a többieknek öt év elteltével képletesen ajtót mutatna az Egyesült Királyság. A Migrációs Tanácsadó Bizottság kutatása ugyanakkor azt mutatja, hogy a letelepedési lehetőség ilyen fokú bizonytalansága elriasztaná a bevándorlók legtehetségesebb részét, ez pedig rossz hatással lenne a szigetország versenyképességére. A kutatók nem azt vizsgálták, hogy a korlátozás eszméje jó-e – ők a gazdaságilag legkevésbé fájdalmas megoldást igyekeztek megkeresni.

Javaslatuk szerint a 31 és 49 ezer font közötti éves keresettel rendelkező vendégeknek kellene engedni a végleges letelepedést – ez nyilván nem az alacsony fizetésűek rétege. A szabályok változatlansága mellett évente 10 és 40 ezer közötti vendégmunkás kaphat letelepedési engedélyt. A megoldási javaslat azonban túl egyszerűnek tűnik a probléma összetettségéhez képest. Ahogy Matt Cavanagh rámutatott, a britek szívük szerint a kiskeresetű, alkalmasint kétkezi munkát végző bevándorlók számát szorítanák le. Csakhogy ennek a rétegnek a nagy része immár évek óta az Európai Unión belülről érkezik – lengyelek, magyarok vagy épp litvánok –, s e helyzettel a kormány egyszerűen nem tud mit kezdeni. Cavanagh szerint a kormány pont a magasabban képzettek és tengerentúli diákok lehetőségeit nyirbálja meg.

Szintén feszültséget okozó probléma a menekülteké. A közelmúltban egy afgán férfi megtámadta a bíróságon azt a brit bírósági döntést, miszerint vissza kell térni az első biztonságos európai országba, ahova megérkezett hazájából. Az EU felülbírálta a döntést, mondván az első állomás, Görögország sem teljesen stabil és gazdag jelenleg. A válság alatt talán többekben fogalmazódik meg a kérdés: miért épp Európának kell segítenie a rászorulókon, mikor az öreg kontinens is válságot él át?

Arabok egy brit piacon - egyúttal a munkaerőpiacon is
Forrás: msn.com


A jogvédők és a menekültügyiek válasza szerint „mindenkit megillet Európa védelmének joga, az Egyesült Királyságnak pedig ki kell vennie ebből a részét”. Sokan, akik Európa kudarcának tekintik a hatalmas mennyiségű bevándorlót és az ezzel járó multikulturalizmust, s a késői Római Birodalom példáját
hozzák fel. A csökkenő születésszám, a válságban lévő hitélet mind jellemző volt akkor is és most is. Mindenesetre a szkeptikusok szerint kétséges, hogy az Egyesült Királyság, vagy akár Európa meddig tud még befogadni újabb és újabb bevándorlókat.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr463535706

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A Tyne folyó déli partja 2012.01.11. 20:27:25

@www.doominogame.com: speciel itt elég kevesen vagyunk, de ennek ellenére igazad van azzal kapcsolatban,hogy ha mindenkit elküldenének, igencsak szarban lennének. most olvastam pl hírt, a munkáltatók sok esetben jobban szeretik a bevándorlót, mert az angolnak büdös a munka, hogy be kell járnia pontosan, bulizik, aztán másnap beteget jelent, stb. megbízhatatlanok.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2012.01.11. 20:37:09

A brit nagyvárosokban 'Sharia controlled zone'-okat létrehozó fundamentalisták számát valóban nem ártana drasztikusan csökkenteni.
www.youtube.com/watch?v=h5CZ_AVyRzg
ilyesminek Európában semmi helye. Az kérdés, hogy az új intézkedéseknek mennyire ez lesz a célpontja.

carbissian 2012.01.11. 20:39:10

Tenyleg sokan (es sajnos egyre tobben ) A bevandorlas ellen vannak.Az elso szamu indok az hogy a bevandorlo elveszi a munkat a britek elol mert olcsobb,es ez sokszor igy van. De ahogy A Tyne folyo deli partja irta , a brit fiatalok teljesen megbizhatatlanok,lustak,es rettentoen tudnak viselkedni a munkahelyen.Nehez fizikai munkat nem vegez,magasabb fizeteshez nem eleg a tudasa,folyamatosan puffog ha dolgozni kell,es ezert elobb-utobb kirugjak.Aztan megy vissza segelyre es szidja a bevandorlokat.

jasu 2012.01.11. 20:41:06

@Brix: hat nem igazabol a segelyek megvonasa volt a baj
azokban a negyedekben E-london N-london es Tottenham(N-kondon) ahol kezdodott egy surmo kinyirasaval (mint urugy a balhera a tobbi hely copycat action volt)a balhek fo oka
a segelyen felnott generaciok mashogy elerhetettlen igenyeinek megszerzese. ezek az igenyek allandoan stimulalva vannak a reklamokkal favorizalt eletformakkal lasd divatos es "meno "ertektargyak amiket fiatalon csak kimagaslo jovedelembol tudnak megszerezni vagy mint augusztus folyaman fosztogatva.
angliaban nem tudsz ehezni es ha ott szulettel vagy regota benne vagy a szocialis rendszerbe akkor hajlektalan sem tudsz nagyon lenni
a szocialis haloban fetrengok is joval tobbet kapnak mint ami tisztan a megelheteshez kell
amire te gondolsz mit nyirbalas a segelyekben
nem adnak tobbet lakhatasi segelyt chelsea maisonette berlesere 7 tagu afgan csaladnak heti 3000 fontert de az eszszeruseg hatarain belul normalis lakhatast biztositanak

Nazarin 2012.01.11. 20:47:42

@Réka ‎: lane szerint azoknak a szegény embereknek más a kultúrájuk, mi azt nem érhetjük fel európai ésszel. De minden kultúra egyenrangú, meg kell őket érteni, sőt minél több támogatást nekik!
(Egyébként drága lane, állításod szerint a fideszesek rasszisták. Tudod te, mi a fideszes rasszizmus a jobbikoshoz képest? Rohadtul lejárt a mantrád.)

emberkedek 2012.01.11. 20:47:51

Ha a mai nap életbe léptették volna ezt a korlátozó jogszabályt, már akkor elkéstek volna.
Angol ismerősöm mondta, hogy a lakosság több, mint 1/3-a már nem európai etnikai hátterű.
A szülőszobákon a helyzet még durvább.

Ciao Nagy-Britannia, bruggy-bruggy-bruggy.
S lőn így múlik el a birodalom dicsősége.

stuffmonger 2012.01.11. 20:50:00

a korfára meg az elöregedő társadalomra hivatkozni meg igencsak butaság és szűklátókörűség, noha a demográfiai folyamatok valóban jól kivehetőek

de könyörgöm, erre nem az az egyedüli megoldás, hogy évről-évre fokozzuk a nigger importot

már a jelenlegi technológiai szinten is simán át lehet szervezni a termelési módszereket(igaz drágán), nemhogy 20-30 év múlva, mikor az okosok szerint összeomlik a társadalom, ha nem fokozzuk a bevándorlást

nyilván mindig lesznek "emberi" szakmák, de a gazdaság jelentős részének automatizálása, ha úgy tetszik robotizálása elméletileg és gyakorlatilag már ma sem lehetetlen

azt hiszem nem kérdés hogy a folyamatos bevándorlásra vagy az automatizálásra és hatékonyságra épülő társadalom lesz erősebb és életképesebb hosszabb távon

kukatr 2012.01.11. 20:57:15

@emberkedek: Londonban a leggyakoribb újszülött név a Mohamed.

jasu 2012.01.11. 20:57:27

@fukka636: ez a "nigger import" duma nagyon rossz
ok is emberek es keresik a lehetoseget,hogy jobb eletet elhessenek mint ahol szulettek

stuffmonger 2012.01.11. 21:00:06

@jasu:

akkor legyenek PoC-ok, ha így jobban tetszik

most miért kell elvenni az örömömet? :(

jasu 2012.01.11. 21:03:31

nem szeretnem elvenni az oromodet es megbantani sem akartalak de azok az emberek ugyan azt keresik ott mint turulos jozsika tiszafuredrol vagy wojtek
krakkobol

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.11. 21:08:33

Hát én egy nagyon egyszerű gyárban dolgozom Agnliában.

Minden angolul, lengyelül és portugálul van kiírva (brazilok vannak sokan).

De azt elárulhatom, hogy éjjeli műszakban a feletteseken kívül gyakorlatilag NEM tartózkodik ott egy angol sem.

Feleségem ápoló, egyszer egy éjjeli műszakban egy indiaival, egy nepálival, egy thaiföldivel és egy románnal volt együtt.

Most akkor hiába kéri a beteg, hogy őt csakis "angol angol" láthatja el.

Vannak munkák, amit egyszerűen NEM végeznek el (ahogy Magyarországon is sokszor).

Mondjuk ebben a segélyrendszernek is igen nagy szerepe van, ha valaki benefiten él, jobban jár mint a minimálbéres, telik autóra, szórakozásra, stb.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.01.11. 21:13:14

Ja, hozzátenném, volt olyan angol akit három nap után rúgtak ki, mert elkezdett üvöltözni, hogy mi az hogy ő nem mehet akkor szünetre amikor akar.

Egy másik meg egyszerűen nem jött be dec. 26-án (aznap is dolgozni kellett), 27-én meg irdatlanul másnapos volt, akkor meg azért.

Idén már ő sem dolgozott. Akkor most?

Rwindx 2012.01.11. 21:20:45

A Római Birodalom példája tökéletesen szemlélteti ezt az egészet.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.11. 21:34:41

Én nem be, hanem ki szeretnék vándorolni! ;)

Bandibacsi34 2012.01.11. 21:48:55

Azert meg kell jegyezni, hogy a bevandorlok olcson dolgoznak es engedelmesebbek, mint a helyiek, akik alantas munkat nem nagyon vegeznenek el. Minel inkabb oregszenek a helyiek, annal inkabb kellenek a fiatal bevandorlok.
Melesleg pl. Japanban a Jakuzak is emiatt hanyatlanak. At is veszik a helyuket a kinai es koreai bandak. Ez csak egy pelda volt persze.
Amugy az angolok is jobban haragszanak a kepzett munkaerore. Epitkezesen vagy takaritokent elfogadjak a bevandorlokat, irodistakent vagy szakmunkaskent kevesbe, max. ha maganvallalkozo.

hegyilány 2012.01.11. 22:24:14

Megálljt parancsolnának a bevándorlóknak"

Nincs ebben semmi különös. Valahol) valóban gátat kell vetni, korlátozni a bevándorlók számát. Nem csak ott")
Viszont azt tudni kell, és tudható (is), hogy nagyon sokan a megélhetésük miatt mennek nevezett országba. De az is biztos, van egy tömeg, akit esetleg csak a kalandvágy vezérel, vagy éppen az, hogy sokkal jobb a szociális háló mint saját hazájában.

A veszély ott van, minél nagyobb a bevándorlók száma, annál jobban -, hogy esetleg kialakul, egy un. "csőcselék" tömeg.
No és persze, a szegénységben élő réteg itt is megtalálható.
****
"A brit szakértők és a sajtó képviselői között is tovább folyik a vita arról, hogy a szombat éjjeli események minek minősülnek (egyszerű fosztogatásnak, bűnténynek vagy elkeseredett fiatalok kitörésének), ám mindenki igyekszik elhatárolni egymástól a szombat és a vasárnap éjjeli eseményeket. – Senki ne gondolja, hogy a szombat éjszaka feljogosítja bűntények elkövetésére – idézte a Reuters a vasárnapi zavargások után Christine Jones rendőrfőnök közleményét.

"Tottenham London egyik legszegényebb negyede. A városban itt a legmagasabb a munkanélküliség, csupán az elmúlt évben tíz százalékkal nőtt a regisztrált álláskeresők száma.
Sokan egyszerűen a brit főváros „fekete negyedeként” emlegetik, mert itt él a legnagyobb karibi-amerikai közösség, ám sok más országból is érkeztek ide.
Egyes becslések szerint a kerületben háromszáz különböző nyelvet beszélnek. – Nem rossz emberek laknak itt, hanem szegények – írja a Guardian Tottenhamben lakó szerzője, Peter Beaumont.
A házak lepusztultak, a fiatalok pedig nem tudnak mit csinálni, főleg amióta a költségvetési megszorítások keretében 75 százalékkal csökkentették az ifjúsági programokra költhető pénzt – emlékeztet."

Londoni zavargások: Nem rossz emberek, csak szegények"
****
A londoni események nagyon jól mutatják, hogy egy pillanat alatt elszabadul a pokol, elég egy szikra")
Ha elszabadulnak az indulatok, akkor már keveredik, a békés tüntetők, a bandák, és a szegénység miatt elkeseredettek tömege.

Én egyáltalán nem csodálkoznék azok, hogy valahol meghúzzák azt a bizonyos vonalat.
Nincs tovább???

hegyilány 2012.01.11. 22:36:04

Lehagytam a linket) vagy nem is baj??? :)

nol.hu/kulfold/20110809-nem_rossz_emberek__csak_szegenyek

Helyzetet" tudnak teremteni a bevándorlók a németeknél, franciáknál is.

Egyébként úgy gondolom, hogy minden demokratikusan működő országban, működnie kellene a megfelelő szociális hálónak.
A munka nélkül maradottaknak - az önhibájukon kivül nem dolgozóknak - biztositani kellene az emberhez méltó életet. (De ez nagyon sokszor nincs így. )
A kivándorlás, - bevándorlás országok között talán jobban visszaszoritható lenne.

Nem gondolhatja senki komolyan, hogy aki kényszerből megy más országba, - annak leányálom"?? Mert egyáltalán nem, sem itt nincs, sem ott nincs igazán!!
Nagyon összetett téma, probléma, valóban,) minden országban, ahova tömegével vándorolnak ilyen-olyan népek.

jasu 2012.01.11. 22:50:13

@hegyilány: pont a karibi-amerikai kozosseg az egyik legosszetartobb fekete kozosseg es tulnyomo tobbseguk dolgos es normalis eletet el a problemak a fiataloknak a kielegtelenitett vagyaibol illetve a erosen elo gang "culure"-bol erednek
stepney VS. tottenham
hockney VS> poplar
feher kozossegekben ezek inkabb football drukker szinten vannak jelen mint a hirhedt westham VS millwall
illetve eddig (elmult 5-10 ev)megturt volt a feketek egymas kozotti soft drug businesse
amit lathatoan a pakistani fiatalok uralnak szinte egesz
E-londonban(E1,E2,E14,N1,N5)
ezzel is nehezitve a fekete afrikai bevandorlok megelheteset
a karibi-amerikaiak tobbsege 1890es 1965 kozott erkezett tehabb elvileg jobban integraltabb csoportmint a nemreg erkezett es azota is kulturalis sokkban fetrengo pl zimbabwe-i szerentcsetlenek

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 22:59:29

@tildy:): @Réka ‎: @Gee Halen:
ennek a "nem vallalom el"-nek szep folyamatosam megkezdodott a vege meg amerikaban is, foleg hogy mindenhol szorongatjak a segelyrendszert
az ember ha ra van kenyszerulve akkor melozik
es akkor mar utban lesz az "idegen"
es hat igen angliaban a cikkben tengerentulrolinak nevezett afrikaiak valamint a ciganyok kemeny beilleszkedesi problemakkal kuzdenek
de bizonyh a a megelhetes a tet a keleteuropaikat sem latjak majd szivesen
ez az EU dolog nem nagyon mukodik
bizony a fejletteb orszagok is elobb-utobb rakenyszerulnek valamifele vendegmunkas kvotara
amerika is ra van kenyszerulve, mondjuk itt meg is van, csak hat jonnek meg mindig feketen es eleve van itt tobb mint 10 millio engedely nelkuli, itt elobb ezt a problemat kellene kezelni

c.2 2012.01.11. 23:00:22

nekem az angolokról nem lett ilyen negativ képem, bár az tény, hogy egy kis "felsőbbrendűség" megvan bennük, de egyébként, az angol angol ismerőseim közül mind korrekt volt és dolgoztak rendesen.
Londonban én úgy éreztem, hogy 35% körül van (még) az angolok aránya, bár ezt nehéz megtippelni és azóta szerintem évi 1%kal csökken.
én amúgy pont a kint tapasztaltak után láttam be, hogy ilyet soha a büdös életben nem akarok itt látni. "hazai pályán" Európában nem akarom "veszélyben" érezni magam sehol, mert fehér vagyok. multi-kulti az jó egy nagyvárosban (mondjuk ha 5-10%nyi vegyes népesség van, mert az érdekes, de nem változtat számottevően.)
de azok se csináljanak 6-8-10-15 meg 200 gyereket és adaptálódjanak. amit írt vki feljebb, beékelődő szubkultúrát ne hozzanak létre és ne ássák alá a társadalmi berendezkedést. ha idejöttek garantáltan nem egy jobb "kultúrkörből" érkeztek, másképp maradtak volna a seggükön.
a south park rész jutott az eszembe, ahol 3000ből visszaidőutaznak az egyen emberek. szóval én speciel nem nézem jó szemmel, ami a nagyon NY-i országokban zajlik. a túlnépesedés ellen kell tenni, hogy ne legyen annyi nyomorgó ember, nem rájuk hagyni, hogy szaporodjatok, azt majd lesz valami.. lásd: Ázsia, Afrika, ahol az a mentalitás, hogy hátha az egyik majd viszi valamire és nekünk is jobb lesz. ez a tarthatatlan..

emberkedek 2012.01.11. 23:05:33

Senki ne gondolja, hogy a bevándorlók majd a saját képükre akarják formálni környezetüket és az bizony nem az európai civilizáció lesz.
Magyarországon is ugyanez a helyzet.

A kisebb őslakosság, kevesebb munkahelyet igényel, ezért hibás a munkahelyekkel való érvelés, mivel alapvetően kevesebb lenne az elvégzendő munka.

Martian (törölt) 2012.01.11. 23:06:16

@Bandibacsi34: "Minel inkabb oregszenek a helyiek, annal inkabb kellenek a fiatal bevandorlok."

Egészen odáig, amíg az idős helybelieknek kell kerülgetniük az utcán Allahhoz imádkozó fiatal bevándorlókat...

c.2 2012.01.11. 23:06:59

szóval, ami nálunk vietnámi kézben van az az angoloknál a fekák meg arabok hadszintere, ezt nem tudtam ^^

hegyilány 2012.01.11. 23:08:30

Diszkriminációról van-e szó, vagy győzött a józan ész?"

Úgy gondolom, hogy inkább az utóbbi meghatározás, az igaz.

hegyilány 2012.01.11. 23:10:06

Elnézést! Igaz, sokszor, sokaknál/sokaktól a józan ész igen, igen messzejár"!

c.2 2012.01.11. 23:10:19

emberkedek, akkor költözz át borsodba vagy Toothingba.. ^^
esetleg valamelyik kellemesen bebarnult holland városba, aztán majd rájössz.

jasu 2012.01.11. 23:15:28

@hegyilány: ez nem jozan esz vagy fajgyulolet
azoknak az embereknek a nagy resze szavazati joggal biro allampolgar es nagyon radikalis otleteket nem lehet keresztul vinni mert nem fognak legkozelebb az otlet gazdajara szavazni

hegyilány 2012.01.11. 23:18:24

@jasu:
Én elfogadom amit írtál, igaz nem értem teljesen világosan. Mert az általam belinkelt cikkben, és a saját véleményemben sok-sok minden benne van.
Ez a kérdés nem csupán a fekete- és fehérekről szól. Attól sokkal összetettebb.

Ahogy írta, a zavargások kirobbantója is nagyon sokszor a szegénység, ehhez már csak hab a tortán a "csőcselék" )
Szerintem.
:)

hegyilány 2012.01.11. 23:23:13

@jasu:
Írtam! nagyon összetett a kérdés, probléma.

Persze, persze tudjuk. Sokszor azért "megy félre" (esetleg) egy ország gazdaságpolitikája is) Mert hát a hatalom megszerzése, megtartása nagy úr, tud lenni.
Csak az a baj? hogy egyszer mégis bukás lesz a vége. Van rá példa, nem kevés, sok.
:)

hegyilány 2012.01.11. 23:25:19

@hagyma:
Megkérdezhetem?, hogy még mindig nem tanultál meg normálisan írni??
Olyan nagy előszeretettel látogatod a blogokat, illene már egy kicsit csiszolni az írás tudásodat!

Nem sértés, csak szóltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 23:29:25

@hegyilány: en tudok rendesen irni, csak nem akarok mindenhol. de szerintem ertheto amit irtam
a blogomon odafigyelek ra, bar mar szunetel vagy 3 honapja:)
de a hozzaszolasaim altalaban olyanok mintha beszelnek
es kb ilyen szinten beszelgetnek az emberek eloszoban
meg szarul irok vakon ez tenyallas

jasu 2012.01.11. 23:29:34

londonban nincs olyanfajta melyszegenyseg mint borsodban gyerekek nem fordulnak ki a padbol de 10 ora korul arcal a fold fele az ehseg miatt
kulturak kozotti feszultsegek vannak es ezt ugy probaljak feloldani hogy nem fognak beengedni tobb
mohamedant
a feher keresz\teny-zsido keleteuropai johet
azsiai muszlim nem

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 23:35:18

@hegyilány: amugy tudnek belajvitani a tiedbe is boven:)
csak szoltam:)

Maddness69 2012.01.11. 23:47:54

Ahol vagyok raktárban dolgoznak angolok és más nemzetiségűek is. Január 1-én alig lehetett angolt látni, viszont az összes bevándorlónak be kellett menni dolgozni. Ez van.:)
Aki angol meg bement, mert behívták az végig morogta a napot. Mondanom sem kell, hogy nem minimálbérért dolgozott aznap, de ez sem segített.
Welcome to real life!

Brix 2012.01.11. 23:53:46

@hegyilány: És szerinted hol húzzák meg azt a bizonyos vonalat? Miért kellene a kivándorlást és a bevándorlást visszaszorítani? Az egész emberi civilizáció története a népek vándorlásáról szólt. A szaporodó és erősödő népek mindíg új területeket foglaltak maguknak, ez végbemehet erőszakkal, vagy erőszak nélkül. A bevándorlás, meg mindíg egy civilizált levezető szelepe ennek a folyamatnak. Egyszerűen annyit kellene csak tenni, hogy megszüntetni a segélyeket és azokat akik nem akarnak beilleszkedni a társadalomba kíméletlenül hazaküldeni. A devians viselkedés nem mindenhol jellemző a bevándorlókra, pl az USA-ban, ahol nem nagyon osztogatják a segélyeket, ott szinte alig tapasztalható ilyen probléma. Európában a németek is viszonylag jól tudják kezelni a kérdést, és meglehetősen jól integrálják a bevándorlókat. Tudomásul kell venni hogy az "európa erődöt" sokáig nem lehet ezekkel a demográfiai mutatókkal fenntartani. Valószínű, hogy délről egyre többen fognak betörni olyan fiatalok, akik az elkényelmesedett, elöregedett, a jóléti hálón megtollasodott európai polgárok helyébe akarnak lépni. Ha nem sikerül integrálni öket, akkor előbb-utóbb bűnözni fognak. A fő felelőssége a befogadó társadalomnak van. A globalizáció az országok közti gazdasági kiegyenlítődést hozza hosszú távon, azonban a legtöbb embernek azonnal kell megoldani a megélhetési problémáit, így nem marad más lehetősége, mint a kivándorlás. Magyarország is igen nagy bajban lenne, ha nem lenne szabad munkaerő áramlás, hiszen a rendszerváltáskor megszűnt 1 milló állás, majd a 90-es évek gazdasági felfutásakor keletkezett 200-250 ezer, amit el is vesztettünk a gazdasági válság és a sorozatos rossz kormányzások hatására. Tehat megmaradt a kb 1 milló munkahely hiánya, ami óriási nyomás a társadalomra. Pedig még végre sem hajtották a nagy állami alrendzserek reformját. Ma pl 7000-es leépítést jelentett be a kormány. Kétség sem férhet hozzá, hogy Magyarországon a romló munkaerőpiaci trendek fognak érvényesüli, így a józan ész azt diktálja, hogy nekünk, amig az EU-n belül megmarad a szabad munkaerő áramlás, addig ez lesz egyedüli lehetőség a kitörésre.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 23:54:51

@Maddness69: hat nalunk nem morognanak
dupla ber van ilyenkor, de nem azert nem, hanem mert sokan ugrasra keszen varnak melora
angliaban ugy latszik meg jol megy

Fairtrade 2012.01.11. 23:54:54

A vilag osszessege a valtoztatasokra epul. Ez a korszak az emberi ossznepi- vandorlas idoszaka ahol visszavonahatatlan a multikulturak kialakulasa. Angliabol ugyanugy elment millonyi ember a szebb jovo igeretevel, es ok most a penzuk negyedeert Pragai irodaikban, Budapesti vakitomentes vilagitasu belvarosi luxusepeuletekben vagy eppen Moszkvaban jobban elnek mint itt valaha. Ott tart karokkal fogadjak oket, mert "munkahelyet" teremtettek.. Kinek, ha mindenki itt van??? Ok raadasul ujravisszatelepedesi segelyt is kaphatnak, ha majd meggondoljak magukat!
Evek ota tema, hogy az illegalis bevandorlokat kitiltjak ugyanakkor gyakran meg a bunozoket sem utasitjak ki, mert a borton jo uzlet az allamnak, foleg ha a hozzatartozok fizetik az ovadekot es kulon evekre munkat adnak az angol ugyvedeknek.
Mas.
Ha Skocia onallo tartomany lesz, mar pedig nagyon ugy nez ki es ott van az asvanyi kincs, nem London belvarosaban, nem lesz mibol fizetni a juttatasokat a brit munkanelkulieknek, tehat komoly gondok ele nez az orszag.
Hogy kik is valojaban az itt elo arabok, feketek, indiaiak?
A legtobben erdetileg egyenesagi leszarmazottai a briteknek. No jo, nem mind, de nekik is vannak rokonaik. Nem szep ha mondjuk: de igaz, "tetszettek volna nem gyarmatositani.." Egy olyan orszagban ahol a kiralyno is eredetileg Ausztral szarmazasra vezetheto vissza es a nemzetsegek meghatarozasa hogy nyilatkozni tudjak nem fer fel egy A-4-es oldalra, nehez eldonteni, hogy ki kicsoda.
Amikor a szlovakiai-magyar lany egy arab-angol fiuval osszehazasodik es gyerekuk szuletik, szerintetek milyen nemzetisegu lesz?

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 23:57:44

@Brix: azert meg van lehetoseg az iskolarendszer megvaltoztasara
most kerult szoba a banyak ujranyitasa
a mezogazdasagban is lenne potencial
stb.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.11. 23:59:53

@Fairtrade: arab
azok nem tokolnek a toleranciaval stb.

hegyilány 2012.01.12. 00:04:53

@hagyma:
Minden építő jellegű kritikát, javaslatot elfogadok.
Tudod olyan ember nem létezik, aki mindenben maximálisan tájékozott. Ki-ki a maga munkaterületén IGEN!, de egyébként nem.
Az csak vicc és hazugság, képmutatás, ki azt hiszi,- gondolja,- állitja magáról.
Semmi gond.
:))

Kandabula 2012.01.12. 00:07:20

A britek kizsákmányolták és kirabolták a fél világot, semmi joguk nincs ahhoz, hogy most nyavalyogjanak.

hegyilány 2012.01.12. 00:07:47

@hagyma:
Elnézést! Vicces lehet veled beszélgetni.
Én is vakon írok, de mégsem úgy mint Te.
Nincs probléma, semmi. Csak szóltam!

Tudod mit jelent, milyen a vakon írás???
:))

Kandabula 2012.01.12. 00:09:37

@Kandabula: örüljenek annak, hogy az angol nyelv ennyire meghatározóvá vált. Ebből is hallatlan gazdasági előnyük származik.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:10:29

@hegyilány: azt jelenti hogy nem nezed klavit es perfektul irsz ekezettel, nagy betukkel, lehetoleg elutesek nelkul
jo a valasz?
masnal
nalam azt hogy beszelgetek MAryvel, nezem a tv-t, iszom eppen a soromet es olvasok mindenfele
es van ahova irok is
hat igy
/ igen altalaban, kulonosen a nok, szeretik a humoromat, es tudok vakon beszelni is/

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:12:25

@Kandabula: ahonnan a britek leleptek, szinte mindenhol rosszabb lett, ezt is rogzitsuk azert

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:20:14

@hegyilány: azert nem kezdek bele korrektorsagba
ez az internet mas mufaj
neha meg odafigyelve is sikerul baromsagot irni
egyszre a blogomban Good nak irtam a God-ot meg hallottnak a halottat
megesik, pedig ott meg oda is figyelek, csak mikor mar a kovetkezo mondaton, oldalon, jar az eszed, az ujj neha megbicsaklik

hegyilány 2012.01.12. 00:22:19

@Brix:
Hol húzzák meg azt a bizonyos vonalat! Jó a kérdés, nagyon jó!!
Te egyáltalán elolvastad amit írtam, tudsz szöveget értelmezni?
No akkor lassan leírom még egyszer a lényeget!
A mai problémákat" maga a rendszerváltás termelte ki. Azt nem írom le újra, hogy hogyan és miért.
Minden demokratikusan működő országnak kötelessége lenne gondoskodni arról, hogy a leszakadó rétegek (is) méltó körülmények között éljenek. Magyarul ) kellene, hogy legyen normálisan működő, erős szociális háló.
Mit gondolsz a németeknél miért nincsenek megélhetési zavargások??? Elárulom) mert működik az a bizonyos háló, mely a betelepülőkre is érvényes.
Persze senki sem vitatja, hogy vándorlás mindig is volt és lesz is.
Csak az nem mindegy, miért van a tömeges vándorlás!!!
Miért is akarnak a magyar orvosok is vándorolni, már ha ilyen nagy előszeretettel használjuk (a vándorlás kifejezést)???
Miért mennek emberek tömegével?? mert egyszerűen nem tudnak megélni, rezsit fizetni.

7000-es leépítést jelentett be a kormány."
Le kellene mindenkit épiteni. az lenne az igazi reform és demokratikus megoldás.
És biztosan egyből működnek is az a "fránya" gazdaság, mely most nem akar működni. Miért is nem?????
???

hegyilány 2012.01.12. 00:26:33

@hagyma:
Jó a válasz.
Hát, mit mondjak, Nekem nem igazán jönne be a humorod. Igy a kommentedből itélve.
De ez nem is lényeges. !!!
Egyébként azt hittem, hogy nő vagy. férfi lennél?? Hát......
:)))

hegyilány 2012.01.12. 00:28:00

@hagyma:

korrektorsagba" Azt nagyon jól teszed. Én személy szerint nem is lennék rá kiváncsi.
csak szóltam. elnézést.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:28:06

@hegyilány: szocialis halot ott lehet letrehozni, ahol van mibol
ha kiarusitanak egy orszagot, eladnak mindent /termelest es piacot is/ akkor onnantol kezdve az megszunik, vagy lukassa valik, ahogy az okosok mondjak
es aki jon az is csak ront a helyzeten, mert meg a keves munkat is elveszi
nekunk sikerult a nem tul eros es a nem rossz mezogazdasagot is totalisan lenullazni, elvesziteni a keleti piacainkat, teret adni kedvezmenyekkel!!! a nyugatinak
hat itt tartunk most

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:32:17

"a nem tul eros ipart , banyaszatot, es a nem rossz mezogazdasagot"
akartam mondani

hegyilány 2012.01.12. 00:32:34

@hagyma:
Jó, hogy rájöttél hol tartunk most.
Jól működő szociális hálót ott lehet létrehozni, ahol jól működik a demokrácia, a gazdaság. és hát persze a kormány) Igy röviden.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:33:37

@Kandabula: nem igy van?
nezd meg egesz afrikat szinte

hegyilány 2012.01.12. 00:34:51

@hagyma:

totalisan") Ezt lízingelted, vagy olvastad, sokszor hallottad, vagy csak úgy irod???

Csak azér tűnt fel- és kérdezem, mert ezt az én kis manócskám szokta használni!! De már máshol is láttam mostanában szövegbe beépitve.
De az is lehet, hogy tévedek.
Most is csak szóltam.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:35:26

@hegyilány: en nem hiszek benne, hogy otthon ninmcs demokracia es kormany
a gazdasag egy fos az teny
innen ugy tunik a dolgozok hozzaallasa is, meg az iskolarendszer is
de nem elek benne
a koz- es maganerkolcsokrol es a sajto szinvonalarol meg ne is beszeljunk

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:38:00

@hegyilány: ez a Te gondod, hogy a manocskadtol tanulsz uj szavakat...
igen, vagyis nem korrektalom a leirt szovegedet, csak utaltam ra, tudnek boven javitani benne, mert van mit
helyesirasilag
de ingyen amugy sem dolgozok/m/

hegyilány 2012.01.12. 00:40:13

@hagyma:

en nem hiszek benne, hogy otthon ninmcs demokracia es kormany"
Én ezt hol irtam??? Kapjál már a fejecskédhez.

a koz- es maganerkolcsokrol es a sajto szinvonalarol meg ne is beszeljunk"

Hát erről ne is beszélj. Mert úgy látom nagyon nem vagy tisztában dolgokkal.
Amit nem tudunk konkrétan, arról nem szoktunk véleményt formálni.
Mert az vicces, pardon) szánalmas, és röhejes!!!

hegyilány 2012.01.12. 00:42:14

Mikor némelyek vélemény irnak, olyan dolgokról amivel nincsenek tisztában. Úgy is irhatom, hogy egyfajta kultúra , elegancia hiánya.

Kandabula 2012.01.12. 00:45:30

@hagyma: igen, "egész Afrikat szinte" otthagyta őket a legnagyobb szarban. Napjainkban kezdenek öntudatra ébredni, iszonyatos áron.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:48:36

@hegyilány: "kapjal mar a fejecskedhez"
"szanalmas"
"kultura, elegancia hianya"
szep mondatok
nezdd
pl a sajtot es a tv-t tokeletesen latom szinte
ez kb el is mond az erkolcsokrol is mindent
de neked gondolom semmi velemenyed az USA-rol, mert Te kulturalt vagy es elegans

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 00:51:48

@hegyilány:
ja, a lentegrol is
igen
en index olvaso vagyok, ha magyar sajtot olvasok, itt altalaban azt olvasom hogy Orban diktator es megszunoben a demokracia, de megnyugodtam, hogy nem igaz
innen sem tunik igaznak
@Kandabula: ezzel vitatkoznek, de nagyon, afrika akarta a teljes fuggetlenseget, megkaptak, azota /is/ olik egymast es leromboltak azt amit az angolok elertek
de a fuggetlensegnek ara van, ez teny
lehet itt majd rasszistazni meg minden, de nem az a dolgos es okos nepek azok, szoval van hova fejlodniuk es remelem meg is teszik

hegyilány 2012.01.12. 00:53:27

@hagyma:

Hát, csak nyugodtan javitgassad. Tudom, hogy nem használok hosszu ékezetes betűket. Általában nem. Vakon irni jobban megy igy, az ujjaim ezt szokták meg.
Csak a hivatalos anyagoknál figyelek oda.
Azon csodálkozom, hogy itt (is) még nem szólitottak meg az blog üzelemtetői, hogy tessék normálisan irni, vagy moderáljuk!! :)))))

Nem dolgozol ingyen??

hegyilány 2012.01.12. 00:56:22

@hagyma:
Ha te ott élsz? akkor mit hagymáskodsz itt minden poszton??? Nem is lehetsz tisztában vele, hogyan mennek itt a dolgok?? És hát persze gondolom, hogy egy fikarcnyi adót nem fizetsz "ide"!!
Vitathatatlan hogy elegáns vagyok, no persze meg kulturált is.
:))

DR.version · http://m-12.blog.hu 2012.01.12. 00:57:12

amennyi bunt az angolok elkovettek a gyarmatokon, az a minimum hogy befogadja az onnan bevandorlokat

z 2012.01.12. 00:58:44

@Rosszalvó:
Ja, mert amúgy a "koszos bevándorlók" megérkezése előtt minden rendben volt. '85-ben olyan balhét rendeztek a patyolatfehér őslakosok a brüsszeli Heysel stadionban, hogy pár tucatnyian bele is haltak. Angol futballszurkoló a lábát se tehette be a kontinensre azután.

Vagy ott vannak akár az Irish Travellerek (őket nevezik ott cigányoknak), akik karavánokba verődve járják az országot pár száz éve már, és nem igazán a jó magaviseletükről híresek.

Értem én, hogy a harmadik-világbeli szokások, de azért Britannia sem volt soha csakis finom úriemberek gyülekezete.

hegyilány 2012.01.12. 00:59:12

@version:
Ma este nem volt még itt a bloggazda! Őt keresed! Mert a kommented enyhén szólva eléggé tudathiányos.
Csak szóltam!!!

z 2012.01.12. 01:01:41

@z:
Arról nem is beszélve, hogy viselkedik sok angol, ha hozzánk érkezik. Az meg már a negyedik világ lehet.

Kandabula 2012.01.12. 01:01:54

@hagyma: ja, kihagytam a rabszolga-vásárokat és kereskedelmet. De részemről itt vége, jó éjt.

hegyilány 2012.01.12. 01:04:03

@hagyma:

Megnyugodhatsz, hogy a demokrácia nem szünt meg és nem is fog megszünni, sőt képzeld el, hogy diktatura sem lesz, igazi nem. Ekkora baromságot nem is olvashattál!!!
Csak éppen nagyon rossz irányba mennek a dolgok. Azt olvashattad, itt" és a nemzetközi sajtóban is.
Most megint odakaphatsz a fejecskédhez.

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 01:04:42

@hegyilány: nem az kezetekrol beszeltem
azt eddig nekem senki nem mondta, hogyha amerikaban adozok, akkor nem internetezhetek csak e s kizarolag amerikaba
de ha van akkor majd szol valaki mas is es akkor elszegyenlem magam es ose tobbet nem irok
amugy a malackarajra jarok, meg a homarra, es nehany cimlaposra, ha unatkozom, mint most, de mindjart vacsora@version: hat ezt nem gondolom

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 01:06:04

@version: raadasul nem gondolom, hoghy emiatt mindenkit be kene engedni, foleg aki nem is akar alkalmazkodni

hegyilány 2012.01.12. 01:06:41

Tényleg!! Jut eszembe (erről a szépségről).
Nagyon tetszik mikor előjön a bloggazda és közli, hogy a poszt témájához sziveskedjen "akárki" hozzászólni.
Mikor kimoderálja a @mártát, azt meg imádom.
:))))))

Na. jócccakát!!!

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 01:09:28

@hegyilány: en nem vagyok ettol ideges
az index blogketreceben ezt irjak naponta otszor
Te nem olvasol indexet?
vagy USA Todayt?
jo abban nem foglalkoznak magyarorszaggal, de hatha erdekel

hegyilány 2012.01.12. 01:09:54

@hagyma:
Ne viccelj!! Felőlem oda irsz ahová éppen akarsz!!! Irhatsz akárhonnan.
Közöm nincs hozzá, és nem is nagyon érdekel, mint az sem, hogy mekkora kaszanova vagy!!!

hegyilány 2012.01.12. 01:11:59

@hagyma:
Ugyan, ugyan. Hát Én sem olvasni, sem irni nem tudok!! Nem vetted észre??? Komolyan.
:)

hagyma · http://hagyma.blog.hu/ 2012.01.12. 01:12:18

@hegyilány: a blogrol beszelunk
bar egy kicsit elterelted a helyesirasom kritikajaval

hegyilány 2012.01.12. 01:14:54

@hagyma:

a blogrol beszelunk" Mit beszélünk??? Nekem nincs mit beszélni/irni róla.

hegyilány 2012.01.12. 01:17:40

@hagyma:

Casanova? No most teljesen mindegy, hogy C vagy K az eleje!! Miért nem vagy az???

Jesszus ! Te is elterelted a figyelmem, most látom, hogy más másnap van!!!

Jóccakát!!!

hegyilány 2012.01.12. 01:19:34

Elnézést! "már" akartam irni!!

Hát jól kibaltázott velem a @hagyma!!!

Bandibacsi34 2012.01.12. 01:28:19

@Martian: En eltem Londonban es atlattam a helyzetet. A problema nem a muszlimokkal es az azsiaiakkal (pakisztani, bangladesi, indiai, kinai, torok, irani)van, de a tudjukhogykik kezebem levo ujsagok csak a muszlimokat es neha a kelet-europaiakat szidjak, meg nagyritkan a helyi rasszistakat, akiket nem sajnalok. pl. a feketek szent tehenek, mint nalunk a tudjuk hogykik no2. Amugy idiotak minden nacioban akadnak.
A frissen bevandorolt feketekkel nincs baj, azokat otthon "beidomitottak a viselkedesre". A legtobb baj a kolykokkel van, akik ertheto modon mar nem akarnak takaritok lenni, mint a szuleik, de tanulni nem akarnak,a penzzel nem tudnak.banni es csak a manak akarnak eoni, a konnyebbik utat valasztani(otthon es a kornyezetukbem se osztonzik oket). Nagyon sok afrikai eljon, felcsinal egy ronda angol not, majd megkapja az.allampolgarsagot, hazamegy, vesz egy szep feleseget, akit idehoz es csinal meg ket gyereket

Brix 2012.01.12. 01:31:02

@hegyilány: Szociális hálót csak ott lehet fenntartani, ahol erre megvannak a gazdasági alapok, és van rá társadalmi akarat, hogy a jómódúak lemondanak a jövdelmük egy részéről, annak fejében- hogy saját érdekükben is- csökkentsék a társadalmi külünbségeket. A legtöbb országban azonban sem a gazdasági alapok nincsenek meg, sem az elit réteg nem hajlandó lemondani a jövedelme egy részéről. A legstabilabb társadalommal rendelkező államok, nem véletlenül a Skandináv és a Benelux államok, meg Németország, Ausztria , Svájc. Ezekben az országokban, bár már sokat visszavágtak a jóléti kiadásokon meg mindíg magas az újraelosztás. A libertarian közgazdászok szerint már régen csődbe kellett volna menniük, de ők köszönik szépen még jól vannak. Úgy látszik, azért lehet jólműködő társadalom magas újraelosztás és relative kis társadalmi különbségek mellett is. Nagy Britannia már egy kicsit más tészta. Ott soha nem sikerült valahogy az osztályokat közelíteni egymáshoz, mások a társadalmi hagyományok. Magyarország viszont sem gazdasági alapok nincsenek meg az adott aktív korú munkaerő eltartására, sem további hajlandóság az elit részéről hogy a szociális biztonságát finanszírozzák. Elég az új Alaptörvényt megnézni, tele van kötelezettségekkel, jog meg alig. Az egyedüli lehetőség a magyarnak a kedvezőtlen társadalmi-gazdasági változásokra, hogy a lábával szavaz: kivándorol

Bandibacsi34 2012.01.12. 01:40:12

Egyebkent hosszasan lehetne errol irni. Most, hogyha Jamaica fuggetlen lesz, gondolom kevesebben jonnek(Skocia nem hiszem, hogy az lesz).
Mellesleg a Brit Birodalom nem szunt meg csak "atalakult". A nem feher gyarmatok keptelenek normalis mernokoket kepezni(India a legutobbi pelda valami sportbersennyel.es osszeomlott gyaloghiddal). es rengeteg szolgaltatast most is feher angolok vegeznek (mellesleg tudtommal pl. Szlovakiaban is vagy 10 000 angol dolgozik mint menedzser, kikuldott stb. afrikai volt gyarmatokon meg tobb). Szoval nem egyoldalu a dolog. Mellesleg egy rakas delamerikai,pl. brazil meg olasz is dolgozik ott, meg orosz milliardosbol is sok van(orosz kurva meg tobb :-p
Amugy Magyarorszagon sokkal rosszabb a helyzet mert videken fogy a magyar es szapora a kisebbseg, Angliaban forditva. A varosok pedig kihalnak. Egy jamaicai kollegamnak 15 testvere volt, neki negy notol ot gyereke, de a 40 eves lanyanak mar nincs gyereke. Ez fogyas!!!

Rob67 2012.01.12. 01:47:51

Nem értem a problémát.Évek óta vezető webtervezőként dolgozom, a feleságem is. Kisfiunk ide jár iskolába és imád itt lenni, mert imádják őt is.
Hol van itt bevándorló ellenes hangulat?

Bandibacsi34 2012.01.12. 01:48:26

@Brix: Az USA se "joleti allam" de eros a gazdasaga, fejlett a jogrendszere, es fejlett az ongondoskodas (vannak szocialis juttatasok allamonkent eltero modon). Az USA t a bevandorlok tettek naggya, Nyugat-Europat a gyarmatositas, Nemetorszagot(ide lehet sorolni Skandinaviat es Skocia miatt Britanniat is) a munkakulturaja. Hogy elvezni lehessen a joletet, meg is kell termelni!!! De ezen orszagok kizsakmanyoljak a vilag tobbi reszet: Del-Amerikat, Afrikat, Kelet-Europat sorolhatnam.

Földi Bence 2012.01.12. 02:59:20

@z: A szurkolókról tett megjegyzéseivel nem értek egyet, azóta is járnak angolok az európai kupában játszó csapataik idegenbeli mérkőzéseire. A Heysel-stadionban pedig nem az angol huligánok voltak többségben - bár a belga "közeg" így gondolta és így is kezelte őket. A rendőrség sorozatos hibái (és a Heysel-stadion állapota) miatt történhetett meg a tragédia (a nyomakodó, tülekedő tömeg alatt ledőlt egy fal), ami 39 olasz drukker halálát okozta.

bkkzol 2012.01.12. 03:29:42

Mindenki maradjon ott ahol van. De ne is próbáljunk gyarmatosítani. Mi könnyen mondhatjuk ezt ,mert soha nem volt gyarmattartó nemzet a magyar. Szerintem inkább az a valós veszély, hogy az EU-s utlevééle majd ránk tolják nyugatról a a sok szutyok Pakisztáni, Angólai... mocskot. " itt van gyerekek fejenként 3 ezer euró, de magyarországon, bulgáriában... költsétek el." Átcsónakáznak dél-olaszországba utánna meg zavargásokat csinálnak a drogdíler fekák! Álljon már meg a világ! Meg van még az a csónak?

bkkzol 2012.01.12. 03:33:24

@Bandibacsi34: legyél erős! Az usa is gyarmatosít, csak nem mondja ki. 10-20-30 ezer tengerészgyalogossal "importálja a demokráciát". Ez aszt jelenti, hogy az ő emberüket ültetik a vezető pozicióba. Ezután lesz olcso olaj, nyersanyag...amerikai beruházások. Ez is gyarmatosítás, csak nem a klasszikus formában.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.01.12. 03:45:49

@Ruzsbaczky Zoltán: Tobb helyen is emlitettek a 21000-es immigration capot.
www.migrantsrights.org.uk/blog/tags/immigration-cap?page=2
Itt 21000-t is ir meg 31000-t is.

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.01.12. 03:56:00

@jasu: Ez igy van. Most , hogy epp munkakeresesben vagyok megneztem miket kapnank az allamtol :
kb havi 1200-1400 fontot, lakhatasra, council tax-ra, munkanelkuli segelykent. Nem rossz, nem rossz, de inkabb munka legyen:)

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.01.12. 04:04:00

@tildy:): Mielott felreertes lenne, valoszinuleg nem vesszuk igenybe, csak szeretek tisztaban lenni a dolgokkal.

Opricsnyik 2012.01.12. 07:58:58

Jaj, de imádom ezt a korfás érvelést. Öregedik a társdalom, no és? Ti azt hiszitek, hogy a fejlődés, a GDP és a népesség növekedése a végtelenségig folytatható? Miért lenne az? Európa népessége évszázadokon át stagnált, mert akkora népességet tudott eltartani a kontinens, amekkorát. Azóta hajlamosak vagyunk ezt elfelejteni. Tavaly is megjelent egy cikk, hogy Németországnak 2 millió szakképzett munkaerőt kell "importálnia" ahhoz, hogy tovább folytatódhasson a gazdaság növekedése... Hova? Meddig? Az égig? Előbb utóbb be kell látni, hogy a fejlődés nem fokozható, jönnie kell egy visszaesésnek, és ez áll a népességre is. Elöregszik a társadalom, kevés a fiatal, majd eljön a nap, amikor az európai népek létszáma drasztikusan lecsökken. De ez nem jelenti a kihalásukat, s egy nap újra növekedésnek indulhatnak. Ez korábban is így volt, így is lesz. De ha addigra egész Nyugat-Európa egy előretolt Afrika lesz, akkor viszont tényleg eltűnnek ezek a népek. El lehet odázni ezt a visszaesést, de milyen áron. 2005-ben Párizst, tavaly Londont gyújtotta fel a söpredék. Ők is csak a megélhetésüket keresik? Leszarom, tegyenek rendet Afrikában. Hja igen, a Viktátorozást" pedig fejezzük már be, elképesztően elcsépelt és szar duma.

Bandibacsi34 2012.01.12. 10:35:13

@Opricsnyik: regen pl. II. vilaghaborunal 10 milliorol 7,5 milliora csokkent a lakossag(halal, elvandorlas, kitelepites, malenkij robot stb.).
Utana kellett egy Rakosi betiltani az abortuszt, meg gyermektelensegi ado stb stb. Es igy lett 10 millio 750 000 es lakossag. Az USA es az angolszasz allamok-Anglia kivetelevel- a nepesseguket bevandorlokbol szereztek be. Europa is az o ertekeiket vette at(nok tomeges munkaba allitasa, varosiasodas falun is egykezes). De a ci.anyok, arabok, feketek mar tizeneves korukban gyereket csinalnak es nem finnyaskodnak, mint a feher nok.
Japanrol van egy erdekes cikk az Indexen. Olvasd el.

maxwell murder 2012.01.13. 19:15:48

@jasu: de ők nem európaiak, nem ide tartoznak. maradjanak Afrikában a niggerek, innen meg húzzanak el. itt a fehérek élnek, és ez maradjon is ez így. egyébként meg a kultúrák között baromira nem lehet egyenlőség jelet rakni. szerinted a cigány és a római/görög kultúra egyenlő? na ne röhögtess...

jasu 2012.01.13. 20:54:03

@maxwell murder: szerinted miben kulonbozik egy E londoni 2.esetleg 3.generacios kereszteny fekete gyerek egy "igazi" basildoni feher gyerektol?
ne tord a buksidat elarulom neked:semmiben.
mindketto ugyan azt a sekelyes allami oktatast kapja ugyan olyan neveletlen vagy esetleg ugyan olyan segitokesz ugyan azok a vagyai amiket eler vagy nem, ugyan azt a foss konzum-kulturat
szivja magaban esetleg nem ugyan azt a szart eszi

a fekete srac heti 4*eszik a sarki chicken and chipsesnel amitol 30 eves korara cukorbeteg lesz
a feher srac meg heti 4* eszik tod in the hole-t a jegszekrenybol amitol kb ugyan akkor atesik az elso strokejan
nem "nigger" vagy europai fuggo a dolog

maxwell murder 2012.01.13. 20:57:53

@jasu: látom nem érted a dolgot. leszarom, hogy a fehér gyerek is ugyanolyan segghülye, mint a nigger. a nigger az nigger, annak afrikában a helye, a fehér viszont mi a hülyénk, viszont nekünk nem kell még a fehér hülyéhez egy nigger hülye is, aki nem ide kötődik, nem európaiak a gyökerei, semmi köze Európához, mert még csak nem is európai, hanem afrikai. Nem kell érvelni, ő nigger mi meg fehérek vagyunk, kész. Maradjon mindenki a helyén és akkor nincs probléma. Nincs etnikai zavargás, nincs faji erőszak, nincsenek a kulturális különbségekből adódó feszültségek, nincsenek nigger bandák az utcákon, a niggerek nem erőszakolnak meg fehér nőket (mert nigger és arab fehér nőt erőszakol nem a sajátját), stb. Az angol legyen ANGOL, a magyar meg maradjon MAGYAR.felfogtad végre?

tildy[UK] · http://tildy.blog.hu 2012.01.28. 16:39:29

@maxwell murder: Az ilyen embereknek meg lehet az anyjuk valagaban. Szerintem hulyeseget beszelsz, mi az , hogy ennek vagy annak ott a helye? Ott a helye ahol van, es punktum.

Koszonom, az ilyen emberek miatt leszek az megfelelo ido letelte utan inkabb angol, mint magyar.

maxwell murder 2012.01.28. 17:29:59

@tildy:): csak gratulálni tudok neked!megpróbálom elmagyarázni még egyszer, mert látom nem fogod fel. minden kultúrkörnek, civilizációnak megvan a maga helye. ha te ide a niggeredet behozod az nem kötődik itt semmihez, nem tart tiszteletben semmit, néger így nem is lehet európai. teljesen abszurd. akkor valld csak magadat angolnak, az ilyen magyarokra nincs szükség, akik nem tudják, hogy mi a kötelességük. a magyar fogy, az európai is fogy, a nigger,arab meg szaporodik mint a nyúl. mi következik ebből? az, hogy a fejünkre nőnek és kurvára kipicsáznak minket innen. ráadásul még ezek sokszor muszlimok is, nem keresztények. jah látom lány vagy, hát nem is csodálkzoom, hogy ezt mondod. a fehér nők a legnagyobb fajárulók az egész világon. miért tetszik nektek a nigger meg az arab? nem sokkal szebb a fehér ember?
süti beállítások módosítása