Mos Maiorum - A politika íratlan szabályai

Tanulni az iszlám szelleméből

SZEMLE

2012. április 26. - Lorencsics Emese

Ken-Livingstone-blogs.mirror.co.uk.jpgAntiszemitizmussal vádolják Ken Livingstone-t, a londoni polgármester-választás egyik indulóját a Daily Mail szerint. Tény, hogy Livingstone az elmúlt időszakban nem épp zsidóbarát kijelentései miatt került az újságok címlapjaira.

Ken Livingstone
blogs.mirror.co.uk


A Munkáspárt jelöltje nemrégiben azzal botránkoztatta meg London lakosainak egy részét, hogy a főváros egyik legtöbb vitát kiváltó mecsetében Mohamed próféta szavaira utalva kijelentette, hogy a várost egy „világítótoronnyá” változtatja a muszlimok számára. Emellett szeretné, ha a londoniak tanulnának az iszlám szelleméből, hiszen szerinte Mohamed szavai az egész világ számára példamutatóak. Kijelentette, hogy megválasztása esetén a következő négy évet azzal (is) töltené, hogy a londoni polgárok megismerjék és megértsék a Próféta szavait és üzenetét.
 

Az ellenzék természetesen rögtön kampányfogásnak titulálta Livingstone szavait, szerintük ugyanis így szeretné megnyerni a nem kevés számú muszlim szavazatát. Livingstone nyilván azért akar a muszlimok kegyeibe férkőzni, mert ők az a csoport, akikkel – a sztereotípia szerint – egyik politikus sem osztaná meg hivatalát vagy városát. A londoni zsidók is kifejezték nemtetszésüket: levélben fordultak a pártvezetőhöz, Ed Milibandhez. A levél szerint, melyet a Jewish Chronicle hozott nyilvánosságra, bár 2008-ban a zsidók túlnyomó többségben Livingstone-ra szavaztak, most ez nehezükre esne. Nem tetszik nekik ugyanis, hogy a Munkáspárt jelöltje csak mint vallási közösség, és nem mint nemzetiség vagy nép tekint a zsidókra. A velük való tárgyalások során pedig Livingstone – szerintük pejoratív módon – szinonimaként használta a cionista, a zsidó és az izraeli kifejezéseket. Ez pedig a klasszikus antiszemitizmushoz közelít szerintük.
 

Mindezt Livingstone tovább tetézte azzal, hogy kijelentette: nem is várja a zsidó közösségtől, hogy a Munkáspártra szavazzon, hiszen a párt szavazatai fordítottan arányosak a szavazók életszínvonalával. Ehhez hozzátette még azt a premisszát, hogy a zsidók mind tehetősek, és a konklúzió már adott volt: úgysem fognak a Munkáspártra szavazni.
 

Livingstone kritikusai szerint a jelölt célja az, hogy felsorakoztassa politikáját a Muszlim Testvérek és az iráni rezsim mögé, közben pedig szemet huny az iszlám fundamentalizmus, a homofóbia és a nőgyűlölet felett. Szerintük Livingstone infantilis szélsőbalos politikája azt mutatja, hogy semmiféle szimpátiával nem bír azok iránt, akiket ő a burzsoáziához sorol. A Daily Mail egy pár évvel ezelőtti esetet is felemlegetett, amikor is Livingstone egy zsidó újságírót egy koncentrációs tábor őréhez hasonlított. Továbbá kijelentették, hogy a baloldal körében egyre erősebb az antiszemitizmus, különösen az Izrael létét ellenző párttagok között. Ezt azzal a tíz évvel ezelőtti New Statesman magazin címlapjával igyekeztek bizonyítani, amelyen egy Dávid csillag látható a brit zászlóba szúródva, alatta a felirat: „A kosher conspiracy?” A Daily Mail azt is Livingstone szemére veti, hogy pálfordulást tett a melegekkel való kapcsolatában is – valószínűleg ezt is kampányfogásként. Livingstone korábban mint a meleg lobbi szövetségese volt ismert, nemrég viszont – szintén a New Statesmanben – úgy beszélt a 90-es évek homoszexualitásáról, hogy mint ahogy minden más, a Konzervatív párt is „tele volt velük”. A magazin itt a „tele volt” kifejezést találta sértőnek (angolul: the Tory party was riddled with it), hiszen szerintük ez pejoratív tartalommal bír, és nem használjuk olyan emberre, akit tisztelünk, sokkal inkább betegségekre, korhadásra.
 

aangirfan.blogspot.com.jpgA New Statesman említett címlapja
aangirfan.blogspot.com 
 

Később persze próbálták menteni a menthetőt: Livingstone szóvivője azt nyilatkozta, hogy a fővárosi zsidó közösség fontos, értékes támogatója a Munkáspártnak. A jelölt pedig a Jewish Chronicle-nek adott nyilatkozatában azt hangoztatta, hogy mondandóját félreértették, és új alapra szeretné helyezni kapcsolatát a londoni zsidókkal. Emellett felsorakoztatta azokat a kezdeményezéseket, amelyekkel hivatalban töltött évei alatt a zsidó közösséget támogatta. Ilyen volt például a London Jewish Guide kiadása, valamint a Holokauszt Emléknap rendszeresítése. Azt is kiemelte, hogy eddig az összes Közel-Keletre szóló meghívást visszautasította, hiszen nem hajlandó diktatúrákat látogatni, míg Izraelben már járt, hiszen ott demokrácia van.
 

Livingstone világítótornyos beszéde egyébként azért keltett a szokásosnál nagyobb figyelmet, mert azt a korábban az állítólag terroristákat toborzó Abu Hamza vezette észak-londoni Központi Mecset, más néven a Finsbury Park Mecset pénteki imáján mondta el. A mecsetet már 2003 óta nem Hamza igazgatja, az új vezetés, a Brit Muszlim Szövetség (Muslim Association of Britain) azonban állítólag szoros kapcsolatban áll a Hamasszal. Az egyik vezető, Mohamed Sawalha 2009-ben aláírta az Isztambuli Nyilatkozatot, amely támadásokra szólít fel Izrael szövetségesei, így Nagy-Britannia ellen is.
 

A YouGov legutóbbi felmérése szerint, mely még a beszéd előtt készült, Ken Livingstone nyolc százalékos hátrányban van Boris Johnson, a Konzervatív Párt jelöltje mögött (41 és 49 százalék). Brian Paddicket, a liberálisok emberét a közvélemény-kutatás szerint a szavazásra jogosultak mindössze öt százaléka támogatná.

A bejegyzés trackback címe:

https://mosmaiorum.blog.hu/api/trackback/id/tr374473724

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása