A magyar kormány több intézkedésével egyáltalán nem ért egyet, de úgy gondolja, hogy külföldön a magyar kormány ellen egy olyan kampány folyik, amely abszolút torz képet ad Magyarországról. Oplatka Andrást a magyar kormány nemzetközi megítéléséről és vitatható intézkedéseiről is megkérdeztük, de elmondta véleményét a német konzervatív újságok publicistáiról és a nemzetközi nagyvállalatok lobbierejéről is.

"Kemény kritika a magyar vezetésről" - faz.net 
 

Mos Maiorum: A február eleji EP meghallgatás kapcsán kérdezném, hogy milyen hangulatot érzékelt a háttérbeszélgetéseken? Mi volt általában véve a benyomása a meghallgatásról?
 

Oplatka András: Nos, először is le kell szögeznem, hogy ez egy hosszabb történetnek egy fejezete, amelybe én mint Pilátus a krédóba, belekeveredtem. Az általános benyomásom az volt, hogy itt kész vélemények voltak, nem egy vita volt. Nem arról volt szó, hogy a másik oldal érveit mérlegeljék, mindenki az ablaknak beszélt, mindenki kész véleménnyel érkezett. Talán nem tűnik túlzott szerénytelenségnek, és üssenek agyon, ha nem stimmel a dolog, de én voltam az egyetlen, aki azt mondta, hogy a magyar kormány több intézkedésével határozottan nem értek egyet, ám ugyanakkor az a kampány, ami most Nyugat-Európában zajlik, az minden mértéket nélkülöz és abszolút torz képet ad Magyarországról.  
 

MM: A kormánypártiak gyakran panaszkodnak erre a jelenségre, néha még összeesküvés-elmélethez hasonló véleményeket is hallani, mások, ahogy Ön is, kampányról beszélnek. Meglátása szerint a kormány nem érti a nemzetközi közvélemény működési mechanizmusát vagy csak egyszerűen arról van szó, hogy ilyen erős a hazai balliberális értelmiség nyugati médiába való beágyazottsága?
 

OA: Azt gondolom, hogy itt több tényező produkálta ezt a végeredményt. Az egyik tényező minden bizonnyal az, hogy a mai magyar ellenzéknek egy bizonyos része elejétől fogva nem volt hajlandó elfogadni a választási eredményeket.
 

MM: No igen, ennek azért, úgy tűnik, hagyománya van Magyarországon. Emlékezzünk csak a 2002-es választásokra, amikor a jobboldal egy szegmense próbálta meg kétségbe vonni a választási eredmények hitelességét.
 

OA: Sőt, ennél tovább mennék: Magyarországon a 19. század óta általában hagyománya van annak, hogy a belső vitákat külföldre vigyék és a külföldi médiában vívják meg azokat a belpolitikai csatákat, amelyeket otthon nem tudnak eredményesen megvívni.
 

Neelie Kroes és Navracsics Tibor az EP-meghallgatáskor
hirado.hu
 

MM: A Neue Zürcher Zeitung tudósítójaként és szerkesztőjeként sok ország belpolitikai vitáit nyomon követhette. Mennyiben jellemző más országokra, hogy a belpolitikai vitáikat külföldre transzportálják?
 

OA: Nehezen tudnék emlékezetembe idézni még egy olyan országot, amelyet ez a külföldre futás ennyire jellemez. És ez mindkét politikai oldalra igaz.  A Fidesz is megtette ezt, Brüsszelbe szaladgált a Gyurcsány-kormányt feljelenteni, a különbség talán annyi, hogy jelenleg a bal- és liberális oldal ilyen törekvése sokkal nagyobb sikerrel járt. Másrészről ebben a jelenségben az a mentalitás is benne van, hogy kérem szépen, mi kiskorúak vagyunk, mi politikai kezdők vagyunk, mi ezt nem tudjuk megoldani otthon: „Tanító bácsi kérem, tessék már rászólni a másikra, mert azt mondta rám, hogy én hülye vagyok.” Valami abszolút gyerekes van ebben a dologban. Van egy íratlan szabály a demokráciákban, mégpedig az, hogy a saját szennyest azt otthon mossuk, és nem teregetjük ki ország-világ előtt. Szóval ez a mentalitás biztosan egy fontos tényező, ha meg akarjuk érteni a mostani jelenséget. Másrészről az európai baloldal, főleg Németországban, rendkívül hálásan mutogat más országokra, kiváltképp, ha jobboldali extremizmusról van szó. Németországban ráadásul a történelmi  háttér miatt nemcsak a baloldal hálás, hanem a jobboldal is. Ha vélt vagy valós jobboldali szélsőségekről van szó, akkor a németek elolvadnak a gyönyörűségtől, hogy végre nem nekik kell bűnhődniük és megint hamut szórni a fejükre, hanem ők mutogathatnak valakire, mondván ők már milyen jól megoldották a leckét, és most ők megmutatják másoknak, hogy ezt hogyan kell csinálni.
 

MM: Ez az oka annak, hogy a német konzervatív napilapokban is inkább rossz véleménnyel vannak Orbán Viktor kormányáról?
 

OA: Ez is. Látni kell azonban, hogy van egy harmadik komponense is a dolognak. Egyrészről valóban történtek hibák a magyar kormány politikájában. A kormány vagy a főpolgármester bizonyos kinevezéseknél vagy törvényeknél abszolút nem számol azzal, hogy a Lajtán túl ennek milyen visszhangja támadhat, sőt egész világos, hogy támadni fog. Másrészről a mindenkori jobboldali magyar kormányoknak az Antall-kormánytól a második Orbán-kormányig bezárólag mindig csapnivaló PR és sajtópolitikája volt: ami itt az országban történik, azt nem magyarázzák el. És ha mégis elmagyarázzák, azt csak itthon teszik és azt is olyan hangnemben és olyan fogalmakkal, amelyeket nyugaton nem értenek. Az egész jelenség megértéshez azonban még egy dolgot hozzá kell tenni: jómagam nem hiszek az összeesküvés-elméletekben, ráadásul Magyarország nem egy olyan gazdasági hatalom, amely számottevő lenne az európai vagy a világpolitikában, ám azt is látni kell, hogy a kormány bizonyos intézkedései komoly érdekeket sértettek: legyen szó a bankokra és nyugati nagyvállalatokra kivetett különadókról, vagy a devizahitelesek problémájának elég sajátos megoldásáról. Ezeknek a vállalatoknak megvan a maga politikai és sajtó-lobbijuk, ez elég nyilvánvaló. És hogy ezek a nagyvállalatok a magyar kormány intézkedéseinek nem örültek, hanem megpróbálták lobbierejüket latba vetni, az is nyilvánvaló.
 

MM: Említette, hogy a kormány jónéhány intézkedésével nem értett egyet. Mondana konkrét példákat?

OA: Hogyne. A sajtótörvény egyes részeit nem tudom elfogadni, ahogy az újonnan felállított médihatósággal kapcsolatban is számos probléma fogalmazható meg. Ez utóbbi esetében talán nem is a hatóság elnökének meglepően hosszú mandátuma a problémás, hanem a testület feltöltése olyan emberekkel, akik ha szigorú értelemben véve nem is pártpolitikusok, de nyilvánvalóan csak az egyik oldalhoz kötődnek. Ez így, ebben a formában nem elfogadható. Differenciáltan kell látni a bírságolás lehetőségét is, de ezzel is az a gond, hogy ez egy olyan Damoklész-kard, amely folyamatosan ott lebeg a média egyes részei felett. Ez is nehezen fogadható el. Abszolút problematikus a visszamenőleges hatályú intézkedések meghozatala. Most nem tudom pontosan, hogy a végén lett-e belőle valami, de egyáltalán egy ilyen intézkedés lehetőségének a felvetése sem fogadható el. Nem látom be, hogy miért kellett ezzel a rettenetes sietséggel alkotmányt csinálni, és a kétharmados törvényeket ezzel a sebességgel meghozni. A sebesség már önmagában azzal járt, hogy hibák csúsztak a törvénykezés és az alkotmányozás folyamatába. Egyes törvények vitája igencsak rövid ideig tartott, és sok mindent átvertek a parlamenten néhány napon belül, csak azért, hogy meglegyen. Úgy gondolom, hogy erre nem volt szükség.
 

MM: És lát-e olyan intézkedéseket, amelyek viszont pozitívan értékelendőek?
 

OA: Persze, sok ilyet is látok. Nem vagyok ugyan eléggé közgazdász, bár az is igaz, hogy minden közgazdász mást mond, nincs két olyan közgazdász, aki egyetért, de meg tudom érteni azt a próbálkozást, hogy nagyvállalatokat a kasszához kérik és nem a lakosságot akarják újabb adókkal terhelni, ahhoz hogy az államháztartást megpróbáljuk egyensúlyba hozni. Nagyon egyet tudok érteni azzal, hogy a magyar kormány megpróbálta a Magyar Gárdát és más neonáci csoportosulásokat korlátozni, tevékenységüknek gátat szabni. Bár az én gusztusom szerint ez még tovább is mehetne. Annál kiáltóbb az ellentét a nyugati sajtóban megjelenő kampány, miszerint itt egy antiszemita kormányról lenne szó, és a valóság között. Miközben a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt a szélsőjobb nyíltan grasszált az utcán, és amikor ezt engedték, akkor Nyugaton senki sem szólt.